Topiknyitó: _pampa 2017. 02. 18. 08:17

Adóztassuk meg inkább a robotokat! - javasolja Bill Gates  

A kormányoknak meg kellene adóztatni azokat a vállalatokat, amelyek robotokat használnak - mondta Bill Gates egy interjúban. A Microsoft alapítójáról nem lehet elmondani, hogy hazabeszél, hiszen a mesterséges intelligencia fejlesztésének egyik vezető szereplője.



Ha egyszer a robotok elveszik az emberek munkáját, akkor adózzanak ugyanolyan mértékben, ahogy a dolgozók is fizetnek jövedelemadót, járulékot a munkajövedelmük után - mondja a Quartz-nak adott interjújában Bill Gates. Erre az államoknak amúgy is szükségük van, egyrészt a munkaerő kiváltása miatt kieső adók miatt, másrészt azért, hogy a fiatalok oktatására, illetve az idősek ellátásra több forrás jutna.



Az adó arra is jó lenne, hogy a a robotok elterjedésének sebességét korlátok között tartsa, és így legyen idő felkészülni a munkaerő-kiváltás hatásainak kezelésére. Az áruházi munkások és a sofőrök munkáját 20 év múlva robotok fogják végezni, mondja Gates, aki nem tart attól, hogy az így megadóztatott vállalatok nagyon rosszul járnának.



A milliárdos érdekes ötletet feszeget, a témával kapcsolatban nagyon sok megfontolást szoktak emlegetni a közgazdászok. A fenti érvek mellett ugyanis vannak ellenérvek is. Az adóval sújtott vállalatok kevésbé lesznek ösztönözve az innovációra, és így lelassulhat az ipari forradalom. Pedig az elöregedő fejlett társadalmakban óriási igény lenne a termelékenység gyors javulására, ugyanis a demográfiai helyzet a növekedés lelassulásával fenyeget egy olyan időszakban, amikor az idős korral járó kiadások (nyugdíj, egészségügy) gyors emelkedése várható. Ráadásul az új technológiák egyelrőe nagyon nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, legalábbis a termelékenység jelenleg jóval kisebb ütemben növekszik a világban, mint a válság előtt. Ugyanakkor kétségtelen: a robotizáció és komputerizáció gyors elterjedése rendkívüli kihívások elé állítaná az emberiséget, hiszen a munkaerőnek hatalmas alkalmazkodáson kellene átesnie.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2017. 02. 21. 10:09
#19
link

Már az EU-ban is téma, a nagycégeket ugyan megvágja, de ők meg minket fognak. Innenstől fogva az állam jól jár, de a kisember nem.
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2017. 02. 20. 19:27
Előzmény: #13  Phylaxa
#18
link

Először csak mosolyogtam rajta, de amúgy nem is totál marhaság, amiket mond :)
Van benne rendszer, logika - akár még igaz is lehet. Persze ilyen súlyú kijelentések megfelelő súlyú bizonyítékokat igényelnek...
szivacs
szivacs 2017. 02. 20. 17:01
Előzmény: #16  szivacs
#17
Ez egy kötelező olvasmány annak, akit érdekel a téma.
link az előző beírásban
szivacs
szivacs 2017. 02. 19. 21:42
#16
"Egyre több szó van arról, hogy a robotizálás eddig soha nem látott mértékben alakíthatja át a gazdaságot, és olyan mértékű technológiai ugrást jelenthet, ami miatt hirtelen emberek milliói találhatják magukat munka nélkül. A téma egyik leghíresebb kutatója, Erik Brynjolfsson viszont alapvetően optimista: szerinte az emberek soha nem látott jólétben élhetnek majd, ha jól kezeljük az átmenetet. Arról beszélgettünk vele, mi kell ahhoz, hogy a robotforradalomból az emberek győztesen kerüljenek ki. " link
giganti 2017. 02. 19. 11:45
Előzmény: #13  Phylaxa
#15
Orvos sem kell,hiszen jól halad a humanoid rendszerű robotika is.

Gondolkodni már most is mások gondolkodnak egyesek helyett. Digitális médiarobotika ezért lett kifejlesztve.

Kihalni pedig azért fog a mostani civilizáció mert beleavatkozott a természetes kiválasztódásba politikai és gazdasági érdekből.

kukker 2017. 02. 18. 16:08
Előzmény: #11  BudFox
#14
"Majs lehet hogy lesz olyan mint a Star Trek -ben....olyan világ, de még nem tartunk ott."

Hát ige. Ahhoz az emberiségnek kellene egy cseppet fejlődnie úgy eszmeiségben.

Star Trek - Kapcsolatfelvétel, XX. századi csaj és Picard párbeszéd:

- Mekkora ez a hajó?
- 24 fedélzetes. Csaknem 700 méter hosszú.
-Uram-atyám. Én 6 hónapig gyűjtöttem a titánt 1 négy méteres pilótafülkéhez...... mennyibe került ez?
-A gazdaságunk kicsit máshogy működik. Tudja a 24. században nem létezik pénz.
- Nincs pénz? Nem kapnak fizetést?
- Az életünk célja többé már nem a vagyonunk felhalmozása. Fejlesztjük saját tudásunkat. És az emberiségét.
Phylaxa 2017. 02. 18. 15:00
Előzmény: #11  BudFox
#13
Kell majd orvos bőven. Az oktatás lesz érdekes. Az orvospalántákon kívül ki fog iskolába járni? :)

Viccet félretéve azon gondolkoztam el, hogy a gondolkodás már ma is bezavar. Nem igazán szeretik az emberek a valóságot. Tisztelet a kivételnek. Márpedig az, hogy egy robot gondolkodik helyettünk, az pontosan azt jelenti, hogy nem gondolkodunk. Ha pedig nem tesszük, akkor annak ára lesz. Egyre inkább elhiszem, hogy baromi sok fejlett civilizáció lehetett már előttünk, aztán meghülyültek. :)
Törölt felhasználó 2017. 02. 18. 14:19
Előzmény: #9  kukker
#12
Az emberek jelentős része a jövőben dolgozni nem fog.Ugyan mit tudnának csinálni a robotokhoz,mesterséges intelligenciához képest?
Jó,hogy mind több országban szabad a marihuána
fogyasztás....
BudFox
BudFox 2017. 02. 18. 13:33
Előzmény: #5  kukker
#11
Aztán mi lenne ? mindenki elhízna 200 kilósra mint a Wall-E -ben, mert csak lustálkodnának egész nap :D

Majs lehet hogy lesz olyan mint a Star Trek -ben....olyan világ, de még nem tartunk ott.
giganti 2017. 02. 18. 13:22
Előzmény: #9  kukker
#10
Ez - szerintem - nem lehetséges, mert az korlátlan erőforrást feltételezne. Szerintem lehetne egy arányszám, hogy a robotok által végzett munkával illetve a további lehetőségeket figyelembe vételével - nyersanyag, környezetszennyezés, stb-stb - mi az, ami alapból járhatna. "

Ezért nem fog megvalósulni,az ember nagyon önző és anyagias. Ez lesz az emberiség veszte.
kukker 2017. 02. 18. 12:47
Előzmény: #8  giganti
#9
"Akkor ez ember mit fog csinálni? "

Láttad a WALL-E-t? Van az az út. Meg a másik, hogy megtaláljuk az egyensúlyt.

"Mindenki korlátlanul hozzáférhet minden termékhez?"

Ez - szerintem - nem lehetséges, mert az korlátlan erőforrást feltételezne. Szerintem lehetne egy arányszám, hogy a robotok által végzett munkával illetve a további lehetőségeket figyelembe vételével - nyersanyag, környezetszennyezés, stb-stb - mi az, ami alapból járhatna.

" A robotoknak lesz még szüksége az emberekre?"

Hát szerintem ha beindítja az ember a folyamatot, hogy megteremti/megépíti az ilyen önellátó szisztémát a gépek számára, akkor - ha ilyen formán kérdezed - akkor nem.
Tulajdonképpen mi is robotként végezzük a munkákat leosztva ahhoz, hogy önmagunkat sokszorosítsuk folyamatosan és működtessük a társadalmunkat, csak mi biológiai, szerves lényként tesszük ezt.
Leírhatjuk a cselekedeteinket illetve a társadalmunkat nullákkal és egyesekkel.
A gondolat a program lesz, az izomerő meg egy villanymotor.

giganti 2017. 02. 18. 12:22
Előzmény: #7  kukker
#8
Akkor ez ember mit fog csinálni?

Mindenki korlátlanul hozzáférhet minden termékhez? Érdekes írás.

A robotoknak lesz még szüksége az emberekre?
kukker 2017. 02. 18. 12:07
Előzmény: #6  giganti
#7
"Akkor kik és miből vásárolnák meg a robotok által legyártott termékeket? "

?

"mivel a robotok csinálnak mindent "

A robotok - nagy részük - köztulajdonban lesznek, mindenkié lesznek.
Ezek lesznek a globálisan mindent ellátó robotok: Újabb robotgyártó robotok, energiaellátásért dolgozó robotok, élelmiszerelőállításért, gazdaságért, állattenyésztésért dolgozó robotok, ásványi anyagok bányászatáért dogozó robotok. Így elsőre
És persze lesznek magánjellegű használatra is, személyi robotok. De ezeknek csak kényelmi funkciójuk lesz.

Nem kell venned semmit, mert nem kell senkinek a befektetett munkáját megfizetned sem energiáját, mert az nincs. (Ugye most lényegében az energiát fizetjük meg mind a gépi, mind a humán árát.)
Pontosabban ahogy fentebb leírtam, a kezdetek beindításánál még a mostani humán és gépi energia befektetést a mostani gazdasági modellen alapulva kell beindítani.
Aztán szépen lassan önfenntartó lesz a rendszer - robot épít minden feladatra robotot, aminek a működéséhez az energiatermelést, a hozzá való alkatrészellátást a bányászattól kezdve a feldogozáson át a kiszállításig robot végzi - aztán beindul a láncreakció és minden feladatra lesz robot.
Nem lesz szükség emberi munkára, de nem is kell, minek, amikor robotok csinálnak mindenkinek mindent.
Erőműépítést és üzemelést és ezáltal energiát biztosítanak, lakásépítést, bányászatot, gyógyászatot, mezőgazdaságot, élelmiszer-elállítást, személyszállítást, stb-stb....

Nincs értelme a pénznek, minek?

giganti 2017. 02. 18. 10:25
Előzmény: #5  kukker
#6
Ez egy oximoron.
A robotizálás - a robotok - kiváltják az embert. Nincs munkavégzés, nincs munkabért, nincs fizetés, nincs pénz. De azért, mert nem kell munkát végeznie az embernek - mivel a robotok csinálnak mindent - ergo nincs szükség a pénzre."

Akkor kik és miből vásárolnák meg a robotok által legyártott termékeket?

kukker 2017. 02. 18. 09:54
Előzmény: #1  _pampa
#5
"Ha egyszer a robotok elveszik az emberek munkáját, akkor adózzanak ugyanolyan mértékben, ahogy a dolgozók is fizetnek jövedelemadót, járulékot a munkajövedelmük után - mondja a Quartz-nak adott interjújában Bill Gates. Erre az államoknak amúgy is szükségük van, egyrészt a munkaerő kiváltása miatt kieső adók miatt, másrészt azért, hogy a fiatalok oktatására, illetve az idősek ellátásra több forrás jutna. "

Az adó arra is jó lenne, hogy a a robotok elterjedésének sebességét korlátok között tartsa, és így legyen idő felkészülni a munkaerő-kiváltás hatásainak kezelésére. Az áruházi munkások és a sofőrök munkáját 20 év múlva robotok fogják végezni, mondja Gates, aki nem tart attól, hogy az így megadóztatott vállalatok nagyon rosszul járnának."

Ez egy oximoron.
A robotizálás - a robotok - kiváltják az embert. Nincs munkavégzés, nincs munkabért, nincs fizetés, nincs pénz. De azért, mert nem kell munkát végeznie az embernek - mivel a robotok csinálnak mindent - ergo nincs szükség a pénzre. A pénz ilyen fajta megtartása a rendszerbe erőszakos módon semmi egyéb nem lenne már a TELJES robotizálás alatt, mint a kontroll további folytatása a vagyonokkal rendelkezők számára.

A WALL-E-ben látható társdalom már megteremthető, a technológiai fejlettség megvan.
Szerintem a pénz alapú világ megtartása ma már csak a hatalmat az önmaguk számára ezzel biztosítóknak fontos.

Szerintem.
_pampa 2017. 02. 18. 08:35
Előzmény: #3  _Bekre_Pal_
#4
Szerintem Gates ki tudná számolni.
Ahogyan azt a kört területet is nagyon jól be tudná határolni amire gondolt.

_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 02. 18. 08:31
Előzmény: #1  _pampa
#3
Egy laptop után mennyi adót kell fizetni, mint egy matematikai tanszék után? És mennyi adót kell fizetni három nanorobot után?
_pampa 2017. 02. 18. 08:24
Előzmény: #1  _pampa
#2
Több országban is felmerült, hogy alapjövedelmet fizetnénk mindenkinek. Ez a bevétel lehetne a forrása. A cégek jelentős része már alkalmazza a robotikát kiszámítható, hogy így mennyi munkaerőt váltanak ki mennyi bérköltséget és egyéb járulékot spórolnak meg.

Folyamatosan változik minden körülöttünk, így teljesen érthető lenne ha az elvonás, újraelosztás is követné ezt a folytonos változást.

Topik gazda

_pampa
3 4 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek