Topiknyitó: Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 12:05

Matolcsy egy zseni!!  

Magyarországon a vállalati hitelek állománya 2008 vége óta folyamatosan csökken. Ez a jelenség különösen hátrányosan érinti a kis- és középvállalkozásokat, mivel őket a hitelkínálati korlátok is jobban sújtják, illetve nehezebben találnak maguknak alternatív finanszírozást. A jelenlegi makrogazdasági környezetben - törvényi felhatalmazás alapján - lehetőség van arra, hogy az MNB a hitelintézetek együttműködésével egy célzott hitelprogrammal - az árstabilitás veszélyeztetése nélkül - a fenntartható gazdasági növekedést támogassa.



A Növekedési Hitel Program alapvető célja, hogy kedvezményes jegybanki finanszírozás segítségével a kis és középvállalatok finanszírozási helyzetén segítsen, mert az kiemelten fontos a termelőkapacitások, valamint a munkahelyek megőrzése és gyarapítása céljából. A kedvezményes kamatláb a hitellel rendelkező vállalatok számára az alacsonyabb törlesztő részleteken keresztül alacsonyabb költségeket eredményez, melynek mind jövedelmezőségi, mind likviditási szempontból pozitív a hatása. A mérséklődő adósságszolgálati terhek miatt csökken a hitelállomány minőségének romlása, így végső soron a banki portfólió-minőségre is pozitív hatással lehet. Mindezek mellett a program a bankok mérlegpozícióján keresztül a hitelezési képességet is javíthatja.



A lakossági hitelezés és a devizahitelek problémájának kezelésére számos kormányzati program áll rendelkezésre, ezért a jegybank nem tervezi hasonló program kidolgozását a lakosság számára.

A Növekedési Hitel Program része továbbá a gazdaság külső sérülékenységének a mérséklése, ami egyben lehetővé teszi a jegybanki kamatkiadások csökkentését is. A kedvezményes kamatozású jegybanki refinanszírozás nyújtása, amely a kkv hitelezés ösztönzését célozza, növeli az MNB mérlegfőösszegét és ezen belül a forrásoldalon a 2 hetes kötvény állományát, így a GDP ma már 1%-ához közelítő kamatkiadásokat. A kéthetes kötvényállomány felépülése jórészt az államadósságon belül a devizaadósság aránya növekedésének, illetve az ország válság előtt és alatt nyilvánvalóvá vált pénzügyi sérülékenységéből kiinduló devizatartalék emelkedésnek volt egyenes következménye, amely jelenleg az MNB forrásoldalának legnagyobb tétele. Ennek költsége - amely beavatkozás nélkül tovább emelkedne a kedvezményes jegybanki finanszírozás forrásköltségével - azonban mérsékelhető az ország sérülékenységének csökkentésével.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás forint alapú kkv hitelek folyósítására



Az MNB a hitelintézetek bevonásával Növekedési Hitel Programot kezdeményez, melynek során átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségben, kedvezményes kamatozású refinanszírozási hitelt nyújt kereskedelmi bankok számára. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%.

A programban részt venni kívánó hitelintézeteknek a kedvezményes kamatozású jegybanki hitelt fix feláron kell a kkv-k számára tovább adni. Szándékaink szerint ez a felár nem lesz nagyobb 2 százalékpontnál, így a vállalati hitel kamata maximum 2% lehet. Ennek eléréséhez szükség lehet garanciaprogramok igénybevételére is. Erről és a program további részleteiről az MNB tárgyalást kezdeményez a hitelintézetekkel.



A tárgyalások során a jegybank számít az üzleti szféra képviselőinek együttműködésére is a kedvezményes hitelek megfelelő célzottságának kialakításában azzal a céllal, hogy a kedvezményes hitelek kizárólag azokban az ágazatokban és azokat a kis- és középvállalati adósokat érjék el, amelyek egészséges üzleti modellel rendelkeznek és növekedni szeretnének. Becsléseink szerint a hitelszűke nem egyformán érinti a vállalati szektor szereplőit. Különösen hátrányosan sújtják a szigorú hitelkínálati korlátok a kis- és középvállalkozásokat, ugyanakkor a számukra a banki finanszírozásnak nincs valódi alternatívája. Iparági megoszlás szerint vizsgálva a hitelkínálatot azt tapasztaltuk, hogy a hitelezési feltételek olyan ágazatokban is jelentősen szigorodtak, amelyek a potenciális növekedés szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek. Ezzel szemben más, tartós értékesítési problémákkal küszködő iparágakban kényszerhitelezésre, vagyis a tartósan rossz hitelképességű vállalatok mesterséges életben tartására utaló jeleket látunk.



Mindezek miatt indokolt lehet a kedvezményes hitel ágazat és vállalatméret alapján célzott felhasználása.

A program hatására a jegybank mérlegfőösszeg megnő. Eszközeinek állománya teljes kihasználtság esetén a 250 milliárd forintos refinanszírozó hitellel emelkedik, miközben forrásoldala is ugyanennyivel bővül. A többlet sterilizációs állományra fizetett kamat az MNB közvetlen hozzájárulása a hitelezés ösztönzéséhez, ugyanis ezzel szemben eszközoldalon kamatmentes hitel jelenik meg. Ezt a költséget azonban ellensúlyozza a program további eleme.

A hitelintézetek programhoz való hozzájárulása a velük való megállapodás alapján úgy valósulna meg, hogy egy átlagos kkv-t jellemző hitelkockázati szintnek megfelelő felár helyett csak - a hitelintézetekkel folytatandó tárgyalás kiindulópontját képező - 2%-ot építenek be a hitelkamatokba. Az alacsonyabb felár miatt kieső jövedelmet azonban kompenzálhatja az adósok javuló fizetési képessége, ami a jóval a piac alatti kamattehertől remélhető.



A jegybank a hitelprogrammal nem vállal fel vállalati hitelkockázatot. Ennek a kockázatnak a felmérése és kezelése továbbra is a bankrendszer feladata. A program tehát azon túl, hogy a kisebb vállalatokat célozza, és esetleg ágazati preferenciákat is fog tartalmazni, a források allokálásában alapvetően a kereskedelmi bankok hitelezési döntéseire támaszkodik.



A jegybanki hitelprogram célzottságánál, méreténél és egyszeri jellegénél fogva nem befolyásolja a kamatpolitika vitelét és hatékonyságát, azaz nem jön létre "kettős kamatláb". A kamatpolitika továbbra is óvatos és kiszámítható marad. A program célzottsága biztosítja, hogy a kedvezményes finanszírozás az üzleti aktivitást élénkítse, és ne befolyásolja a pénzügyi eszközárakat. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége pedig korlátozott, a hazai bankok teljes vállalati hitelállományának mindössze 4%-a, a kkv hitelállomány 7%-a.



A hitelösztönzés ezen formája nem veszélyezteti az MNB elsődleges célját, az árstabilitás fenntartását. A jelenlegi, tartós kereslethiánnyal jellemezhető makrogazdasági környezetben az infláció tartósan a cél alatt maradhat. A célzott hitelösztönzés hozzájárulhat a potenciális növekedés erődítéséhez azáltal, hogy nem hagyja leépülni a termelőkapacitásokat. Tekintettel arra, hogy a program középtávon a potenciális kibocsátásra is hat, az ebből fakadó középtávú inflációs nyomás elhanyagolható, így az elsődleges cél szempontjából nem befolyásolja érdemben a kamatpolitikát.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás KKV devizahitelek forintra váltására



Az MNB - szintén a hitelintézetek bevonásával - átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségű, kedvezményes refinanszírozási hitelt kíván folyósítani kkv adósok fennálló devizahiteleinek forintra konvertálásához. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%. A program további feltételei - felár nagysága és célzottsága tekintetében - is megegyeznek az előző programpontéval. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége itt is korlátozott: a hazai bankok kkv devizahitel-állományának legfeljebb a 15%-a.



A forinthitelekhez való nehéz hozzáférés mellett a kkv-szektor másik nagy problémája a kintlévő devizahitelek magas aránya. A kkv-hitelállomány közel fele deviza alapú, melynek összege 1860 milliárd forint (állomány 54%-a), 15000 vállalathoz kapcsolódóan. Ezeknek a hiteleknek a devizaneme nagyrészt euró (86 százalék), kisebb részt svájci frank (14 százalék). A svájci frank alapú devizahitelekkel rendelkező kkv-knak (257 milliárd forint) feltételezhetően nincs természetes vagy mesterséges fedezete, így ezek a cégek jelentős árfolyamkockázatnak vannak kitéve. A kkv-devizahitelek forintra váltását célzó program javítja az érintett vállalatok hitelképességét, és kiszámítható gazdálkodást tesz lehetővé számukra.



Annak érdekében, hogy az érintett devizahitelek forintra konvertálása ne okozzon volatilitást a forint árfolyamában, a jegybank a végtörlesztés esetén már sikerrel alkalmazott eljárást követi: a hitelek devizakonverziójához a hitelintézetek számára devizát bocsát rendelkezésre piaci áron a devizatartalék terhére annak feltételével, hogy a hitelintézetek vállalják, hogy abból a rövid lejáratú külföldi forrásaikat fizetik vissza. Így az ország rövid devizatartozásai és devizatartaléka ugyanolyan mértékben csökkennek, vagyis Magyarország devizatartalék-megfelelése változatlan marad.



A kétéves likviditást nyújtó hiteltender felfüggesztése



Figyelembe véve a tartósan kedvező külső pénz- és tőkepiaci környezetet, valamint a bankok tartósan stabil likviditási helyzetét, az MNB a kétéves fedezett hiteltendert határozatlan időre felfüggeszti. Pénzpiaci turbulencia esetén az eszköz reaktiválásával lehetőség van a likviditási sokkok kezelésére és annak biztosítására, hogy a hosszú források hiánya ne legyen gátja a vállalati hitelezésnek.



A gazdaság sérülékenységének és az ezzel együtt járó kamatkiadások csökkentése



Az MNB a Kormánnyal és a hitelintézetekkel közösen programot dolgoz ki a gazdaság sérülékenységének csökkentésére. A program az ország rövid külső adósságának 1000 milliárd forintos csökkenését célozza meg, ami - az eddig is alkalmazott szabályoknak megfelelő módon - mérsékli a jegybank devizatartalék-igényét. Ezzel párhuzamosan a kéthetes MNB-kötvény állománya - a jegybank elsődleges célja és a pénzügyi stabilitás veszélyeztetése nélkül - 3600 milliárd forintra csökken. A program során a tartalék-megfelelést az biztosítja, hogy az MNB devizaeszközének felhasználása és az egy éven belül lejáró külföldi adósság azonos mértékben csökken. A devizatartalékok legfeljebb egy tizedének a felhasználása (annak a sebezhetőségi forrásnak a mérséklésére, amely miatt a tartalék megképzésre került) teljesen összhangban van a jegybanki tartalékolás - a pénzügyi piacok által eddig is - elfogadott alapelveivel. A program során egyúttal az ország bruttó külső adóssága is mérséklődne.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
zborde
zborde 2014. 01. 31. 12:53
Előzmény: #2019  Törölt felhasználó
#2020
Kublaj, ez nem az esti showder színház.
.
Ez olyan, mintha egy égő házban a tulajokat avval akarnád nyugtatni, hogy nem kell beszarni csak a tető ég nem az egész ház.
Törölt felhasználó 2014. 01. 31. 12:50
Előzmény: #2017  exmnbs1
#2019
Üdv Testvérek!

Nem kell beszarni egy kis mozgástól. Rövid távon teljesen irreleváns az árfolyam. Még tart az általam jelzett 315 ellenállás.
exmnbs1 2014. 01. 31. 12:43
Előzmény: #2016  kukutyinbenko
#2018
"
exmnbs1 2014. 01. 31. 12:41
Előzmény: #1983  Törölt felhasználó
#2017
"Ma, 09:41
- Matolcsy egy zseni!!

Szerintem meg helyes volt, hogy egyből jelezte az MNB álláspontját a kamatemeléssel kapcsolatban. Felesleges hülyíteni a piacot bár sokan ezt csinálják. Szerintem nem lesz 320 forint, de még 315 sem.

kublaj1"
kukutyinbenko 2014. 01. 31. 12:41
Előzmény: #2013  Törölt felhasználó
#2016
Úgy tűnik az ápolószemélyzet is kihívásokkal küzd. Pedig nem egy bonyolult dolog leszedálni egy ilyen kistestű marhát...
Törölt felhasználó 2014. 01. 31. 12:40
Előzmény: #2011  exmnbs1
#2015
Sőt, már azon is túl. (Így még akár ma meglehet a 315 is?)

Amúgy nézegettem a híradó forintra vonatkozó híreit.
Pl. a napokban láttam olyanokat, hogy felsoroltak a négy évre vonatkozólag lokális maximumokat, melynek a tendenciája csökkenő volt, kihagyva a legcsúnyábbat, ami nem illik ebbe a képbe (viszont ezek meg el is tüntek később - valaki beszólt, hogy nem teljesen korrektek az adatok?), de jobbára benne voltak a térség valutái, amíg a most 11:30-as hírekben nem voltak benne a térség valutái.
exmnbs1 2014. 01. 31. 12:40
Előzmény: #2012  Commodore64
#2014
hát.....
Kublaj várakozása mindjárt megdől
Törölt felhasználó 2014. 01. 31. 12:38
Előzmény: #2012  Commodore64
#2013
"A szervezők már ebédelni küldték volna a résztvevőket, de Matolcsy még gyorsan élni akart a lehetőséggel, hogy záróbeszédet mondjon."
Hahahahahahaaaa!!!
Szakad a FT
Commodore64
Commodore64 2014. 01. 31. 12:33
Előzmény: #2011  exmnbs1
#2012
Reggel már kérdeztem, felteszem ismét a kérdést....

Lesz ma 320 EUR/HUF?
exmnbs1 2014. 01. 31. 12:29
Előzmény: #2010  Törölt felhasználó
#2011
új csúcson
Törölt felhasználó 2014. 01. 31. 12:28
Előzmény: #2009  Törölt felhasználó
#2010
Ja, a józan észtől független.
Törölt felhasználó 2014. 01. 31. 12:21
Előzmény: #2008  rockmaster
#2009
A komcsi-ballibes gki már hogy lenne független... na a jegybank, az független, azt a társadalmi konszenzus által kialakított alaptörvény is kimondja.
rockmaster 2014. 01. 31. 12:18
Előzmény: #2007  Hegyesi2
#2008
És a GKI?
Hegyesi2
Hegyesi2 2014. 01. 31. 12:17
Előzmény: #2004  rockmaster
#2007
168 óra független,ne röhögtess már ! :)
Törölt felhasználó 2014. 01. 31. 12:16
Előzmény: #2003  rockmaster
#2006
Én továbbra is azt mondom, hogy egyszerűen ki kell kapcsolni a mikrofonját és alászinkronizálni.
Ezzel mindenki jól járna.
Törölt felhasználó 2014. 01. 31. 12:15
Előzmény: #2002  Cosinusrider
#2005
"Hol láttál te bármilyen ellenállást pl az elmúlt két napban? Legfeljebb a józan észnek állt ellen Matolcsy."

A pozitív megerősítés is gyengébb elleneállás... csak bármely ellenálláshoz képest. :D
Újabb melléfogaás a részéről, mert Mató gyakorlatilag bejelentette, hogy nem gördít akadályt a forint romlása elé.
Azaz pont gyengébb ellenállás van, így a megállapítása szerint forintromlásra "kell" egy jó spekulánsnak játszania.

"Tudják, hogy magyarok vagyunk. Na és?"

Erre szükség van, mert habár példakép a török, nem fogunk csak azért nem harcolni, mert ők nem harcolnak. (Mert a végén még félreértik a török példaképséget.) :D
rockmaster 2014. 01. 31. 12:13
Előzmény: #1992  Hegyesi2
#2004
GKI: Egyesben megyünk, padlógázzal:

"Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese ízekre szedte a Fidesz gazdaságpolitikáját a MÚOSZ által szervezett Mérők klubjában – írja az Index. A rendezvényről ugyan beszámolt a közmédia, ám Karsai kíméletlen kritikáját az MTI kihagyta a tudósításból.
Karsai szerint az átmeneti javulás – amit GKI-Erste konjunktúra-indexe tükröz – valójában csak egy csöndes, ámde tartós leszakadási folyamatot takar. A kutató egyetértőleg idézte a nem éppen baloldali Bod Péter Ákost, aki szerint a kormány célja a tulajdoni átrendezés, akár a gazdasági ésszerűség rovására.

Karsai tágabb összefüggésben szemlélve sorra vette a Fidesz-kampány látszateredményeit, és mindegyikről kimutatta, hogy porhintés:

A 2,8 százalékos hiány csak a nyugdíjjárulékok költségvetésbe való irányításával volt tartható, enélkül a 2008-as szinten maradna
Az államadósságnak a GDP 82-ről 80 százalék körülire való leküzdése is kamu, ez a magánnyugdíjpénztárak kényszerállamosítása nélkül 88 százalékra emelkedett volna.
A közmunka nélkül gyakorlatilag alig lenne új munkahely, viszont a GDP-t a közmunkák érdemben nem gyarapítják. Ez nem a foglalkoztatottság növelése.
A GDP egyszázalékos növekedését zömmel a jó időjárásnak köszönhetjük, nem pedig a növekedési pályának.
Ha szerkezetileg nézzük, a 4 százalékos beruházás-növekedést kizárólag az uniós források erőltetett lehívása fűtötte.
Közben 2013-ban egymilliárd eurónyi tőke menekült el Magyarországról .
A fogyasztás bővülése és az infláció csökkenése is ideiglenes, mivel ezeket a fenntarthatatlan rezsicsökkenés okozza.
Az ország pénzügyi megítélése jó, de annyira nem jó, hogy kikerültünk volna a bóvli kategóriából.
Nagyon drága a magyar hitel, a magas kamatfelár miatt rengeteg pénz áramlik értelmetlenül külföldre."

link

Ez is független. Legalábbis a Fidesztől biztos nem függ:)
rockmaster 2014. 01. 31. 12:11
Előzmény: #1986  Törölt felhasználó
#2003
Piacokat nem kell segíteni. Az elmebajt kell gyógyítani, amivel a jegybank elnökünk rendelkezik.
Szelektálnak az országok között: vannak a fejlődök és a magyarok. Itt egészen más értelmet kap a monetáris politika. Jegybank elnökként a kormány gazdaságpolitikáját dicsőíti.
Az, hogy bezúzzák a forintot, az nem azért van, mert gonosz spekik játszanak a gonosz törpe (Orbán) ellen, hanem mert ez egy következménye az elmúlt időszaknak. Kíváncsi vagyok mi lesz ennek a vége, de nem egyhamar lesz itt 300 alatti júró, főleg ilyen hozzáállás mellett..
Cosinusrider 2014. 01. 31. 12:00
Előzmény: #1986  Törölt felhasználó
#2002
"segíteni kell a piacokat abban, hogy szelektáljanak"
Konkrétan mire gondolsz? Mondjuk meg nekik, hogy a fekete valójában fehér és a szar pedig értékes? Ez csak itthon működik.

"Meg kell probálni tudatosítani velük, hogy nem vagyunk török, argentin, román stb piac"
Tudják, hogy magyarok vagyunk. Na és? Ez milyen minőséget garantál?

"A spekulánsok mindig a gyengébb ellenállás felé mennek"
Hol láttál te bármilyen ellenállást pl az elmúlt két napban? Legfeljebb a józan észnek állt ellen Matolcsy.
Törölt felhasználó 2014. 01. 31. 11:49
Előzmény: #2000  Törölt felhasználó
#2001
"Na igen, "hála" az elmúltnégyévnek, rosszabb esetben még a fejlődőek csoportjáról is leszakadhatunk, pl. Mozambik szintjére..."

Egészen biztos hogy Mozambik még nincs előttünk ? Mostanában nem láttam statisztikát;))

Topik gazda

kublaj1
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek