Topiknyitó: szivacs 2015. 06. 03. 00:43

"Magyar az, akinek fáj Trianon”.  

“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót… íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik. Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?

Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.

És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.

De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”

Karinthy Frigyes:

Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
csillagszemu
csillagszemu 2017. 10. 31. 23:09
Előzmény: #959  -pny
#960
Igen! És az első sorból kiabálta hogy ruszkik haza! Most meg.... Ezért mondom, hogy az egész csak média! Uszítàs!
-pny
-pny 2017. 10. 31. 23:04
Előzmény: #958  csillagszemu
#959
Nem róla, de miatta! Pont ő az, aki a leginkább hozzájárult a társadalom megosztásához...
csillagszemu
csillagszemu 2017. 10. 31. 23:01
Előzmény: #957  -pny
#958
Sajnos igen. De ez nem róla szólt!
-pny
-pny 2017. 10. 31. 23:00
Előzmény: #956  csillagszemu
#957
Orbán ki a...? Miatta veszekszik 10 millió?
csillagszemu
csillagszemu 2017. 10. 31. 22:57
Előzmény: #955  -pny
#956
Nem. Arról ami itt folyik!!! Látunk egy videót és ítélkezünk!!! Az az ember ki a...? Miatta veszekszik ezer???? Cirkusz. Ha ismeri......
-pny
-pny 2017. 10. 31. 22:48
Előzmény: #954  csillagszemu
#955
Te miről beszélsz? Azt akarod bekamuzni, hogy a 95%-ban Fidesz tulajdon, vagy se..nyaló média direkt nyomatta ezt? Viccelsz ugye?
.
Ott a csapból is Soros és a hazug magyar sikerek mennek a komcsi filmhíradó szintjén és mintájára.
csillagszemu
csillagszemu 2017. 10. 31. 22:42
Előzmény: #952  -pny
#954
Tökéletes média! Elég is ahhoz, hogy egymásnak ugrasszanak minket!!! Valaki látott mostanában olyan híradót,ami nem a rosszról szólt? Régebben 5 perc parlamenti közvetítés volt ma már a csapbol is ez folyik és a polgárpukkasztás! Bocs ha valaki nem így látja.
-pny
-pny 2017. 10. 31. 22:37
Előzmény: #952  -pny
#953
Ez az egy ügy tökéletesen kifejezi a melldöngetős jobbosok teljes tévúton járását. Egyrészt egészen elképesztő, hogy kinti magyarokat képesek kirekeszteni a magyarságból, miközben elvileg hangzatosan az ő érdekeik miatt teszik/mondják, amit... Másrészt nagyon tanulságos, hogy a kintiek köszönik szépen, de nem kérnek az effajta gyűlölködő álgondoskodásból. És úgy tűnik, a szlovákiai magyarok ott jobban érzik magukat (inkább Európában vannak), mint az Orbán féle szétmérgezett, feltüzelt, megosztott társadalomban, ami futólépésben távolodik Európától.
-pny
-pny 2017. 10. 31. 22:31
#952
Na, ez mindennek az alja...
.
"„Nem vagytok magyarok” – mondta a Felvidéken Horthy-szobrot avató magyar férfi a tiltakozó helyieknek"
https://444.hu/2017/10/30/nem-vagytok-magyarok-mondta-a-felvideken-horthy-szobrot-avato-magyar-ferfi-a-tiltakozo-helyieknek
Törölt felhasználó 2017. 10. 31. 09:28
Előzmény: törölt hozzászólás
#951
Mondjuk ez a 283 ezer se a történelmi szám, mivel a török előtt a Szerémség nem a Horvát királysághoz tartozott.
Törölt felhasználó 2017. 10. 31. 08:41
Előzmény: #946  Törölt felhasználó
#950
És ha a többnemzetiségű megyéket is elosztják, akkor még igazságosabb lehetett volna, jó példa erre az előbb említett 4 nemzetiségű Torontál, ahol a magyar-német nemzetiség északon, a szerb délnyugaton, a román pedig délkeleten volt többségben, tehát elég jól el lehetett volna osztani.
Törölt felhasználó 2017. 10. 31. 07:54
Törölt hozzászólás
#949
Vazsmegyei 2017. 10. 31. 06:57
#948
Törölt felhasználó 2017. 10. 31. 06:46
Előzmény: #946  Törölt felhasználó
#947
Ha összeadjátok, akkor nem jön ki a 283 ezer négyzetkilométer, ez azért van, mert nincs benne a fiumei rész és az önálló városok területe.
Törölt felhasználó 2017. 10. 31. 06:44
#946
Az 1910-es magyar népszámlálás alapján kb. ez lett volna igazságos:
Az abszolút vagy relatív (nincs abszolút többség, de a magyar lakosság a legnagyobb arányú) magyar többségű megyék területe és lakossága: 152.585 négyzetkilométer és 10.620.000 lakos.
A magyar és német többségű megyék összesen:  185.614 ezer négyzetkilométer és 12.905.614 lakos.
Hozzáadva a relatív ruszin többségű Máramarost (ez volt az egyetlen megye, ahol a ruszinoknak többsége volt, de a magyar-német itt is 31 % volt) 195.330 négyzetkilométer és 13.076.000 lakos.
Persze ha igazságos békét akartak volna, akkor egyes megyéket is el kell volna osztani, de az arányokat jól mutatják a fenti adatok.
A románoknak a többségi elv alapján járt volna 54.539 négyzetkilométer és 2.661.000 ezer lakos.
A szlovákoknak 28.059 négyzetkilométer és 1.183.000 lakos.
Szerbeknek semmi, mivel még relatív többségük sem volt sehol. Torontálban volt 32 %-uk, 20 % magyar, 26 % német és 14 % román mellett.
szivacs
szivacs 2017. 10. 30. 23:47
#945
"7. A trianoni béke kihirdetését követő években a történelem ékes bizonyítékot szolgáltatott arra, mennyire hamis volt a háborús készülődést szító antant országokbeli propaganda, mely szerint Magyarország a népek és a nemzetiségek börtöne lett volna. Az Ausztriához csatolt területek falvainak lakosai nem nyugodtak bele az elcsatolás tényébe, és az önrendelkezési joguk megtagadását követően fegyveres küzdelmet folytattak annak érdekében, hogy visszacsatolják őket Magyarországhoz. Tíz falunak sikerült ezt 1923-ban elérnie. Magyarország befogadó, az idegeneket államalapító királyunk óta tisztelő magatartásának ékes bizonyítéka abban állt, hogy e falvak népessége döntő mértékben nem magyar, hanem német és horvát nemzetiségű volt! Tehát a német többségű falvak el akartak szakadni a német ajkú Ausztriától, és visszatértek hazájukhoz, a Szent Korona országához, Magyarországhoz. A tisztelet jeleként álljon itt a tíz visszatérő falu neve: Alsócsatár, Felsőcsatár, Horvátlövő, Kisnarda, Nagynarda, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Ólmod, Pornóapáti, Szentpéterfa.
Az utódállamok szinte semmiben nem váltották be szerződéses kötelezettségeiket, amelyek szerint azt vállalták, hogy az uralmuk alá kerülő magyaroknak biztosítják emberi és nemzeti jogaikat. A trianoni béke igazságtalanságát 1991-ben elismerte François Mitterrand, Franciaország államelnöke is. Máig tisztázatlan, hogy a magyar nemzet mivel érdemelte ki a példátlan büntetést. Összességében megállapítható, hogy az utódállamok területén a magyar nemzetrész egészében és arányaiban több mint 50%-kal csökkent, így fennmaradási esélyei rohamosan romlanak, ezért Trianon fölülvizsgálata nem tűr további halasztást."
pitcairn2 2017. 10. 30. 23:39
Előzmény: #941  SREd
#944
jól öltözött, kellőképpen finanszírozott internacionalista hazafias csapat az entente cordiale szolgálatában:)
https://en.wikipedia.org/wiki/Yugoslav_Committee#/media/File:Yugoslav_Committee.jpg
igazi multikulti háttérhatalom-globalizmus:)
pitcairn2 2017. 10. 30. 23:34
Előzmény: #941  SREd
#943
különben kifejezetten szórakoztatók ezek az "internacionalista hazafias" mozgalmak, pl a jugoszláv bizottság is egy párizsi hotelban gyütt létre majd a londoni székhelyére vonult:)
https://en.wikipedia.org/wiki/Yugoslav_Committee
pitcairn2 2017. 10. 30. 23:30
Előzmény: #941  SREd
#942
nemhogy a népek önrendelkezésével nem foglalkoztak, de még a saját "szövetségeseikkel" se, pl. Montenegrót de facto egyszerűen odaajándékozták a szerbeknek
https://en.wikipedia.org/wiki/Podgorica_Assembly#Prelude
a szerb hadsereg ott is rendezett egy un. "nemzetgyűlést", amivel kb. ott kezdődtek a problémák, hogy a háború előtti parlamenti képviselők 40%-a a királlyal együtt éppen külföldi emigrációban volt... 
hát ezért kinevezték a saját embereiket un. "nemzetgyűlésnek"
és a montenegrói király, illetve a montenegrói emigráns kormány hiába tiltakozott ez ellen a párizsi béketárgyaláson... 
persze ez semmi sem volt az orosz szövetségeseik elárulásához képest...
SREd 2017. 10. 30. 23:19
Előzmény: #938  pitcairn2
#941
Persze, mindezek azt mutatják, hogy a népek önrendelkezésének hangoztatása csak polkorrekt frázis volt azokhoz az időkhöz mérten, de a világháború felfordulása, a válságos idők, a megismétlődés elkerülésének szándéka mind azt magyarázza, hogy ellensúlyként minél nagyobb fenntartható és hálás szövetséges államokat akart létrehozni az antant a háború motorjának tartott német-osztrák-magyar megmaradt területek köré. Ha a két kaiser győzött volna, bizony ők sem lettek volna kicsinyesek a területek elcsatolásában, a népek önrendelkezését pedig még frázis szintjén is kerülték volna. Halkan jegyzem meg, hogy könnyen lehet, hogy még így jártunk jobban; ahogy az olaszok megfogalmazták a II. VH során "ha a németek veszítenek, akkor mi is veszítünk, de ha a németek nyernek, akkor elvesztünk."Kárpátaljáról szólva: próbálta volna csak meg a Benes nem átengedni a Szojetuniónak, jogalappal vagy anélkül :)

Topik gazda

szivacs
szivacs
3 5 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek