Topiknyitó: Törölt felhasználó 2014. 01. 10. 11:23

A Fidesz rendbeteszi az országot  

A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.



link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
-pny
-pny 2019. 05. 08. 23:46
Előzmény: #22759  euler
#22760
"Persze, figyelembe kell venni a társadalom mentális állapotát, ami most nagyon mélyen van.
Szomorú, hogy erre meg a történelmi multunkból eredő demokrácia deficitünkre direkt rádolgoznak a hatalom megtartása érdekében."
.
Jaj de jó, hogy ezt így leírtad. Baromi sokszor írtam le ugyanazt sok-sok évvel korábban is. Egy puha kommunizmusból jöttünk, és rettentő felelőssége van a politikai elitnek abban, hogy ahelyett, hogy felkészítették volna a társadalmat a piacgazdaságra, a versenyre, stb. stb., folyamatosan táplálják (ennek a puha kommunizmusnak a mintájára) a jóságos államtól való függést ("ne az emberekkel fizettessék meg"). A rendszerváltás utáni összes kormány hibás ebben valamilyen szinten, de Orbánék évtizedekkel vetették vissza a társadalom érettségét.   
euler 2019. 05. 08. 23:27
Előzmény: #22758  -pny
#22759

Persze, figyelembe kell venni a társadalom mentális állapotát, ami most nagyon mélyen van.
Szomorú, hogy erre meg a történelmi multunkból eredő demokrácia deficitünkre direkt rádolgoznak a hatalom megtartása érdekében.
De ha nem keresünk gyenge pontokat akkor egyre későbbi és egyre fájdalmasabb lesz a váltás. El kell végezni az aprómunkát, minél több szavazót ha kell egyenként is felvilágosítani, ráébreszteni, hogy hol él. Ezt persze az ellenzéki pártoknak kellene elsősorban, de ez nem nagyon megy (ismert okok, hosszú), ezért mindenki egyénenként és egyenként is tehet valamit a szűk környezetében, pl. csak beszélget, elmondja a saját tapasztalatait stb.
Nem szabad lerohanni senkit, mert az helyből ellenállást vált ki.
Nem kell nagy átfogó képet és elemzéseket adni, elég pl a jobbratolódással és az unióból való kizuhanás veszélyével operálni szerintem. Ja, és ahol lehet nevetségessé tenni őket!
(egy kicsit zavaros lett, de már nem javítgatom, késő van)
-pny
-pny 2019. 05. 08. 23:12
Előzmény: #22756  euler
#22758
"Ami mostanában egyre nyilvánvalóbb és még a híveket is megingathatja, hogy egyértelmű Orbán tolódása szélsőjobbra."
.
1. Sajna viszi magával a híveket. És ehhez a migráns ügy, félelemkeltés, terrorizmus paráztatás tökéletes eszköz.
.
2. Vonának 2009-2010 környékén kurvára igaza volt, amikor azt mondta, hogy az emberek 2/3-a legbelül Jobbikos... Pont így lett, csak közben Orbán lenyúlta tőlük őket. Sokszor írtam már, de érdemes elolvasni a 2010-es Jobbik programot, Orbánék gyakorlatilag szó szerint ezt valósították meg (a lineáris adózás az egyetlen kivétel).
euler 2019. 05. 08. 23:06
Előzmény: #22756  euler
#22757
Azt még hozzátenném, hogy egy rendszert a leggyengébb pontjain érdemes támadni, és szerintem a ner már eljutott oda, hogy orbán a gyenge láncszem.
euler 2019. 05. 08. 23:02
Előzmény: #22752  -pny
#22756

Előbb-utóbb nagyon sokan be fogják ezt látni, de olyanok is lesznek akik soha.
Kérdés, hogy hogyan lehet ezt siettetni (hogy minél többen lássák be), milyen szintig érdemes, hogy ne legyen önkioltó a dolog.
Szerintem is nagyon nagy a baj, és időnként a falat tudnám kaparni tehetetlenségemben, hogy más meg tapsikol.
Ami mostanában egyre nyilvánvalóbb és még a híveket is megingathatja, hogy egyértelmű Orbán tolódása szélsőjobbra.
Nekem az is triviális, hogy Orbán egyre jobban veszíti el a realitásérzékét, mondhatnám úgy is, hogy kezd megőrülni, és talán ez lesz a végzete. Ma már linkeltem erre a francia filozófustól idézeteket, de szintén ezt bizonyítja, amit ma Erdélyben összehordott (világnemzetet építünk és hasonlók).
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 08. 22:50
Előzmény: #22751  ________
#22753
nembaj ,vagyunk elegen.akkor is kinek fog hiányozni 2.5 misi ember szerintem észre sem vesszük
-pny
-pny 2019. 05. 08. 22:46
Előzmény: #22750  Bekre_Pal
#22752
Abszolút így van szerintem is. De miközben látjuk, hogy egyre durvább dolgok történnek, számomra egyre elfogadhatatlanabb az ilyen “Orbán milyen ügyes” megengedő hozzáállás. Ráadásul ijesztő, hogy ellenzéki oldalon is ellenzéki Viktorra vágynak... Ebből az jön le, hogy csak a személlyel van a baj, a módszerek elfogadhatóak (hiszen “ez a politika” - pedig nem). Pont az a baj, hogy a módszerek és a rendszer gáz.
.
És nem egy másik, ebben mégügyesebb embert kell keresni. Hanem BÁRKIT, bármilyen csoportot, ideiglenes koalíciót, ami ezt lebontja, helyrehozza. Sokáig én is úgy gondolkoztam, mint signal. Egy ideje pont a fenti gondolatmenet miatt alakult ki bennem az, hogy félre kell tenni a finnyáskodást, első körben itt már nem egy konkrét pártot, programot kell választani, hanem egy célt: visszaállítani a ‘90 utáni demokráciát. Egy európai értékeket valló szükségkormány kell, ami lehet bármennyire heterogén, egyetlen fő feladata van: le kell bontsa Orbánék pártállamát. Ha ez megvalósult, küldetés teljesítve, utána jöhetnek a programok szerinti választások.
________
________ 2019. 05. 08. 22:29
Előzmény: #22750  Bekre_Pal
#22751
Képes megszédíteni a népét, és a gyengéket maga mellé láncolni. A vezért akkora imádat veszi körül, hogy a hű hívek akár még harcba is indulnak ha az a parancs. Így indult 1939-ben is. Csúnya vége lett. Egy ilyen biztos nem az én harcom lesz...
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2019. 05. 08. 22:21
Előzmény: #22749  -pny
#22750
Szerintem onnan ered a fogalombéli nézeteltérés, hogy a zseni és az őrült nagyon közel áll egymáshoz sok mindenben. Én is őrültnek tekintem csutmákpöcsi szotyikirályt, abból is közveszélyes fajtának, de a kolléga igen megengedő habitusú, ezért neki belefért a pozitív jelző. Valójában nagyjából ugyanazt írjátok le mindketten, csak az egyikőtök elnézően, a másik meg nem. Én se tudok egy ránktelepült bűnszövetkezet pszichopata fejével túl elnéző lenni, de mindannyiunknak máshol vannak a határai, ezt el lehet fogadni.
-pny
-pny 2019. 05. 08. 22:00
Előzmény: #22748  signal2
#22749
“Tehát még egyszer: mint politikus zseni.“
.
Szerintem meg nem. Addig a pontig igaz ez, amíg nem hoz létre egy káros és veszélyes rendszert. 
.
Megismétlem: egy sorozatgyilkos zseni? Egy diktátor zseni? Hitler/Sztálin zseni volt? De ha azt mondod, ne hozzak ilyen szélsőséges példákat, akkor kérdezek egy másikat: Lance Amstrong zseni?
.
Nyilván a legtöbbször nem fekete-fehér ez a kérdés, csak arra akartam rávilágítani, hogy aki létező írott vagy szokás alapú szabályokat durván áthág és utána az így szerzett versenyelőnnyel próbál látszat legálisan sikeres lenni, ott a zsenialitás, mint számomra egyértelműen pozitív jelző nemhogy megkérdőjeleződik, hanem elvész...
signal2
signal2 2019. 05. 08. 21:51
Előzmény: #22746  -pny
#22748
Tehát még egyszer: mint politikus zseni. Tömegek meggyőzésében, pártfegyelem tartásában, szónoklásban, végtelen munkabírású emberek kiválasztásában.
Amit te mondasz, én azt úgy nézem, hogy a politikusként elért nagy eredményt (=2/3) mire használja, amikor gyakorolja a hatalmat. Nagyon csúnya dolgokra használja.
________
________ 2019. 05. 08. 21:35
Előzmény: #22746  -pny
#22747
Leváltani egyszerű: nem kell rá szavazni.
-pny
-pny 2019. 05. 08. 21:04
Előzmény: #22745  signal2
#22746
Erényként írtad le azt, ami ebben az esetben már nagyon nem az. Egy sorozatgyilkos is lehet profi, meg hihetetlenül kiismerheti az áldozatait. De ebben az esetben ez a zsenialitás a legkevésbé sem pozitív.
.
Ha pedig ilyen megengedő vagy, akkor ne csodálkozz azon, hogy nem történik semmi változás. Márpedig Orbán túlzás nélkül nagyon gáz rendszert épített ki. Veszélyes és káros. Mondom ezt úgy, hogy tisztában vagyok a pozitívumokkal is.
.
Egyébként abban sem értek egyet, hogy egy ilyen autokrata vezetőt egy még dominánsabb (=diktatórikusabb) vezető képes csak leváltani, főleg hogy ilyennek kéne jönnie helyette. Utóbbi kifejezetten gáz lenne. Előbbi pedig baj, ha már itt tartunk, hogy csak ilyen tudná leváltani. Ez ugyanis egyet jelent azzal, hogy vége a demokráciának itthon.
.
Megijeszt a hozzáállásod, mert az azt jelenti, hogy te egy neked szimpatikus Orbánra vágysz, azaz te is hiszel a jó diktátor létezésében. Sajnos pont az a baj, hogy a Fidesz szavazók nagy része is így van ezzel.
signal2
signal2 2019. 05. 08. 20:16
Előzmény: #22742  -pny
#22745
Nem felmentés volt, ténymegállapítás és sajnálat.
lancaster
lancaster 2019. 05. 08. 19:43
Előzmény: #22742  -pny
#22744
👍
lancaster
lancaster 2019. 05. 08. 19:41
Előzmény: #22739  signal2
#22743
ebben lehet valami igazság
-pny
-pny 2019. 05. 08. 19:15
Előzmény: #22697  signal2
#22742
“A fidesz a többi pártnál sajnos jobban ismeri a magyar társadalmat, és ennek megfelelően választja meg hatalomgyakorlási és kommunikációs eszközeit. Ez a politika.”
.
Azért ne mentsük már fel a 2/3-al való visszaélést, a demokratikus ellensúlyok kiiktatását, a teljes államapparátus párt alá rendelését, az intézményesült korrupciót, a felfoghatatlan hazudozósdit állami propaganda szinten, stb. Ilyen megengedő hozzáállással bármilyen diktatúra zseni.
bigyula 2019. 05. 08. 19:13
Előzmény: #22738  mityu2
#22741
Mivel a fityesz erre kényszeríti őket.

Topik gazda

firn
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek