Minél több nemmagyar adja vissza meg nem érdemelt kitüntetését, amit még gyurcsótányéktól és a pufajkás hornttól kapott, annál tisztább lesz a Lovagkereszt.
Bayer Zsolt publicista az Adalékok a nagy Fidesz-leleplezéshez című cikke, 1994. október 21-én a Népszabadságban:
"Most biztosan nem kéne megszólalni. Mert hát kit érdekel az egész? Kaptak öt százalékot, éppenhogy becsúsztak a parlamentbe... Fidesz? Ugyan kérem!
Azután meg, én igazán jókor váltottam.
Éppen jókor. Botrányok voltak már, de még potenciális esélyes volt a párt, sötét ló, akármi is lehetett volna belőle, így nem érhetett az a vád, hogy a végső bukás után menekültem el. Hja, kérem, fontos a jó ritmusérzék... Arról nem is beszélve, hogy milyen elegánsan tudtam hallgatni. Az »igazi« okokról... Semmi árulás, semmi fecsegés, diszkréció, pókerarc - mindjárt »csókos gyerek« lettem.
Most itt az idő az árulásra: igen, én, az alapító atyák egyike dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot.
Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőről, kajáról, piáról.
Na, a Tóth Bélát pedig a Bécsi Kávézóban mutatták be nekem, rizsfelfújtat evett a picim, málnaöntettel, aztán kért egy leveseskanalat, hogy rendesen ki tudja hörpölni a jó szaftját neki - na most, én igazán nem vagyok megjátszós, de ez mégiscsak zsenánt volt kicsinyég...
Ez is Magyarország...