Topiknyitó: betgyuri 2019. 07. 07. 22:40

NEW OPUS GLOBAL  

Létrejött az új Fórum.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
KKR13
KKR13 2021. 04. 10. 19:30
#77760

Ez szép, oldalakon marakodtok a semmin.
Pénteken 17 millió Forint volt az összforgalom, melyből egy minimálisat én generáltam, mert a megérzéseim ellenére még mindig a sikerekben, a pozitívabb jövőben hiszek, így vásároltam ismét, pedig a józan ésszel ki kellett volna várnom a beszámolókat. Április 09. ide vagy oda, szinte teljesen érdektelen volt a "kereskedés" szempontjából ez a nap is.
Aki fél a jelentéstől és eddig nem adta el, akkor az majd akkor fogja, ha beigazolódik a félelme és eladja még kevesebbért?
Most komolyan, ha valaki több éve tartja a részvényeit, az majd most fogja eladni ilyen árfolyamnál, főleg, amikor a Covid is talán végre valamennyire majd hátra szorulhat?
Az elmúlt évben sok szempontból amúgy is pozitív jellegű fordulatok voltak, mind  az eredményesség, mind a jelentősebb akvizíciók terén, erre most hugyért-szarért valaki eladja évek után?
A választási parát még megérteném, de azért az még odébb van, bár én eldöntöttem, ha a addig tudok spórolni, akkor eladni nem, max. venni fogok akkor is, mert nem érdekel a folyamatos negatív kampány - jöjjön innen-onnan - én továbbra is befektetőként megpróbálom végigvinni az eredeti stratégiámat és hiszek a magyar gazdasági sikerekben, még ha folyamatosan is a kudarcot szeretnék az emberekbe kódolni.
Leszarom, hogy a svéd szakács hány alteregóval fog "magyarkodónak" titulálni, mennyi klón fog negatív szarokat osztogatni, mert nem temeted el a dolgot, nem hánysz epét folyamatosan, nem szidod orrba-szájba a rendszert, nem látsz mindenben csak feketét.
Akinek van vér a pucájában és kitart egy elképzelés mellett és nemcsak a spekulációban hisz, hanem az építkezésben is, az végigviszi a befektetői elképzelését, legfeljebb majd tartunk egy szűk bulit:)
Hajrá Befektetők, hajrá Opus!
Törölt felhasználó 2021. 04. 10. 15:06
Előzmény: #77754  1378
#77759
+++
betgyuri
betgyuri 2021. 04. 10. 14:01
Előzmény: törölt hozzászólás
#77758
A Kommunikáció másutt sem jobb, vagy aki megszólal hát az nekem a régi JG időket idézi, lásd a Wallis legutóbbi nyilatkozata. De hagyjuk is ezt. 
A Módosított eseménynaptárban április 21.-én megtudjuk a tavalyi számokat, össze tudunk venni 2 teljes évet úgy hogy a Fúzió 2017-ben lezárult. Össze tudjuk vetni, hogy a béten jegyzett részvény ára, az OPUS tökepiaci értéke alapján túlvett, túladott, vagy ennyit ér. 11 nap
FreudCruger 2021. 04. 10. 13:45
Törölt hozzászólás
#77757
betgyuri
betgyuri 2021. 04. 10. 13:40
Előzmény: #77754  1378
#77756
Lehet, hogy az, de annak is oka kell, hogy legyen. Később megtudjuk... és okosak leszünk :) 
betgyuri
betgyuri 2021. 04. 10. 13:39
Előzmény: #77752  1378
#77755
Semmi baj kezdek és is lemaradni... :) :) 
1378 2021. 04. 10. 13:39
Előzmény: #77750  betgyuri
#77754
Pontosan. Ezért írtam reggel, hogy mi a túró lehet az amit április 9-ig nem tudtak megcsinálni, hanem április 21-ig kell rá várni. Szerintem csak időhúzás.
betgyuri
betgyuri 2021. 04. 10. 13:38
Előzmény: #77750  betgyuri
#77753
Tehát a közgyűlés előtt közzé teszik a számokat 2021,04.21.-én.... tipp :)  2021.04.30.-án aki elmegy szavazni ismerni fogja a számokat. Ahogy mindenki más, aki elolvassa majd. Tipp 
1378 2021. 04. 10. 13:37
Előzmény: #77748  betgyuri
#77752
Bocs előző hozzászólásommal kicsit lemaradtam.
betgyuri
betgyuri 2021. 04. 10. 13:37
Előzmény: #77749  1378
#77751
Előző kommentemet olvasd el
betgyuri
betgyuri 2021. 04. 10. 13:36
Előzmény: #77742  1378
#77750
Lehet ekkor teszik fel ? 
2021. évi Éves rendes közgyűlés előterjesztésének közzététele 2021. április 21. 
Előterjesztés ahogy 2020, 2019-ben is is volt előterjesztés,,, és közzététel van benne :) 
Akkor meg most kettébontották...  9 nappal a közgyűlés előtt.... 
1378 2021. 04. 10. 13:35
Előzmény: #77744  betgyuri
#77749

Gyuri! Most őszintén. Olvastad a meghívót mi lesz a közgyűlésen? Bemásolom.
"Döntés a Társaság 2020. évi IFRS alapján elkészített éves beszámolójának elfogadásáról az Igazgatóság előterjesztése, az Audit Bizottság és a Felügyelőbizottság véleménye és a Könyvvizsgáló nyilatkozata alapján.
2.Döntés a Társaság 2020. évi IFRS alapján elkészített konszolidált éves beszámolójának elfogadásáról az Igazgatóság előterjesztése, az Audit Bizottság és a Felügyelőbizottság véleménye és a Könyvvizsgáló nyilatkozata alapján.
Miről dönt egy részvényes ha nem ismeri a jelentést? Elméletileg egy normális cégnél ugye nem egy ember szavazatán múlik minden, tehát a részvényeseknek előre ismerni kell, hogy miről fognak szavazni.
betgyuri
betgyuri 2021. 04. 10. 13:34
Előzmény: #77742  1378
#77748
Ebből is látszik, hogy ez színjáték ez a közgyüli.... 
betgyuri
betgyuri 2021. 04. 10. 13:33
Előzmény: #77742  1378
#77747
NIncs előterjesztés. NIncs jelentés tavalyról.... na Hétfőn aki tud, akaszkodjon rá a cégre... kiváncsi vagyok miért ? 
betgyuri
betgyuri 2021. 04. 10. 13:32
Előzmény: #77743  1378
#77746
Nem előterjesztést tettek fel, hanem meghívót. 
betgyuri
betgyuri 2021. 04. 10. 13:31
Előzmény: #77743  1378
#77745
Hát ez igen... Abszolút igazad van. A Tököm tudja hogy miért csak így van. 
A meghívóban aki elmegy megtudja, mert megtudja hisz valakinek ezt ott fel kell olvasni. 
Vicc. 
betgyuri
betgyuri 2021. 04. 10. 13:30
Előzmény: #77739  1378
#77744
Igen igazad van a béten mind 2020-ban mint 2019-ben az éves jelentéseket közzétették. 
Csak nem mindegy, hogy közgyűlési előterjesztés, vagy közgyűléis meghívo. Most csak meghívó van. 
1378 2021. 04. 10. 13:28
Előzmény: #77741  betgyuri
#77743
Ez a baj! Ha nincs benne az előterjesztésben, miről fogsz szavazni? Nonszensz.
1378 2021. 04. 10. 13:26
Előzmény: #77721  betgyuri
#77742

Gyuri! No itt a bibi. Összehívod, elfogadod, közzéteszed. Ne röhögtessük ki magunkat. Tavaly 184 oldal volt az éves jelentés. Szerinted azt egy közgyűlésen el lehet olvasni, fel lehet fogni, értelmezni, majd megszavazni? Frászt. Előbb hozzák nyilvánosságra, majd a közgyűlésen szavaznak róla.
Pl. idén otp 03. 25 kihozta a rövidített előzetest:
https://www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/210325_lenyeges_adatok_017.pdf
majd az egészet is.
https://www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/210325_kozgy_eloterjesztesek_h.pdf
A közgyűlési előterjesztésben benne van a konszolidált jelentés, hogy a részvényesek meg tudják ismerni és a közgyűlésen tudják hogy miről szavaznak.
betgyuri
betgyuri 2021. 04. 10. 13:15
Előzmény: #77739  1378
#77741
Nézd a közgyűlési előterjesztésben ez nem szerepel . 
Az események tekintetében jelentést mind 2020-ban, mind 2019-ben április 30.-.án tettek közzé = az előző évről. 
Tegnap figyelembe nem véve a2021.03.22.-án felrakott eseménynaptárt vártuk a jelentést. 
Ennyi. 
Nem erőszakolok,max más véleményen vagyok. Lehet utálni, nem elfogadni, de keresem keresem nem találom... azt amire hivatkoznak itt..... Ennyi. 
Én azt gondolom, hogy áprilisban elfogadják a 2020-as évet, aztán közzéteszik még aznap . 
Tévedhetek de az események a béten ezt igazolják.... 

Topik gazda

betgyuri
betgyuri
2 5 5

aktív fórumozók


friss hírek További hírek