Zuschlag: „A visszalépésemért az MSZP ötvenmilliót adott egy nejlonszatyorban”
link
Az egykori MSZP-s képviselő Zuschlag János letöltötte büntetését, kiszabadult. Politikai karrierjének ugyan örökre vége, de a börtönévek láthatóan nem törték meg. A napokban jelenik meg a könyv, amelyben elmeséli az életét, nem kihagyva azokat az eseményeket sem, amelyek végül börtönbe juttatták.
– Nem fél?
– Mitől kellene?
– Attól, hogy a napokban megjelenő könyv miatt nagyon borús lehet az MSZP-beli megítélése.
– Nem érdekel. Az MSZP-vel évek óta nem vagyok kapcsolatban. Az pedig, hogy ők mondjanak erkölcsi ítéletet fölöttem, egyenesen nevetséges. Ezt ők is tudják, és én is tudom.
– A könyve így a kampány része lesz.
– Akkor a kampány része lesz, nincs ezzel semmi gond.
– Mégis, miért éppen most szólal meg?
– Az életemről szóló könyv megírását és megjelentetését régóta tervezem, és már hosszú ideje dolgoztunk rajta. Most lett kész. Hogy miért szólalok meg más témában is, annak viszont valóban megvan a konkrét oka, mégpedig a Simon-ügy. Megdöbbentőnek tartom, hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőlem, akik odalöktek maguk helyett a bíróság elé és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy Zuschlagnál, jaj, csak ne menjen feljebb, tehát ezek a vezetők még most is, még az én ügyem után is fülig sárosak. Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető.
– Ártani akar a volt pártjának?
– Segíteni akarok nekik. Hogy ne járjon senki úgy, ahogy én jártam, vagy ahogy Simon Gábor járni fog.
– Haragszik rájuk?
– Hat éven át voltam börtönben, ezt az ember nyilván nem köszöni meg senkinek. Az elmúlt húsz évben ilyen súlyú ügyért, ilyen súlyos ítéletet még nem szabtak ki. Gyilkosok kapnak ennyit, vagy ők sem. Nálam a bíróság megállapította, kimondta, hogy a pénzből senki nem tett el egy forintot sem. Ehhez képest jól tönkretették az életemet. Végig az volt az érzésem, hogy a bíró rajtam torolja meg azt, hogy a valódi bűnösök kibújtak a hurokból. El is mondta, hogy nekem azért kell ilyen sokat kapnom, mert így működött a politikai döntéshozatali rendszer. Én vittem el mindent egy olyan bevett szisztémáért, amit nem én találtam ki, és nem én üzemeltettem, pusztán a része voltam.
– Ön nyilvánvalóan kitűnően ismeri az MSZP-t. Ön szerint, hangsúlyozom, a magánvéleménye szerint, milyen pénz van Simon Gábornál?
– Kizártnak tartom, hogy Simon Gábor egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt. Egyedül elintézni effajta dolgokat, úgy, hogy nem is tud róla senki, az MSZP rendszerének a jellegzetességei miatt nem lehet.
– Simon vajon ugyanazt érzi most, mint amit ön érzett?
– Igen. Ebben biztos vagyok. És az MSZP most nyilván nagyon dühös rá, mert ha igaz, hogy ő már tavaly ősz óta tudott arról, hogy nyomoznak utána, és mégsem lépett semmit, akkor az az ő részéről inkorrektség, de a túlélés reményét senkitől sem lehet elvenni.
– Akkor vajon miért nem lépett?
– Talán hitt a csodában. Nem tudom.
– Ismeri Simont közelebbről?
– Húsz éve ismerem, annak idején, amikor ifjúsági vezető voltam, ő volt a BIT elnöke.
– Meglepte a Simon-ügy?
– Igen. Az, hogy valaki negyedmilliárd forintot tart a saját nevén egy osztrák bankszámlán, ezen nagyon meglepődtem.
– Az összeg miatt?
– Nem, a hülyesége miatt.
– Ha mostanában összefutna Simon Gáborral, milyen tanácsot adna neki?
– Hogy próbálja meg túlélni. De nem akarnám illúziókba ringatni, mert nem lesz könnyű.
– Őt is cserbenhagyták?
– Ő menthetetlen, az ügye nagyon egyszerű, átlátható, és hát kampányban mit tegyen egy párt?
– Az MSZP-nek nincs felelőssége?
– Dehogynem. Leginkább abban, hogy elnökhelyettes lehetett egy olyan ember, aki a saját számláján tart negyedmilliárd forintot.
– És ha ügyesebb, okosabb?
– Akkor soha nem bukik meg.
– Önről is ezt mondogatták vajon? Volt olyan kitüntetett pillanat, amikor megérezte, hogy pária lett az MSZP-ben?
– Amikor a pártban már elterjedt az ügyem híre, akkor igen. De még akkor is elmentem pártrendezvényekre, nem zavartattam magam. Letartóztatásom előtt három héttel jött Gyurcsány a megyei szervezethez, oda is elmentem. Nagyon nem tetszett nekik, de nem mert szólni senki, mégiscsak ügyvezető elnök voltam.
– Az a bizonyos sportminisztérium, ahol a pályázati ügyeket intézte, mai szemmel nézve az Összefogás minisztériuma volt. Gyurcsány Ferenc volt a miniszter, Mesterházy Attila volt az államtitkár, Szigetvári Viktor a kabinetfőnök. Nem bosszantó érzés önnek, hogy ők hárman ma ott tündökölnek a közös baloldali listán, és akár győzhetnek is, de mindenképpen bejutnak majd a parlamentbe?
– Ez nem bosszant. Az bosszant, amikor például Gyurcsány Ferenc véleményt nyilvánít rólam, miközben erre semmilyen erkölcsi alapja nincs.
– Tudott mindenről?
– Persze, hogy tudott. Ha egy ilyen szisztéma működik egy minisztériumban, arról egy Gyurcsány-típusú miniszter tud. Mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá. Neki ez a tárca volt akkoriban a homokozója, itt építette fel magát, innen lett miniszterelnök. A sportpályázatok esetében például, ahol ott ültem mellette, amikor az egyeztetések folytak közte és az országgyűlési képviselők között. A könyvben részletesen elolvashatják, hogy mi is történt pontosan.
– Volt olyan, hogy ott ült mellette, s magyarázta neki, hogy nézd Feri, ennek a pályázatnak kell nyernie, ezért meg ezért?
– Persze. És azt mondta, hogy rendben van. Mindig azt mondta.
– Akkor miért ön ment a börtönbe?
– Azért én mentem a börtönbe, mert… Nem tudom. Nyilván azért, valahol nálam lehetett még azt a közvetlen kapcsolatot bizonyítani, ami a büntetőeljáráshoz és annak befejezéséhez elégséges volt. Ennyi. De az ítélet ötszáz oldalas indoklásának a nagyobbik része nem rólunk, hetünkről szólt.
– Mesterházy is tudott mindenről?
– Ő nem sokszor volt bent a minisztériumban, mert Gyurcsány nagyon utálta. Gyurcsány csak a saját csapatát kedvelte, Keszthelyi Andrást, Szigetvárit, Szilvásyt. Mesterházyt ott szívatta, ahol érte, például korlátozta a mobiltelefon-használatát. Egy államtitkárnak! Feri ugyanis egy igazi bunkó, ha valaki kicsit jobban megismeri. Már valósággal sajnáltuk Mesterházyt. Attilának akkor lett nagyobb szerepe, amikor Medgyessy már lemondott, Gyurcsány pedig még nem lett miniszterelnök. Addig csak elevickélt valahogy. Szerepét és súlyát jól mutatja, hogy önmaga nem tudott mindent elintézni, hanem hozzám kellett fordulnia, ha pozitív döntést szeretett volna. Ha Veszprémben sikereket akart elérni, akkor hozzám fordult, hogy segítsek az elbírálásban.
– Szigetvári Viktor is tudott mindenről?
– Kabinetfőnökként ő mindig, mindenről tudott, hiszen az ő feladata volt a napi operatív ügyintézés a minisztériumban. Hétfőnként volt a heti egyeztetés, ott volt Feri, Attila, ott volt Szigetvári, Keszthelyi, esetleg valamelyik helyettes államtitkár, az ifjúsági szervezettől ott volt Újhelyi István, Arató Gergő, meg én, a sportosoktól Bakonyi Tibor, és megbeszéltük a heti várható ügyeket, és persze a pályázatokat is.
– Ön bármikor besétálhatott Gyurcsányhoz?
– Persze, bármikor. Nekem különleges viszonyom volt vele, mert 2003 tavaszán jöttek elő a kétes ügyei, és én voltam az egyik, aki kiállt a párt részéről és megvédte, s így elég sokat kellett vele és Keszthelyivel találkoznom. A kormányszóvivő Gál J. Zoltán átszólt a miniszterelnöki hivatalból vagy az Altusból átküldtek egy faxot, hogy mit és hogyan kell éppen megmagyarázni, én meg kiálltam a kamerák elé, és elmondtam.
– Így utólag ez sem dühíti?
– De, ez dühít.
– Mégis, ez az időszak volt az ön, hogy is fogalmazzak, fénykora. Gondolom, a párt ifjúsági szervezete tele volt pénzzel.
– Éppen, hogy voltak pénzügyi gondjaink, ezért kellett ezt a szisztémát működtetni.
– De azért voltak luxuskiadásaik, nem?
– Nem voltak luxuskiadásaink, de volt, hogy különvonatot kellett bérelnünk Görögországba, az Európai Szocialista Ifjúsági Szervezetek találkozójára. Ezerötszázan mentünk.
– Mennyibe került?
– Nem tudom, pár tízmillióba. De azt sem tudom, ki állta a számlát, az is lehet, hogy a MÁV benyelte.
– És ön úgy érezte ez idő tájt, hogy semmi baj nem lehet.
– Igen. Meg voltam győződve arról, hogy minden rendben van.
– Aztán 2004-ben botrányos körülmények között lemondott, és visszavonult Kiskunhalasra. Ahol erős bázisa lehetett, hiszen a 2006-os választások előtt megint megválasztották képviselőjelöltnek.
– Amitől rosszul lett a teljes pártvezetés, hiszen mindenki azt hitte, el fogok tűnni. Csak én nem.
– És mit léptek?
– Megkerestek, hogy lépjek vissza, állapodjunk meg, mondjam meg, mit kérek.
– Kik keresték meg?
–Többen, többször. A végén megállapodtam a Lendvai, Szekeres, Szilvásy trióval.
– Mi lett a vége?
– Visszaléptem és kaptam ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban.
– Honnan jött ez a pénz? Ki adta át és hol?
– A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő, már nem emlékszem pontosan, hogy melyik.
– Ön pedig fogta a pénzt, és hazament?
– Igen.
– Ekkortájt sem aggasztotta a büntetőügye?
– Egyáltalán nem, hiszen már 2004-ben megindult a nyomozás, és nem történt semmi érdekes. Ráadásul mindenről tudtam, Lusztig Péter rendszeresen tájékoztatott, hogy éppen hol tart a rendőrség. 2007 januárjában fordult komolyra a dolog, mert az ügyészség vagy megunta a rendőrség tipródását, vagy új információkat kaptak. Ekkor felhívott Szilvásy Gyuri, hogy van-e valami közöm ehhez az ügyhöz. Azt mondtam, hogy nincs, és akkor úgy is gondoltam. Majd rá egy hétre megjelentek a rendőrök, nagyon sok rendőr, tartottak egy csomó házkutatást, engem pedig felhívott valaki, hogy vigyázzak, mert lehallgatnak. Ekkor már nagyon ideges voltam, bementem Szilvásyhoz, de úgy, hogy gyakorlatilag rátörtem az ajtót. Kiabáltam vele, hogy miért nem szólt. Képes volt azt mondani, hogy elfelejtette.
– Csak ön volt ideges?
– Mindenki ideges volt. Lados István munkatársamat, aki az MSZP-frakció alkalmazottja volt, el is kellett menekíteni külföldre.
– Ön nem akart menni?
– Fel sem merült. Értelmetlen lett volna. Ráadásul még ekkor sem féltem igazán. Aztán februárban az ügyészség átvette a nyomozást, akkor indult meg a henger, akkor kezdődött a tanúk tömeges beidézése.
– Nem akarom heccelni önt, de emlékszik még arra a mondatára, hogy nincs Zuschlag-ügy?
– Gondolhatja, hogy emlékszem…
– Kijött Lendvai Ildikó irodájából, ott várta a média, s akkor nyilatkozta. Ez a mondat azóta közmondássá vált.
– Na igen, hiszen három héttel később letartóztattak. De hát mit mondtam volna mást?
– Ezt mondta kint. De mit mondott bent, Lendvai Ildikónak?
– Kínos volt, mert véletlenül ott volt Szilvásy is. Amúgy Lendvai hívott be, hogy tájékoztassam. Én el is mondtam, hogy ebből katasztrófa lesz, hiszen ekkor már a pártvezetés tagjait is kezdte az ügyészség behívogatni. Ildikó aggódott, hogy az ügy esetleg feljebb is mehet, és azt hajtogatta, hogy valamit kellene csinálni, meg hogy találjunk ki valamit. Szóval tipikus MSZP-s válságkezelés volt.
– Gyurcsány nem jelentkezett?
– Dehogynem, már jóval korábban. Nem is tehetett mást. Gondoljon bele, van egy miniszterelnök, akinek a korábbi minisztériumában a teljes apparátust már kihallgatták, meg olyan házkutatások voltak, ahol szó szerint több tonnányi iratot foglalt le az ügyészség. Úgyhogy Gyurcsány megkeresett, hát persze. Beszéltünk telefonon is, személyesen is. Azt mondta, hogy kezeli a problémát. Aztán egyszer Keszthelyi Andrással megüzente, hogy hívjam fel Bánáti Jánost, megbeszélte vele, hogy ő fogja az ügyet kezelni.
– Amúgy a saját védőügyvédje jól védte önt?
– Az volt az érzésem, hogy a védelem célja elsősorban az ügy politikai kezelése, nem pedig az én büntetőjogi felelősségem enyhítése. A fellebbezésemet már én magam írtam, talán elég, ha ennyit mondok.
– Most hogy látja, akartak egyáltalán önnek segíteni?
– Szerintem eleinte akartak, aztán meg arra jutottak, hogy az én beáldozásommal legalább le lehet zárni az ügyet. Nekem nem volt mentelmi jogom. Feljebb már mindenkinek volt. Jogilag ezt így lehetett összerakni és lezárni.
– Ötvenmillió forintot valakik befizettek ön helyett, hogy csökkentsék a kárt. Azért ez segítség. Ön tudott erről?
– Higgye el, nem engem védtek, nem engem segítettek, hanem saját magukat meg az egész rendszert. Amúgy nem tudtam róla. Jött az ügyvédem, és közölte, hogy letéti számlájáról kárenyhítés címén átutalt ötvenmillió forintot. Ha megkérdeznek, én nem kértem volna. Később vagyonosodási vizsgálat indult ellenem, adóhiányt állapítottak meg, ez az ügy még ma is tart. Ráadásul ezzel külön felbőszítették az ügyészeket. Mert hát honnan származik ez a pénz?
– Vajon honnan?
– Nyilván ugyanabból a széfből, honnan máshonnan?
– A legendás széf. Ön látta nyitva?
– Persze, tele volt pénzzel, volt benne vagy pár száz millió forint. Ott állt a régi székház második emeletén, rajta egy MSZMP címerrel.
– Ki fért hozzá ehhez a széfhez?
– Akinek a pártpénztárnok megengedte.
– Mire kellettek ezek a pénzek?
– Mindenfélére. Fű alatti támogatásokra, zűrös ügyek elintézésre, a pártelnök költségeire, kampányokra. Ilyenekre.
– Mi az ön egyenlege az MSZP-vel? Kapott egyszer ötvenmilliót nejlonszatyorban. Egy másik ötvenmilliót visszafizettek ön helyett. Ez száz. És mit adott ön nekik?
– Sokat. Éveken át intéztem nekik mindent, ami csak felmerült, és amit csak kértek. Nem állítom, hogy önzetlenül, hiszen így építettem a karrieremet. Ha olyan megyéből jössz, ahol nincs esélyed egyéniben nyerni, akkor nagyon oda kell feküdnöd, hogy listán bekerülj a parlamentbe. Én pedig odafeküdtem. Mindent, érti, mindent el tudtam intézni a magam hatósugarán belül. És meg is tettem, és az ügyemben szereplő pénzekből egyetlen forint sem nálam landolt. De nem találtam a féket, ez tény. Pedig sokszor rá kellett volna lépnem, ma már tudom. Olyan pályázatokat toltunk át, sokat, amelyeket az ablakon kellett volna kidobni, olyan vacakok voltak. De nem szólt senki. Nem volt fék. Amúgy meg volt, hogy vittem abba a széfbe pénzt én is, valami negyvenmillió forintot, bevezették a kockás füzetbe azt is. Összességében biztos, hogy pozitív az egyenlegem.
– Ha tehetné, mit csinálna másként?
– Nem mondanám azt a mondatot a Terror Háza előtt. Ha az nincs, megmarad a mentelmi jogom és nem lett volna semmi bajom, mert én is a védett körben maradok. Igen, persze, követtem el hibákat, de ha nem így tettem volna, ha nem lépek rá arra az útra, amelyikre végül ráléptem, akkor sehová nem jutok az MSZP-ben, akkor elsüllyedek a semmiben. Ámbár, így is ott vagyok…
– A börtönévek alatt keresték?
– Nem.
– És miután kijött?
– Volt pár beszélgetés, semmi több.
– Mit csinál, mivel foglalja el magát, amióta szabad?
– Van egy cég, a Zuschlag Consulting Kft., amely üzletviteli tanácsadással, adótervezéssel, coachinggal foglalkozik. Abban segítek.
"Nem ismerem sem őt sem a történetét. Nem érdekel."
Ezért hívunk okkal elvakult hívőnek. Aki az egyik oldalon 50 milliót 5-10 évnyi távlatból számon kér, a másik oldalon 500 milliárd nem érdekli a jelenben. A kettő között tízezerszeres (10000) szorzó van pénzben, de téged csak a régi kis ügy foglalkoztat.
"akik jó időben jó területen kezdett el tevékenykedni"
Ez abszolút igaz Simicskára meg Mészárosra is.
Jó időben, jó területen kezdtek tevékenykedni, hisz Orbán elvtárs szállítja nekik a lopott közpénzt. Ennél jobb helyen és időben ember nem tudna tevékenykedni. :)
És gondold el, vannak olyan hülye vállalkozások, akik piaci viszonyok közt próbálnak boldogulni, a marhák...
De nem is lesz soha belőlük milliárdos gázszerelő! :D
Mit írjak? Nem ismerem sem őt sem a történetét. Nem érdekel.
Akkor most ezzel arra utalsz, hogy aki sima "melósból" milliárdos lesz az mind "bűnöző"?
A környezetemben több olyan személy is él aki tisztességes úton gazdagodott meg.Ahogyan azt is valószínűsítem,hogy itt a fórumon is sokan vannak akik jó időben jó területen kezdett el tevékenykedni, és szép jövedelemre, vagyonra tettek szert törvényesen (!) leadózva.
Akkor most ők is bűnözők?
Akkor be kell perelni Viktort meg a felcsúti haverját is, és a többit is! Miért nem teszitek meg? Ja, hogy semmi bizonyíték? Gyártani sem tudtok bizonyítékot, csak vádaskodni?
De egy ilyen utolsó hányinger párt, mint az mszp-dk meg a libsi haverjaik, AKIK saját maguk vallják be, hogy lopnak, csalnak hazudnak, azok mellé odaálltok.
Ennek csakis egyetlen oka lehet, ti is ezek közéjük tartoztok.
Remélem a fidesz megint megkapja a 2/3 ot. Rajtam nem fog múlni.
Orbán vagyoni helyzete átláthatatlan
vélemény, belföld, Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, választás 2014, vagyonosodás, Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Lévai Anikó, Felcsút, Ferenczi Krisztina, Szolnok, Gánt-Kő Kft., Dolomit Kft., Puskás Akadémia, Fidesz, stadion, Kékessy Dezső, offshore.
2014. február 9. 09:22
Ha egyszer lehetőségünk lesz rá, feltárjuk a Keresztapa meggazdagodásának teljes történetét és nyilvánosságra hozzuk, hogy miként lett a szegény egyetemistából az ország egyik leggazdagabb embere.
„Orbán vagyoni helyzete átláthatatlan. Most szólunk, ha egyszer legetőségünk lesz rá, feltárjuk a Keresztapa meggazdagodásának teljes történetét és nyilvánosságra hozzuk, hogy miként lett a szegény egyetemistából az ország egyik leggazdagabb embere.
Addig álljon itt egy rövid előzetes:
1. Orbán Viktor vagyona csak igen kis részben fogható meg a közvetlen tulajdonában álló vagyontárgyak révén. Ezekről az Országgyűlésnek tett évenkénti vagyonnyilatkozata ad információt. Itt is nehézséget okoz, hogy az ő bevallásában (2014) csupán 3 ingatlan szerepel a saját tulajdonaként: a Bp. XII. kerületi ház felerészben, egy felcsúti belterületi föld (5035 m2) és egy felcsúti lakóház – míg a felesége nevén ennek a sokszorosa.
A XII. kerületi svábhegyi villát 2002-ben 75 millióért vásárolták, majd több tízmilliós költséggel felújították. Ez eredetileg két lakásból álló társasház volt, ám az átépítéssel egyetlen (Ferenczi Krisztina adata szerint tízszobás) villává alakították át, Orbán ennek ellenére még 2014-ben is »társasház«-ként jelöli a nyilatkozatában – hamisan. 2012-ig – ugyancsak hamisan – a 2002-es átépítés előtti 82 + 101 m2-es alapterületet vallotta be, s csak 2013-tól 233m2-t.
Lévai Anikó 2010-es vagyonnyilatkozata ismert csupán, abban 38 ingatlan szerepel. (Noha a törvény szerint a házastársnak is évente be kell nyújtania a nyilatkozatát, ez nem nyilvános: csak a Mentelmi és Összeférhetetlenségi Bizottság tagjai tekinthetnek bele, de ők is csak hivatalos vizsgálati eljárás során.)
A 2010-es adatok szerint a Lévai Anikó tulajdonát képező 38 ingatlanból 14 Szolnokon, egy pedig Parádon található (ezekhez öröklés útján jutott). 18 fekszik Felcsút, 2 a szomszédos Bicske határában, jórészt termőföldek: szántók, rétek, legelők. Ez mindösszesen 105, 5 hektár.
Hogy az elmúlt 4 évben volt-e vagyongyarapodása, arra csak nyilatkozatainak a megismerése adhatna választ. Lévai Anikó mindig leszögezi: a művelés után járó állami és uniós támogatásokat nem ő veszi föl, hanem akik a földjeit művelik. Ám hogy ők kik, azt sose árulja el, holott ez törvényes kötelessége volna. Ferenczi Krisztina szerint: Lévai Anikó bicskei és felcsúti – összesen közel 80 hektár – földje egyikére sincs bejegyezve, ki a földhasználó, holott ennek feltüntetése előírás. »A tulajdoni lap III. része az ingatlanhoz kapcsolódó következő jogokat, illetve azok jogosultját tartalmazza: földhasználati jog, haszonélvezeti jog és használat joga.«
Ennyi deríthető ki adatszerűen.
2. Célszerűbb onnan közelíteni, hogy az Orbán-család az első miniszterelnökség idején ment át először igen látványos vagyongyarapodáson. A szűkebb család két fő ingatlanadatát nézve: 1. az 1998-ban már birtokolt 5,5 hektárnyi földterület négy év múltán a tizenegy és félszeresére: 63 hektárra növekedett; 2. a tulajdonukat képező (1994-ben 563 ezer forintért vett) belvárosi lakás helyett kertes sváb-hegyi villát vásároltak 2002-ben (75 millióért), majd azonnal hozzáláttak (több tízmilliós) átépítéséhez is. A miniszterelnök apjának többségi tulajdonában lévő bányacég, a Dolomit Kft. saját vagyona meghétszereződött (98-ról 666 millióra nőtt); a másik vállalkozás, a kizárólagosan birtokolt Gánt-Kő Kft. nyeresége ugyanekkor a tízszeresére emelkedett (16 millióról 167-re).
Hogy itt nemcsak időbeli, hanem oksági összefüggés van – hogy tehát Orbán a kormányzati hatalmat használta föl a családi vagyongyarapításra –, azt leglátványosabban a Tokaj hegyaljai szőlővállalkozás (Szárhegy Dűlő – Sárazsadány – Tokajhegyalja Kft.) története igazolja, ahol a miniszterelnök és üzlettársai csak vissza nem térítendő állami szőlőtelepítési támogatásból mintegy 64,5 millió Ft-ot nyertek el.
3. A második miniszterelnökség nagy projektje a felcsúti focibirodalom felépítése – ugyancsak közvetett (adóból leírható adomány) vagy közvetlen állami pénzekből. Az összeg, ami a sporttámogatásra szánt pénzekért igénybe vett adókedvezmény miatt a költségvetésből kiesik, évi 15-20 milliárd forintra rúg. Miközben a felcsúti Puskás Akadémia évi 2-3 milliárdot kap ebből, egyik első osztályú klub részesedése sem érte el a félmilliárdot. Ezen fölül is ömlik az állami támogatás és a busásan teljesítő Fidesz-közeli vállalkozások »magánadakozása«.
Mi épül mindebből?
Hét nagy futballpálya, egy épülő stadion, plusz egy fedett nagypálya, két központi épület, kollégium, szakközépiskola, tangazdaság, múzeum, archívum, szálloda, arborétum, kisvasút, vendégház-állomásépület, felújított Habsburg-kastély, legújabban magán repülőtér.
A tulajdoni viszonyok átláthatatlanok, Orbán ingyen használatba adott földjein épült föl számos objektum. A házától karnyújtásnyira épülő stadion befogadóképessége 3500 fős, tervezett költsége: 3,8 milliárd forint. (A felcsúti akadémia csapatának fajlagosan drágább stadion épül, mint a Juventusnak. Felcsúton az egy ülőhelyre eső építési költség 1 085 000 Ft; Torinóban: 885 000 Ft. Felcsút lakossága 2010-ben 1 789 fő, a stadion befogadóképessége 3 500 fő. Torino lakossága 2011-ben 907 108 fő; a stadion befogadóképessége: 41 000 fő.)
4. Stróman-gyanús személyek Orbán körül. A miniszterelnök közvetlen környezetében legalább 3 olyan ember (család) van, akik mesés vagyongyarapodáson mentek keresztül az elmúlt években: Mészáros Lőrinc, a Flier-család és Garancsi István.
Mészáros a földbérleti pályázat második legnagyobb nyertese az egész országban. A megyék közül Fejérben – a kormányfő megyéjében – osztották ki a legtöbb földet 5 350 hektár, illetve 121 588 aranykorona értékben. Ez az országosan bérbe adott összterület 24,4%-a és a földérték 30,8%-a. A kormányfő megyéjéből is messze kimagaslik a kormányfő faluja, Felcsút, amely közel 1900 hektárnyi területet kapott meg, ami az összes bérbe adott terület több mint 10 százaléka. Nem a Fejér megyei, hanem a magyarországi területek 10 százaléka! Tehát egyetlen (kétezernél kisebb lélekszámú) falu pályázói kapták meg az állam által kiosztott föld egytizedét. Mészárosék nemcsak Fejérben a másodikak, hanem országosan is. Az Orbánnal szoros kapcsolatban álló két család (a Mészáros és a Flier) nyerte el az országban kiosztott földterület 8,8 százalékát, aranykoronában a 11,6 százalékát! A Mészárosék és a Flierék által elnyert földek több helyen érintkeznek Orbánné földjeivel, a légi felvételeken egy nagybirtok körvonalai sejlenek föl.
Mészáros és alpolgármesterének családja nyerte el az ország 10 legnagyobb Auchan áruházának trafikjogát. Mészáros alvállalkozói (a Gere-testvérek) nyertek el további 10 frekventált dohányárusító helyet országszerte.
Mészáros szerelőcége 2007-ben még veszteséges, 2009-ben már félmilliárd bevétele volt, 2010-ben 835 millió, 2011-ben több mint 2,2 milliárd, 2012-ben pedig 4,6 milliárd, ami a kormányváltás óta ötszörös növekedés. A tiszta nyereség 2010-ben ez még csak 250 millió, 2011-ben már meghaladta a 850 milliót, 2012-ben pedig az egy és negyed milliárdot (1,264)
2012-ben fele-fele arányban 800 milliós osztalékot vett ki M. és felesége, ám az utóbbi lemondott a maga részéről a férj javára. És ő? A mesés gyarapodás forrását busás állami és önkormányzati beruházások adják.
Garancsi a Videoton FC elnöke, a Duna Takarék tulajdonosa. Utóbbi 600 milliós hitelt adott Orbán alapítványának – a Duna Takarékot a törvény egyedüliként mentesítette a takarékpénztárak államosítása alól. Garancsi egyik budai lakása szomszédos a Lévai Anikóéval. Az utóbbiban Orbán Ráchel lakott házassága előtt, Garancsiéban »bérlőként« Orbán Gáspár. Garancsi 2012 júliusában 75 százalékos tulajdonos lett Kékessy Dezső 2000 hektáron gazdálkodó tiszaigari agrárcégében. (Kékessy volt Orbánék üzlettársa Sárazsadányban, ő vette meg aranyáron a korábbi lakásukat, majd a tokaji szőleiket is.)
Garancsi az egyik tulajdonosa annak az offshore cégnek, amelyik hatalmasat kaszált a gázüzleten: az Index szerint 55 milliárdos osztalékot vettek ki a cégből tavaly.
Aki elhiszi, hogy mindez véletlen egybeesés, az ....”
Zuschlag: „A visszalépésemért az MSZP ötvenmilliót adott egy nejlonszatyorban”
Az egykori MSZP-s képviselő Zuschlag János letöltötte büntetését, kiszabadult. Politikai karrierjének ugyan örökre vége, de a börtönévek láthatóan nem törték meg. A napokban jelenik meg a könyv, amelyben elmeséli az életét, nem kihagyva azokat az eseményeket sem, amelyek végül börtönbe juttatták.
– Nem fél?
– Mitől kellene?
– Attól, hogy a napokban megjelenő könyv miatt nagyon borús lehet az MSZP-beli megítélése.
– Nem érdekel. Az MSZP-vel évek óta nem vagyok kapcsolatban. Az pedig, hogy ők mondjanak erkölcsi ítéletet fölöttem, egyenesen nevetséges. Ezt ők is tudják, és én is tudom.
– A könyve így a kampány része lesz.
– Akkor a kampány része lesz, nincs ezzel semmi gond.
– Mégis, miért éppen most szólal meg?
– Az életemről szóló könyv megírását és megjelentetését régóta tervezem, és már hosszú ideje dolgoztunk rajta. Most lett kész. Hogy miért szólalok meg más témában is, annak viszont valóban megvan a konkrét oka, mégpedig a Simon-ügy. Megdöbbentőnek tartom, hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőlem, akik odalöktek maguk helyett a bíróság elé és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy Zuschlagnál, jaj, csak ne menjen feljebb, tehát ezek a vezetők még most is, még az én ügyem után is fülig sárosak. Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető.
– Ártani akar a volt pártjának?
– Segíteni akarok nekik. Hogy ne járjon senki úgy, ahogy én jártam, vagy ahogy Simon Gábor járni fog.
– Haragszik rájuk?
– Hat éven át voltam börtönben, ezt az ember nyilván nem köszöni meg senkinek. Az elmúlt húsz évben ilyen súlyú ügyért, ilyen súlyos ítéletet még nem szabtak ki. Gyilkosok kapnak ennyit, vagy ők sem. Nálam a bíróság megállapította, kimondta, hogy a pénzből senki nem tett el egy forintot sem. Ehhez képest jól tönkretették az életemet. Végig az volt az érzésem, hogy a bíró rajtam torolja meg azt, hogy a valódi bűnösök kibújtak a hurokból. El is mondta, hogy nekem azért kell ilyen sokat kapnom, mert így működött a politikai döntéshozatali rendszer. Én vittem el mindent egy olyan bevett szisztémáért, amit nem én találtam ki, és nem én üzemeltettem, pusztán a része voltam.
– Ön nyilvánvalóan kitűnően ismeri az MSZP-t. Ön szerint, hangsúlyozom, a magánvéleménye szerint, milyen pénz van Simon Gábornál?
– Kizártnak tartom, hogy Simon Gábor egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt. Egyedül elintézni effajta dolgokat, úgy, hogy nem is tud róla senki, az MSZP rendszerének a jellegzetességei miatt nem lehet.
– Simon vajon ugyanazt érzi most, mint amit ön érzett?
– Igen. Ebben biztos vagyok. És az MSZP most nyilván nagyon dühös rá, mert ha igaz, hogy ő már tavaly ősz óta tudott arról, hogy nyomoznak utána, és mégsem lépett semmit, akkor az az ő részéről inkorrektség, de a túlélés reményét senkitől sem lehet elvenni.
– Akkor vajon miért nem lépett?
– Talán hitt a csodában. Nem tudom.
– Ismeri Simont közelebbről?
– Húsz éve ismerem, annak idején, amikor ifjúsági vezető voltam, ő volt a BIT elnöke.
– Meglepte a Simon-ügy?
– Igen. Az, hogy valaki negyedmilliárd forintot tart a saját nevén egy osztrák bankszámlán, ezen nagyon meglepődtem.
– Az összeg miatt?
– Nem, a hülyesége miatt.
– Ha mostanában összefutna Simon Gáborral, milyen tanácsot adna neki?
– Hogy próbálja meg túlélni. De nem akarnám illúziókba ringatni, mert nem lesz könnyű.
– Őt is cserbenhagyták?
– Ő menthetetlen, az ügye nagyon egyszerű, átlátható, és hát kampányban mit tegyen egy párt?
– Az MSZP-nek nincs felelőssége?
– Dehogynem. Leginkább abban, hogy elnökhelyettes lehetett egy olyan ember, aki a saját számláján tart negyedmilliárd forintot.
– És ha ügyesebb, okosabb?
– Akkor soha nem bukik meg.
– Önről is ezt mondogatták vajon? Volt olyan kitüntetett pillanat, amikor megérezte, hogy pária lett az MSZP-ben?
– Amikor a pártban már elterjedt az ügyem híre, akkor igen. De még akkor is elmentem pártrendezvényekre, nem zavartattam magam. Letartóztatásom előtt három héttel jött Gyurcsány a megyei szervezethez, oda is elmentem. Nagyon nem tetszett nekik, de nem mert szólni senki, mégiscsak ügyvezető elnök voltam.
– Az a bizonyos sportminisztérium, ahol a pályázati ügyeket intézte, mai szemmel nézve az Összefogás minisztériuma volt. Gyurcsány Ferenc volt a miniszter, Mesterházy Attila volt az államtitkár, Szigetvári Viktor a kabinetfőnök. Nem bosszantó érzés önnek, hogy ők hárman ma ott tündökölnek a közös baloldali listán, és akár győzhetnek is, de mindenképpen bejutnak majd a parlamentbe?
– Ez nem bosszant. Az bosszant, amikor például Gyurcsány Ferenc véleményt nyilvánít rólam, miközben erre semmilyen erkölcsi alapja nincs.
– Tudott mindenről?
– Persze, hogy tudott. Ha egy ilyen szisztéma működik egy minisztériumban, arról egy Gyurcsány-típusú miniszter tud. Mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá. Neki ez a tárca volt akkoriban a homokozója, itt építette fel magát, innen lett miniszterelnök. A sportpályázatok esetében például, ahol ott ültem mellette, amikor az egyeztetések folytak közte és az országgyűlési képviselők között. A könyvben részletesen elolvashatják, hogy mi is történt pontosan.
– Volt olyan, hogy ott ült mellette, s magyarázta neki, hogy nézd Feri, ennek a pályázatnak kell nyernie, ezért meg ezért?
– Persze. És azt mondta, hogy rendben van. Mindig azt mondta.
– Akkor miért ön ment a börtönbe?
– Azért én mentem a börtönbe, mert… Nem tudom. Nyilván azért, valahol nálam lehetett még azt a közvetlen kapcsolatot bizonyítani, ami a büntetőeljáráshoz és annak befejezéséhez elégséges volt. Ennyi. De az ítélet ötszáz oldalas indoklásának a nagyobbik része nem rólunk, hetünkről szólt.
– Mesterházy is tudott mindenről?
– Ő nem sokszor volt bent a minisztériumban, mert Gyurcsány nagyon utálta. Gyurcsány csak a saját csapatát kedvelte, Keszthelyi Andrást, Szigetvárit, Szilvásyt. Mesterházyt ott szívatta, ahol érte, például korlátozta a mobiltelefon-használatát. Egy államtitkárnak! Feri ugyanis egy igazi bunkó, ha valaki kicsit jobban megismeri. Már valósággal sajnáltuk Mesterházyt. Attilának akkor lett nagyobb szerepe, amikor Medgyessy már lemondott, Gyurcsány pedig még nem lett miniszterelnök. Addig csak elevickélt valahogy. Szerepét és súlyát jól mutatja, hogy önmaga nem tudott mindent elintézni, hanem hozzám kellett fordulnia, ha pozitív döntést szeretett volna. Ha Veszprémben sikereket akart elérni, akkor hozzám fordult, hogy segítsek az elbírálásban.
– Szigetvári Viktor is tudott mindenről?
– Kabinetfőnökként ő mindig, mindenről tudott, hiszen az ő feladata volt a napi operatív ügyintézés a minisztériumban. Hétfőnként volt a heti egyeztetés, ott volt Feri, Attila, ott volt Szigetvári, Keszthelyi, esetleg valamelyik helyettes államtitkár, az ifjúsági szervezettől ott volt Újhelyi István, Arató Gergő, meg én, a sportosoktól Bakonyi Tibor, és megbeszéltük a heti várható ügyeket, és persze a pályázatokat is.
– Ön bármikor besétálhatott Gyurcsányhoz?
– Persze, bármikor. Nekem különleges viszonyom volt vele, mert 2003 tavaszán jöttek elő a kétes ügyei, és én voltam az egyik, aki kiállt a párt részéről és megvédte, s így elég sokat kellett vele és Keszthelyivel találkoznom. A kormányszóvivő Gál J. Zoltán átszólt a miniszterelnöki hivatalból vagy az Altusból átküldtek egy faxot, hogy mit és hogyan kell éppen megmagyarázni, én meg kiálltam a kamerák elé, és elmondtam.
– Így utólag ez sem dühíti?
– De, ez dühít.
– Mégis, ez az időszak volt az ön, hogy is fogalmazzak, fénykora. Gondolom, a párt ifjúsági szervezete tele volt pénzzel.
– Éppen, hogy voltak pénzügyi gondjaink, ezért kellett ezt a szisztémát működtetni.
– De azért voltak luxuskiadásaik, nem?
– Nem voltak luxuskiadásaink, de volt, hogy különvonatot kellett bérelnünk Görögországba, az Európai Szocialista Ifjúsági Szervezetek találkozójára. Ezerötszázan mentünk.
– Mennyibe került?
– Nem tudom, pár tízmillióba. De azt sem tudom, ki állta a számlát, az is lehet, hogy a MÁV benyelte.
– És ön úgy érezte ez idő tájt, hogy semmi baj nem lehet.
– Igen. Meg voltam győződve arról, hogy minden rendben van.
– Aztán 2004-ben botrányos körülmények között lemondott, és visszavonult Kiskunhalasra. Ahol erős bázisa lehetett, hiszen a 2006-os választások előtt megint megválasztották képviselőjelöltnek.
– Amitől rosszul lett a teljes pártvezetés, hiszen mindenki azt hitte, el fogok tűnni. Csak én nem.
– És mit léptek?
– Megkerestek, hogy lépjek vissza, állapodjunk meg, mondjam meg, mit kérek.
– Kik keresték meg?
–Többen, többször. A végén megállapodtam a Lendvai, Szekeres, Szilvásy trióval.
– Mi lett a vége?
– Visszaléptem és kaptam ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban.
– Honnan jött ez a pénz? Ki adta át és hol?
– A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő, már nem emlékszem pontosan, hogy melyik.
– Ön pedig fogta a pénzt, és hazament?
– Igen.
– Ekkortájt sem aggasztotta a büntetőügye?
– Egyáltalán nem, hiszen már 2004-ben megindult a nyomozás, és nem történt semmi érdekes. Ráadásul mindenről tudtam, Lusztig Péter rendszeresen tájékoztatott, hogy éppen hol tart a rendőrség. 2007 januárjában fordult komolyra a dolog, mert az ügyészség vagy megunta a rendőrség tipródását, vagy új információkat kaptak. Ekkor felhívott Szilvásy Gyuri, hogy van-e valami közöm ehhez az ügyhöz. Azt mondtam, hogy nincs, és akkor úgy is gondoltam. Majd rá egy hétre megjelentek a rendőrök, nagyon sok rendőr, tartottak egy csomó házkutatást, engem pedig felhívott valaki, hogy vigyázzak, mert lehallgatnak. Ekkor már nagyon ideges voltam, bementem Szilvásyhoz, de úgy, hogy gyakorlatilag rátörtem az ajtót. Kiabáltam vele, hogy miért nem szólt. Képes volt azt mondani, hogy elfelejtette.
– Csak ön volt ideges?
– Mindenki ideges volt. Lados István munkatársamat, aki az MSZP-frakció alkalmazottja volt, el is kellett menekíteni külföldre.
– Ön nem akart menni?
– Fel sem merült. Értelmetlen lett volna. Ráadásul még ekkor sem féltem igazán. Aztán februárban az ügyészség átvette a nyomozást, akkor indult meg a henger, akkor kezdődött a tanúk tömeges beidézése.
– Nem akarom heccelni önt, de emlékszik még arra a mondatára, hogy nincs Zuschlag-ügy?
– Gondolhatja, hogy emlékszem…
– Kijött Lendvai Ildikó irodájából, ott várta a média, s akkor nyilatkozta. Ez a mondat azóta közmondássá vált.
– Na igen, hiszen három héttel később letartóztattak. De hát mit mondtam volna mást?
– Ezt mondta kint. De mit mondott bent, Lendvai Ildikónak?
– Kínos volt, mert véletlenül ott volt Szilvásy is. Amúgy Lendvai hívott be, hogy tájékoztassam. Én el is mondtam, hogy ebből katasztrófa lesz, hiszen ekkor már a pártvezetés tagjait is kezdte az ügyészség behívogatni. Ildikó aggódott, hogy az ügy esetleg feljebb is mehet, és azt hajtogatta, hogy valamit kellene csinálni, meg hogy találjunk ki valamit. Szóval tipikus MSZP-s válságkezelés volt.
– Gyurcsány nem jelentkezett?
– Dehogynem, már jóval korábban. Nem is tehetett mást. Gondoljon bele, van egy miniszterelnök, akinek a korábbi minisztériumában a teljes apparátust már kihallgatták, meg olyan házkutatások voltak, ahol szó szerint több tonnányi iratot foglalt le az ügyészség. Úgyhogy Gyurcsány megkeresett, hát persze. Beszéltünk telefonon is, személyesen is. Azt mondta, hogy kezeli a problémát. Aztán egyszer Keszthelyi Andrással megüzente, hogy hívjam fel Bánáti Jánost, megbeszélte vele, hogy ő fogja az ügyet kezelni.
– Amúgy a saját védőügyvédje jól védte önt?
– Az volt az érzésem, hogy a védelem célja elsősorban az ügy politikai kezelése, nem pedig az én büntetőjogi felelősségem enyhítése. A fellebbezésemet már én magam írtam, talán elég, ha ennyit mondok.
– Most hogy látja, akartak egyáltalán önnek segíteni?
– Szerintem eleinte akartak, aztán meg arra jutottak, hogy az én beáldozásommal legalább le lehet zárni az ügyet. Nekem nem volt mentelmi jogom. Feljebb már mindenkinek volt. Jogilag ezt így lehetett összerakni és lezárni.
– Ötvenmillió forintot valakik befizettek ön helyett, hogy csökkentsék a kárt. Azért ez segítség. Ön tudott erről?
– Higgye el, nem engem védtek, nem engem segítettek, hanem saját magukat meg az egész rendszert. Amúgy nem tudtam róla. Jött az ügyvédem, és közölte, hogy letéti számlájáról kárenyhítés címén átutalt ötvenmillió forintot. Ha megkérdeznek, én nem kértem volna. Később vagyonosodási vizsgálat indult ellenem, adóhiányt állapítottak meg, ez az ügy még ma is tart. Ráadásul ezzel külön felbőszítették az ügyészeket. Mert hát honnan származik ez a pénz?
– Vajon honnan?
– Nyilván ugyanabból a széfből, honnan máshonnan?
– A legendás széf. Ön látta nyitva?
– Persze, tele volt pénzzel, volt benne vagy pár száz millió forint. Ott állt a régi székház második emeletén, rajta egy MSZMP címerrel.
– Ki fért hozzá ehhez a széfhez?
– Akinek a pártpénztárnok megengedte.
– Mire kellettek ezek a pénzek?
– Mindenfélére. Fű alatti támogatásokra, zűrös ügyek elintézésre, a pártelnök költségeire, kampányokra. Ilyenekre.
– Mi az ön egyenlege az MSZP-vel? Kapott egyszer ötvenmilliót nejlonszatyorban. Egy másik ötvenmilliót visszafizettek ön helyett. Ez száz. És mit adott ön nekik?
– Sokat. Éveken át intéztem nekik mindent, ami csak felmerült, és amit csak kértek. Nem állítom, hogy önzetlenül, hiszen így építettem a karrieremet. Ha olyan megyéből jössz, ahol nincs esélyed egyéniben nyerni, akkor nagyon oda kell feküdnöd, hogy listán bekerülj a parlamentbe. Én pedig odafeküdtem. Mindent, érti, mindent el tudtam intézni a magam hatósugarán belül. És meg is tettem, és az ügyemben szereplő pénzekből egyetlen forint sem nálam landolt. De nem találtam a féket, ez tény. Pedig sokszor rá kellett volna lépnem, ma már tudom. Olyan pályázatokat toltunk át, sokat, amelyeket az ablakon kellett volna kidobni, olyan vacakok voltak. De nem szólt senki. Nem volt fék. Amúgy meg volt, hogy vittem abba a széfbe pénzt én is, valami negyvenmillió forintot, bevezették a kockás füzetbe azt is. Összességében biztos, hogy pozitív az egyenlegem.
– Ha tehetné, mit csinálna másként?
– Nem mondanám azt a mondatot a Terror Háza előtt. Ha az nincs, megmarad a mentelmi jogom és nem lett volna semmi bajom, mert én is a védett körben maradok. Igen, persze, követtem el hibákat, de ha nem így tettem volna, ha nem lépek rá arra az útra, amelyikre végül ráléptem, akkor sehová nem jutok az MSZP-ben, akkor elsüllyedek a semmiben. Ámbár, így is ott vagyok…
– A börtönévek alatt keresték?
– Nem.
– És miután kijött?
– Volt pár beszélgetés, semmi több.
– Mit csinál, mivel foglalja el magát, amióta szabad?
– Van egy cég, a Zuschlag Consulting Kft., amely üzletviteli tanácsadással, adótervezéssel, coachinggal foglalkozik. Abban segítek.