Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 10. 13. 10:09

Duna House  

Itt a nagy bejelentés - Tőzsdére megy a Duna House

2015. október 13. 10:00





Eredményes első félévet zárt a tőzsdére készülő Duna House csoport. Az előző év azonos időszakához képest a cégcsoport konszolidált értékesítésből származó nettó árbevétele közel harmadával növekedve elérte a 1,34 milliárd forintot. A működési eredmény mintegy 50 százalékkal, 485 millió forintra, míg az adózott eredmény 422 millió forintra emelkedett. A Duna House csoport hosszú távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán kíván regionális szereplővé válni, amelyhez a magyar tőkepiacról forrás bevonását is tervezi. A társaság a tőzsdén keresztüli forrásbevonás érdekében benyújtotta engedélyezésre a tervezett részvényértékesítésre és tőzsdei bevezetésre vonatkozó tájékoztatóját a felügyelethez.



A Duna House csoport lendülete töretlen volt 2015 első fél évében, ahogy ezt az a társaság konszolidált pénzügyi adatai is mutatják. Az értékesítésből származó nettó árbevétel 2015 első fél évében 1,34 milliárd forintot ért el, amely mintegy 34 százalékkal haladja meg a 2014. első félévi mintegy 1 milliárd forintos értéket. A hazai lakóingatlan-értékesítés növekvő tranzakciószámai a DH csoporton belül is tetten érhetők az ügyletszámok alakulásában, amelyek 2015. első félévében hónapról-hónapra meghaladták az előző év adatait.

Itt a nagy bejelentés - Tőzsdére megy a Duna House



A cégcsoport két ingatlanközvetítői franchise hálózatában (Duna House, SMART Ingatlan) egyfelől jelentősen bővült az ingatlanközvetítési tranzakciókból származó díjbevétel, másfelől a tranzakciókhoz kapcsolódó pénzügyi termékek (hitelek és biztosítások) közvetítéséből származó jutalékbevétel is emelkedett. Mindez félév/félév viszonylatban az árbevétel közel 340 millió forintos növekedését eredményezte.



"Az árbevétel növekedését a hatékonyabb működés mellett a javuló gazdasági helyzet, az ingatlan- és hitelpiac élénkülése is támogatta. A DH csoport részvételével lebonyolított lakóingatlan piaci tranzakciók száma 2009 óta töretlenül emelkedett, és ez a tendencia 2015 első felében is megmaradt." - mondta el Doron Dymschiz, aki testvérével, Guy Dymschiz-cel együtt az ingatlanpiaci csoport tulajdonosa és vezetője.



A konszolidált féléves jelentés szerint a cégcsoport adózott eredménye 44,5 százalékkal emelkedett: a 2014. első félévben elért 292 millió forinthoz képest 2015 első félévére 422 millió forintra nőtt. Az eredményesség növekedését az is segítette, hogy a működési költségek az árbevétel növekedésénél kisebb arányban emelkedtek. A cégcsoport mérlegfőösszege 2,2 milliárd forintot ért el 2015 első félévében. A Duna House csoport, tevékenységének folyamatos bővülése révén, az ingatlanközvetítéshez kapcsolódó franchise rendszerek és saját irodák üzemeltetésén túl a jelzáloghitel-közvetítési piac jelentős szereplője, valamint az ingatlan tranzakciókhoz kapcsolódó további szolgáltatásokat - ingatlankezelés, biztosításközvetítés, ingatlan értékbecslés és energetikai tanúsítványok készítése - biztosít ügyfelei számára.



Az eredménytermelő képesség fenntartása a cégcsoport számára kiemelt fontosságú, hiszen ez hazai és külpiaci terjeszkedésének egyik meghatározó pillérje is. "Célunk, hogy tovább bővüljünk a hazai piacon az ingatlanpiachoz szervesen kapcsolódó szolgáltatásokkal, illetve hosszabb távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán regionális szereplőkké váljunk" - emelte ki Guy Dymschiz, a Duna House csoport társtulajdonosa. "Terveink megvalósításában a magyar tőkepiaci forrásbevonás is fontos szerepet játszik. Ezt a folyamatot elindítottuk, a napokban benyújtottuk a részvényeink tőzsdei bevezetésére és a részvényértékesítésre vonatkozó összevont tájékoztatónkat a pénzügyi felügyelet felé."



Külföldi terjeszkedés

"A nemzetközi terjeszkedés már 2007 óta szerepelt a céljaink között. 2008-ban majdnem megtettük az első lépést, a romániai piacra akartunk belépni egy viszonylag nagy horderejű lépéssel, de pont akkor jött a gazdasági válság, úgyhogy ezt azonnal leállítottuk. 2011-ben már más koncepcióval, visszafogottabban indultunk el, Prágában nyitottunk saját irodákat, a korábban tervezettnél sokkal kisebb befektetéssel. Ott az volt a főcélunk, hogy inkubátort hozzunk létre, ahol meg tudjuk tanulni a nemzetközi működés sajátosságait. A lokalizációs folyamat egy nagyon fontos tanulság volt a cseh iroda megnyitásánál, láttuk azt, hogy a Magyarországon már jól működő rendszert külföldön nem lehet egy az egyben implementálni. Mostanra azonban eljutottunk odáig, hogy a következő sebességbe kapcsoljunk Prágában, emellett folyamatosan nézzük a régiós országokat, keressük a megfelelő belépési pontokat" - mondták a cég társtulajdonosai egy a Portfolio-nak adott, júniusi interjúban.



"Célunk továbbfejleszteni a multibrand stratégiára épülő tevékenységeinket, illetve felvásárlásokat is tervezünk. Mindemellett szerepel a tervek között egy már működő külföldi hálózat megvásárlása is. Célunk, hogy több országban is jelen legyünk és hosszú távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán regionális szereplőkké váljunk"- nyilatkozta augusztusban Guy Dymschiz.

link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
farkasfu
farkasfu 2023. 12. 04. 16:38
#518
A Concorde Értékpapír Zrt. negyedéves elemzése a Duna House Nyrt.-ről (2023.12.04.)
Donqatto
Donqatto 2023. 11. 22. 09:02
#517
Mi volt ez a nyitó? :O
bitKain
bitKain 2023. 04. 13. 10:42
Előzmény: #514  Donqatto
#515
Van egy másik topik a DH-val kapcsolatban, inkább oda írjatok:
https://forum.portfolio.hu/topics/dunahouse-reszveny/24374
Donqatto
Donqatto 2023. 04. 13. 09:23
#514
r. 618
medve4444
medve4444 2023. 02. 03. 17:20
#513
Van bárki aki tud valamit a lengyel hitelpiacról? Mármint, hogy ott van-e bármi fejlemény, akár kormányzati szempontból?
todavia 2023. 01. 26. 22:58
#512

újabb MNB bünti, egy éve már a harmadik ilyenért...
kár ilyesmiken elcsúszni.
kerge
kerge 2022. 01. 14. 11:26
#511
ezt ki veszi és miért
gyula1971
gyula1971 2021. 12. 11. 13:12
#510

Vezető hitelközvetítőt vásárolt fel a Duna House mfor.hu A Duna House Group 70 százalékos tulajdonrészt szerzett az olasz HGroup cégcsoportban, a jövőbeli opciós lehetőségekkel pedig akár 100 százalékra nőhet a részesedése az olasz hitelközvetítőben.

https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/vezeto-hitelkozvetitot-vasarolt-fel-a-duna-house--.html
pFModi-1fsz-bsszakrvaanyjat2 2021. 01. 29. 05:23
Törölt hozzászólás
#509
Ati19 2021. 01. 07. 15:54
#508
Szokatlan magas forgalom 60+ millió HUF
pFmodi-1fsz-bsszakrvaanyjat1 2020. 12. 27. 04:57
Törölt hozzászólás
#507
Zsimo
Zsimo 2020. 11. 30. 10:31
Előzmény: #505  farkasfu
#506
Milyen érdekes ez bezzeg azonnal tudja elemezni. 
EGR
EGR 2020. 11. 27. 18:02
Előzmény: #503  Zsimo
#504
Köszi!
pacilaci 2020. 11. 27. 12:59
#502
Részvényenként mennyi osztalék várható? 13Ft?
Törölt felhasználó 2020. 10. 03. 10:02
Törölt hozzászólás
#501
EGR
EGR 2020. 08. 29. 10:18
#500
https://infostart.hu/gazdasag/2020/08/28/derulatobb-a-ingatlanpiac-legnagyobb-piaci-szereploje
"A törzsei elemző a második negyedéves számokra kitérve megjegyezte: ugyan a cégcsoport konszolidált árbevétele a Covid-járvány ellenére is mindössze 8 százalékkal csökkent, megközelítve ezzel az 1,9 milliárd forintot míg az EBITDA (az adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) már egyötödével, az adózott eredménye közel 40 százalékkal rosszabb a 2019-es hasonló időszakban mértnél. Ugyanakkor, miután nagyon jó volt az első negyedév, az első félévben az eredményoldalon alig 10 százalék az elmaradás.Ráadásul a jelek szerint júliusban megélénkült az aktivitás az ingatlanpiacon,„bekövetkezett a V-betű”,természetesen nem az ingatlanárakat tekintve, mert azok épp ellenkezőleg mozdultak, de a piacon ismét mozgolódnak a vevők, ami egy ingatlanközvetítő cég számára inkább fontos, úgyhogy jó kilátások elé néz a cégcsoport – magyarázta a szakember. Ezért a Duna House úgy véli, az idei évre tervezett 857 milliós konszolidált, adózott eredményt, amit még a koronavírus előtt, januárban tervezett, azt el fogja érni az év során.Ráadásul volt egy tizedelés, ami a likviditását némiképp javította, úgyhogy a Duna Houes részvényeinek 330 forintos árszintje még javulhat is, amihez persze újabb jó negyedévek is kellenek – jegyezte meg Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő."
bitKain
bitKain 2019. 11. 27. 10:53
Előzmény: #496  bitKain
#497
A Cseh vonal elég szar lett, szerencsére, marginális az egészhez viszonyítva.  Lehet, hogy egy vezető váltás kellene a Cseh hálózatnál.
Jó lenne egy romániai hálózat nyitása is. Az nagyot szólna. Ott is felfutóban van az ingatlan piac.
.
kbc-hez még egy gondolat:
Adjátok el 3700-ért, de szerintünk 4500-at ér a részvény.
???
bitKain
bitKain 2019. 11. 27. 09:13
Előzmény: törölt hozzászólás
#496
Ez egy régi cikk.
Egyébként az időzítésük is rossz volt. Májusban kellett volna kijönnie ennek a cikknek, amikor 4300 körül volt az árfolyam, akkor azt mondtam volna, hogy ez igen, tökös az elemző. De 3700-nél azt mondani, hogy akkor most zárjátok le és megdicsérni magát, hogy hű meg ha.
.
A Lengyel valóban jól muzsikál, ha méreteiben nagyobb lesz, akkor jól tudja majd ellensúlyozni a Mo. lassulást.
Ami a sorok között ott van, az a következő évben (2020) a futó projektek átadása és az ebből realizált nyereség megugrása.
A core szépen növekszik. Viszont az LTP-t fájó pont, szerencsére tudják mérsékelni a kiesését.
Bekes 2019. 10. 02. 15:51
Törölt hozzászólás
#494
benibubu 2019. 09. 29. 18:57
Előzmény: #492  trochosa
#493
Ki mire számít meddig mehet le novemberig? Ugye sokan arra várják az alját. Lemehet 355-3600-ig?
trochosa 2019. 07. 24. 10:18
Előzmény: #491  Csiszargeza
#492
Mintha megindulna. Érdekes, hogy az oszti leesés után indulgat, de láttunk már ilyet. Jó, hogy vettem korábban.
Csiszargeza 2019. 05. 29. 13:28
Előzmény: #490  gyula1971
#491
az árfolyamon változtatott pár db részvény sajnos.
alig 1-2 millióval nyomták be ide...
Csiszargeza 2019. 05. 24. 07:35
Előzmény: #488  eredmeny
#489
csirke forgalommal. 
eredmeny 2019. 05. 23. 20:38
#488
Elég szépen esett!( 4100Ft)
gyula1971
gyula1971 2019. 05. 22. 11:51
Előzmény: #486  Csiszargeza
#487
A Concorde a Duna House a tavalyi számai után felülvizsgálta előrejelzéseit, és frissítette modelljét is, az elemzőház a 12-havi, osztalékfizetés utáni célárát 4 750 forintról 4 500 forintra csökkentette, a Duna House részvényeire vonatkozó ajánlását pedig vételről felhalmozásra vágta vissza.
Csiszargeza 2019. 01. 08. 13:01
Előzmény: #485  gyula1971
#486
4000 körül vettem, azóta kaptam szép osztit, lentebb is vettem, simán 4500 köré várom amikor összeáll az év :)
gyula1971
gyula1971 2019. 01. 08. 12:56
Előzmény: #484  Csiszargeza
#485
Az év rejtélyes papírja lehet ez...
Csiszargeza 2019. 01. 08. 11:35
Előzmény: #483  remete53
#484
várjuk ma is az 1500-as SRV-t! :) 
remete53 2018. 11. 27. 14:02
Előzmény: #482  Csiszargeza
#483

Továbbra sem akarlak meggyőzni, csak a véleményemet mondtam el.
Az osztalék helyzet egy aspektus, mert kapsz 5%-ot, majd utána beesik az árfolyam és ülsz benne ismét egy évet a köv. osztalékig, ami vagy lesz vagy nem.
Ha egy banki befektetéssel hasonlítod össze ok.
A védettség nem a papír érdeme, hanem a likviditásának, magyarul kutya sem foglalkozik vele érdemben.
Sok sikert az osztalékhoz, ami egyébként - szvsz - nem lesz nemhogy bőven 5%, hanem inkább 4% alatti. Térjünk rá vissza, mikor ismertté válik.
Csiszargeza 2018. 11. 27. 12:37
Előzmény: #481  remete53
#482
2017 után 177 Ft volt az osztalék. ez mostani árfolyamon 4,7%. az eredményt látva, bőven 200 felett lesz a 2018-as év után fizetendő, ami bőven 5% feletti hozam. meglátjuk, de azért azt is érdemes figyelembe venni, hogy ez a papír nagyjából védett a kinti nagy esésektől.
én tartom, amikor esett, még vettem is 3600 alatt.
remete53 2018. 11. 27. 12:30
Előzmény: #480  gyula1971
#481

Úgy tűnik, hiába éneklik fel ezt az illikvid papírt senki sem kíváncsi rá!
Egetrengető gyj utáni mai teljesítmény: 246 db , még 1 millió Ft forgalom sincs.
Likviditás híján spekára alkalmatlan, befektetésre gondolni több, mint badarság.

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek