Topiknyitó: Törölt felhasználó 2011. 07. 22. 11:44

\"Az egész ország a bankárvilág kezében van\" - Elkészült a devizahitelesek perirata  

2011, június 16 - 09:06



Periratot készített egy ügyvéd azon devizahiteleseknek, akik kártérítési pert indítanának a hitelező pénzintézetük ellen. A dokumentumot bárki szabadon felhasználhatja.



Periratot készített egy ügyvéd azon devizahiteleseknek, akik kártérítési pert indítanának a hitelező pénzintézetük ellen. A dokumentumot bárki szabadon felhasználhatja.



Kártérítésiperirat-tervezetet készített a devizaadósoknak Léhmann György ügyvéd – írja a Magyar Nemzet. A bárki által szabadon felhasználható dokumentum azoknak kíván segíteni, akik szerint kár érte őket, amikor devizahitelt vettek fel. A szakember a napilapnak elmondta: a perirattal az volt a célja, hogy megvédje az ügyfeleket azoktól az ügyvédektől, akik a nehéz helyzetbe került emberekből próbálnak hasznot húzni. A dokumentumot bárki ingyen megkaphatja és benyújthatja a bírósághoz.



A perirat elsősorban a kölcsönök kamatszámítását kifogásolja. Az ügyvéd szerint a devizahiteleknél a szerződésben foglaltaktól eltérően emelték meg a hitelkamatokat a hitelt nyújtó bankok, ráadásul a feltételeket egyoldalúan módosították.



A perirat egyik alapvetése az, amit Róna Péter közgazdász és a Jobbik is többször hangoztatott. Mint ismeretes, a neves közgazdász a múlt héten a Klubrádióban kijelentette: érdemes volna a svájcifrank-alapú hitelezést hibás termékké nyilvánítani, így az igazságszolgáltatás kártérítést állapíthatna meg a hiteleseknek. „Ahelyett, hogy a bankadón keresztül kiveszik a hasznot a bankok zsebéből, inkább a svájcifrank-hitelesek kártérítését kellene szorgalmazni, akik a kártérítés után át tudnának nyergelni forintalapú hitelezésre” – húzta alá akkor Róna Péter. A Jobbik is úgy látja, hogy nem a hitelfelvevőknek, hanem a hitelintézetnek kell a felelősséget vállalni azért, hogy ezt a hibás terméket a piacra bocsátotta, s tesz több tízezer magyar embert földönfutóvá.



Léhmann György a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatban csalás bűncselekményének alapos gyanúja miatt tett feljelentést. A barikád hetilapnak adott interjújában kijelentette: a Fővárosi Bíróságnál tárgyalta volna az ügyet, de egyszerűen kézbe sem hajlandóak venni. Az ügyvéd meggyőződése az, hogy félnek. Azért, mert az egész ország a bankárvilág kezében van. „Azzal viszont senki nem foglalkozik, hogy végső elkeseredettségükben az ablakon ugrálnak ki az adósságrabszolgaságba kergetett emberek” – tette hozzá.



Z. Kárpát Dániel tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: pártja támogatja azokat a pertársaságokat, akik civilként veszik fel a harcot a kereskedelmi bankokkal, annak érdekében, hogy mondja ki valaki azt, hogy ezek a termékek valóban hibásak, használhatatlanok voltak. "Úgy véljük, hogy az Orbán-kormány egyedül fog maradni ezzel a szánalmas csomagjával" - hangsúlyozta a politikus, majd hozzátette: próbaperek már indultak, s első fokon a Fővárosi Bíróság kimondta a szerződések semmisségét.



Az ügyvéddel készült interjút elolvashatják a barikád hetilap legfrissebb, ma megjelent számában.



barikad.hu



Ossza meg Twitter Facebook



Megjelölések: becsapottak, devizahitelesek



§ < Előző bejegyzés



§ Következő bejegyzés >



















































































SEGÍTSÉG A HITELKÁROSULTAKNAK !



§ Küldő: Dr. Szitányi György; dátum: Június 16, 2011; idő: 10:29am



MINDENKINEK, AKI ÉRINTETT!



A Magyar Szociális Fórum Szociális Kerekasztal segítséget ad minden magyar hitelkárosultnak.



Részletek az alábbi címen találhatók. A hivatalos anyag végleges formája ugyanitt lesz megtalálható:



ITT:



link



Kérem, aki tudja, hogyan kell, minden taghoz juttassa el ezt a lehetőséget, mert a csaló bankokat lehetséges helyre tenni, és a kormány aljas, 180 Ft/€ -s átmeneti bevatkozásának következményeitől a hitelkárosultakat megmenteni.



Adjon az Isten szebb jövőt! Kitartás!



Dr. Szitányi GyörgyHozzászólásokDr. Szitányi György 55 perce -től



A végleges periraton még csiszolnak.



Nem ez a lényeg.



A Szociális Kerekasztalnak tagja vagyok, tehát belülről tudom. A perirat végső egyeztetése még egy-két nap lehet.



A lényeg, hogy az általam megadott, itt nem közölt címen, link meg lehet találni folyamatosan mindent.



Egy Pertársaság nevű csoportot hoztunk létre, ebbe kell jelentkezni konkrét adatokkal és legalább egy rövid tényvázlattal.



A tegnap esti megbeszélésről a tájékoztatás itt van:



A Szociális Kerekasztal jogi gyorssegély szolgálatot létesített a hitelkárosultakért



Budapest, 2011. június 16. csütörtök



A Szociális Kerekasztal jogi gyorssegély szolgálatot hozott létre a hitelkárosultak érdekében. Az intézkedést a július 1-én megszűnő kilakoltatási és árverezési tilalommal indokolták, hiszen a hitelesek tömegesen kockáztatják otthonuk és ingatlanjuk elvesztését. A gyorssegély szolgálat címe elérhető az mszfszk.hu honlapon – tudatta csütörtökön a Magyar Szociális Fórum.



Szervezők, közgazdászok és jogászok bevonásával megtartott szerda esti munkamegbeszélésén a Kerekasztal úgy döntött, hogy a hitelkárosultak önszerveződésének megkönnyítése végett olyan hálót létesít, amelynek segítségével a bajba jutottak kapcsolatba tudnak kerülni és információt tudnak cserélni egymással, ezzel pedig meg tudják szervezni közös fellépésüket saját érdekükben.



A Kerekasztal szakértői hangsúlyozták, hogy a bankok érdekközösségével szemben csak komoly társadalmi összefogással lehet a siker reményében fellépni. A szakértők ehhez csak segítséget tudnak nyújtani, az érintett tömeg akaratát azonban nem tudják pótolni, pedig az nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a hitelkárosultak elérjék jogos céljukat.



Róna Péter professzor Oxfordból arról tájékoztatta a Kerekasztalt, hogy ezekben a napokban dolgozza ki a „hibás termékkel” kapcsolatos megközelítésének konkrét részleteit. Mint ismeretes, a közgazdász azt javasolta, hogy a hibás banki termékre alapozva nyújtsanak be közérdekű keresetet, hiszen a hitelfelvevő törlesztő képességének megállapítása egyértelműen a bank feladata, szakmai kötelessége, és a bankok nem terhelhetik a szakmai ismeretekkel nem rendelkező felhasználókra hibás elvégzésének következményeit.



A munkaértekezlet résztvevői összetett kérdésnek vélték a hitelkárosultak jogorvoslását, és úgy vélekedtek, hogy alapos szakmai munka szükséges hozzá. Ahhoz, hogy a hitelkárosultak érdeke érvényre juthasson, nélkülözhetetlen az érintettek társadalmi összefogása és nyomásgyakorlása saját maguk, és egymás érdekében.



Ha a hitelkárosultak igényt tartanak rá, a Szociális Kerekasztal kész megszervezni számukra egy találkozót, amelyen a közvetlenül érintettek dönthetnek arról, hogy mit akarnak tenni - áll az MSZF közleményében. ++++++



Kiadta: MSZF SZK



+36 30 5927371



Már ömlenek a jelentkezések a Pertársasághoz. Kérek mindenkit, jelentkezzetek, mert van megoldás, de ahhoz egyenként jelentlezni kell ebbe a társaságba.


Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 10:02
Előzmény: #399  Törölt felhasználó
#400
Igen, aláíratnak az ügyféllel egy jogilag "korrekt" szerződést, amivel kapcsolatban semmilyen kérdést nem tudnak megválaszolni az ügyfélszolgálaton, illetve olyan baromságokkal fárasztják az embert, hogy már inkább nem kérdez. Ezek után a közjegyző gyorsolvasással ledarálja a szerződést, majd megkérdezi, hogy az ügyfél elfogadja-e a feltételeket. Ha kérdezni merészel, a jól ismert ügyfélszolgálatos kisasszonyhoz irányítják... Kár, hogy nem vettem fel rejtett kamerával a procedúrát tiszta kabaré volt a bank személyzetének tájékozatlansága a saját termékükkel kapcsolatban.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 09:52
Előzmény: #398  Törölt felhasználó
#399
"Morális kifogások viszont mindenképpen felvethetők a hitelezési gyakorlattal szemben, csak a bankokat nehezebb megfogni, mint a nyolc általánossal rendelkező uzsorásokat."

Meg mondjuk nem feledkezzünk meg arról az apró különbségről, hogy az egyik bűncselekmény, a másik nem...
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 09:44
Előzmény: #392  Törölt felhasználó
#398
Uzsorásokkal és ügyfeleikkel szemben is felvethető ez a kérdés. Ott, ha jól sejtem más az össznépi állásfoglalás.
Egyébként pénznyelőnek praktikusan igaza van, spekulációnak tekinthető a CHF hitel felvétel. De hogy tud valaki spekulálni, ha még a szó jelentésével sincs tisztában (ez még itt a fórumon is probléma)?
Morális kifogások viszont mindenképpen felvethetők a hitelezési gyakorlattal szemben, csak a bankokat nehezebb megfogni, mint a nyolc általánossal rendelkező uzsorásokat.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 09:35
Előzmény: #391  buyandhold
#397
"A bankok is felelosok?
Gondolkozz egy kicsit. Valaki kolcsonker toled penzt, mondjuk 5millio ft-ot. Te adsz neki, meg kolcsonszerzodest is irtok. 1 ev mulva azt mondja az illeto hogy nem tudja kifizetni."

Szerintem a bankok is feleosek! Ha pl tolem kerne valaki penzt en jol atgondolnam, hogy mennyit adok es milyen valoszinuseggel tudja majd visszafizetni. Pl ha jonne a szomszed hogy adjak penzt neki, valszeg nem adnek mert mi van ha osszeveszunk, munkanelkuli lesz, stb. A bankoknak kicsit komolyabban kellett volna a hitelkepessegi vizsgalatokat elvegezni, funek fanak adta es most baj van.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 09:16
#396
Aki szokás szerint eltűnt, miután nem bírt válaszolni.

Emléketetőül a kérdések:
1. Te miért vettél fel frank hitelt?
2. Miért nem váltottad át eddig?
3. Ha gyengült volna a frank és te nyersz a frank hiteleddel (sőt, ha szinten marad is nyertél volna), akkor a nyerődet felajánlottad volna az államnak / betéteseknek / Ft hiteleseknek / bárkinek?
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 09:14
Előzmény: #387  Törölt felhasználó
#395
Netreader, amit írtál az még rendben is lenne, de ez SEMMIVEL nem oldja fel a hitelfelvevő saját egyéno felelősségét saját felvett hiteléért.

Javaslom, olvass vissza a topicban, unom hogy folyton magamat kell másolgatni.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 09:14
Előzmény: #391  buyandhold
#394
ha a hiteladó visszaél a helyzetével, és a futamidő alatt változtat a feltételeken, akkor igenis felelős valamilyen mértékben...
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 09:12
Előzmény: #387  Törölt felhasználó
#393
kedves netreader,

a banki termékfejlesztők jellemzően az ügyféligények alapján próbálják kialakítani a konstrukciókat, és ugyan vannak rövid és középtávú tervek, de ezeket gyakran átírják, pont az igények alapján. az igény az alacsony kamat (és törlesztő) volt, ezt a CHF nyújtotta. az emberek ezt keresték... lehetett volna vietnami dong is akár ha annak alacsony kamata lett volna, és ebből érdemi forrás elérhető lett volna a piacon
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 09:10
Előzmény: #386  Törölt felhasználó
#392
Kisgabo:

"frankhitelt nem a spekulánsok vettek fel, hanem azok, akik alacsony törlesztőt akartak, és nem gondoltak bele az árfolyam mozgások kihatásaira."

És ki a hibás abban, hogy valaki "nem gondolt bele", azaz felelőtlen volt? Az aki nem gondolt bele, vagy azok is akik belegondoltak és nem vettek fel CHF hitelt?
buyandhold 2011. 07. 28. 09:09
Előzmény: #387  Törölt felhasználó
#391
A bankok is felelosok?
Gondolkozz egy kicsit. Valaki kolcsonker toled penzt, mondjuk 5millio ft-ot. Te adsz neki, meg kolcsonszerzodest is irtok. 1 ev mulva azt mondja az illeto hogy nem tudja kifizetni. Gondolom mar ettol is hatast dobsz. Vagy elkezded sajnalni szegenyt a nehez sorsa miatt, es azon gondolkozol, hogy adnal meg neki, hogy "megmentsd".
Nincs vege!
Ezutan azt mondja az illeto, hogy TE is felelos vagy, miert attal neki. Fizesd Te helyette a cehhet. Erre mit szolnal. Oszinte valaszt varok.
Ha valaki ezek utan is ugy gondoljak hogy a hitelado felelos lehet barmilyen hitelnel, akkor en szivesen kerek kolcsont az illetotol. Urak, lehet jelentkezni, es kolcsonadni nekem. Igerem jo ados leszek, mint TI :)
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 09:06
Előzmény: #383  Törölt felhasználó
#390
ez a csúcs...
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 09:05
Előzmény: #378  Törölt felhasználó
#389
kedves Tuksz,

Egyszerűen nem értem, hogy ha valaki ennyire nincs képben a valósággal, mint Te, akkor miért ennyire vehemens álláspontját illetően?
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 09:04
Előzmény: #376  Törölt felhasználó
#388
nagyon sokáig a deviza hitelek voltak a nyerők két ok miatt is: mert erősödött a forint, mert alacsonyabb volt a kamatszint. pénznyelő nem papol, csak nem olyan homály, mint egyesek...

USD hitelen is elég sokat lehetett keresni... 300 felett is volt az árfolyam ami bőven 200 alá ment... GYK: pénznyelő arra utal, hogy akik most csak az államot hibáztatják és kérnek apanázst a bukó miatt és nulla önkritikájuk sincs, azok szerinted odaadták volna a nyereséget az államnak?)

amúgy ettől függetlenül más okok miatt gondolom úgy, hogy az államnak is van valamennyi felelőssége a kialakult helyzet miatt.
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 08:36
Előzmény: #386  Törölt felhasználó
#387
Penznyelo sajnos alapvetoen nincsen tisztaban az uzleti vallalkozasok mukodesevel. A kovetkezot nem erti:

A bankok fejehez senki nem szoritott pisztolyt, hogy hitelezzenek.

Teljes mertekben a bank dontese es szandeka, hogy mennyi hitelt helyez ki es azt milyen deviza-alapon, milyen kondiciokkal teszi. Es ezt nem az ugyfeligeny diktalja olyan mertekben, ahogy penznyelo sugallja.

A bankok, mint nagy uzleti vallalkozasok, 1 evre pontosan, tobb evre pedig hozzavetoleges uzleti tervet keszitenek. Ebben szerepel, hogy milyen termekbol mennyit terveznek eladni, es ehhez forrasokat is rendelnek. Nem az "ugyfeligeny utan mennek". Nem a betoppanasoddal kezdenek gondolkodni, hogy akkor most honnan szerezzenek Neked CHF-et.

Amikor Te bemesz a bankba hitel irant erdeklodni, akkor a szervezet minden tagja alapvetoen abban erdekelt, hogy segitsd az eves terveiben. Ami, tegyuk fel 2:1 aranyban CHF hitel kihelyezese. Ezert fogja a jutalekat-bonuszat kapni ugyanis. Az anyavallalat/tulajdonos ezt engedelyezte, celokat tuzott ki hozza, ehhez biztositotta elore a forrasokat.

Ezt lehet finom eszkozokkel es gusztustalanul is tenni. Megprobalnak rabeszelni az ugyintezok. Elhuzodik a forint-ugyintezes ideje (es ezt hallod az ismerosoktol). Eled raknak olyan kondicios tablakat, amelyen csak az osszeg es torlesztoreszlet szerepel, sot, a nagyobb osszeg es annak torlesztoreszlete mas devizaban is. Kommuikacioban 90%-ban a CHF-et emlitik. A viszonteladok (ugynokok) nagyobb jutalekot kapnak a deviza utan (ld. autos szektor modjan).

Ezt leegyszerusiteni "az ugyfel spekulalt es kesz"-re vegtelen cinizmus. (Nota bene, az ugyfel hibazott, de jelen allas szerint a bankok felelossegenek jelentos reszet is veluk vitetik-vitettek el - elsosorban a kamatokon es koltsegeken keresztul).
Törölt felhasználó 2011. 07. 28. 08:07
Előzmény: #385  Törölt felhasználó
#386
frankhitelt nem a spekulánsok vettek fel, hanem azok, akik alacsony törlesztőt akartak, és nem gondoltak bele az árfolyam mozgások kihatásaira.

ha tőzsdézel, ott tudatos kockázatot vállalsz a profitért nem? és valszeg hozzáértő próbálkozik, a hiteles, képzett pü szakember volt minden esetben? vagy a hitelező beszélt lyukat a hasába.

pénzügyi kultúra /se/, magyarországon nincs. ezen kár vitázni.

egy gazdaságilag padló országban, alapvetően nem veszélyes a dev hitel? dehogynem, de a pénzintézetek mohósága, a "jobbnál jobb" ajánlatok vitték eddig a dolgokat.
Törölt felhasználó 2011. 07. 27. 23:29
Előzmény: #383  Törölt felhasználó
#385
A kérdések emlékeztetőül:
1. Te miért vettél fel frank hitelt?
2. Miért nem váltottad át eddig?
3. Ha gyengült volna a frank és te nyersz a frank hiteleddel (sőt, ha szinten marad is nyertél volna), akkor a nyerődet felajánlottad volna az államnak / betéteseknek / Ft hiteleseknek / bárkinek?
Törölt felhasználó 2011. 07. 27. 23:27
Előzmény: #383  Törölt felhasználó
#384
Mondom, hogy ne csak írj, olvass is. Harmadjára idézem magamat:

"...Nem vagyok utólag okos. Ugyanis nem azt mondom, hogy minek vette fel. Én se tudtam mennyi lesz.
...
Csak hogy én nem hárítom át saját döntésem felelősségét másra.
...
A jövőt én sem tudom, de felelőséggel döntök a jelenben és tanulok a múltból. Mert hibázni is szoktam."

Várom a kérdéseimre a válaszaidat.
Törölt felhasználó 2011. 07. 27. 23:17
Előzmény: #380  Törölt felhasználó
#383
Úgyhogy kb. pont annyi ostobaságot irkálsz le, mint mások, azzal a különbséggel, hogy te meg vagy győződve arról, hogy Önmagad nagy profi és tévedhetetlen és mindenek felett állsz.

Tudod mit, mindenben igazad van, te tévedhetetlen vagy, mindenki más meg, aki veled ellenkezően mer állást foglalni, az ostoba, ovis összeesküvő (akkor is, ha összeesküvést nem emlegetett és még akkor is, ha pár oldallal előbb még igazat adtál neki, mert épp téged támasztott alá).

Idióta voltam, hogy leálltam veled vitatkozni, vállalom érte a felelősséget, de tudok kiszállni (bármennyire is az ellenkezőjét szeretnéd láttatni). Trollkodj mással. Na, pá!
Törölt felhasználó 2011. 07. 27. 23:12
Előzmény: #378  Törölt felhasználó
#382
És egy megjegyzés:

"És akármennyit "hülyézed" a többieket, attól még a tényen nem változtat."

Hol írtam akárkire is hogy hülye? Idézd vagy vondd vissza a kijelentésedet. A válaszaidat meg várom.
Törölt felhasználó 2011. 07. 27. 23:10
Előzmény: #376  Törölt felhasználó
#381
"Te miről papolsz itt hogy nyerő?Szerinted ez fordítva megtörténhetett volna?Tekintsd át a hazai fizető eszközök történetét és rá jössz hogy fordítva ez nem történhetett volna meg."

Tehát eleve csak gyengülhetett a Ft szerinted. Akkor te miért vettélfel devizahitelt (ha felvettél)?

Topik gazda

koborvillam
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek