Topiknyitó: pampa 2011. 09. 16. 08:13

Mahacskala Dzsudzsák  

"Nyomor és terror árnyékában költenek 300 milliárdot Dzsudzsák csapatára



Mahacskala, a halál városa

A meccs napján is tombolt az erőszak



Azt a britek is tudták, hogy Dagesztán az iszlám terrorizmus és a kontroll nélküli fegyvertartás hazája, s felemlegettek egy 2010-es januári öngyilkos merényletet, amely hét rendőr halálát okozta. A Moszkvában élő csapat a veszélyes belpolitikai helyzet miatt csak a meccsekre utazik Mahacskalába a tulajdonos különgépével, akkor is erős rendőri védelem mellett, a világsztárokra pedig külön testőrök vigyáznak. A riporterek sejtették, hova érkeznek, mégis megdöbbentek attól, amit a helyszínen tapasztaltak. Letaglózva állapították meg, ötletük sincs, hogy az európai színvonaltól több évtizednyi lemaradásban élő dagesztániak miként léphetnének a fejlődés útjára. Mint írták, semmilyen perspektívát nem láttak az országban. A meccs napján is tombolt az erőszak a városban, több fegyveres incidens tört ki a településen, csak aznap négyen vesztették életüket a lövöldözésekben. Ráadásként ekkor bukkantak egy korábbi bűncselekmény nyomaira is, kilenc holttest került elő… Mindeközben az Anzsi 2-1-re megnyerte a meccsét.



". A riport a Sun edzett olvasóit is meglepte, a legsarkosabb véleményt a cikk egyik olvasója fogalmazta meg hozzászólásában: „Eto’o kapzsi, mint ahogy mindenki, aki követi őt.”



Volt más csapat is aki érdeklődött utána, de igaz az kevesebb pénzt ajánlott....



Kár hogy ideigazolt, bizonyítja ez is, hogy van az a PÉNZ ami mindent fölülír.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2011. 09. 16. 15:13
Előzmény: #3  pampa
#9
Abból lehet venni sztár focistákat.Akik révén megtudja Európa milyen a Mahacskala.
Törölt felhasználó 2011. 09. 16. 15:13
Előzmény: #3  pampa
#8
Abból lehet venni sztár focistákat.Akik révén megtudja Európa milyen a Mahacskala.
Törölt felhasználó 2011. 09. 16. 15:10
Előzmény: #1  pampa
#7
Ezzel az igazolással mi a baj?Pénzről szól,miért a foci miről szólna?
Törölt felhasználó 2011. 09. 16. 15:06
Előzmény: #5  Törölt felhasználó
#6
Kettő teljesen egymástól távol van.
Törölt felhasználó 2011. 09. 16. 15:06
Előzmény: #1  pampa
#5
Külön kell választani az Iszlám Arab kultúrát és a terrorizmust egymástól igen éles választóvonallal.A kettő teljesen egymástól van.
Törölt felhasználó 2011. 09. 16. 14:45
Előzmény: #3  pampa
#4
az annyi ,sőt még több egy picivel.
pampa 2011. 09. 16. 09:10
Előzmény: #2  Törölt felhasználó
#3
"A lap szerint Kerimov 900 millió fontot (mintegy 300 milliárd forintot) szán tervei megvalósítására."

Ezek szerint 300.
Törölt felhasználó 2011. 09. 16. 08:59
Előzmény: #1  pampa
#2
A 300 nem inkább 30?

Topik gazda

pampa
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek