Topiknyitó: harlem 2020. 01. 25. 23:26

CoronaVirus  

Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
tevelygo1 2020. 11. 05. 23:38
Előzmény: #26547  dmz
#26580
ha napra pontosan azóta stagnál, akkor nem a maszkviselés miatt, mert nem rögtön detektálják az összes új esetet ugye
tevelygo1 2020. 11. 05. 23:28
Előzmény: #26521  Csatar
#26579

Csatar, pontosan ezt mondom én is, és még páran itt. (Egyébként én még a kevésbé érintett szerencsések közé tartozom, úgyhogy nem amiatt mondom.)
Mondjuk azért vannak más beteg idős emberek is, akik veszélyeztetettek, és miattuk is volt a tavaszi lezárás, de azzal is lehet ennél hatékonyabban foglalkozni. Meg hát persze az EÜ fejlesztésével, azonnal, késlekedés nélkül, mennyi mindent lehetett volna tenni már tavasz óta is, középtávon meg aztán főleg még többet.
Amúgy a tavaszi lockdown-t nem vitatom, hogy az kellett. De azóta lehetett volna bőven előrébb lépni lol. De hát legalább a vakcinákat gőzerővel fejlesztik, azért az elismerést érdemel valóban.
Anélkül ideges is lennék, hogy egyesek rá akarják kényszeríteni a társadalomra a totál apokaliptikus víziókat arról, hogy ismételt rendkívül romboló lezárások stb, kb mintha a harmadik világháború lenne vagy még rosszabb, olyan vízió is van már, hogy soha nem ér véget a harmadik világháború. :)
De úgysem engedné a nép, jövőre ha folytatni akarnák, megnézhetik magukat a politikusok, vagy lesz extrém lázadás vagy szélsőjobbosokat fognak választani a helyükbe, akik ezzel akarnak választást nyerni.
Ez csak még plusz egy módja annak, hogyan tudna a sok hülye lockdown további rettentő nagy károkat okozni. Van már szélsőséges párt, aki kitűzte a zászlajára, hogy velük ugyan nem kell a lockdown-t többé elszenvedni.
És még folytathatnám LOL nem tudom ki az aki szerint a lezárások sokszori ismételgetése egy ilyen szintű (nem extrém veszélyes) vírus miatt egy REÁLIS valóságkép és jövőkép :)) ......
PusztaPutyin
PusztaPutyin 2020. 11. 05. 23:25
Előzmény: #26577  pitcairn2
#26578
hagyd már ezt a zavargásfétist
pitcairn2 2020. 11. 05. 23:20
#26577
a londoni lockdown is mozgalmasnak ígérkezik...
Anti-lockdown protest in London descends into violence
https://youtu.be/F1efObxDlSs
tevelygo1 2020. 11. 05. 23:13
Előzmény: #26517  Törölt felhasználó
#26576

Azt is meg kellene tapasztalni, milyen a szétrombolt gazdaság rengeteg munkanélkülivel (szegényebb országokban akár éhezőkkel), nem? Nem olyan, mint tavasszal. Ha rendszeresen szétromboljuk, az már sokkal rosszabb, mint a tavasz, pedig már az se volt leányálom sokaknál. Ezt gondold végig légyszi.
Meg, nem gondolod, hogy ennél egyszerűbb (ha nem is egyszerű) az eü-be ölni a pénzt, időt, energiát ehelyett? És akkor menni fog az élet. Akkor is, ha átmenetileg extra macerás (míg ezek a plusz fejlesztések folynak).
Meg igen, ehhez képest 10 ezer halottal könnyebb együtt élni a társadalomnak, igen, főleg ha az a 10 ezer halott életévekben mérve relatív kevesebb (mert többségük igen idős és eleve súlyosan beteg).
Nem aztmondom, hogy jobb, csak hogy reálisabb.
Hát szerintem ezt kéne végiggondolni. Ez lenne a racionális átgondolása a dolgoknak, ahelyett, hogy egy vagy két darab számra figyelünk (R0 meg halálozás), mindenféle igazi kontextus nélkül.
Komolyan érdekel, hogy erre mit mondasz, mert nekem meg ezt nehéz elképzelnem, hogy más ezt nem gondolta végig.
A mutálódástól nem kell automatikusan tartani egyébként, lehet tőle szelídebb a vírus, sőt.
tevelygo1 2020. 11. 05. 23:06
Előzmény: #26510  Törölt felhasználó
#26575

Nem kell rágörcsölni meg rápánikolni arra h csak egyféle stratégiánk legyen azzal az egyetlen céllal h 1 alá vigyük azt az egy szál csoda mágikus számot. :) Az eü fejlesztésében annyiféle dologra van szükség ehelyett.... arra pazarolnám inkább az agyi kapacitást (is).
Egyébként aki írta itt, hogy felesleges az összevissza jelentett adatokból saccolni ilyen két tizedes jegyig pontos számokkal dolgozó modelleket, annak igaza volt
tevelygo1 2020. 11. 05. 23:03
Előzmény: #26549  apocca
#26574
Na ja aztán kéne valaki aki a társadalmi hatásokat is felméri (a gazdasági hatások felmérése ebben is segít ám), aztán az is működjön együtt a járványügyes modellezővel.
tevelygo1 2020. 11. 05. 23:02
Előzmény: #26552  TBSC
#26573
Én nem bagatellizálnám el hogy mennyit kéne fejleszteni az eü-n. (Lockdown helyett azon fejlesszenek, arra menjen az a rakás pénz már most!!)
tevelygo1 2020. 11. 05. 22:58
Előzmény: #26488  algore
#26572
Van mind a háromhoz adatoszlop a CDC oldalán, kimásoljam?:)  (a nem-influenzás tüdőgyulladás kétféleképpen is megvan, covid és anélküli is)
Kérdezted még h "Mit vontal le mibol, es mi a vegeredmeny? :)"
A covid-os nem-influenzás tüdőgyulladásos halálokat vontam le az összes nem-influenzás tüdőgyulladásos halálokból (amiben covid-os is van meg nem covid-os is). A grafikonon az összes influenzás halált + nem-influenzás tüdőgyulladásos halálokat ábrázolták a pic+influenza sávban, amiben így a covid-osak is benne vannak (nem vonta ki a srác a covid-osokat belőle), ugyanakkor volt sárga sáv külön covidnak is. Ez így azért elég ciki hiba volt részéről, mert így volt amit duplán számolt a teljes halálozáshoz és sztem el is torzult tőle a grafikon
tevelygo1 2020. 11. 05. 22:50
Előzmény: #26486  algore
#26571
Ahhoz kérek forrást, hogy tényleg *explicite* covidnak fogják nevezni az összes ilyen esetleges járványt. Mert nagyon nem mindegy. Amit találtam is beidéztem abban semmi ilyet nem írtak.
euler 2020. 11. 05. 22:30
Előzmény: #26567  cintanyer
#26570
Putyin megkérte Viktort, hogy legyen a trójai falova az unióban?
Ő meg továbbadta a legjobb üzletkötőjének.
(Szputnik V - jó név, jegyezzük meg! :)
pitcairn2 2020. 11. 05. 22:27
#26569
a békés Szlovéniában is sikerült felpezsdíteni a hangulatot...
Ljubljana, 05.11.2020
https://youtu.be/J08uJ23FEEQ?t=568
cintanyer 2020. 11. 05. 21:38
Előzmény: #26564  euler
#26567
Shut-up
Shut-up 2020. 11. 05. 21:23
Előzmény: #26561  badsector1
#26566
Ugye nem voltál olyan naív, hogy azt hitted, orbán nem hatalmi elvek mentén hoz döntést? 
pitcairn2 2020. 11. 05. 21:15
#26565
sikeresen elérték, hogy többen vannak az utcán mint egyébként:)
https://youtu.be/_H185-POFjA?t=3
euler 2020. 11. 05. 21:09
#26564
Mit jelent vajon az "engedélyezési folyamat utolsó lépései" ?
"Oroszország decemberben kis mennyiségben elkezdi a koronavírus elleni oltóanyaguk szállítását Magyarországra, hogy be tudják vizsgálni az oltóanyagot, és az engedélyezési folyamat utolsó lépéseit is végre tudják hajtani - erről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter csütörtökön."
Szijjártó: Decemberben kis mennyiségben orosz oltóanyag jön Magyarországra  Legújabb videójában arról is beszélt a miniszter, hogy enyhe tünetei vannak.
pitcairn2 2020. 11. 05. 21:08
Előzmény: #26562  pitcairn2
#26563
a szomszédos Reggio di Calabriában a - kijárási tilalom apropóján - sikerült egy kissé felpezsdíteni az egyébként őszi álmát alvó városközpontot...
https://youtu.be/Quac_erAFE0?t=1391
pitcairn2 2020. 11. 05. 21:03
#26562
Cosenzaban - Calabria fővárosában - "kitörő sikert" arat a Rómában megálmodott rendkívüli állapot...
LIVE Cosenza, manifestazione contro la zona rossa in Calabria
https://youtu.be/5uQVe9WUHZw?t=1277
badsector1
badsector1 2020. 11. 05. 20:45
#26561
"Zsiday Viktor: Orbán tízezer emberélet árán választást akar nyerni
Brutális következtetést vont le Zsiday Viktor, Magyarország egyik legelismertebb portfóliómenedzsere a kormány járványkezelési stratégiájával kapcsolatban mai bejegyzésében
Szerinte Orbán Viktornak egyetlen célja van: a hatalom megtartása és a 2022-es választás megnyerése. Ennek az a kulcsa, hogy fennmaradjon a gazdaság működése, az iskolák nyitva legyenek, a felnőttek dolgozzanak. Mivel a választási eredmények kulcsa a megfelelő gazdasági környezet, ezért ezt kell fenntartani mindenáron.Zsiday Viktor úgy véli: ha a vírus reprodukciós rátája 1,3 körül marad, akkor szép lassan, és ami különösen fontos, fenntartható módon terjed. A cél elérni a nyájimmunitást, amihez az kell, hogy a lakosság 30 százaléka, azaz hárommillió ember megfertőződjön. Ha ez megvan, a vírus nem tud tovább terjedni, így az magától eltűnik, amit segít a vakcina is. Lehetőség szerint úgy kell ezt elérni, hogy az egészségügyi ellátórendszer mindeközben ne omoljon össze. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ez sikerül vagy sem – írja a gazdasági szakember.
Zsiday Viktor így folytatja: ha a mesterterv szerint a vírus november–decemberben tetőzik, akkor január végére leszálló ágba kerül. A tavasz és az oltás lehetővé teszi, hogy a kormány a gazdaság talpra állására koncetráljon, ezzel párhuzamosan pedig elindul a lazítás is. Nyárra lényegében minden visszaáll a rendes kerékvágásba, és nincs más feladat, mint ráfordulni a 2022-es kampányra. Ezt különösen jól kiegészíti az uniós mentőcsomag alapján hulló pénzeső.A legvalószínűbb forgatókönyv tehát a vírus végigsöprése és tetőzése november–decemberben, majd lecsengése januártól, és a gazdaság talpra állásának megkezdődése ezután. 
Az ára 10 000 magyar"

Topik gazda

harlem
harlem
4 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek