Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 08. 13. 18:30

Klímaváltozás  

A brit kormány lecsap a palagáz-kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokra



A brit kormány bejelentette, hogy ezentúl közvetlenül adja ki az engedélyt palagáz kitermelésére, annak érdekében, hogy megkerülje a gyakran túl lassú és vonakodó helyi hatóságokat.



A kormány ezen kívül lecsap a palagáz-kitermelést akadályozó önkormányzatokra is. Különösképpen azokat az önkormányzatokat szeretnék azonosítani, akik túllépik a kitermelési engedélykérelem elbírálására adott 16 hetes törvényi határidőt. A kormány szintén hozzáférhet majd az engedélyezési dokumentumokhoz azokban az esetekben, amikor a kitermelésre vonatkozó engedélyt elutasították, de a döntést kifogásolta a vállalat, ami engedélyt kért a fúrásokra.



A konzervatív kormányfő, David Cameron kabinetje lelkes támogatója a palagázhoz kapcsolódó fejlesztéseknek, mivel úgy vélik, hogy az olcsó és nagy mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásra alapozva a gazdaság is bővülhet. De az ambícióik ütköznek a palagáz kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokkal, akik eddig felelősek voltak az engedélyek kiadásáért. (Le Figaro)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 06. 23. 19:57
Előzmény: #1218  _Macika_
#1220

Itt már csak az a kérdés, hogy tényleg az emeri tevékenység okozza a felmelegedést, vagy egy természetes folyamat a jégkorszaktól egyre jobban távolodva. Esetleg más behatás.
Nem tagadom a klímaváltozás valódiságát sem az ember pusztító munkásságát, de van egyértelmű bizonyíték arra, hogy a légkörben lévő 0,04 % széndioxid okozza, amit nemcsak az ember pumpál a légkörbe?
Meg a klímaváltozás elleni védekezés ténylegesen hatásos, vagy csak egyesek óriási biznisze? Százmilliárdos támogatásokkal kitömve egyeseket, kimutathatatlan végeredménnyel.
_Macika_
_Macika_ 2019. 06. 20. 15:11
#1218
Egy friss tanulmány szerint a hidegháborús kémműholdak felvételei arról árulkodnak, hogy kétszer gyorsabban olvadnak a Himalája gleccserei, mint 40 éve – írja az MTI. A hegységrendszer 2000 óta évente jegének nagyjából egy százalékát veszíti el.Az olvadó jég mennyisége ijesztő, ám ami ennél is félelmetesebb, az az olvadás gyorsaságának a megkétszereződése”– mondta Josh Maurer, a Columbiai Egyetem munkatársa és a tanulmány vezető szerzője.:A Himaláján az 1975-ben mért jég mennyiségének már csak a 72 százaléka látható. 2000 óta minden évben mintegy 8,3 milliárd tonna olvad el, míg 1975 és 2000 között évente csupán 4,3 milliárd.A himalájai olvadás nem sokat emel a tengerszinten, mivel eltörpül a grönlandi és az antarktiszi olvadás mellett, de a térségben élő embermilliók jelenlegi és jövőbeni vízellátást veszélyezteti”– nyilatkozta Jorg Schaefer, a tanulmány társszerzője kiemelve, hogy katasztrófa készülődik.Az új felfedezés a sokáig titkosított műholdas képeknek köszönhetően született meg. A felvételek alapján ki tudták számítani, hogy mennyi jég volt a Himaláján 1975-ben, utóbb pedig újabb képeket is megvizsgáltak. A gleccserek hosszú távú alakulásának elemzése egyértelműen alátámasztja, hogy a hőmérséklet emelkedése áll az olvadás mögött.
_Macika_
_Macika_ 2019. 06. 18. 07:34
#1217
  • 21:43 | Vészhelyzet alakult ki a klímaváltozás miatt
  • ,
    ,
    Az éghajlatváltozás megfékezése a mostani és a következő nemzedékek első számú feladata, "életünk csatája" - mondta a volt mexikói külügyminiszter a mintegy háromezer diplomata és szakember részvételvével június 27-ig tartó konferenciát megnyitó sajtótájékoztatón.
    ,
    Kiemelte, hogy már 1 Celsius-fokkal emelkedett a globális átlaghőmérséklet, és a jelenlegi vállalások mellett ez az emelkedés nem áll meg a párizsi klímavédelmi egyezményben rögzített 1,5 Celsius-fokos szintnél, hanem eléri a 3 Celsius-fokot, ami végzetes következményekkel fenyegeti az emberiséget.
    ,
    A tengerek vízszintjének az eddig vártnál is nagyobb mértékű emelkedése, még több szélsőséges időjárási jelenség, hőséghullám, aszály, vihar és árvíz, és a földért, a vízért, az élet fenntartásához szükséges alapvető erőforrásokért folytatott pusztító, elkeseredett harc vár a bolygó népeire, ha 3 Celsius-fokos lesz a felmelegedés - mondta Patricia Espinoza.
    ,
    Legfőbb ideje, hogy mindenkinek felnyíljon a szeme
    - húzta alá, hozzátéve: "nem tudunk tovább várni, és nemcsak a kormányokra, hanem mindenkire szükség van a világ átalakításához, hogy elérjük a párizsi egyezmény 1,5 Celsius-fokos célját".
    ,
    Az UNFCCC vezetője méltatta a fiatalok körében bontakozó nemzetközi klímavédelmi, környezetvédelmi mozgalmakat. Mint mondta, "ha a gyermeked odaáll eléd és azt mondja, hogy tűz ütött ki a konyhában, mindent megtennél a lángok eloltásáért", most pedig "a fiatalok mondják nekünk, hogy lángokban áll a bolygó, az otthonunk, és ezért cselekednünk kell a klímavédelemért".
    ,
    Az UNFCCC titkárságának bonni székhelyén rendezett tanácskozás középpontjában a december 2-án a chilei fővárosban, Santiago de Chilében tartandó COP 25 áll, amelyen a 2015-ös párizsi klímaegyezmény végrehajtásának azon részleteiről tárgyalnak majd, amelyekről nem sikerült megegyezni a lengyelországi Katowicében tavaly rendezett COP 24-en.
    ,
    A bonni előkészítő tanácskozáson és a decemberi chilei klímakonferencián egyaránt az éghajlatváltozást fokozó gázok kibocsátásához fűzödő jogok nemzetközi kereskedelme lehet a legfőbb téma.
    ,
    A párizsi egyezményben azt a célt tűzték ki, hogy a globális felmelegedést lehetőség szerint az iparosodás előtti időkhöz képest 1,5 Celsius-fokon belül, vagy legalább 2 Celsius-fok alatt kell tartani. Az egyezményt az ENSZ 193 tagállama közül 185 ratifikálta. Nem csatlakozott hozzá Oroszország, Donald Trump amerikai elnök pedig 2017-ben bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2020-ban kihátrál a megállapodásból.
_Macika_
_Macika_ 2019. 06. 13. 09:24
#1216
Az elmúlt hetekben extrém meleggel kellett megbirkóznia az embereknek Indiában: hétfőn Delhiben 48 fokkal dőlt meg a júniusi melegrekord, a radzsisztáni Churuban pedig nemrég 50,8 fokot mértek, amivel ez volt a legmelegebb hely a Földön. A hőség történelmi szárazsággal is jár, emiatt pedig több száz indiai falu vált teljesen kihalttá, miután a lakóik víz hiányában elmenekültek az otthonaikból – írja a Guardian.Indiai pásztor a hőségben elpusztult bárányai mellett, a Rabagadh falu melletti mezőn 2019. június 4-énFotó: Sam Panthaky / AFPA 45 fokos hőségben szinte minden vízforrás kiszáradt, a hatóságok pedig az 1972-es éhínségnél is nagyobb hatásúnak nevezték a mostani krízist. Az ország délebbi részein mostanra vannak olyan régiók, amiket már a lakosság kilencven százaléka elhagyott, a Hatkarwadi nevű, több mint kétezer fős településen például mostanra már csak 10-15 család maradt.Karnátaka és Mahárástra államokban a legtöbb helyen a szárazság a haszonnövényekre és a haszonállatokra is hatással van, ez pedig nyolcmillió földműves megélhetését sodorja veszélybe. A szakértők szerint a jelenlegi helyzet legjobban a mahárástrai Marathwada régióban érezteti a hatását. Itt az elmúlt öt évben több mint 4700 földműves lett öngyilkos a folyamatos szárazságok miatt, és a szennyezett vízhez kapcsolódó betegségek száma is ugrásszerűen nőtt az elmúlt időszakban.India elsősorban azért van nagyon nehéz helyzetben, mert a fenntarthatónál jóval gyorsabban csökken a talajvíz mennyisége, ami a vízszükséglet negyven százalékát teszi ki az országban. Emellett érdemes kiemelni a Pakisztánhoz fűződő viszonyukat is, a szomszédjukkal ugyanis korábban is többször háborúztak már víz miatt.
https://index.hu/kulfold/2019/06/12/india-falu-szarazsag-aszaly-viz/
_Macika_
_Macika_ 2019. 06. 12. 13:34
#1215
  • 13:32 | Trópusi hőségre készül Bécs - Egy teljes utcát klimatizálnak
  • ,
    A következő évtizedekben várhatóan jelentősen emelkedik az extrém meleg napok száma Bécsben is, az előrejelzések szerint az évszázad végére évi 50-55-re nőhet az ilyen napok száma az osztrák fővárosban. Bécs 7. kerületében szinte alig lehet zöld területtel találkozni, ami - tekintettel a városi hősziget jelenségre is - előre vetíti, hogy a folyamatban lévő globális felmelegedés az itteni lakókat különösen erősen fogja igénybe venni.
    ,
    Ezért az osztrák fővárosban egy új projektbe kezdenek: a Neubau nevű városrészt nemcsak sűrű lombkoronával rendelkező fákkal fogják beültetni, de permetkapukkal és több utcai vízvételi lehetőséggel is ellátják majd, kialakítanak 150 új kerékpár-parkolóhelyet, a Zieglergasse nevű utcát pedig teljesen klimatizálják.
    ,
    Összesen 5 permetkapu, 5 pergola védett ülőhelyekkel felszerelve, 32 karosszék, 5 nagyobb vízvételi lehetőség és 24 fa fogja a járókelőket a meleg nyári napoktól megóvni és felfrissíteni, ezen túl a kutyák és macskák számára is ivókutakat alakítanak ki - közölte Bécs Város Külképviseleti Irodája. A célzott átalakítási intézkedésekkel, a zöldítéssel, a párakapuk és kutak kialakításával a szándék szerint jelentősen javul majd a meleg napokon az életminőség. 
    ,
    Az utca klimatizálása 2,4 millió euróba, azaz 768 millió forintnak megfelelő összegbe kerül majd, melynek 70 százalékát Bécs a központi költségvetéséből finanszírozza. A "Cool Mile/Kühle Meile Zieglergasse" nevű kísérleti projekt keretében az építési munkálatokat az év végére fejezik be.
_Macika_
_Macika_ 2019. 06. 07. 09:40
#1212
Új kutatás: évtizedeken belül lakhatóvá válik Szibéria a klímaváltozás miattAkár negyedével is csökkenhet a jéggel borított felszín nagysága.Orosz és amerikai kutatók szerint akár 9,1 Celsius-fokkal is nőhet a téli hőmérséklet Szibériában, ezzel ötszörösére növelve a lakható területek nagyságát – írja az Independent.Ha ez megtörténne, úgy megnyílna az Uraltól keletre található, ősidők óta jéggel borított terület egy része, bár az olvadás után erősen mocsarassá váló terület alighanem csak a növényvilágnak és rovaroknak lenne a legjobb élőhely - figyelmeztet Vlagyimir Csupmov, az orosz Greenpeace egyik aktivistája.A kutatócsoportok felmérése két különböző mértékű lehetséges olvadást jósol, melyeket az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) is jóváhagyott. Ha az üvegházhatású gázok kibocsátása 2020-ban tetőzne, az csak enyhébb, 3.4 Celsius-fokos változást eredményezne, azonban ha folytatódik a károsanyag-kibocsátás növekedése az évszázad végéig, a terület jégtakarója drasztikus olvadásnak indulhat.Elena Parfenova, a kutatás vezetője szerint az így megnyíló terület fontos lehetne Oroszország amúgy kietlen ázsiai részének mezőgazdaságában, de a térség infrastrukturális fejlesztése nélkül nem lehetne hasznosítani. Bár az ázsiai rész  Oroszország teljes területének 77 százalékát teszi ki, lakosságának mégis csak 27 százalékát adja. A legvészjóslóbb kutatási eredmény szerint az ország távolkeleti részének jéggel borított aránya 65-ről 40 százalékra eshet vissza 2080-ig.
_Macika_
_Macika_ 2019. 06. 04. 18:01
#1211
A turisták özönlenek a gleccserekhez, hogy lássák őket, mielőtt elolvadnak
.
Az alaszkai utazásszervezők szerint a klímaváltozás miatt megélénkült a gleccserek iránti érdeklődés: a látogatók szeretnék megnézni a gleccsereket, mielőtt nagy részük elolvad és megközelíthetetlenné válnak – írja az MTI az AP jelentése alapján. A JOURNAL OF GLACIOLOGY FOLYÓIRATBAN MEGJELENT ADATOK SZERINT AZ ÉVSZÁZAD VÉGÉRE A MINTEGY 25 EZER ALASZKAI GLECCSER TÖMEGÉNEK 30-50 SZÁZALÉKÁT VESZÍTI EL AZ OLVADÁS MIATT.Az Anchorage Daily News arról számolt be, hogy számos utazási iroda túraszervezői szerint egyre többen fizetnek be alaszkai gleccsertúrára, mivel sokan rádöbbentek, hogy vészesen olvadnak a gleccserek, és talán már nem sokáig lehet megnézni őket. A klímaváltozás miatt felpörgő turizmus egyébként ebben a formában egy negatív spirál, becslések szerint ugyanis az üvegházhatású gázok kibocsátásának mintegy 8 százalékáért a turizmus a felelős. Különösen, hogy az alaszkai gleccsertúrákra hírek szerint Ausztráliából, Indiából, Kínából (vagyis jó messziről) is érkeznek turisták.
csakisaz1 2019. 05. 20. 21:10
Törölt hozzászólás
#1210
_Macika_
_Macika_ 2019. 05. 20. 21:05
#1209
Hét magyar városban lesz klímaváltozás elleni tüntetés pénteken
.
MTI/Portfolio2019. május 20. 20:43      
.
 Újabb lendületet kapnak a klímaváltozás elleni harc fokozását célzó tüntetések, az eddigi adatok szerint pénteken 109 ország mintegy 1300 városában lesznek megmozdulások - derült ki a Fridays for Future (Péntekenként a jövőért) elnevezésű nemzetközi mozgalom hétfőn közzétett listájából. A mozgalom honlapja szerint pénteken hét magyarországi városban is demonstrálni lehet annak érdekében, hogy a döntéshozók komolyabban vegyék klímaügyet, illetve hogy az éghajlatváltozás korlátozását célzó érdemi intézkedéseket hozzanak. 
Ezek szerint Budapest mellett Miskolcon, Debrecenben, Pécsen, Győrben, Szekszárdon és Karcagon lesznek a klímaváltozás elleni megmozdulások.
.
A pénteken, tanítási időre szervezett megmozdulások vezetője a svéd környezetvédelmi aktivista, Greta Thunberg. Hétfői Twitter-bejegyzésében Thunberg megosztotta a május 24-re tervezett tüntetések eddig ismert helyszíneit, illetve további tiltakozások regisztrálására hív fel. "Mindenkit szívesen fogadunk. Mindenkire szükség van" - írta a svéd környezetvédelmi aktivista.
.
A 16 éves Greta Thunberg alapította a Fridays for Future (Péntekenként a jövőért) elnevezésű nemzetközi mozgalmat, amelynek célja, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét az éghajlatváltozás problémájára. A svéd diáklány 2018. augusztus 20-án kezdte sztrájksorozatát, azon a pénteki napon az iskola helyett a svéd törvényhozás épületéhez ment, hogy tüntessen a klímaváltozás elleni határozottabb fellépésért.
.
Sztrájksorozata globális tömegmozgalommá szerveződött, az eddigi legnagyobb akciót március 15-én szervezték, 123 országban kétezernél is több helyszínen tartottak tüntetést, több mint 1,9 millió résztvevővel.
.
Thunberget tevékenységéért idén Nobel-békedíjra jelölték.
Törölt felhasználó 2019. 05. 20. 17:32
#1208
https://www.portfolio.hu/vallalatok/zoldvilag/eltorlaszoltak-a-kornyezetvedok-a-bp-szekhaz-bejaratat.5.324885.html
Szólhatna valaki a gyerekeknek, hogy a mezőgazdasági minisztérium előtt tüntessenek, az a legnagyobb üvegházhatású gáz kibocsátó!
_Macika_
_Macika_ 2019. 05. 20. 11:37
#1207
Műanyaggal volt tele annak a bálnának a gyomra, amelyet Szicíliánál mosott partra a víz - jelentette be vasárnap a Greenpeace környezetvédelmi szervezet.A hétéves ámbráscet tetemét pénteken fedezték fel a szicíliai Cefalu partján. Giorgia Monti, a Greenpeace aktivistája elmondta: az utóbbi öt hónapban ez volt az ötödik ilyen eset Olaszország partvidékén. Márciusban Szardínián vetődött partra egy állapotos bálna teteme, amelynek gyomrából 22 kilónyi műanyag került elő.Fotó: Greenpeace"A tenger kétségbeesett segélykiáltást küld felénk. Azonnal cselekednünk kell, hogy megmenthessük ezeket a csodálatos teremtményeket, amelyek velünk élnek" - hangsúlyozta Monti. A Greenpeace éppen most indít el egy háromhetes missziót, amelynek során a Földközi-tenger középső részének műanyag-szennyezettségét mérik fel. (MTI)
https://index.hu/techtud/2019/05/20/muanyaggal_volt_tele_a_sziciliaban_partra_vetodott_balna_gyomra/
Törölt felhasználó 2019. 05. 19. 21:25
#1206
_Macika_
_Macika_ 2019. 05. 13. 09:54
#1205
Extrém hőség volt a hétvégén az északi sarkkör közelében
Észak-Oroszországban, az Északi-sarkkör közelében 31 fokot is mértek, miközben ugyanekkor Magyarországnak volt olyan régiója, ahol csak 16 fok volt.
https://index.hu/techtud/2019/05/13/extrem_hoseg_eszaki-sarkkor_klimavaltozas_idojaras/
_Macika_
_Macika_ 2019. 05. 10. 14:11
#1204
Történelmi katasztrófa a szomszédban - Magyarország is súlyos árat fizethet
.
MTI2019. május 10. 13:59      
.
 Évente átlagosan egy métert veszítenek vastagságukból az ausztriai gleccserek az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) hegységkutató intézetének tudósai által alkalmazott új mérési módszer alapján. A Frontiers című szaklapban bemutatott tanulmány szerint a gleccserek 2006 és 2016 között tömegük egyötödét veszítették el. 
.
.
Eddig a jégtömeget elsősorban a gleccserek felszíne alapján becsülték meg. Az új eljárás keretében annak megállapításához, hogy egy gleccser különböző pontjain milyen vastag a jég, a kutatók az osztrák gleccserjegyzéket hívták segítségül. Ebben találhatók többek között a gleccserek körvonalairól szóló adatok, légi felvételek alapján készült magasságmodellek, valamint lézerszkennerektől származó információk is. Ezeket 58 osztrák gleccser vastagságáról szóló pontos mérési adatokkal kombinálták. Így valósághűen meg tudták határozni Ausztria minden gleccsere esetében a mindenkori topográfiai körülményekre jellemző jégvastagságot.
.
Nemcsak a jégtömegek jelenlegi eloszlásáról, hanem időbeni változásokról szóló információkat is szereztek az új módszert alkalmazva. Ez alapján, míg 2006-ben Ausztria gleccsereinek teljes térfogata 15,9 köbkilométer volt - , ami elegendő lett volna ahhoz, hogy egész Ausztriát 16 centiméter vastagságban vízzel árassza el - , addig 2016-ra elveszítették jégtömegük egyötödét. A jégvastagság átlagos vesztesége ezzel évente egy méterre rúg - hangsúlyozták a tudósok.
.
Az új módszer segítségével kimutatták azt is, milyen nagy regionális különbségek mutatkoznak a gleccserolvadásban. Éppen az egy négyzetkilométeresnél kisebb jégfelülettel rendelkező gleccsereknél figyelhető meg a még meglévő jégtömeg erőteljesebb eltűnése. Ilyen például a Sonnblickkees- vagy a Brandner-gleccser. A kutatók reményei szerint a különbségek ismerete lehetőséget teremt a klímaváltozás regionális és lokális hatásainak pontosabb meghatározásához. Az eredmények segíthetik a kutatókat abban is, hogy új megállapításokat tegyenek a gleccserek visszahúzódásának és eltűnésének további várható menetére Ausztriában.
.
Mindennek súlyos következménye lehet az egész régió, illetve Magyarország vízgazdálkodására és a Duna vízgyűjtő területére nézve. A gleccserek visszahúzódásával alapvető átalakulások várhatók a vízkészletek, a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás, a környezet és az idegenforgalom tekintetében.
malt71 2019. 05. 09. 13:00
#1202

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek