Topiknyitó: Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 12:05

Matolcsy egy zseni!!  

Magyarországon a vállalati hitelek állománya 2008 vége óta folyamatosan csökken. Ez a jelenség különösen hátrányosan érinti a kis- és középvállalkozásokat, mivel őket a hitelkínálati korlátok is jobban sújtják, illetve nehezebben találnak maguknak alternatív finanszírozást. A jelenlegi makrogazdasági környezetben - törvényi felhatalmazás alapján - lehetőség van arra, hogy az MNB a hitelintézetek együttműködésével egy célzott hitelprogrammal - az árstabilitás veszélyeztetése nélkül - a fenntartható gazdasági növekedést támogassa.



A Növekedési Hitel Program alapvető célja, hogy kedvezményes jegybanki finanszírozás segítségével a kis és középvállalatok finanszírozási helyzetén segítsen, mert az kiemelten fontos a termelőkapacitások, valamint a munkahelyek megőrzése és gyarapítása céljából. A kedvezményes kamatláb a hitellel rendelkező vállalatok számára az alacsonyabb törlesztő részleteken keresztül alacsonyabb költségeket eredményez, melynek mind jövedelmezőségi, mind likviditási szempontból pozitív a hatása. A mérséklődő adósságszolgálati terhek miatt csökken a hitelállomány minőségének romlása, így végső soron a banki portfólió-minőségre is pozitív hatással lehet. Mindezek mellett a program a bankok mérlegpozícióján keresztül a hitelezési képességet is javíthatja.



A lakossági hitelezés és a devizahitelek problémájának kezelésére számos kormányzati program áll rendelkezésre, ezért a jegybank nem tervezi hasonló program kidolgozását a lakosság számára.

A Növekedési Hitel Program része továbbá a gazdaság külső sérülékenységének a mérséklése, ami egyben lehetővé teszi a jegybanki kamatkiadások csökkentését is. A kedvezményes kamatozású jegybanki refinanszírozás nyújtása, amely a kkv hitelezés ösztönzését célozza, növeli az MNB mérlegfőösszegét és ezen belül a forrásoldalon a 2 hetes kötvény állományát, így a GDP ma már 1%-ához közelítő kamatkiadásokat. A kéthetes kötvényállomány felépülése jórészt az államadósságon belül a devizaadósság aránya növekedésének, illetve az ország válság előtt és alatt nyilvánvalóvá vált pénzügyi sérülékenységéből kiinduló devizatartalék emelkedésnek volt egyenes következménye, amely jelenleg az MNB forrásoldalának legnagyobb tétele. Ennek költsége - amely beavatkozás nélkül tovább emelkedne a kedvezményes jegybanki finanszírozás forrásköltségével - azonban mérsékelhető az ország sérülékenységének csökkentésével.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás forint alapú kkv hitelek folyósítására



Az MNB a hitelintézetek bevonásával Növekedési Hitel Programot kezdeményez, melynek során átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségben, kedvezményes kamatozású refinanszírozási hitelt nyújt kereskedelmi bankok számára. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%.

A programban részt venni kívánó hitelintézeteknek a kedvezményes kamatozású jegybanki hitelt fix feláron kell a kkv-k számára tovább adni. Szándékaink szerint ez a felár nem lesz nagyobb 2 százalékpontnál, így a vállalati hitel kamata maximum 2% lehet. Ennek eléréséhez szükség lehet garanciaprogramok igénybevételére is. Erről és a program további részleteiről az MNB tárgyalást kezdeményez a hitelintézetekkel.



A tárgyalások során a jegybank számít az üzleti szféra képviselőinek együttműködésére is a kedvezményes hitelek megfelelő célzottságának kialakításában azzal a céllal, hogy a kedvezményes hitelek kizárólag azokban az ágazatokban és azokat a kis- és középvállalati adósokat érjék el, amelyek egészséges üzleti modellel rendelkeznek és növekedni szeretnének. Becsléseink szerint a hitelszűke nem egyformán érinti a vállalati szektor szereplőit. Különösen hátrányosan sújtják a szigorú hitelkínálati korlátok a kis- és középvállalkozásokat, ugyanakkor a számukra a banki finanszírozásnak nincs valódi alternatívája. Iparági megoszlás szerint vizsgálva a hitelkínálatot azt tapasztaltuk, hogy a hitelezési feltételek olyan ágazatokban is jelentősen szigorodtak, amelyek a potenciális növekedés szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek. Ezzel szemben más, tartós értékesítési problémákkal küszködő iparágakban kényszerhitelezésre, vagyis a tartósan rossz hitelképességű vállalatok mesterséges életben tartására utaló jeleket látunk.



Mindezek miatt indokolt lehet a kedvezményes hitel ágazat és vállalatméret alapján célzott felhasználása.

A program hatására a jegybank mérlegfőösszeg megnő. Eszközeinek állománya teljes kihasználtság esetén a 250 milliárd forintos refinanszírozó hitellel emelkedik, miközben forrásoldala is ugyanennyivel bővül. A többlet sterilizációs állományra fizetett kamat az MNB közvetlen hozzájárulása a hitelezés ösztönzéséhez, ugyanis ezzel szemben eszközoldalon kamatmentes hitel jelenik meg. Ezt a költséget azonban ellensúlyozza a program további eleme.

A hitelintézetek programhoz való hozzájárulása a velük való megállapodás alapján úgy valósulna meg, hogy egy átlagos kkv-t jellemző hitelkockázati szintnek megfelelő felár helyett csak - a hitelintézetekkel folytatandó tárgyalás kiindulópontját képező - 2%-ot építenek be a hitelkamatokba. Az alacsonyabb felár miatt kieső jövedelmet azonban kompenzálhatja az adósok javuló fizetési képessége, ami a jóval a piac alatti kamattehertől remélhető.



A jegybank a hitelprogrammal nem vállal fel vállalati hitelkockázatot. Ennek a kockázatnak a felmérése és kezelése továbbra is a bankrendszer feladata. A program tehát azon túl, hogy a kisebb vállalatokat célozza, és esetleg ágazati preferenciákat is fog tartalmazni, a források allokálásában alapvetően a kereskedelmi bankok hitelezési döntéseire támaszkodik.



A jegybanki hitelprogram célzottságánál, méreténél és egyszeri jellegénél fogva nem befolyásolja a kamatpolitika vitelét és hatékonyságát, azaz nem jön létre "kettős kamatláb". A kamatpolitika továbbra is óvatos és kiszámítható marad. A program célzottsága biztosítja, hogy a kedvezményes finanszírozás az üzleti aktivitást élénkítse, és ne befolyásolja a pénzügyi eszközárakat. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége pedig korlátozott, a hazai bankok teljes vállalati hitelállományának mindössze 4%-a, a kkv hitelállomány 7%-a.



A hitelösztönzés ezen formája nem veszélyezteti az MNB elsődleges célját, az árstabilitás fenntartását. A jelenlegi, tartós kereslethiánnyal jellemezhető makrogazdasági környezetben az infláció tartósan a cél alatt maradhat. A célzott hitelösztönzés hozzájárulhat a potenciális növekedés erődítéséhez azáltal, hogy nem hagyja leépülni a termelőkapacitásokat. Tekintettel arra, hogy a program középtávon a potenciális kibocsátásra is hat, az ebből fakadó középtávú inflációs nyomás elhanyagolható, így az elsődleges cél szempontjából nem befolyásolja érdemben a kamatpolitikát.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás KKV devizahitelek forintra váltására



Az MNB - szintén a hitelintézetek bevonásával - átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségű, kedvezményes refinanszírozási hitelt kíván folyósítani kkv adósok fennálló devizahiteleinek forintra konvertálásához. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%. A program további feltételei - felár nagysága és célzottsága tekintetében - is megegyeznek az előző programpontéval. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége itt is korlátozott: a hazai bankok kkv devizahitel-állományának legfeljebb a 15%-a.



A forinthitelekhez való nehéz hozzáférés mellett a kkv-szektor másik nagy problémája a kintlévő devizahitelek magas aránya. A kkv-hitelállomány közel fele deviza alapú, melynek összege 1860 milliárd forint (állomány 54%-a), 15000 vállalathoz kapcsolódóan. Ezeknek a hiteleknek a devizaneme nagyrészt euró (86 százalék), kisebb részt svájci frank (14 százalék). A svájci frank alapú devizahitelekkel rendelkező kkv-knak (257 milliárd forint) feltételezhetően nincs természetes vagy mesterséges fedezete, így ezek a cégek jelentős árfolyamkockázatnak vannak kitéve. A kkv-devizahitelek forintra váltását célzó program javítja az érintett vállalatok hitelképességét, és kiszámítható gazdálkodást tesz lehetővé számukra.



Annak érdekében, hogy az érintett devizahitelek forintra konvertálása ne okozzon volatilitást a forint árfolyamában, a jegybank a végtörlesztés esetén már sikerrel alkalmazott eljárást követi: a hitelek devizakonverziójához a hitelintézetek számára devizát bocsát rendelkezésre piaci áron a devizatartalék terhére annak feltételével, hogy a hitelintézetek vállalják, hogy abból a rövid lejáratú külföldi forrásaikat fizetik vissza. Így az ország rövid devizatartozásai és devizatartaléka ugyanolyan mértékben csökkennek, vagyis Magyarország devizatartalék-megfelelése változatlan marad.



A kétéves likviditást nyújtó hiteltender felfüggesztése



Figyelembe véve a tartósan kedvező külső pénz- és tőkepiaci környezetet, valamint a bankok tartósan stabil likviditási helyzetét, az MNB a kétéves fedezett hiteltendert határozatlan időre felfüggeszti. Pénzpiaci turbulencia esetén az eszköz reaktiválásával lehetőség van a likviditási sokkok kezelésére és annak biztosítására, hogy a hosszú források hiánya ne legyen gátja a vállalati hitelezésnek.



A gazdaság sérülékenységének és az ezzel együtt járó kamatkiadások csökkentése



Az MNB a Kormánnyal és a hitelintézetekkel közösen programot dolgoz ki a gazdaság sérülékenységének csökkentésére. A program az ország rövid külső adósságának 1000 milliárd forintos csökkenését célozza meg, ami - az eddig is alkalmazott szabályoknak megfelelő módon - mérsékli a jegybank devizatartalék-igényét. Ezzel párhuzamosan a kéthetes MNB-kötvény állománya - a jegybank elsődleges célja és a pénzügyi stabilitás veszélyeztetése nélkül - 3600 milliárd forintra csökken. A program során a tartalék-megfelelést az biztosítja, hogy az MNB devizaeszközének felhasználása és az egy éven belül lejáró külföldi adósság azonos mértékben csökken. A devizatartalékok legfeljebb egy tizedének a felhasználása (annak a sebezhetőségi forrásnak a mérséklésére, amely miatt a tartalék megképzésre került) teljesen összhangban van a jegybanki tartalékolás - a pénzügyi piacok által eddig is - elfogadott alapelveivel. A program során egyúttal az ország bruttó külső adóssága is mérséklődne.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
pitcairn2 2020. 11. 02. 12:22
Előzmény: #6913  Törölt felhasználó
#6920

hát igen egy ilyen "roncsderbiben" tényleg nem dicsőség előre törni:)
impudent 2020. 11. 02. 12:21
Előzmény: #6917  impudent
#6919
it annyi büdöslábú herét tartunk él ,hugy az világcsúcs
pitcairn2 2020. 11. 02. 12:20
Előzmény: #6914  Törölt felhasználó
#6918

Ebben a műfajban a Svájci Nemzeti Bank a vitathatatlan bajnok...
https://fred.stlouisfed.org/series/SNBMONTBASE
az lenne már a legnagyobb "hedge fund" a világon:)
impudent 2020. 11. 02. 12:19
Előzmény: #6913  Törölt felhasználó
#6917
a hatalmukho pinz köll sok pinz 0% kamatyra kiosztani
rockmaster 2020. 11. 02. 12:16
Előzmény: #6914  Törölt felhasználó
#6916

Még jó, hogy a járvány védekezésre nem kell költeni, ott minden rendben van.
Egy-egy kimerítő kamatdöntés után tényleg ráfér erre a baromra, hogy felüdülésképp festményeket nézegethessen.
Esetleg újabb ingatlant nem akar venni  ez a GDP előrejelző fenomén???
euler 2020. 11. 02. 12:16
Előzmény: #6914  Törölt felhasználó
#6915
MNB befektetési útmutató:
- Ne bízzon a forintban, vegyen rajta műkincseket, ingatlant vagy fizikai aranyat!
Törölt felhasználó 2020. 11. 02. 12:04
#6914

'Újabb festményekre költött 740 milliót a jegybank Ezúttal három művész alkotásaiból, mintegy 740 millió forintért vásárolt képeket az MNB-Ingatlan Kft."
https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/mnb-festmeny-vasarlas.716743.html?fbclid=IwAR2DLQWWLdK84VETWTB6UXS6RakubkRjri_MLoM8eOD4mKpXM91rX7udoqI
Törölt felhasználó 2020. 11. 02. 04:23
#6913
"A forint képes volt tovább zuhanni, már a 370 forintos euró-árfolyam is majdnem meglett. Európa egyik leggyengébb gazdasága, a horvát, amelyiket legjobban sújtott a járvány a turizmus miatt, ennek ellenére a horvát kuna is képes volt 10%-kal erősödni a forinthoz képest egy év alatt. A cseh koronaért 6,5%-kal kell többet adni, a román lejért 10,2%-ot, a szerb dinár pedig egyenesen 11,58%-kal lett drágább, ahogy a bolgár leváért is hajszál híján 12%-kal kell többet adni, mint egy évvel ezelőtt. Még egyszer: egy év alatt gyengült ennyit a forint még a környező devizákhoz képest is. Vagyis a probléma idehaza van, hiába állít bárki bármi mást. Csak olyan kézi vezérlésű gazdasággal rendelkező féldiktatúrák előzték be a forintot a kontinens legrosszabb devizája címéért folytatott dicstelen versenyben, mint a török líra vagy az orosz rubel. Senkit nem akarok megbántani, de most nem 500 éves víziókra lenne szüksége az országnak, hanem értelmes lépésekre, hogy a forint ne ilyen gyalázatosan teljesítsen még egy szerb dinárhoz képest sem, mert ez már egyszerre szégyene és gyalázata az ország gazdasági vezetésének. Mert bizony a vagyonod és a fizetésed is jó 10%-kal kevesebbet ér, mint tavaly ilyenkor. Még Szerbiából nézve is."
geza77
geza77 2020. 11. 01. 08:07
#6912
A Vírus kitörése előtt éveken át ez ment:
Mindenkit lepipál a magyar gazdaság, egész Európa a hátunkat nézi Matolcsy György: Kanyarban előzni (2020.02.04)
Magyarország mindenkit lepipálhatGazdasági növekedésben elsők vagyunkhttps://www.portfolio.hu/gazdasag/20191114/mindenkit-lepipal-a-magyar-gazdasag-egesz-europa-a-hatunkat-nezi-407077
https://novekedes.hu/mag/matolcsy-gyorgy-kanyarban-elozni
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20190514/magyarorszag-mindenkit-lepipalhat-324179
https://magyarnemzet.hu/gazdasag/gazdasagi-novekedesben-elsok-vagyunk-7217396/
Naponta jöttek le az ilyen és ehhez hasonló cikkek aki nagyon ráér keresse csak vissza.
Egy ilyen erős minta gazdaság erre képes?
Munkahelyeket megőrzésében -NEM SEGÍTETT
Senkit nem hagyunk az út szélén -DE IGEN NEM IS 1-1 EMBERT TÖMEGEKET HAGYTAK OTT
Miközben mi maradunk le, a Románok már le is előztek minket.
Egy ilyen éveken át jó erőben lévő gazdaság ismérve:
Az árak 20-30%-os éves növekedése! Ez nagyon jó mindenkinek! Miközben a fizetések jobb esetben nem nőnek, picit rosszabban csökkenek, még rosszabban fizetés nélkülivel hazaküldték, vagy akár ki is rúgták az illetőt.
Többet nem keresünk,vagy egyáltalán nem keresünk, de sokkal többet költünk, hogy éhen ne haljunk EZ NAGYON JÓ! ki az a hülye aki erre azt mondja, hogy rossz?Lassan a duplája az élelmiszer itthon, mint Németországban ez is szuper hisz negyede fizetésből kétszer annyiba kerül mint nekik. Ki szerint rossz ez?
Főleg a Magyar termékek ára emelkedett, köze nincs az euróhoz akkor mégis miért? de ez is Jóóóóó
Látjátok ilyen egy szuper mintagazdaság! Csak nehogy csődbe menjen Németország és Európa!
Ha sokszor mondják elhihetjük jó a modern rabszolgatartó társadalom, amit építenek!
Törölt felhasználó 2020. 10. 31. 14:16
Előzmény: #6903  impudent
#6911
Így igaz, nem tudja. A lazítás szó maga is eufemizmus.
Még csak nem is az államadósság növekedése a lazítás legsúlyosabb bűne. A ma alkalmazott jegybanki technikák valójában az űrbe lövik ki a magánszektor adósságát.
Az elemzők, közgazdászok 95%-a csak az államdósságokat nézi, pedig a magánadósságok sokkal veszélyesebbek. Mi okozta 2008-at? A túl nagy államadósság? Frászt: a magángazdaság egy szektorában képződött adósságválság.
És jó eséllyel van már most is olyan gazdasági szektor, ahol adóssággóc alakult ki.
impudent 2020. 10. 31. 14:12
Előzmény: #6909  SeldonKuper
#6910
Óriási hazugság.
Tán a dilettáns rablú vezetűinknek köllene mögköszönni hugy ebbűl finanszíruzzák a jólètűnket.
SeldonKuper 2020. 10. 31. 14:03
Előzmény: #6908  badsector1
#6909
Ha nem ennyi lenne ma az államadósság, te is "szarabbul" élhetnél!
Majd a liberalista ideológia 0>ra leírhatja!
badsector1
badsector1 2020. 10. 31. 13:56
Előzmény: #6898  Stiv
#6908
Kb 20000 milliárd-ból lett 10 év alatt 33494  milliárd az államadósság?
Még a szocik is jobbak voltak a fideszhez képest.
  
impudent 2020. 10. 31. 13:43
Előzmény: #6906  impudent
#6907
Ez lágalabb ollan világcsúcs mint a pengő infla.
Kitanánták Tolcsyék.
Mennyiségi lazítás köll a népnek tessék mi teljesítjük.
Szó se rúla egy két civil is belekerül a jóba.
impudent 2020. 10. 31. 13:40
Előzmény: #6903  impudent
#6906
Mészárus egy jó példázata a mai világnak.
A lazítás által az állam költekezik és mögjelenik aki lécsapolja.
A jegybank friss pinze által 0 % hitellel teszi zsebre a giga hasznot
pitcairn2 2020. 10. 31. 13:36
Előzmény: #6898  Stiv
#6905
a hitelpénz rendszerben nem is lehet azt...
pitcairn2 2020. 10. 31. 13:35
Előzmény: #6894  Stiv
#6904
mondjuk abban a fiaskóban inkább Vörös hadsereg volt ludas mint az MNB...
impudent 2020. 10. 31. 13:34
Előzmény: #6900  Törölt felhasználó
#6903
A legtöbb polgár azt se tudja mi ez a lazítás.
Egy alattomos eszköz arra hugy az államadússágkat az egekbe vigyék elköltsék a pinzt szarságukra vagy eltegyék a gazdagok.
Gyakurlatilag egy Állami gazdálkudás.
Keynes es a többi finoman fogalmazott
Stiv
Stiv 2020. 10. 31. 13:33
Előzmény: #6896  Törölt felhasználó
#6902
Már 2018 -ban nullás költségvetésről beszéltek, aztán ebből lett semmi.
 .
3908 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma
SeldonKuper 2020. 10. 31. 13:26
Előzmény: #6900  Törölt felhasználó
#6901
Ez akkor lesz igaz, ha Göre Gábor bíró úr  is megszólal ez ügyben.

Topik gazda

kublaj1
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek