Topiknyitó: Törölt felhasználó 2014. 01. 10. 11:23

A Fidesz rendbeteszi az országot  

A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.



link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
badsector1
badsector1 2019. 08. 19. 09:59
#31660
"A nyugatnémetek hálája nem is maradt el. 
Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter szerint „Budapest példát adott emberségből”.Levelében azt írta:
„A döntés egyúttal érzékletesen mutatja azt a humánus szellemet, amely az új Magyarország építésén fáradozó reformmozgalmat áthatja. Ezzel most nagy haladást értek el annak az európai háznak az építésében, amelyben a határok mind inkább elvesztik elválasztó jellegüket. A jó tettet soha sem fogjuk elfelejteni.”
Merkel ezt jön megünnepelni. "
  
Azóta jól eltolta orbán az országot az emberségtől az embertelen fasiszta irányba.
Dehogynincs
Dehogynincs 2019. 08. 19. 08:29
Előzmény: #31651  -pny
#31659
Én meg olyan kocsit akarok, amelyik kívül  kicsi, de belül nagy. Fordulékony, könnyű vele parkolni, keveset fogyaszt és minden belefér.
Van valami mélyebb oka annak a tévhitednek, hogy a politikus nem lopni akar?
Nem tudsz túljárni a politikusok eszén. Hamar alkalmazkodni fognak ahhoz, hogy ezentúl a teljes összefogás peremfeltételei mellett lopjanak.
Én is szeretnék demokráciát, jogállamiságot, tiszta versenyen alapuló gazdaságot.
De a mai pártpalettán nincs olyan párt, amelyik mindezeket hirdetné vagy el tudnám hinni neki, hogy komolyan is gondolja.
Miért nem fogadod el, hogy Kádár népe nem ilyen? Nem erre fogékony. Nem demokráciában szocializálódott, hozzászokott ahhoz, hogy nem jogai vannak, hanem kötelességei és alattvalóként viselkedik és a gyerekeit is alattvalóknak neveli.
Nem lát át propaganda szitáján. A propaganda határozza meg, hogy mit akarjanak az emberek. Az emberek a NER-t akarják, még akkor is, ha azt sem tudják, mi a NER. Tavasszal is ezt akarták az EP-választásokon. Szavazatok számában 52.5%-ban, mandátumok arányában meg 62%-ban.
A fidesz híveknek egyszerűen minden jó, amit a fidsz tesz, ha a fidesz van hatalmon, jó a stadionépítés, akkor is, ha ő maga ellenzi, jó a vasárnapi boltzár és az eltörlése is,  jó a netadó és a az eltörlése is, jó az olimpia rendezése és kiszállás is.
A komcsi hívek is ugyanilyenek. Nekik jó volt a földosztás is meg a téeszesítés is. Az volt fontos, hogy a dolgozó népre hívatkozva a komcsik legyenek hatalmon, Még akkor is, ha végső ez sem nekik, sem a népnek nem volt jó.
Csakisazigazat
Csakisazigazat 2019. 08. 18. 21:20
#31658

21:07 | Donald Trump tényleg megvásárolná Grönlandot
Ha a nagyon tehetséges felcsúti romák meg nem veszik előle!
Csakisazigazat
Csakisazigazat 2019. 08. 18. 21:19
Előzmény: #31652  badsector1
#31657
A már ki tudja hányszor 13 milliárd.
________
________ 2019. 08. 18. 21:18
Előzmény: #31644  badsector1
#31656
Herevasalást fogja kötelezővé tenni a Fidesz híveknek.
badsector1
badsector1 2019. 08. 18. 18:34
Előzmény: #31653  euler
#31655
Stadionokra elpazaralot közpénzek is elvittek jó sok magyart a halálba.
euler 2019. 08. 18. 17:00
Előzmény: #31651  -pny
#31654

Optimistább pillanataimban én is ilyeneket mondok mint amit a 3. pontban nagyon jól megfogalmaztál.
De ahogy az idő telik, egyre kisebb esélyt adok egy békés "leváltásnak".
euler 2019. 08. 18. 16:37
Előzmény: #31652  badsector1
#31653

"Az ECMO-műtüdő berendezés segítségével évente 8-20 légzéselégtelen újszülött és csecsemő életét tudják megmenteni. Nem könnyű erre azt mondani, hogy a gazemberek a lopott pénzből adományoznak, mert ki ne örülne húsz megmentett csecsemő vagy újszülött életének. Pedig mégis ez a helyzet, és felmerül a kérdés, hogy ha egy ilyen géppel ennyi gyereket lehet megmenteni évente, akkor hány gyerek halt meg eddig Orbán uralkodása alatt “koszos” 34 millió forint miatt, amit az adófizetők pénzéből nem erre fordítottak, hanem üresen tátongó stadionokra, vagy az ugandai csatornázásra, amiből soha senki nem lát semmit?
Az Orbán-család gazdagodása elérte azt a szintet, amikor már elkezdenek adakozni, mert az elszegényedéstől való félelem elmúlt, akkora a vagyon, hogy néhány tízmillió forint nem hiányzik, fel sem tűnik, és el lehet játszani a nagylelkűt. Lehet utánozni a nagyokat, akik saját tehetségük, ötletük, szorgalmuk révén lettek dollármilliárdosok, s akik úgy érzik, erkölcsi kötelességük segíteni a szegényeket, éhezőket, betegeket. De erkölcsről beszélni ezeknek a pénzeknek a nyomán, amelyek egy része után még mindig nemzetközi nyomozás folyik, nem lehet. Csak annak köszönhető, hogy Tiborcz még nincs börtönben, mert Magyarországon nincs független igazságszolgáltatás, és az apósa egyik pártkatonája a legfőbb ügyész, aki a gyanúsítottak alapján válogat az ügyekben, és a fideszes érdekeltségű bűnügyekben évtizedes bűnpártolást követ el.
Ez ugyanúgy a köz pénze, mintha közvetlenül a költségvetésből fizették volna, de az Orbán család bűnöző tagjainak kell hálásnak lenni érte.
Az adakozás alapelve az, hogy mindenki abból adjon, ami az övé. Lopott holmit nem tisztít meg az adakozás.
Mi lenne velünk nélkülük? Még a csecsemőnk is meghalhatna légzéshiányban, ha nem lenne Tiborcz István, az emberek jótevője."
A lenyúlt pénzekből elkezdett jótékonykodni az Orbán-család
badsector1
badsector1 2019. 08. 18. 15:29
#31652
-pny
-pny 2019. 08. 18. 15:13
Előzmény: #31650  SeldonKuper
#31651
Ez tanulságos duma:
.
“A NERt leépíteni egy másik diktatúrával képzelhető el...”
.
1. Ezek alapján a NER szerinted is diktatúra. Beszédes...
.
2. Másban nem is tudtok gondolkodni. Szánalmas...
.
3. A NER-t egy korrekt, de teljes ÖSSZEFOGÁS is leépítheti. És utána újra ki lehet és kell építeni a demokráciát, jogállamiságot, tiszta versenyen alapuló gazdaságot. Ehhez tiszta versenyen alapuló párthelyzet, választás kell. Amíg ez nincs (most nincs), az első és egyetlen feladat, Orbánék leváltása. Bármilyen IDEIGLENES (ezen alapvető célra létrehozott) kényszer összefogás árán.
SeldonKuper 2019. 08. 18. 14:16
Előzmény: #31645  -pny
#31650
A NERt leépíteni egy másik diktatúrával képzelhető el, amiért úgy látom érdemes harcolnod.
A liberális nacionalizmus nem a megfelelő ideológia erre.
A mostani vitához nagyon jól illene Hatvany Lajosnak, Martin Buberhez írt levele. 
Abban benne van a mai Magyarország  identitásának a korkérdése. 
Nem kellene egymást "szitok" szavakkal minősítgetni.
 Egyébként kedvemre való a polémizálásotok, ami a változásokat elemzi. Nekem most tárgyszerűnek tetszik.
SeldonKuper 2019. 08. 18. 14:01
Előzmény: #31638  -pny
#31649
Olvassad tovább inkább a Gyurgyák János 2007-es kiadású: /Ezzé lett magyar hazátok/ ajánlott művét. 
Megvan pdf-en is, az eredetit  nem lehet már könyvesboltban kapni, mert valakik felvásárolták! (nekem nem jutott, de ha van valakinek egy példánya szívesen átvenném, nem ajándékként gondoltam!)
Dehogynincs
Dehogynincs 2019. 08. 18. 13:43
Előzmény: #31646  Csakisazigazat
#31648
Aha. A fasizmus és a nemzeti szocializmus fennkölt eszmének indult, csak gyakorlatban volt szörnyű.
Dehogynincs
Dehogynincs 2019. 08. 18. 13:17
Előzmény: #31645  -pny
#31647

Van harmadik lehetőség is, ami működőképesebb lehet ennél. A NER-rel együtt le kell építeni azt az ellenzéket is, ami a NER szerves része. Az EP-választáson a szavazók éppen ezt kezdték meg. Csak küszöb alatti mértékben kérnek az lmp-ből és továbbra is forgatják az mszp-t a bukási spiráljában.  A momentumnak viszont osztottak lapokat.
A pártoknak el kell dönteniük, hogy a polemizálgatni akarnak vagy a megrögzött antikommunistákra is szükség van a NER elsöpréséhez. 
Tavasszal az EP-választáson Gyurcsány kipróbálta, hogy Rózsadombon mennyire lehet Bauer Tamással(!) NERteleníteni. Mennyire lehet?
Csakisazigazat
Csakisazigazat 2019. 08. 18. 12:18
Előzmény: #31643  Dehogynincs
#31646
Te érted is amiről írsz, vagy csak copyzol?Kommuniuzmusról ne beszélj, mert olyan ország nincs ,de nem is volt soha ahol ténylegesen kommunizmus volt, csak olyan ahol kommunizmusnak nevezték a rendszert.A Fidesz kizsákmányol, ha nem így lenne akkor nem utalványos , ingyenkrumplitésztáslisztes és főleg nem bevándorlószavazatokat gyűjtenének.Megint hazudgálsz, de hát aki a hazugok sorába áll attól mit lehetne várni?
-pny
-pny 2019. 08. 18. 09:54
Előzmény: #31641  Dehogynincs
#31645
“Eddig nem találtam tőled horogkeresztényezést és nácizást, csak olyanokat, akik a te hozzászólásodra válaszolva náciztak és horogkeresztényeztek.“
.
Azért nem találtál, mert nincs.
.
A többire pedig: összefogás nélküli ellenzék nem tudja legyőzni Orbánt. El kell dönteni mi a fontosabb, finnyáskodva polemizálgatni vagy leépíteni a NER-t.
badsector1
badsector1 2019. 08. 18. 09:40
Előzmény: #31639  Higuain
#31644
Remélem pár százaléknyi fideszszavazót össze fog szedni!
Ha már úgy szeretitek. :))
Dehogynincs
Dehogynincs 2019. 08. 18. 09:07
Előzmény: #31640  Csakisazigazat
#31643
Kulákoktól én is tanultam. Az az érdekes, hogy a magát a szót is a megszállók hozták magukkal. Addig az irodalomban vagy a köznyelvben a gazda vagy a kisgazda szót használták.
Gazda szeme hizlalja a jószágot.
Russzicizmusra és a legendás szláv lustaságra utal a kommunisták "arccal a vasút felé" jelmondata.
Ez magyarul teljesen értelmetlen. Ha jelent valamit, akkor olyasmit, hogy bámuljunk a vágányok felé.
Magyarul annak lenne értelme, hogy építsük űjjá a vasutat.
A megszállo hadsereg katonái tömegesen erőszakolták meg a nőket. Gyarmati Fannit is.
Erről azt tanították, hogy csokit osztogattak.
A gulágokról semmit sem tanítottak. Pedig az sok helyszínen zajló világifjúsági találkozó volt.
Jajj. Csak most látom, hogy nem viccelsz, hanem komolyan gondolod.
A Rákosi rendszer, akkora általános jólétet teremtett, hogy 1956-ban kitört a forradalom.
Addig a tervgazdaságban ötéves tervek szerepeltek. 1956-ot nem tervezték be az elvtársak. Azóta szégyenszemre ott csúful egy 3-éves terv az ötévesek sorában.
Egy kommunistának teljesen természetes, hogy nincs win-win helyzet. Ha valaki nyer, akkor a másiknak veszítenie kell.
Amikor kiveszed a magántulajdont a rendszerból, akkor magát az ösztönzést veszed ki.
A Kádár-rezsim erősen tartott egy újabb forradalomtól és a megfélemlítés meg a besúgóhálózat mellett valóban évi 2-3%-kal nőtt az életszínvonal, ami már érezhető. Hitelből.
Viszont ezzel az érezhető növekedéssel is lemaradtunk Ausztria növekedése mögött.
Nem találod furcsának, hogy te használod a kizsákmányoló kifejezést, de Gyurcsány, ML stróman vagy TI vej munkaadónak tekinti magát.?
A kárpótlásnál nekem az a furcsa, hogy vannak áldozatok és vannak kifosztottak, de elkövetők nincsenek.
Azt is megértem, hogy fogékony vagy a kommunisták pártpropagandájára és fogalmaira (kizsákmányolás, kulák, proletárhatalom, dolgozó nép). Ez a propaganda csak akkor kártékony, amikor ugyanezeket módszereket és eszközöket a fidesz veti be, azzal a különbséggel,hogy a peremfeltételek miatt jobban és máshogy kell ügyelnie a demokrácia látszatára. Most például több pártnak is kell működnie formálisan, de ezek a pártok részei a rendszernek.
jamukha
jamukha 2019. 08. 18. 08:36
Előzmény: #31637  lancaster
#31642

Az egy mocskos szégyenteljes dolog volt, a FIDESZ is a szőnyeg alá söpörte, Pintér meg egyenesen egyet értett vele.
Nekem már akkor Haynauval való párhuzam jutott eszembe, amikor megtudta, hogy a mocskos munkát elvégezve meneszteni fogják, a halálra ítélteknek megkegyelmezett, mint ahogy a Kőszívű ember fiaiban is szerepel.
Ez a Gergényi, még menesztése után is a demokrácia megvédőjének képzelte magát, erre nehéz szavakat is találni amivel jellemezni lehetne ezt a gyorstalpalós tiszt úrat.
Dehogynincs
Dehogynincs 2019. 08. 18. 08:13
Előzmény: #31638  -pny
#31641
Eddig nem találtam tőled horogkeresztényezést és nácizást, csak olyanokat, akik a te hozzászólásodra válaszolva náciztak és horogkeresztényeztek.
Az továbbra is kérdés, miért várod, hogy soroksári mszp-s a lefasisztázott jobbikosra szavazzon.
A többii kerületben a jobbikosok többsége vélhetően a fideszes polgármesterjelöltre fog szavazni és nem a közös ellenzékire.

Topik gazda

firn
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek