Topiknyitó: user01 2019. 06. 17. 09:40

2019., Magyarország, a közigazgatás széthullása  

Voltam oly balszerencsés, hogy el kellett menjek egy kormányhivatalba.

Reggel 7 órai nyitásra mentem, így még épp kaptam sorszámot, akik 1-2 perccel utánam jöttek, már nem kaptak. Próbálkozzanak délután.

A porta mellett ültem le várakozni, így végighallgattam, ahogy sorra jöttek be az állampolgárok, ügyeiket intézni, és kapták azt az információt, hogy bocsika, itt ügyet ők intézni nem fognak.
Sokszor, sokaknak kellett a portán elmesélniük azt a történetet, hogy a dolgozók nagy része felmondott, alig van ember a kormányhivatalban. A felmondás tömeges volt, mégpedig azért, mert a dolgozók nem fogadták el magukra nézve a túlóratörvény túlórázást "lehetővé" tévő változását. Igen, azt a változást, amit a FIDESZ-KDNP állammaffia úgy ad elő, mint lehetőség, ami csak akkor kerül képbe, ha a dolgozó kifejezetten túlórázni szeretne. Meg a FIDESZ-KDNP állammaffia olyan hazugságokkal traktálja a népet, hogy ez a változás nagyon jó a munkavállalóknak, mert szuper tárgyalási alapot ad nekik a munkáltatóval szemben.

Ehhez képest mutatják a valóságot a kormányhivatalok. A dolgozók többsége kénytelen felmondani, mert nem akarják, hogy teljesen kifacsarják őket, tönkretegyék a családi életüket. Teszi ezt az állammaffia.

A választópolgárok meg értetlenül állnak az előtt, hogy ugyan bemennek a kormányhivatalba a lejáró jogosítványuk, személyiük, stb. miatt, de nem tudják az ügyeiket intézni, mert írd és mond, a több mint 20 ügyfélpultból 5, azaz öt db üzemelt, a többibe nem tudnak embert ültetni, mert nincs, gyakorlatilag mindenki felmondott.
Szitkozódó, döbbent emberek sora járt ma így a kormányhivatalban. Választópolgárok, akikre magasról tesz az FIDESZ-KDNP állammaffia.
A Ripost, Lokál, stb. kormányzati szennylapok terjesztésére persze van pénz, rendszeresen huszasával kell kidobni a postaládából. Azon nem spórolnak a maffiózók.

A legszebb az egészben, hogy miután sorra kerültem az ügyintéző hölgy sajnálattal közölte, hogy az elektronikus aláíró rendszer karbantartás alatt áll, így nem tud nekem segíteni, jöjjek vissza egy későbbi időpontban. Mert hát az embernek baromi sok ideje van arra, hogy egy kormányhivatalban üldögéljen.

Talán az önkormányzati választások előtt kicsit elgondolkodnak az emberek, hogy minek is köszönhetik ezt az áldatlan állapotot.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
pitcairn2 2019. 06. 30. 13:00
Előzmény: #19  SeldonKuper
#20
pl. az, hogy ennyi közvetlen,. aktuális infót még az NKVD sem tudott a lakosságról:)
SeldonKuper 2019. 06. 30. 12:56
Előzmény: #16  totoro
#19
Észtország lakossága 1.340 ezer fő. 
Valódi e-közigazgatást tudtak megvalósítani. 
Már nem is járnak közigazgatási hivatalba? Megszűntek létezni a születésük után?
Valami nem egyenes abban az e-közigazgatásban.
Peterbond 2019. 06. 30. 12:24
Előzmény: #16  totoro
#18
"Eleve ha belegondoltok milyen frusztráló, hogy hallod a nagy béremeléseket, neked meg évek óta nettó 140 000 (annyit keres a hölgy) és akkor még idéntől nemhogy emelnének, még kibasznak veled"
.
Blahan mentunk keresztul. Bazi nagy betukkel allashirdetes. 260 brutto indulo fizu. Ejszakai muszak eseten 340 ha jol emlekszem. Es nem kell hozza semmi vegzettseg. Ezen gondolkodtunk hogy hogy erezhet mas akinek pl szakiranyu kepesites kellett es keres ennel 20-30% al kevesebbet akar tobb evi tapasztalattal adott teruleten az allamigazgatasban. Es ehhez meg orszaghatart vagy varost se kell valtaniuk. Es a jo munkaero fog valtani elsonek es marad az akitol valojaban meg kell vallni es a jobb fizut fizetni a jo munkaeronek.
user01
user01 2019. 06. 30. 08:34
Előzmény: #16  totoro
#17

Én csak az ott dolgozóktól újra és újra elmondottakat adtam tovább, volt "szerencsém" vagy 20x végighallgatni, míg várakoztam.
 
Az e-közigazgatás, ahogy azt korábban írtam, jelenleg ott tart, hogy az érvényes elektronikus aláírásommal nem volt lehetőségem elektronikusan aláírni az érvényességét meghosszabbító szerződést, miközben a személyim ott pihent az ügyintéző kártyaolvasójában. Azaz elvileg minden adott lenne egy elektronikus aláírás megejtésére, ennél talán nem is lehettem volna lényegremutatóbb helyzetben.
 
A jelenlegi "rendszerben" engem inkább az zavar, hogy minden egyes helyen újra és újra nulláról kell azonosítanom magam. Most pl. minden bank, egészségpénztár, nyugdíjpénztár, brókercég, stb. azt kéri, hogy mindenkinél azonosítsd magad.
Mekkora királyság lenne, ha mondjuk egy kormányhivatalba befáradva azonosítanám magam, amit aztán mindenki, akinek szüksége van rá, megkapna és hitelesként el kellene fogadjon. Mert mondjuk 2-3-4 évvel korábban virtuálisan (=online ügyintézés keretében) odatoltam eléjük a személyimet, és az abban tárolt hiteles e-aláírással írtam alá a szerződést. 
Arra azért szükség van, hogy néha-néha igazold, hogy még élsz, és valóban Te használod az e-személyit. Erre meg pont a kormányablak adná magát.
De hogy pár évente végig kell járni minden olyan helyet, ahol a személyes adataimat felvették.... Na ez a tervezetlenség mintapéldája.
totoro
totoro 2019. 06. 30. 08:16
#16
Nem a túlóra volt a fő ok. Ismerősöm is dolgozik ott, ami miatt kiakadt, és ő is munkát keres, hogy már sok éve nem emelték a fizetésüket - idén sem - de idén elvették a plusz szabadságaikat, és az eddig fizetett ebédidőt is le kell dolgozniuk. Eleve ha belegondoltok milyen frusztráló, hogy hallod a nagy béremeléseket, neked meg évek óta nettó 140 000 (annyit keres a hölgy) és akkor még idéntől nemhogy emelnének, még kibasznak veled, neki pl. a hosszabb munkaidő miatt a gyerekeket problémás intéznie.
Nézzük a jó oldalát, talán a kényszer megszüli végre a valódi e-közigazgatást, hogy elérjük azt amit mondjuk az észtek már tíz éve, hogy soha, semmiért nem kell bemenni a hivatalba, és ha egyszer megszülettél és felvették az adataidat soha a büdös életbe nem fogja egy szerv sem elkérni tőled többet mondjuk az anyád nevét, mert megvan neki a születésedkor rögzített adatbázisban, illetve minden egyéb is, a lakhelyedtől az adószámodig. Nem egy nagy truváj, nem kifejleszteni kellene csak átvenni a létező rendszert.
user01
user01 2019. 06. 30. 07:46
Előzmény: #13  elemes
#15

Amúgy nem azt mondom, hogy nem lehetne néhány 10e munkavállalót azonnal kirúgni az államapparátusból, de nem feltétlenül azokkal kellene kezdeni, akik ténylegesen dolgoznak is.
Pl. mekkora szüksége volt már Magyarországnak egy kormányzati divatközpontra. Végre kiderült, hogy a focimániás Orbán lányának mi a hobbija. Apuka rajong azért a sportért, amit Magyarországon foci helyett játszanak, a lánya meg szeret barbi babákat öltöztetni.
Reméljük közösen, hogy az most épp katonának állt fia nem akart kiskorában űrhajós lenni, és a Holdon kolóniát alapítani.
Mert az ilyenekre lenne pénz, a kormányhivatalokban ténylegesen munkát végzőkre nincs szükség.
user01
user01 2019. 06. 30. 07:35
Előzmény: #13  elemes
#14

A kormányhivatalokban dolgozók többsége március-április-május folyamán felmondott, mostanra járt le legtöbbjük felmondási ideje, alig maradt dolgozó.
Az ok nem a több pénz volt, hanem nem fogadták el a rabszolgatörvény elfogadása után eléjük tolt "új lehetőséget", magyarán a "túlórázz három évig, évi 400 órát, fizetni csak 3 év múlva fogunk" álommeló kiegészítést.
A kormányhivatalok csak a látható része a széthullásnak, ott személyesen találkozhatnál az "önként vállalom a túlórát, mert ezt szeretném, fizetni ráér évek múlva" dolgozók lelkesedésével. Az állampárt legalább is így adja elő a rabszolgatörvény nyújtotta "lehetőséget".
 
A propaganda ennyire nincs összhangban a valósággal.
 
Több önkormányzatnál külön határozatot hoztak, hogy náluk tilos a "lehetőség" alkalmazása. Gondolom elébe akartak menni a bajnak. A kormány erőből akarta lenyomni ezt a munkavállalók torkán, az eredménye a totális káosz előszobája.
Szerinted meddig tűri az a pár, még ott maradt dolgozó a rá szakadt munkát? Hány tölti már a felmondási idejét?
elemes
elemes 2019. 06. 30. 07:19
#13
az ügyintézők kérnek több pénzt. ez még nem a közigazgatás széthullása.
user01
user01 2019. 06. 29. 06:21
#12

Hatalmas "siker" a rabszolgatörvény.
A hazug kormányzati propaganda helyett a valóságot, a valós reakciót az államigazgatásban lehet legjobban látni.
 
https://index.hu/belfold/2019/06/28/roviditik_a_budapesti_kormanyablakok_nyitvatartasat/
user01
user01 2019. 06. 20. 09:32
#10

Ha már itt tartunk, akinek elég az ügyfélkapus elektronikus aláírás, akkor használja ezt: https://niszavdh.gov.hu/index
 
Egyenértékű a személyiben tárolt e-aláírási funkcióval.
user01
user01 2019. 06. 20. 09:30
Előzmény: #8  pitcairn2
#9

Ezzel az a probléma, hogy ez a fajta ügyintézés pont a személyes megjelenésre alapoz.
Azért kell bemenni a kormányhivatalba, mert ezt, legalább is egyelőre, személyesen kell intézni.
 
Azért tegyük hozzá, hogy kicsit komolytalan az, amikor bemegyek a még le nem járt elektronikus aláírásomat meghosszabbítani, és az ehhez szükséges dokumentumokat nem lehet elektronikusan aláírni, azokat kinyomtatják és papír alapon kezelik.
 
Monty Pyton kategória. Az államigazgatásban nem tudom az elektronikus aláírásom meghosszabítását az érvényes, hiteles elektronikus aláírásommal aláírni.
pitcairn2 2019. 06. 20. 09:07
Előzmény: #7  user01
#8
mondjuk ezt sokféleképpen lehet kezelni, pl. további IT fejlesztésekkel is
gondolj csak a NAV háza táján végbement változásokra...
olyan szépen összevezetnek már adatbázisokat, hogy "öröm" nézni...
user01
user01 2019. 06. 20. 09:05
#7

"Kormányhivatal: Nincs munkaerőhiány"
 
Hazugság!
A kormányhivatalok ügyfélpultjainak többsége üres, mert nem tudnak dolgozót beültetni.
A pultok töredéke üzemel.
Az állampolgárok meg dühösek, mert nyitás után pár perccel már nem kapnak sorszámot, időpontot meg hónapokra előre lehet csak kérni, mert az is mind betelt.
 
Mindez a túlóratörvény következménye, tömegesen mondtak fel a közalkalmazottak.
Egy hazug politika következménye.
user01
user01 2019. 06. 20. 09:00
#6

https://index.hu/belfold/2019/06/20/keleti_nyugati_palyaudvar_kormanyablak_felujitas_zarva_ures_ugyintezohiany/
 
Minden szava igazság.
Jól csinálja a FIDESZ-KDNP az önkormányzati választások előtt.
Mi a következő terület? Oktatás? Talán a tanárok 80%-a is mondjon fel?
AIDA64 2019. 06. 18. 18:10
Törölt hozzászólás
#5
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2019. 06. 17. 10:20
Előzmény: #2  user01
#3
Tegyük hozzá: ezeket a funkciókat, amiket most képtelen ellátni rengeteg kormányhivatal, az önkormányzatoktól szervezte ki magának az állam a kormányhivatalokba. A kormányhivatalok létrehozásának pedig az volt a célja, hogy jobbá és gyorsabbá váljon az ügyintézés. Ez valahogy nem jött össze.
user01
user01 2019. 06. 17. 09:40
#2
Voltam oly balszerencsés, hogy el kellett menjek egy kormányhivatalba.
 
Reggel 7 órai nyitásra mentem, így még épp kaptam sorszámot, akik 1-2 perccel utánam jöttek, már nem kaptak. Próbálkozzanak délután.
 
A porta mellett ültem le várakozni, így végighallgattam, ahogy sorra jöttek be az állampolgárok, ügyeiket intézni, és kapták azt az információt, hogy bocsika, itt ügyet ők intézni nem fognak.
Sokszor, sokaknak kellett a portán elmesélniük azt a történetet, hogy a dolgozók nagy része felmondott, alig van ember a kormányhivatalban. A felmondás tömeges volt, mégpedig azért, mert a dolgozók nem fogadták el magukra nézve a túlóratörvény túlórázást "lehetővé" tévő változását. Igen, azt a változást, amit a FIDESZ-KDNP állammaffia úgy ad elő, mint lehetőség, ami csak akkor kerül képbe, ha a dolgozó kifejezetten túlórázni szeretne. Meg a FIDESZ-KDNP állammaffia olyan hazugságokkal traktálja a népet, hogy ez a változás nagyon jó a munkavállalóknak, mert szuper tárgyalási alapot ad nekik a munkáltatóval szemben.
 
Ehhez képest mutatják a valóságot a kormányhivatalok. A dolgozók többsége kénytelen felmondani, mert nem akarják, hogy teljesen kifacsarják őket, tönkretegyék a családi életüket. Teszi ezt az állammaffia.
 
A választópolgárok meg értetlenül állnak az előtt, hogy ugyan bemennek a kormányhivatalba a lejáró jogosítványuk, személyiük, stb. miatt, de nem tudják az ügyeiket intézni, mert írd és mond, a több mint 20 ügyfélpultból 5, azaz öt db üzemelt, a többibe nem tudnak embert ültetni, mert nincs, gyakorlatilag mindenki felmondott.
Szitkozódó, döbbent emberek sora járt ma így a kormányhivatalban. Választópolgárok, akikre magasról tesz az FIDESZ-KDNP állammaffia.
A Ripost, Lokál, stb. kormányzati szennylapok terjesztésére persze van pénz, rendszeresen huszasával kell kidobni a postaládából. Azon nem spórolnak a maffiózók.
 
A legszebb az egészben, hogy miután sorra kerültem az ügyintéző hölgy sajnálattal közölte, hogy az elektronikus aláíró rendszer karbantartás alatt áll, így nem tud nekem segíteni, jöjjek vissza egy későbbi időpontban. Mert hát az embernek baromi sok ideje van arra, hogy egy kormányhivatalban üldögéljen.
 
Talán az önkormányzati választások előtt kicsit elgondolkodnak az emberek, hogy minek is köszönhetik ezt az áldatlan állapotot.

Topik gazda

user01
user01
2 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek