Topiknyitó: szivacs 2017. 06. 20. 11:49

Így árulta el a saját polgárait az USA  

"Az elmúlt évek egyik slágertémája, hogy miközben a fejlett országok
gazdag rétege a globalizáció által hajtott világban tovább növelte a
jövedelmeit, addig a szegényebbek cserben lettek hagyva. Kétségtelen,
logikusan hangzik, hogy a nemzetközi munkamegosztásból a kevésbé
képzettek jönnek ki jól, akik olcsó versenytársakat kaptak a feltörekvő
országokból. Ugyanakkor az ezzel kapcsolatos méréseket folyamatosan
módszertani bírálatok kísérték, így némi bizonytalanság mindig
körüllebegte ezt a hipotézist.


Most talán változott a helyzet,
hiszen a téma két nagyágyúja, Thomas Piketty (Paris School of
Economics) és Emmanuel Saez (University of California at Berkeley) nagy
adatbázist használva kutatott, és kiábrándító eredményekre jutottak.

Eszerint
az Egyesült Államok szegényebb fele 1980 és 2014 között egyáltalán nem
növelte adózás előtti jövedelmét. Eközben a felső 10% jövedelme 121%-kal
emelkedett, a felső 1%-é pedig háromszorozódott. Az igazi nyertesek
pedig a szupergazdagok (top 0,01%, illetve top 0,001%), akiknek a
jövedelme 545, illetve 636%-kal kúszott feljebb. Utóbbiak természetesen
gyarapodó vagyonuk révén tesznek szert egyre több tőkejövedelemre -
különösen a 90-es évektől jellemző, hogy a jövedelemkülönbségek emiatt
növekednek. (Ezzel Piketty "A tőke a 21. században" című klasszikus
könyvének egyik fontos állítását igazolják az adatok.)
Klikk a képre!
Látható,
hogy az államnak nem sikerült ellátni az egyik első számú funkcióját, a
jövedelemkülönbségek szűkítését (vagy legalábbis a növekedésének
megállítását). A közgazdászok azt is megállapították, hogy ennek egyik
oka, hogy az állami transzferek a középosztályt gazdagították, ahelyett,
hogy a szegényekhez jutottak volna el.

Sokan erre vezetik vissza a társadalmak radikalizálódását, a Trump-jelenséget, a migrációval szembeni türelmetlenséget."
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
mpagnes 2017. 06. 20. 22:10
Előzmény: #16  _Bekre_Pal_
#69
hát a szegények között itt látunk olyanokat,akik nem akarnak dolgozni, de mondjuk nem ez a jellemző....az biztos, hogy a jövedelem elköltésének módja sokat ront a szegények helyzetén, mert felelőtlenek és nem tudnak gondolkodni.....mi megpróbáltunk segíteni ilyen családnak azzal, hogy fél évig vásároltunk és főztünk nekik havi 560 dollárból 4-5 embernek.....jól is ment a dolog szerintünk, de újra a kezükbe akarták venni a dolgokat és befejeztük....az 560 dollárt ők képtelenek beosztani és 1 hétre sem elég nekik.....a lényeg az, hogy pénzt akarnak költeni , de nem napi 18-19 dollárt, hanem 100-at.....ettől az egésztől függetlenül rendkívül jó emberek és csak az a lényeg mert , ha van 1 dinnyéjük azt biztos elfelezik velünk mégpedig úgy, hogy ők eszik 4-en a felét mi meg ketten a másik felét ,mert szerintük ez a felezés......a témánál maradva mi nem a jövedelmünk növelését tervezzük, hanem jól akarjuk beosztani,ami rendelkezésre áll
szivacs
szivacs 2017. 06. 20. 22:05
Előzmény: #62  upgrayeddAKS
#68
ja, bocs, mindíg elfelejtem, hogy egoista vagy meg pándeista :-) Azért szép, hogy bevállaltad a templomi esküvőt - mégha kényszerből is...:-)
dmz 2017. 06. 20. 20:41
Előzmény: #6  Tibi0002
#67
Az USA-ban levő jövedelmi egyenlőtlenségben azért bőven van egyfajta historikusan kódolt tehetetlenség, ami a töbszáz éves piacgazdaság és a vagyonszerzés következménye. Ennyi idő alatt nagyon eltérő vagyoni helyzetűvé váltak a családok és ez értelemszerűen jövedelem-eltérésekben is folyamatosan újratermelődik (tőkejövedelem elsősorban, de ide tartoznak nyilván az eltérő oktatási és kereseti lehetőségek, vagy az eltérő kapcsolati háló). Az extrém esetektől eltekintve azonban soha nem tőkehozam, hanem keresetek alapján lehetnek a társadalmi osztályok átjárhatóak és ez főleg igaz a jelenlegi helyzetre, ahol nagy csodákat egyre kevésbé lehet várni tőkepiaci hozamok oldaláról. Ami miatt a jövedelem-egyenlőtlenség szegénységbe is átfordul, az a viszonylag magasabb létminimum, a társadalom alsó 2-3 decilise mindig szegény marad és soha nem fog megtakarítani (nem csak kulturális okokból). Nem foglalkoztam ezzel a témával, de gyanús, hogy ehhez a jövedelmi egyenlőtlenségek is hozzájárulhatnak, pl a legtöbb szolgáltatás árában nehezebb elképzelni deflációt, ha a társadalom jelentős része tehetős.
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2017. 06. 20. 20:11
Előzmény: #63  kukutyinbenko
#66
Önző módon segítettél a rászorulókon! :) De egoista vagy már, pfújjjj :) A felfogásod pedig egyenesen diktatórikus, mert nem átallsz szembemenni a kormánypropagandával :)
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2017. 06. 20. 20:00
Előzmény: #61  szivacs
#65
"a hallomáson alapuló extrapolálás pontatlanságáról" No, azért a pedofil papok létezése finoman szólva is nem pontatlanság. Sokan fel sem fogják az untermensch egyházfők közül, mekkora károkat okoznak a magatartásukkal, amikor "rejtegetik" az ilyet. Hiába igaz az, hogy nyilvánvalóan kevés pedofil pap létezik, de ha nem rostálódnak ki a rendszerből, akkor "felhalmozódnak", mint ahogy a DDT is anno a szervezetben. Ha egyetlen pedofil állat képes "végigturnézni" egy egész országot, akkor senki sincs biztonságban - sőt: minden pap potenciálisan pedofil. Pont azért, mert bárki az lehet (nem rostálódnak ki). Ezt komolyan kellene venniük a képmutató untermenscheknek, mert előbb-utóbb olyan botrányok lesznek ebből, ami (megérdemelten) elsöpri őket. Az a szerencséjük, hogy az emberek nagy része finoman szólva is birka képességű :) Ezek az unter-püspökök és unter-érsekek még ahhoz is hülyék, hogy felfogják: nem csak erkölcsi kötelességük lenne a rostálás, de még érdekükben is állna, ha volna működőképes agyuk, amivel felfogják az egészet. Kivételesen ez a társadalom közös érdeke...
kukutyinbenko 2017. 06. 20. 19:59
Előzmény: #55  szivacs
#64
Nálunk az ilyet előléptetik mert jól passzol a nyelve a vágásba...
kukutyinbenko 2017. 06. 20. 19:55
Előzmény: #60  Vazsmegyei
#63
" Ezzel a hozzáállással nincs mit kezdeni egy ország közösségében, mert egoista felfogással csak a magad igazát tartod az egyedüli véleménynek!" Ez olyan szép hogy bekereteztetem. " A hiányzó partszakaszok meg lettek javítva de Felsőzsolcán az út, ahol alacsonyabb még mindig a gátnál, nem lett a gát fölé emelve, de árvíznél lesz rá megoldás, hogy ott ne folyjon át víz! " Erről beszéltem nyuszómuszó! Nem lett építve egy centiméter gát sem. Árvíz után megy a nagy fogadkozás meg tervezés, aztán semmi a következő árvízig. A Dunakanyarban tutira nem épült, pedig a budai oldalon Tahinál hiányzik valami 2-3 km belőle. A felcsúti gyepfűtés gépházának árából (3 mrd) többször megépülhetett volna, bringaúttal a tetején (Eurovelo 6 hiányzó szakasza is egyben). A megoldás meg az lesz majd mint máskor is. Mennek az önkéntesek homokzsákozni... Azért szép próbálkozás volt megint menteni amit nem lehet, tutira értékelik majd az illetékes elvtársak.
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2017. 06. 20. 19:48
Előzmény: #61  szivacs
#62
Templomi esküvő miatt, de nem ateista vagyok, hanem panteista :)
szivacs
szivacs 2017. 06. 20. 17:57
Előzmény: #58  upgrayeddAKS
#61
csakúgy eltöprengtem, miért is keresztelkedik meg egy ősi ateista...? Na mindegy! Sok korán elhalt beszélhetne a hallomáson alapuló extrapolálás pontatlanságáról - már ha tudna újra beszélni...:-)
Vazsmegyei 2017. 06. 20. 17:32
Előzmény: #53  kukutyinbenko
#60
Nekem a lényeg nem változol, nem változtál! Ezzel a hozzáállással nincs mit kezdeni egy ország közösségében, mert egoista felfogással csak a magad igazát tartod az egyedüli véleménynek! A hiányzó partszakaszok meg lettek javítva de Felsőzsolcán az út, ahol alacsonyabb még mindig a gátnál, nem lett a gát fölé emelve, de árvíznél lesz rá megoldás, hogy ott ne folyjon át víz!
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2017. 06. 20. 17:20
Előzmény: #57  szivacs
#59
Szóval nem magamból indultam ki, hanem sok-sok esetből. (A mínuszod nem tőlem van, az nekem nem szokásom.)
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2017. 06. 20. 17:19
Előzmény: #57  szivacs
#58
Dehogy voltam, "ősi" ateista családban nőttem fel! :) 10-en pár éve voltam csak megkeresztelve is, annyira elvhű szüleim vannak (pedig anyám papírom katolikus). Névadóm volt vagy minek is nevezik azt. De a napvilágot látott esetekből képes vagyok extrapolálni.
szivacs
szivacs 2017. 06. 20. 17:09
Előzmény: #56  upgrayeddAKS
#57
Ha magadból indulsz ki, azzal nagy valószínűséggel félrevezeted magad - ha érzed, mire gondolok... Voltál ministráns?
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2017. 06. 20. 16:57
Előzmény: #51  szivacs
#56
Ezt a műfajt statisztikának hívják, és az a lényege, hogy a legvalószínűbb eseményeket vázoljam fel. Ha érted, érted - ha nem, nem. :)
szivacs
szivacs 2017. 06. 20. 16:53
Előzmény: #53  kukutyinbenko
#55
Na azt a f@szk@l@pot be kellett volna tenni a kenuba, odahívni egy másik f@szk@l@pot és ha evezni mer, akkor jelentsék fel egymást f@szk@l@phullámverésért! :-) Hogy száradna le a f@szk@l@pja az ilyennek!
kukutyinbenko 2017. 06. 20. 16:50
Előzmény: #52  szivacs
#54
Ne mááá...Lőrinc Nem Stróman Barátnak is több van ezek szerint? Nem gondoltam vóna...
kukutyinbenko 2017. 06. 20. 16:47
Előzmény: #50  Vazsmegyei
#53
" Nem azt néztük, ki nem teszi a dolgát" Akkor senki nem ezzel foglalkozott, de utólag elgondolkozik az ember. A dögfáradt talpas tűzoltók morogtak, hogy ők még azt sem tudják meddig maradnak és aznap hol alszanak, a vezetőik meg észosztásért több tízezres napidíjat kaptak. " Azoknak is volt feladatuk!" Ja, mentek PR körútra. Spec volt olyan katasztrófavédelmi f@szk@l@p, aki feljelentette a kenuval járőröző helyieket az okozott hullámverésért. A kormánypotentátot nagy gázzal motorcsónakkal szemléztető társát persze nem, az nagyon fontos volt... De ha már a feladatoknál tartunk. Szerinted a hiányzó gátszakaszok megépültek azóta? Mert stadionról halottam párról. A következő ijedelemnél meg megint jön majd a fogjunk össze és vigyétek duma...
szivacs
szivacs 2017. 06. 20. 16:20
#52
"Érdekes adatokra bukkant a Guardian az HSBC korábban nyilvánosságra kerülő adataiban, valamint a Panama-iratokban: sokkal nagyobb a gazdagok és szegények közötti vagyoni különbség, mint azt sokan hiszik. A különféle, a gazdagok és szegények közötti különbség témájában publikált tanulmányokkal az a probléma, hogy ezek csak azokat a jövedelmi és vagyoni adatokat dolgozzák fel, amelyek publikusak, ezekre tehát az adóhatóságnak is rálátása van. Csakhogy a vagyoni egyenlőtlenség sokkal nagyobb, ha azt a vagyont is figyelembe vesszük, amire az adóhatóság nem lát rá."
szivacs
szivacs 2017. 06. 20. 16:17
Előzmény: #43  upgrayeddAKS
#51
Ez nálad valami belső késztetés, hogy ilyen agymenetekkel vezesd le egy lefojtott frusztrációd? :-) Mikor ábrándultál ki a vallásodból?
Vazsmegyei 2017. 06. 20. 16:11
Előzmény: #49  kukutyinbenko
#50
Ott voltunk a fiammal és barátaival Felsőzsolcánl! Amikor idős nénit kellet az elöntött házából kihozni! Azt kérdezte kik vagyunk , ki küldött bennünket, mer nem hitte el, hogy van ilyen! Amennyire lehetett rendbe hoztuk a házat és környékét az elöntött szeméttől!! Nekünk akkor ez jutott! Nem azt néztük, ki nem teszi a dolgát! Mindenkinek megvolt a baja akkor! Szóval nekem Te sem! A katasztrófavédelemre meg a kormánykonvojra ne hivatkozz! Azoknak is volt feladatuk!
kukutyinbenko 2017. 06. 20. 16:00
Előzmény: #47  Vazsmegyei
#49
Remélem Te az vagy mert az sok mindent magyarázna... Rendszeresen szoktunk élelmiszert gyűjteni/osztani, időseket sétálni vinni. Az utolsó nagy árvíznél önkénteskedtünk , amikor az érintettek alig... Az önkormányzati vezetők pedig lapátot nem fogtak csak fontoskodtak napokig, ahogy a összes hivatásos szervezet vezetői is. Saját autóval hordtuk a tűzoltókat a felajánlott szállásukra, helyi cégek adták a teherautókat, a munkagépeket, civilek adták össze a kaját. A katasztrófavédelmi főnökök meg tiszta, zsír új gyakorlóruhában telefonáltak az út közepére leparkolt vadi új szolgálati járműveik mellett. Emellett nézhettük ahogy a miniszterelnöki teherautó konvoj végigszáguld a lezárt parti úton, integetve a napok óta dolgozó holtfáradt civileknek. Szóval nekem Te ne...
kiegyezo 2017. 06. 20. 15:52
Előzmény: #40  szivacs
#48
Ez igy nekem OK.
Vazsmegyei 2017. 06. 20. 15:46
Előzmény: #37  kukutyinbenko
#47
Legalább az életben egyszer legyél valahol önkormányzati képviselő! Lehetőleg ne a Rózsadombon! Azonnal tisztán fogod látni a szociális ellátás gyakorlati oldalát, nem csak az elméletit!
kukutyinbenko 2017. 06. 20. 15:44
Előzmény: #40  szivacs
#46
Hát legyen. Adva van egy nagy történelmi egyház. A vagyonkezelő cégük (amely nem túl sikeres) a Várban lévő palotájukban kapott helyet és a püspök úr unokaöccse vezette a céget. Az autóparkjukhoz flotta kezelőre is szükség volt (90-s években amikor a pórnép még csak éppen kezdi megszokni a nyugati autók látványát). Lehet találgatni az alkalmazottak után fizettek-e közterheket? Valamint melyik egyházról szól a történet?
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2017. 06. 20. 15:43
Előzmény: #42  upgrayeddAKS
#45
jav.: A projektmunka a pályázatoknál ...
Vazsmegyei 2017. 06. 20. 15:43
Előzmény: #33  upgrayeddAKS
#44
Félreérthető vagy! Ökumenikus szervezeteknek adják ezeket a támogatásokat. Vas megyében kiválóan működik! Gondolom országosan is működik! Ellenben, ha nem "elérhetők" a rászorultak ott nincs lehetőség a segítségre sem! Az életben maradást segítik, mert a legtöbb embernek (általában idős nőknek!)nincs elegendő nyugdíja vagy nem tudnak hozzájárulni a teljes ellátásukhoz! Kevés az olyan idős , akit a családja, ki tudja miért magára hagy!
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2017. 06. 20. 15:42
Előzmény: #41  kukutyinbenko
#43
:) Lehet, hogy most rossz emlékeket téptél fel szegényben... megrontotta egy pedofil pap anno vagy ilyesmi... nem tud szembenézni azóta a tényekkel... (a másik verziót már le sem írom...)
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2017. 06. 20. 15:39
Előzmény: #36  kiegyezo
#42
Azért a szó klasszikus értelmében nem beszélünk könyvelésről civil szervezetek esetén - egyszeres könyvvitelre kötelezettek, és ez azt jelenti, hogy (ugyan be kell tartani a határidőket, stb.) gyakorlatilag elég egy Excel táblában vezetniük a kiadásokat meg a bevételeket. Aztán az ügyvezető aláírja, és ő vállal szakmai felelősséget érte. De persze alapinfók birtokában kell lenni pár embernek ott is, csak nem kell sem mérlegképes, sem adótanácsadói, stb. OKJ-s képesítés, de még csak a "töredéke" sem. Valószínű, hogy a bérszámfejtő megcsinál minden ilyesmit, mert (ha van alkalmazott), akkor azt viszont tényleg komolyan kell venni, egy TB-kifizető hely az nem leányálom. A projektmunka pályázatoknál amúgy szintén Exceles meló :) Talpraesett önkéntesek ezeket meg tudják csinálni, ha ilyen téren akarnak segíteni. (Szerintem amúgy az államnak ezt ösztönöznie kellene, mármint en bloc az önkéntességet. Hatalmas tartalékok vannak benne, idővel az egész kretén társadalmunkat átformálná, ha sok egéyb értelmes lépést is meglépnek...)
kukutyinbenko 2017. 06. 20. 15:34
Előzmény: #35  szivacs
#41
Jaj ezt úgy szeretem, szegény tájékozatlan szivacs a svéd no go zónákról mindent tud, sőt hozzá is szól, a hazai egyházakról meg semmit...

Topik gazda

szivacs
szivacs
3 5 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek