Topiknyitó: -pny 2017. 10. 27. 16:27

Fidesz-bűnözés  

Ebben a topicban lehet gyűjteni az ügyeket.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2017. 11. 07. 22:28
Előzmény: #174  Törölt felhasználó
#180
Tarsoly Csaba:
"2015 elején a Külügyminisztérium hozott is egy Ghaith Pharaon nevű szaúd-arábiai befektetőt tárgyalni. A Buddha Bárban volt egy nagy ebéd, ahol bemutattak neki és a titkárának, aztán én is meghívtam őket ebédelni. Utána megjelentek az irodámban a befektetők, és elmondták, hogy beszállnának a Duna City fejlesztésébe. Én kicsit keveselltem a felajánlott összeget, amire azt mondta a szaúdi befektető, hogy ha adok neki öt százalékot, akkor megszervezi a finanszírozást."
magyarázatok:
" A KKM-nek és a Befektetési Ügynökségnek nem volt feladata az ő további ellenőrzése, és nem volt oka arra, hogy elzárkózzon a befektetési lehetőségek kiajánlásától"
"Pharaontól 2015. március 2-án próbáltak meg ujjlenyomatot venni a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal budapesti igazgatóságán. Ez azonban csak kísérlet maradt, mivel „a barázdák nagymértékű sérülései miatt nem volt alkalmas az azonosításra".
Szerinted létezik még egy minisztérium az Unióban, ahol nem lennének az ilyen dolgoknak következményei?
(Tarsoly 210 milliárdot "tüntetett el", Pharaont körözték többek között fegyverkereskedelem, terrorizmus támogatása, nukleáris technológiával való kereskedés miatt)
-pny
-pny 2017. 11. 07. 22:06
Előzmény: #178  Törölt felhasználó
#179
Te nagyon nem vagy képben. Kb. Blikk szint, amit nyomsz. Pár infó.
.
1. A Zuschlag ügy előzménye egy 2004-es béna zsidó vicc a Terror háza előtt. Gyurcsány csak ekkortól volt min. elnök. Tehát a kettejük politikai pályájának nem nagyon van metszete.
.2. A Zuschlag ügy 9. rendeű vádlottja a Gyermek és Ifjúsági Parlament egykori ifjú KDNP-s elnöke volt. Tehát ez nem csupán a szocik bűne. Ezt ifjú, diák politikusok követték el gyakorlatilag párthovatartozástól függetlenül.
. 3. Nem maguknak, diákszervezeteknek ügyeskedtek. Ráadásul 15 vádlott mellett 75 millió volt az összes bűnérték. Mivel szerintem az osztás se megy neked, segítek: 5, azaz 5 millió Ft volt a teljes "lopás" fejenként! 5 millió. Most 500 mrd-okról van szó, a kettő között 100.000-szeres a szorzó.
.4. A pénz nagy részét (50-60 millió) visszaadták! Szerinted a Szíjjártó haverja, Tarsoly Csaba a Questor által ellopott 2-300 mrd-ból mennyit ad majd vissza?
.
Aki 2017-ben a Zuschlag üggyel jön és olyan szinten tájékozatlan, mint te, annak egy gazdasági fórumon semmi keresnivalója. A te helyed a Blikk, vagy a gagyibb Indexes blogok, fórumok...
Törölt felhasználó 2017. 11. 07. 21:56
Előzmény: #175  -pny
#178
Az említett 2 ember nem tette meg a terhelő vallomást,ennyin múlott,ugyanez volt Zuschlag-nál is,inkább leülte Feri helyett.Azt nem lehet elvitatni tőle,hogy még mindig nagy ember az ellenzéknél,Botka bicskája is beletörött a vele szembeni harcban.Mintha nem tudnád,hogy ilyen kaliberű embereket nem lehet csak úgy lecsukatni,hiába ordít róla,hogy sáros.
-pny
-pny 2017. 11. 07. 21:50
Előzmény: #174  Törölt felhasználó
#177
"amiket felsoroltam,normális országban már elzavarták volna örökre."
.
Amik itt 7 éve történnek, azok alapján Orbánt kb. hetente elzavarták már volna.
-pny
-pny 2017. 11. 07. 21:49
Előzmény: #174  Törölt felhasználó
#176
Ennyire nem lehetsz elfogult...
-pny
-pny 2017. 11. 07. 21:49
Előzmény: #174  Törölt felhasználó
#175
A Fidesz elszámoltatást ígért, ott van, 7 éve 2/3-al uralnak mindent, övék a bíróság, ügyészség is. Szerinted ha nem lehetett volna jog szerint, nem csukták volna le?
Törölt felhasználó 2017. 11. 07. 21:46
Előzmény: #173  -pny
#174
Jaj már,azért mert bíróság még nem ítélte el,100 évre le lehetne csukni.Ott van pl.a sukorói ügy,ő maga nyilatkozta,hogy Császy,Tátrai helyette mentek börtönbe,vagy amiket felsoroltam,normális országban már elzavarták volna örökre.
-pny
-pny 2017. 11. 07. 21:36
Előzmény: #171  Törölt felhasználó
#173
A kérdésemre pedig továbbra sem jött válasz. Szokás szerint viera el is kullogott...
-pny
-pny 2017. 11. 07. 21:34
Előzmény: #171  Törölt felhasználó
#172
Ne haragudj, de ennek a szintnek nincs sok értelme itt.
Törölt felhasználó 2017. 11. 07. 21:19
Előzmény: #170  -pny
#171
Ezek tények voltak,de akit nem érdekelnek a tények azzal nehéz mit kezdeni,persze mit várok én is egy vérbeli balostól,ha holnap kolbászból lesz minden magyarnak a kerítése akkor is fújolni fogja Orbánt,reménytelen eset...
-pny
-pny 2017. 11. 07. 21:15
Előzmény: #168  Törölt felhasználó
#170
A kampány lózungok nem érdekelnek. Egy gazdasági fórumon ennél magasabb a szint, ezt nyomd valamelyik Indexes blogon.
-pny
-pny 2017. 11. 07. 21:14
Előzmény: #168  Törölt felhasználó
#169
A kérdésemaz volt: milyen TÖRVÉNYTELEN dolgot tett? Várom a választ.
Törölt felhasználó 2017. 11. 07. 21:11
Előzmény: #166  -pny
#168
"Gyurcsány pontosan milyen törvénybe ütközőt is tett?"
Csak annyit,hogy a dilettáns emberivel romba döntötte az országot gazdaságilag,morálisan-->>eszetlen devizahitelezés,GDP-hez viszonyított államadósság csúcsra járatása-a Fidesztől 50%-al vették át,aztán sikerült feltornázniuk 80%-ra-,IMF hitelből segélyek osztása;multik,bankok helyett a háztartások megadóztatása (kb.20-szor emelték a rezsit-->>a Fidesz azóta visszavágta,Európában a 2.legkevesebb nálunk most!);az ország érdekei helyett külföldi érdekek szolgálása-->>csak semmi konfliktus senkivel,pincsi kutya effektus;2006-os választások megnyerése után a híres öszödi beszéd,csak miért nem előtte mondta el azokat?? Családtámogatások megvonása,HA ő lenne migráns áradat ránk szabadítása-->>külföldi érdekek kiszolgálása-->
bábkormány.
Lehetne még folytatni sort,hirtelen ennyi jutott eszembe.Már tényleg nem akartam pedig írni,de egy ilyen álkérdésre tombolni kezdett az igazságérzetem.

-pny
-pny 2017. 11. 07. 20:29
Előzmény: törölt hozzászólás
#167
Orbán lemondott bármelyik hazugsága vagy korrupt embere miatt?
-pny
-pny 2017. 11. 07. 20:29
Előzmény: törölt hozzászólás
#166
"Forditott esetben Smith Pál vonakodva bár de megtette."
.
Schmitt bizonyítottan csalt! Elvették a doltori címét. Amit utána peres úton akart visszaszerezni és elbukta a pert is!
Gyurcsány pontosan milyen törvénybe ütközőt is tett?
sanka 2017. 11. 07. 20:22
Előzmény: törölt hozzászólás
#165
Nem érted ember, ezekért a bűncselekményekért súlyos börtönbüntetés járna már, a lemondás itt már kevés!!!!!!!!!
deszcsakafi 2017. 11. 07. 20:17
Törölt hozzászólás
#164
-pny
-pny 2017. 11. 07. 19:57
Előzmény: #159  Törölt felhasználó
#163
Teljesen belezavarodtak már a durva kettős mércéjükbe.
-pny
-pny 2017. 11. 07. 19:55
Előzmény: törölt hozzászólás
#162
"Ha azért törnek zúznak mert Orbán lopott, csalt ,hazudott"
.
Akkor mehetek törni-zúzni?
Törölt felhasználó 2017. 11. 07. 19:50
Előzmény: törölt hozzászólás
#161
Tehát Orbánnak többet kellene elnézni, mint Gyurcsánynak? Merthogy Gyurcsányt annyiban kapták rajta, hogy hazudott. Orbánnak ez miért kevés? Neki miért kell még lopnia is explicit, saját kezűleg?
ML százmilliárdjai miért nem számít lopásnak és lebukásnak? Az kinek köszönhető szerinted? Mert ML megmondta, őszintén, hogy szerinte Orbánnak.
Vagy Andy Vajna kaszinós milliárdjai, Simicska, Garancsi és társaik sokmilliárdos állami megrendelései érdemi verseny nélkül? Vagy a TAO pénzeket elsikkasztó foci és sportklubbok, az MNB-s alapítványok? A bűnöző és terroristaletelepítési kötvények? Az eltüntetett magánynyugdíjpénztári vagyon? A terrorházamarcsinak átjátszott BIF üzletrész, az MNV vezér haverjainak pult alatt kiárusított ENEFI részvények? AZ MVM kárára összekereskedett milliárdok? CÖF-nek kiutalt százmilliók?
Mikor lesz elég? Vérnek kell folynia hozzá? És ha szerinted törés zúzás is kell a lemondáshoz, és rád hallgatva összeállnak az ellenzéki pártok vehemensebb aktivistái sípolás helyett felgyújtják a fél budapesti belvárost, akkor őket meg lehet veretni a rendőrökkel? Vagy Orbánnak takarodnia kellene?

Topik gazda

-pny
-pny
3 4 2

aktív fórumozók


friss hírek További hírek