Topiknyitó: Törölt felhasználó 2011. 07. 22. 11:44

\"Az egész ország a bankárvilág kezében van\" - Elkészült a devizahitelesek perirata  

2011, június 16 - 09:06



Periratot készített egy ügyvéd azon devizahiteleseknek, akik kártérítési pert indítanának a hitelező pénzintézetük ellen. A dokumentumot bárki szabadon felhasználhatja.



Periratot készített egy ügyvéd azon devizahiteleseknek, akik kártérítési pert indítanának a hitelező pénzintézetük ellen. A dokumentumot bárki szabadon felhasználhatja.



Kártérítésiperirat-tervezetet készített a devizaadósoknak Léhmann György ügyvéd – írja a Magyar Nemzet. A bárki által szabadon felhasználható dokumentum azoknak kíván segíteni, akik szerint kár érte őket, amikor devizahitelt vettek fel. A szakember a napilapnak elmondta: a perirattal az volt a célja, hogy megvédje az ügyfeleket azoktól az ügyvédektől, akik a nehéz helyzetbe került emberekből próbálnak hasznot húzni. A dokumentumot bárki ingyen megkaphatja és benyújthatja a bírósághoz.



A perirat elsősorban a kölcsönök kamatszámítását kifogásolja. Az ügyvéd szerint a devizahiteleknél a szerződésben foglaltaktól eltérően emelték meg a hitelkamatokat a hitelt nyújtó bankok, ráadásul a feltételeket egyoldalúan módosították.



A perirat egyik alapvetése az, amit Róna Péter közgazdász és a Jobbik is többször hangoztatott. Mint ismeretes, a neves közgazdász a múlt héten a Klubrádióban kijelentette: érdemes volna a svájcifrank-alapú hitelezést hibás termékké nyilvánítani, így az igazságszolgáltatás kártérítést állapíthatna meg a hiteleseknek. „Ahelyett, hogy a bankadón keresztül kiveszik a hasznot a bankok zsebéből, inkább a svájcifrank-hitelesek kártérítését kellene szorgalmazni, akik a kártérítés után át tudnának nyergelni forintalapú hitelezésre” – húzta alá akkor Róna Péter. A Jobbik is úgy látja, hogy nem a hitelfelvevőknek, hanem a hitelintézetnek kell a felelősséget vállalni azért, hogy ezt a hibás terméket a piacra bocsátotta, s tesz több tízezer magyar embert földönfutóvá.



Léhmann György a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatban csalás bűncselekményének alapos gyanúja miatt tett feljelentést. A barikád hetilapnak adott interjújában kijelentette: a Fővárosi Bíróságnál tárgyalta volna az ügyet, de egyszerűen kézbe sem hajlandóak venni. Az ügyvéd meggyőződése az, hogy félnek. Azért, mert az egész ország a bankárvilág kezében van. „Azzal viszont senki nem foglalkozik, hogy végső elkeseredettségükben az ablakon ugrálnak ki az adósságrabszolgaságba kergetett emberek” – tette hozzá.



Z. Kárpát Dániel tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: pártja támogatja azokat a pertársaságokat, akik civilként veszik fel a harcot a kereskedelmi bankokkal, annak érdekében, hogy mondja ki valaki azt, hogy ezek a termékek valóban hibásak, használhatatlanok voltak. "Úgy véljük, hogy az Orbán-kormány egyedül fog maradni ezzel a szánalmas csomagjával" - hangsúlyozta a politikus, majd hozzátette: próbaperek már indultak, s első fokon a Fővárosi Bíróság kimondta a szerződések semmisségét.



Az ügyvéddel készült interjút elolvashatják a barikád hetilap legfrissebb, ma megjelent számában.



barikad.hu



Ossza meg Twitter Facebook



Megjelölések: becsapottak, devizahitelesek



§ < Előző bejegyzés



§ Következő bejegyzés >



















































































SEGÍTSÉG A HITELKÁROSULTAKNAK !



§ Küldő: Dr. Szitányi György; dátum: Június 16, 2011; idő: 10:29am



MINDENKINEK, AKI ÉRINTETT!



A Magyar Szociális Fórum Szociális Kerekasztal segítséget ad minden magyar hitelkárosultnak.



Részletek az alábbi címen találhatók. A hivatalos anyag végleges formája ugyanitt lesz megtalálható:



ITT:



link



Kérem, aki tudja, hogyan kell, minden taghoz juttassa el ezt a lehetőséget, mert a csaló bankokat lehetséges helyre tenni, és a kormány aljas, 180 Ft/€ -s átmeneti bevatkozásának következményeitől a hitelkárosultakat megmenteni.



Adjon az Isten szebb jövőt! Kitartás!



Dr. Szitányi GyörgyHozzászólásokDr. Szitányi György 55 perce -től



A végleges periraton még csiszolnak.



Nem ez a lényeg.



A Szociális Kerekasztalnak tagja vagyok, tehát belülről tudom. A perirat végső egyeztetése még egy-két nap lehet.



A lényeg, hogy az általam megadott, itt nem közölt címen, link meg lehet találni folyamatosan mindent.



Egy Pertársaság nevű csoportot hoztunk létre, ebbe kell jelentkezni konkrét adatokkal és legalább egy rövid tényvázlattal.



A tegnap esti megbeszélésről a tájékoztatás itt van:



A Szociális Kerekasztal jogi gyorssegély szolgálatot létesített a hitelkárosultakért



Budapest, 2011. június 16. csütörtök



A Szociális Kerekasztal jogi gyorssegély szolgálatot hozott létre a hitelkárosultak érdekében. Az intézkedést a július 1-én megszűnő kilakoltatási és árverezési tilalommal indokolták, hiszen a hitelesek tömegesen kockáztatják otthonuk és ingatlanjuk elvesztését. A gyorssegély szolgálat címe elérhető az mszfszk.hu honlapon – tudatta csütörtökön a Magyar Szociális Fórum.



Szervezők, közgazdászok és jogászok bevonásával megtartott szerda esti munkamegbeszélésén a Kerekasztal úgy döntött, hogy a hitelkárosultak önszerveződésének megkönnyítése végett olyan hálót létesít, amelynek segítségével a bajba jutottak kapcsolatba tudnak kerülni és információt tudnak cserélni egymással, ezzel pedig meg tudják szervezni közös fellépésüket saját érdekükben.



A Kerekasztal szakértői hangsúlyozták, hogy a bankok érdekközösségével szemben csak komoly társadalmi összefogással lehet a siker reményében fellépni. A szakértők ehhez csak segítséget tudnak nyújtani, az érintett tömeg akaratát azonban nem tudják pótolni, pedig az nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a hitelkárosultak elérjék jogos céljukat.



Róna Péter professzor Oxfordból arról tájékoztatta a Kerekasztalt, hogy ezekben a napokban dolgozza ki a „hibás termékkel” kapcsolatos megközelítésének konkrét részleteit. Mint ismeretes, a közgazdász azt javasolta, hogy a hibás banki termékre alapozva nyújtsanak be közérdekű keresetet, hiszen a hitelfelvevő törlesztő képességének megállapítása egyértelműen a bank feladata, szakmai kötelessége, és a bankok nem terhelhetik a szakmai ismeretekkel nem rendelkező felhasználókra hibás elvégzésének következményeit.



A munkaértekezlet résztvevői összetett kérdésnek vélték a hitelkárosultak jogorvoslását, és úgy vélekedtek, hogy alapos szakmai munka szükséges hozzá. Ahhoz, hogy a hitelkárosultak érdeke érvényre juthasson, nélkülözhetetlen az érintettek társadalmi összefogása és nyomásgyakorlása saját maguk, és egymás érdekében.



Ha a hitelkárosultak igényt tartanak rá, a Szociális Kerekasztal kész megszervezni számukra egy találkozót, amelyen a közvetlenül érintettek dönthetnek arról, hogy mit akarnak tenni - áll az MSZF közleményében. ++++++



Kiadta: MSZF SZK



+36 30 5927371



Már ömlenek a jelentkezések a Pertársasághoz. Kérek mindenkit, jelentkezzetek, mert van megoldás, de ahhoz egyenként jelentlezni kell ebbe a társaságba.


Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Phylaxa 2011. 07. 28. 12:40
Előzmény: #424  Törölt felhasználó
#427
Ebben igazad van, hogy nem írtam. Mentségemre legyen mondva, hogy nem is tudtam arról, hogy ekkora mértékű jelzáloghitelezés folyik benne. Ez a chf hitel még emlékszem 2000 és 2005 között ment autókölcsönökre és köztudott volt, hogy csak röveid távra szabad felvenni. A kamatok miatt vették fel és nem az árfolyammozgás miatt.

Az, hogy mekkora lufi ezt nem lehet megmondani. Nagyon gyorsan erősödött és én biztosan meg nem mondom, hogy meddig fog. Annyit talán, hogy a Monetáris Unió fogja az elkövetkező években meghatározni, tehát ha gyorsan meg tudnák oldani a tagországok problémáit akkor valószínűleg gyorsan is esne vissza valameddig (De nem oda ahonnan indult!!!). De én ebben nem hiszek.

Nem, nem vettem fel hitelt se forintban, sem pedig euróban vagy chf-ben.Forintban kitermelhetetlen, erős devizában pedig csak akkor vennék fel, ha abban lennének a bevételeim. Én csak a valós bevételeimmel erősítettem a fogyasztást és nem vettem részt lufifújásban. :)
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 12:29
Előzmény: #425  Törölt felhasználó
#426
A szabályozásnak kellett volna ezen elgondolkodni. A bankok egy terméket árultak, ami sikeres volt, ennyi.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 12:24
Előzmény: #424  Törölt felhasználó
#425
Mondjuk azert a bankoktol elvarhato lett volna hogy a kockazatoken elgondolkodjanak, pl a kulfoldi valutaban valo eladosodason.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 11:55
Előzmény: #423  Phylaxa
#424
"Aki ilyet terjeszt az alapjaiban nem érti, hogy miért volt probléma ebben a valutában hitellel elárasztani a lakosságot, önkormányzatokat."

Érdekes, 2006-ban nem írtál itt ilyeneket. Utólag könnyű. Egyébként pedig itt valaki a múlt héten azt harsogta, hogy a CHF egy nagy lufi szerinte. Szóval, annyira azért nem egyértelmű, semmilyen árfolyam nem egyirányú utca...
Neked van/volt Ft hiteled? És CHF-es?
Phylaxa 2011. 07. 28. 11:50
Előzmény: #396  Törölt felhasználó
#423
SZerintem ezt a " Ha gyengült volna a frank" szöveget senki sem veszi be. Azt a devizát azért hozták létre és azért létezik, mert biztonságban akarják a pénzüket a Földgolyón. Azért gyártanak minőségi termékeket és sorolhatnám. Aki ilyet terjeszt az alapjaiban nem érti, hogy miért volt probléma ebben a valutában hitellel elárasztani a lakosságot, önkormányzatokat. Alapvetően nem érti, hogy mi volt ennek a hitelnek az alternatívája. A forint 1974 óta kiegyensúlyozottan romlik néhány nagyobb devalválással kiigazítva. A vezetők azért vannak különös gondban jelenleg, mert nem tudják elengedni a hatalmas chf adósságok miatt. Saját piacunk pedig nincs. Ugyanaz a móka mindig kivéve a chf-t. Az az egyetlen új dolog.
bigyula 2011. 07. 28. 11:40
Előzmény: #416  Törölt felhasználó
#422
Ezzel azért vitatkoznék: tudsz mondani olyan új "jogcímet", ami alapján most a bedőlt hiteleseket segítik, támogatják? Tényleges kifizetéssel? Eddig az állam kizárólag olyan megoldásokat tett le, kényszerített ki, ami neki egy fillérjébe sem került eddig (vagy nagyon kevésbe). A bankok több éves távlatban a megnövekedett költségeiket át fogják hárítani a jól fizető ügyfelekre, és a bedőlt hitelekből eredő veszteségeik egy részét is a jól fizető ügyfelek fogják kifizetni. Az államnak lesznek majd megnövekedett kiadásai, de amíg nincsenek tömeges árverések, kilakoltatások, addig nem támogatják a bedőlt hiteleseket közvetlenül. A lóvét meg már tavaly is beszedték, és elköltötték. Nem rakták félre - mondjuk egy elkülönített számlára -, hogy később legyen fedezet a segítségnyújtásra.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 11:37
Előzmény: #420  Törölt felhasználó
#421
Kisgabo:

"egy olyan ország, ami évtizedek óta hitelből él, minden dollárért izzad, nem kellett volna tonnaszám deviza hitelezni, és punktum."

Ez szabályozási kérdés.

Neked volt/van hiteled? Devizahiteled?
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 11:35
Előzmény: #392  Törölt felhasználó
#420
egy olyan ország, ami évtizedek óta hitelből él, minden dollárért izzad, nem kellett volna tonnaszám deviza hitelezni, és punktum. szabályozás?

a bank ( külföldi?) érdeke, a társadalom és az állam érdeke nem (feltétlen) egyezik.

forinthitel thm 15%? ez van, vagy felveszik, vagy sem.

ha egy mohó bank nem ad CHF hitelt, a tájékozatlan ügyfél nem veszi fel. ennyi.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 11:31
Előzmény: #417  McLain
#419
McLain, ez igaz, de ez a bank saját felelőssége saját működésében. Ez megint nem menti fel a hitelest a visszafizetés alól.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 11:29
Előzmény: #417  McLain
#418
Es uzletszeruen elore megfontoltan, szervezetben (:
McLain 2011. 07. 28. 11:25
Előzmény: #391  buyandhold
#417
a hiteladó felelőssége szerintem abban áll, hogy TÖMEGÉVEL adta a kockázatos hiteleket, önrész nélkül és alacsony jövedelmekre.

nyilván nem egy-egy hitel hibás kihelyezése a baj.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 11:19
Előzmény: #414  bigyula
#416
Bigyula, g99 már válaszolt:

"Az allam majd folyamatosan fog kolteni es most is kolt a hitelesekre (is) a szocialis rendszeren keresztul nagyon sok even keresztul."

Az államnak a hitelesek megsegítése úgyis kerülhet pénzbe (lásd idézet), ha nem mondja azt neked, hogy tessék bigyula, ugyan te vetted fel a hitelt, de én kifizetem helyetted. És ilyet kár is várnod.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 11:16
Előzmény: #414  bigyula
#415
Az allam majd folyamatosan fog kolteni es most is kolt a hitelesekre (is) a szocialis rendszeren keresztul nagyon sok even keresztul.
bigyula 2011. 07. 28. 11:09
Előzmény: #412  Törölt felhasználó
#414
Ez csak akkor lenne igaz, ha a kormány címzetten a bankadóból segítené a hiteleseket. De, egy büdös fillért sem költ erre a célra, csak beszedi a lovét...
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 11:03
Előzmény: #412  Törölt felhasználó
#413
Igen a bankado erre jo. De akkor ne menjenek Brusszelbe sirni miatta es ne terheljek vissza az ugyfelekre (:

Csak a merteken erdemes gondolkozni. Azert tobb szazezer embernek lesznek szocialis gondja a mohosag miatt (sajat es banki), aminek a kezelese jo sok penzbe kerul majd.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 10:58
Előzmény: #409  Törölt felhasználó
#412
Most részt vesznek bankadó formájában.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 10:57
Előzmény: #408  Törölt felhasználó
#411
Netreader:

"Osztoznak a káron most is, de nem jól. A jólfizető ügyfelek fizetik valójában a bankok buktájának jelentős részét"

Ha a leírt pontjaim megvalósulnának, az megoldaná ezt a problémát. Ha nem lehetne egyoldalúan szerződést módosítaniuk és a kamatnak előre rögzítettnek kéne lennie (nem fixnek, csak az elvnek, számítási módnak), akkor nem lehetne ezt megtenni.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 10:55
Előzmény: #407  Törölt felhasználó
#410
"Pénznyelő megoldási javaslataiban sok igazság van egyébként, csak más beírásaiban túlhangsúlyozza az adósok felelősségét."

Persze, mert itt olyan vélemények jelentek meg, miszerint a bankok tehetnek a magas CHF árfolyamról, meg hogy ha 300 lesz az árfolyam, akkor ne várja senki, hogy ő fizessen, meg rákényszerítették a CHF hitelre, meg "kiváltani? Itt a csúcson?" (180-nál, 200-on, 230-nál is), meg stb. hülyeségek.

Velük szemben hangsúlyoztam, hogy a hitelének egyedüli felelőse ő. Az egy külön dolog, hogy "a devizahitelesek" mint probléma kinőtt az egyén kereteiből és ennek megvan a felelőse banki, állami oldalról is. De a hitelét ettől még neki kell visszafizetnie.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 10:50
Előzmény: #407  Törölt felhasználó
#409
Lehet hogy nem a legjobb hasonlat Ugye egy vegyipari cegetol elvarjuk hogy a termeszetet ne karositsa es ha megteszi akkor torodjon a kar helyreallitasaval.

Addig a bankok a kerdeses hitelezes modszerukkel a tarsadalmat karositottak, ennek a karnak a mersekleseben reszt kell venniuk.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 10:48
Előzmény: #402  Törölt felhasználó
#408
"Tehát ki MIÉRT felel? Az egyén a pozíciójából eredő buktáért (1. pont). A bank a túl sok bedőltért, ha így lesz, az veszteség a banknak, azért a bank a felelős (2. pont). Az államé (3. pont) a szabályozási problémákból eredő veszteségek (a problémák rendszerszintű kezelésének költségei, amibe minden beletartozik, kezdve a bankokon keresztülvert középárfolyam, a hitelesek mint politikai tényező, stb. stb. végső soron az utcára tett emberek valamilyen megsegítése). A devizahitelezés ÖSSZES kárán tehát már most is osztozik a 3 szereplő.

Te a pozícióból eredő buktát akarod megosztani... "

Nem. A 3. pont nem csak szabályozási, hanem banki üzletpolitikai döntések eredménye is.
És:
Osztoznak a káron most is, de nem jól. A jólfizető ügyfelek fizetik valójában a bankok buktájának jelentős részét az indokolatlanul emelt kamatokon és egyéb díjazásokon keresztül, ez a baj. A tulajdonosok nagyon olcsón megúszták eddig a felelőtlen üzletet. (A bankadó valóban egy megfelelő, de elég pofátlan eljárás ennek kezelésére.)
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 10:41
Előzmény: #391  buyandhold
#407
buyandhold: elég zavaros a példád (mivel a valósághoz köze nincs a rosszul következő gondolatsor miatt), de megpróbálok válaszolni.

Magánszemélyként ha kölcsönt adok, akkor csak akkora összeget és olyan konstrukcióban teszem és tenném, amiben:
-egyrészt nagy valószínűséggel számíthatok a megállapodott feltételek menti visszafizetésben (azaz várhatóan nem kell a kockázat kivédésére szolgáló feltételeket alkalmaznom)
-másrészt bizonyos vagyok benne, hogy a saját rövid- és középtávú szükségeleteimre nem jelent veszélyt.

Ez azt jelenti, hogy hiába adhatnék 10 milliót egy minimálbért villantó kollégának, ezt nem tenném meg. 100.000 forint esetlegesen.
Ugyancsak nem adnék 300 milliót Csányi Sándornak, amennyiben ezt én kockázatos hitelből tudnám megtenni. A kockázat ugyanis engem borítana.

Ha mégis kiadnám ezen kölcsönöket nekik, akkor spekulánsnak érezném magam, mivel a normál üzleti kockázaton túlmentem. A bankok pontosan így építették ki szervezeteiket, ezekre a kockázatokra is rámentek a profit érdekében.

Ha ezen adósaim nem fizetnének vagy én borulnék, az én fejemben nem fordulna meg, hogy más adósokon más ügyfeleimen verjem le a különbséget, kihasználva esetlegesen szerződéses szürkezónákat vagy egyéb erőszakot alkalmazva. Nem érezném tisztességesnek.

Ettől az adós _felelős marad_, de a hitelezőnek is vállalnia kell a felelősséget. Ha egy 10 milliós országban 1 millió BAR listás van (3 millió háztartás van összesen, ember!!), akkor eleve nem lehet csak és kizárólag a hitelfelvevők pénzügyi és egyéb felelőssége a rossz hitelezés.

Pénznyelő megoldási javaslataiban sok igazság van egyébként, csak más beírásaiban túlhangsúlyozza az adósok felelősségét.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 10:36
Előzmény: #402  Törölt felhasználó
#406
Tenyleg mindenkinek van felelosege.

De meg mindig ugy gondolom, hogy amikor a bankok funek fanak adtak hitelt, akkor valamilyen szempontbol abbol volt a hasznuk, hogy kitomtek a kevesbe informalt lakossagot hitellel. Azaz akkor az uzletuk resze volt hogy azt sugalljak hogy te ezt megengedheted magadnak es biztos lesz ra penzed visszafizetni fogyassz csak nyugodtan vegyel csak lakast.

Mondjuk valoszinu most az a megoldasi modell hogy a bankok fizetik a kulonadot az allmnak es igy letudjak a szocialis reszt, azaz a bank probalhat veszteseget minimalizalni ahogy akar, mig az allam probalja a szocialis veszteseget minimalizalni (pl a bankadobol).
Pitzu 2011. 07. 28. 10:33
Előzmény: #404  Törölt felhasználó
#405
Na ezzel végre teljes mértékben én is egyet tudok érteni. Még annyit tennék hozzá, hogy én belevenném a módosítandó dolgok közé azt is, hogy a hitel fedezete csak és kizárólag az ingatlan legyen.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 10:13
Előzmény: #394  Törölt felhasználó
#404
Alain, ebben természetesen igazad van. Megint csak magamat másolom:

A tömeges jelleg a bankok és az állam felelősségét is előhívta, és nyilvánvalóan kezelniük kell a problémát, de ez nem ment fel az egyéni bukód alól.

Ahogy 2 éve is írtam:
- Az egyoldalú szerződésmódosítást nem kéne hagyni. Ezt kis részben megoldották.
- A kamatpolitikának átláthatónak és előre rögzítettnek kell lennie - ebben nem történt előrelépés.
- A devizahiteleknél nem kéne engedni, hogy a tőke- és kamatfizetésen felüli költségelemek devizában legyenek denominálva - nem történt előrelépés.
- Sőt, a költségelemeket eleve felül kellene vizsgálni és maximálni (nonszensz az évi 2%-os tőkearányos kezelési költség és indokolatlanul sok a vételi/eladási spread is, a devizahitelesnek ez a két legfontosabb plusz terhe a tőke- és kamattörlesztésen felül).
- A szerződésmódosítást meg kell könnyíteni - ez részben megtörtént.
- A kiváltást, bankváltást meg kell könnyíteni (nonszensz a teljes tőketartozásra bukott vételi/eladási spread, amit még egy 10%-os árfolyamveszteség tartalékkal meg is toldanak, mindez a szerződésmódosítás/végtörlesztés, ill. az új banknál a belépés minden költsége mellett!). - Ebből szinte semmi nem valósult meg, pedig ez lenne a legfontosabb (sokkal többet érne, mint az agyament kamu árfolyamrögzítés).
- Az előtörlesztést is megkönnyíteni - ez részben megvalósult (lásd pl. középárfolyam alkalmazása, de szerződésmódosítási díj azt hiszem még mindig van).
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 10:08
Előzmény: #401  bigyula
#403
Bigyula, nem tudom, hogy a BTK pontosan hogyan határozza meg az uzsora fogalmát, de azért az évi 10-40% THM és az "uzsorások"-nál jellemző havi 50-100% között nyilván ordító a különbség...
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 10:06
Előzmény: #397  Törölt felhasználó
#402
G99, bemásolom magamat, hogy ne kelljen visszalapoznod:

Különítsük már el az egyes felelősségeket.

1. Az, hogy valaki felvette és nem tudja fizetni, az a saját EGYÉNI felelőssége.
2. Az, hogy a bank rosszul mérte fel, hogy mennyien tudják fizetni, mennyien nem, és többen dőlnek be, mint gondolták, az az BANK felelőssége. Ők is fognak bukni rajta, ha ezen buknak.
3. Az, hogy a rendszer egészében túlzott mértéket és arányt ért el a devizahitel, az a SZABÁLYOZÁS felelőssége.

Attól, mert 2., 3. felelősség létezik a bank és az állam részéről is a saját működési területükön, az semmivel nem mentesíti az egyént a saját maga által hozott döntés saját magára gyakorolt hatásának egyéni felelőssége alól.

Tehát ki MIÉRT felel? Az egyén a pozíciójából eredő buktáért (1. pont). A bank a túl sok bedőltért, ha így lesz, az veszteség a banknak, azért a bank a felelős (2. pont). Az államé (3. pont) a szabályozási problémákból eredő veszteségek (a problémák rendszerszintű kezelésének költségei, amibe minden beletartozik, kezdve a bankokon keresztülvert középárfolyam, a hitelesek mint politikai tényező, stb. stb. végső soron az utcára tett emberek valamilyen megsegítése). A devizahitelezés ÖSSZES kárán tehát már most is osztozik a 3 szereplő.

Te a pozícióból eredő buktát akarod megosztani...
bigyula 2011. 07. 28. 10:05
Előzmény: #399  Törölt felhasználó
#401
Mondjuk az is érdekes, hogy ha egy magánszemély ad kölcsön 45%-os kamatra, az uzsora (és bűncselekmény), ha a bank, akkor az törvényes hitelezés... (bankkártyakamat)

Topik gazda

koborvillam
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek