A Tisza-bet nyílván kiárazódik idővel az árfolyamból. de a 400 szerintem túlzó. Nyílván, ha az igéreteik a fasorban sem lesznek a valósághoz akkor talán, de reméljük nem a szart szeréltük szarra. Ellenben a BUX középtávú felülteljesítésében nagyon hiszek,remélem annyira nem árazódik ki a Tisza :D
Persze van határérték, de ami ebbe belefér, az is zavaró. Én elég zajos környéken lakom, de már megszoktuk. Akik jönnek látogatóba, azok szokták kérdezgetni, hogyan bírjuk. Érdekes, ha elmegyünk csendes helyre, ott érezzük a csendet.
Nekem a szomszédom asztalos. Szerencsémre nem sokat dolgozik otthon. Nem jelentgetem, boldoguljon. Volt olyan is, mikor 3 héten keresztül minden este gyalult és csiszolt. Hazaért a munkából, pihent egyet, aztán este nyolctól tízig cincogott. Szobrokat és díszeket is farag, mint a fogorvos, olyan csiszolóval. Ugyan az a hang, ugyanaz az élvezet. :-)
Szomszéd utcában egy tag lerakott az udvarába egy kamionos hűtőpótkocsit a szomszédok nagy örömére és megy időszakosan 0-tól 24 óráig. Felnyomták a jegyzőnél, de széttárták a kezüket, nem tudnak mit csinálni, mert a közvetlen szomszédok nem tettek panaszt. Ha ők tettek volna, birtokvédelmet kérhetnének, de nem kértek, mert azokat megvette valamively a többiek pedig szívnak és hallgathatják a hangos, monoton zajt.
Van erre határérték, nekem volt egy ilyen ügyem, az önkormányzattól jöttek ki. Hangosság szintet állapítottak meg (phon), hiába magyaráztam nekik hogy hangosságot kellene (son). Ennek ellenére megállapították hogy határérték túllépés van, de a jegyzőkönyvben megemlítettek egy olyan zajforrást ami nem ahhoz a kibocsátóhoz tartozott ami ellen az eljárást indítottuk, így a problémás hőszivattyú tulajdonosa meg tudta fellebezni a határozatot eljárási hibára hivatkozva. Ezután nem keztem újra a procedúrát:)
Barátomnak van valami nagyon ócska klímája, rendesen kerepel, de a szomszéd fele néz, így őt nem zavarja. A szomszéd jelentgeti őket, de erre nincs törvény. Ráadásul este 10-ig zajonghatnak, utána meg kikapcsolják.
Az a baj, én is mindenben óriási buborékot látok. Már semmit nem merek venni, mert hihetetlenül fel vannak pumpálva az árak. Persze ezt gondoltam már 5 évvel ezelőtt is, aztán minden duplázott. Ahogy látom, nem vagyok egyedül, hiszen sokkal tapasztaltabb emberek is több éve várják az összeomlást. Burry már vagy 5x megjósolta az újabb összeomlást, de csak egyszer volt Budán kutyavásár. Amióta beletalált, már nem annyira működik a jóstehetsége.
Kicsi városunkban is egyre több hőszivattyú működik. Nemrég este sétálgattunk és minden egyeset hallottuk, ami működött. Van egy, amit 50 méterről hallani, gondolom nagy öröm lehet az ott lakóknak. A fürdőhöz közel van egy hotel, ott egy nagyobb teljesítményű van, még 200 méterről is hallatszik a zúgása. állítólag meg lehet szokni, meg a ház mögé kell tenni, téged ne zavarjon, csak a szomszédot.
Szüleim házát most újítottuk, ott villany padlófűtés van, de van vízteres kandalló amivel 2 szoba+fürdőszoba fűthető radiátorral is. Oda raktunk klímákat fűtésnek, csak van egy gond. Van egy bizonyos alapzaja, amit apum nem nagyon visel el. A kandallónál van egy keringető szivattyú, ha kialszik a tűz, azt is kikapcsolja, mert zavarja, de még régebbi elektromágneses kapcsolók zúgása is bosszantotta. Nagyon érdekes, napközben észre sem lehet venni, a többi zaj mellett, de estére, ha minden elcsendesül, engem is zavart. Gree klímákat szereltettünk, a külső egység zümmögő rezonálását veszi át a fal, főleg, mikor indul. Ráadásul apum szerint huzat van, ha megy, meg keveri a port. :-) Pedig igyekeztünk olyan helyre rakatni, ne egyenesen fújja az emberre a levegőt. Most azt a házat jól leszigeltettük, 20 centis hungarocellel, meg 3 üveges modern ablakokat rakattunk.Így éjjel nem kell menetni semmit, megtartja a meleget.
F.I.R.E. életmód (általánosságban)