Topiknyitó: Törölt felhasználó 2011. 07. 22. 11:44

\"Az egész ország a bankárvilág kezében van\" - Elkészült a devizahitelesek perirata  

2011, június 16 - 09:06



Periratot készített egy ügyvéd azon devizahiteleseknek, akik kártérítési pert indítanának a hitelező pénzintézetük ellen. A dokumentumot bárki szabadon felhasználhatja.



Periratot készített egy ügyvéd azon devizahiteleseknek, akik kártérítési pert indítanának a hitelező pénzintézetük ellen. A dokumentumot bárki szabadon felhasználhatja.



Kártérítésiperirat-tervezetet készített a devizaadósoknak Léhmann György ügyvéd – írja a Magyar Nemzet. A bárki által szabadon felhasználható dokumentum azoknak kíván segíteni, akik szerint kár érte őket, amikor devizahitelt vettek fel. A szakember a napilapnak elmondta: a perirattal az volt a célja, hogy megvédje az ügyfeleket azoktól az ügyvédektől, akik a nehéz helyzetbe került emberekből próbálnak hasznot húzni. A dokumentumot bárki ingyen megkaphatja és benyújthatja a bírósághoz.



A perirat elsősorban a kölcsönök kamatszámítását kifogásolja. Az ügyvéd szerint a devizahiteleknél a szerződésben foglaltaktól eltérően emelték meg a hitelkamatokat a hitelt nyújtó bankok, ráadásul a feltételeket egyoldalúan módosították.



A perirat egyik alapvetése az, amit Róna Péter közgazdász és a Jobbik is többször hangoztatott. Mint ismeretes, a neves közgazdász a múlt héten a Klubrádióban kijelentette: érdemes volna a svájcifrank-alapú hitelezést hibás termékké nyilvánítani, így az igazságszolgáltatás kártérítést állapíthatna meg a hiteleseknek. „Ahelyett, hogy a bankadón keresztül kiveszik a hasznot a bankok zsebéből, inkább a svájcifrank-hitelesek kártérítését kellene szorgalmazni, akik a kártérítés után át tudnának nyergelni forintalapú hitelezésre” – húzta alá akkor Róna Péter. A Jobbik is úgy látja, hogy nem a hitelfelvevőknek, hanem a hitelintézetnek kell a felelősséget vállalni azért, hogy ezt a hibás terméket a piacra bocsátotta, s tesz több tízezer magyar embert földönfutóvá.



Léhmann György a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatban csalás bűncselekményének alapos gyanúja miatt tett feljelentést. A barikád hetilapnak adott interjújában kijelentette: a Fővárosi Bíróságnál tárgyalta volna az ügyet, de egyszerűen kézbe sem hajlandóak venni. Az ügyvéd meggyőződése az, hogy félnek. Azért, mert az egész ország a bankárvilág kezében van. „Azzal viszont senki nem foglalkozik, hogy végső elkeseredettségükben az ablakon ugrálnak ki az adósságrabszolgaságba kergetett emberek” – tette hozzá.



Z. Kárpát Dániel tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: pártja támogatja azokat a pertársaságokat, akik civilként veszik fel a harcot a kereskedelmi bankokkal, annak érdekében, hogy mondja ki valaki azt, hogy ezek a termékek valóban hibásak, használhatatlanok voltak. "Úgy véljük, hogy az Orbán-kormány egyedül fog maradni ezzel a szánalmas csomagjával" - hangsúlyozta a politikus, majd hozzátette: próbaperek már indultak, s első fokon a Fővárosi Bíróság kimondta a szerződések semmisségét.



Az ügyvéddel készült interjút elolvashatják a barikád hetilap legfrissebb, ma megjelent számában.



barikad.hu



Ossza meg Twitter Facebook



Megjelölések: becsapottak, devizahitelesek



§ < Előző bejegyzés



§ Következő bejegyzés >



















































































SEGÍTSÉG A HITELKÁROSULTAKNAK !



§ Küldő: Dr. Szitányi György; dátum: Június 16, 2011; idő: 10:29am



MINDENKINEK, AKI ÉRINTETT!



A Magyar Szociális Fórum Szociális Kerekasztal segítséget ad minden magyar hitelkárosultnak.



Részletek az alábbi címen találhatók. A hivatalos anyag végleges formája ugyanitt lesz megtalálható:



ITT:



link



Kérem, aki tudja, hogyan kell, minden taghoz juttassa el ezt a lehetőséget, mert a csaló bankokat lehetséges helyre tenni, és a kormány aljas, 180 Ft/€ -s átmeneti bevatkozásának következményeitől a hitelkárosultakat megmenteni.



Adjon az Isten szebb jövőt! Kitartás!



Dr. Szitányi GyörgyHozzászólásokDr. Szitányi György 55 perce -től



A végleges periraton még csiszolnak.



Nem ez a lényeg.



A Szociális Kerekasztalnak tagja vagyok, tehát belülről tudom. A perirat végső egyeztetése még egy-két nap lehet.



A lényeg, hogy az általam megadott, itt nem közölt címen, link meg lehet találni folyamatosan mindent.



Egy Pertársaság nevű csoportot hoztunk létre, ebbe kell jelentkezni konkrét adatokkal és legalább egy rövid tényvázlattal.



A tegnap esti megbeszélésről a tájékoztatás itt van:



A Szociális Kerekasztal jogi gyorssegély szolgálatot létesített a hitelkárosultakért



Budapest, 2011. június 16. csütörtök



A Szociális Kerekasztal jogi gyorssegély szolgálatot hozott létre a hitelkárosultak érdekében. Az intézkedést a július 1-én megszűnő kilakoltatási és árverezési tilalommal indokolták, hiszen a hitelesek tömegesen kockáztatják otthonuk és ingatlanjuk elvesztését. A gyorssegély szolgálat címe elérhető az mszfszk.hu honlapon – tudatta csütörtökön a Magyar Szociális Fórum.



Szervezők, közgazdászok és jogászok bevonásával megtartott szerda esti munkamegbeszélésén a Kerekasztal úgy döntött, hogy a hitelkárosultak önszerveződésének megkönnyítése végett olyan hálót létesít, amelynek segítségével a bajba jutottak kapcsolatba tudnak kerülni és információt tudnak cserélni egymással, ezzel pedig meg tudják szervezni közös fellépésüket saját érdekükben.



A Kerekasztal szakértői hangsúlyozták, hogy a bankok érdekközösségével szemben csak komoly társadalmi összefogással lehet a siker reményében fellépni. A szakértők ehhez csak segítséget tudnak nyújtani, az érintett tömeg akaratát azonban nem tudják pótolni, pedig az nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a hitelkárosultak elérjék jogos céljukat.



Róna Péter professzor Oxfordból arról tájékoztatta a Kerekasztalt, hogy ezekben a napokban dolgozza ki a „hibás termékkel” kapcsolatos megközelítésének konkrét részleteit. Mint ismeretes, a közgazdász azt javasolta, hogy a hibás banki termékre alapozva nyújtsanak be közérdekű keresetet, hiszen a hitelfelvevő törlesztő képességének megállapítása egyértelműen a bank feladata, szakmai kötelessége, és a bankok nem terhelhetik a szakmai ismeretekkel nem rendelkező felhasználókra hibás elvégzésének következményeit.



A munkaértekezlet résztvevői összetett kérdésnek vélték a hitelkárosultak jogorvoslását, és úgy vélekedtek, hogy alapos szakmai munka szükséges hozzá. Ahhoz, hogy a hitelkárosultak érdeke érvényre juthasson, nélkülözhetetlen az érintettek társadalmi összefogása és nyomásgyakorlása saját maguk, és egymás érdekében.



Ha a hitelkárosultak igényt tartanak rá, a Szociális Kerekasztal kész megszervezni számukra egy találkozót, amelyen a közvetlenül érintettek dönthetnek arról, hogy mit akarnak tenni - áll az MSZF közleményében. ++++++



Kiadta: MSZF SZK



+36 30 5927371



Már ömlenek a jelentkezések a Pertársasághoz. Kérek mindenkit, jelentkezzetek, mert van megoldás, de ahhoz egyenként jelentlezni kell ebbe a társaságba.


Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
exley 2011. 07. 23. 22:16
Előzmény: #159  exley
#160
Nem kell félni, az állam mindent kifizet.
exley 2011. 07. 23. 22:15
Előzmény: #155  Törölt felhasználó
#159
0

[origo] címlaphírcentrumkomment.huvidea[freemail]iWiW Tovább a [freemail] kezdőoldalra » Elfelejtette jelszavát? Tovább az iwiw kezdő- oldalra » Elfelejtette jelszavát? keresés
magyar webrovatbanmagyar webteljes web[origo] [origo] itthon Nagyvilág Üzleti Negyed Sport cigányság oktatás Orbán-kormány kékfény pártpolitika parlament Címkék:Orbán Viktor,Tőkés László,Tusnádfürdő,államadósság,munkanélküliség
Orbán: Az államnak merőben új szerepe lesz a gazdaságbanMTI|[origo]|2011. 07. 23., 14:56|Utolsó módosítás: 2011. 07. 23., 16:43|36 kommentCímkék:Orbán Viktor, Tőkés László, Tusnádfürdő, államadósság, munkanélküliség
eszközök:A miniszterelnök szerint a mostani gazdasági válság bebizonyította, hogy véget ér a nyugati jóléti társadalom időszaka és munkaalapú társadalmat kell létrehozni. Orbán Viktor a tusnádfürdői diáktáborban azt mondta, hogy az egész világ új korszak határán áll, korábban erősnek gondolt államokból gyengék, a korábban gyengének hitt országokból pedig erősek lettek. A kormányfő azt is elmondta, hogy Magyarország ma már a zátonyoktól távolodó országok között van.

Orbán szerint az erőteljes állami lépésekkel kell felszámolni a munkanélküliséget

JÁTSSZ ONLINE!
Válassz kategóriát! Szófoci Word Soccer Billiárd Makaó Amőba Sakk Strip Póker Póker Texas Hold'em Dáma Torpedó Passziánsz Sudoku Wild West IQ kártya Pexeso Puzzle Hoki
Keresés
Sikeres államot csak akkor lehet felépíteni, ha mögötte erős nemzet áll - ez volt az egyik fő gondolata annak az előadásnak, amelyet Orbán Viktor tartott Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. A miniszterelnök szerint a világban korszakváltás történik, a nyugati világot gazdasági válság rengeti meg.

Orbán közölte, hogy egy évvel ezelőtt a nyugati világ pénzügyi-gazdasági válságának a végéről beszéltek, ehhez képest Görögország bedőlt, és most azt látjuk, hogy az Európai Unió perifériáján elhelyezkedő országok lassan, de biztosan kezdenek leszakadni Európa középső részétől. Orbán Viktor azt mondta, hogy a korábban erősnek gondolt államokból gyengék, a korábban gyengének hitt országokból pedig erősek lettek.

Csak az állam képes rendezni az államadósságot



A korszakváltás a miniszterelnök szerint az előző korszak összeomlásával fog megtörténni, a nyugati világban ugyanis az államadósság olyan mértékűvé válik, hogy a tartozásokat már nem lehet visszafizetni. Orbán Viktor szerint azért elkerülhetetlen a régi világ összeomlása, mert nincs alkalmas recept arra, hogy miként lehetne a visszafizethetetlen államadósságokat visszafizethetővé varázsolni. Orbán azt mondta, egy receptet ismerünk, ez pedig a nemzeti valuták leértékelése és az infláció. Szerinte a most véget érő korszakban sokan abban a hitben éltek, hogy a gazdasági növekedés és a fogyasztás korlátlan mértékben fokozható, ennek eredményeként pedig a piaci verseny átalakult fogyasztási versennyé, de a fogyasztás és a vásárlás fedezetéül szolgáló vagyonok és erőforrások nem nőttek ezzel arányosan. Ebből következtek a fedezet nélküli hitelek, a nyugati országok fenntarthatatlan növekedési pályára kerültek, a fiatal nemzedékek jövőjét már elzálogosították, az értékteremtő munka leértékelődött.

Orbán Viktor szerint az újonnan felépülő korszakban az államnak merőben új szerepe lesz a gazdaságban. Az adósságot visszafizetni csak állami eszközökkel lehet, csak az állam képes visszavezetni a munka világába az onnan kiesetteket, mondta a miniszterelnök, és hozzátette, hogy a gazdaság sem fog magától átszerveződni, azt az állam szerepvállalása révén át kell szervezni, és a jóléti államok helyett munkaalapú társadalmi rendszerre lesz szükség Európában.

Nem vagyunk túl a nehezén

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy sikeres államot azonban csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte, olyan öntudatos közösség, amelyet az állam a maga munkájával szolgál. "Az állam igazi ereje a nemzetből fakad" - állapította meg. Orbán Viktor közölte, a magyarok megértették, hogy a korábbi magyar világ is csődbe jutott, fenntarthatatlanná vált. Magyarország minden más európai országot megelőzve adta meg a helyes választ e korszakváltásra - tette hozzá akormányfő, aki azt is elmondta, a választók zsigereikben is megérezték a tavalyi választásokon, hogy most összefogásra, "kétharmados forradalomra" van szükség.

Orbán Viktor, Tőkés László és Németh Zsolt államtitkár Tusnádfürdőn

A magyarok - szerinte - ugyanis nem akarnak a folyamatok elszenvedői lenni, hanem cselekvő szereplőkként harcolni akarnak az államadósság, a munkanélküliség, az államtól érdemtelenül származó jövedelmek ellen. Orbán közölte, ennek a szellemében születtek Magyarországon az utóbbi időszak főbb döntései, mint például a kettős állampolgárság megadása, az új alkotmány kidolgozása, a teljesen új közteherviselési rendszer, a bankadó és a válságadó bevezetése, a nyugdíjrendszer visszaszerzése a közösség számára, az adósság csökkentése és a demográfiai hanyatlás megállítása. A miniszterelnök azonban azt is elmondta, hogy nem vagyunk még túl a nehezén.

Magyarország távolodik a zátonyoktól

Orbán szerint a határon túli nemzetrészek megsegítésére egyelőre az anyaország nem tud annyi eszközt rendelkezésre bocsátani, mint amennyit szeretne. Orbán idézte a diáktábor mottóját, amely szerint "összenő, ami összetartozik". Hozzátette, éppen az említett korszakváltás legfontosabb következménye lesz a magyar nemzet összenövése.

A jövőre utalva Orbán Viktor felhívta a figyelmet Közép-Európa egészének az összenövésére is, ez a térség ugyanis a miniszterelnök szerint a most formálódó új gazdasági korszaknak lesz a középpontja. Orbán Viktor azt mondta: ha nincs erős anyaország, nincs erős kárpát-medencei magyar nemzet sem. Ezért fontos Orbán szerint, hogy Magyarország saját megerősödése érdekében visszafizesse az államadósságot, létrehozzon egy európai termelési központot, újraiparosítsa az országot. A miniszterelnök jó hírnek nevezte, hogy egy évvel ezelőtt még a zátonyok között sodródók között említették Magyarországot, ma azonban már a zátonyoktól távolodó országok között van.

Tőkés szerint Romániában még nem zárult le a posztkommunista időszak

Az eseményen előadást tartott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az Európai Parlament (EP) alelnöke is, aki közölte, hogy Romániában máig sem zárult le a posztkommunista korszak, nem történt meg a szembenézés a kommunista múlttal. Szerinte az egész Kárpát-medencében tovább tart a szórványosodás, az elvándorlás. Az elmúlt harminc évben egymillióval csökkent a magyarság létszáma, ez pedig több mint a második világháborús veszteség. "Ha már területet vesztettünk, jogokat kérünk cserébe, beleértve a korlátozott nemzeti önrendelkezéshez, az autonómia valamennyi fajtájához való jogot" - közölte ki Tőkés.

A diáktábort szerdán, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes előadása nyitotta meg. Semjén Zsolt akkor elmondta, hogy egy felelős kormánynak segítenie kell megőrizni a nemzeti örökséget. Elfogadhatatlannak nevezte ugyanakkor a "kétféle szélsőséget", azaz a kozmopolitizmust és a sovinizmust. Semjén hozzátette, "soha nem fogjuk emberi jogainkon nyugvó nemzeti érdekeinket alárendelni más országok belpolitikai hullámveréseinek".

Kommentálja ön isAz [origo] legfrissebb hírei a főoldalon: kattintson ide!eszközök:Megosztás - Mi ez?Facebook Tumblr Twitter Google Startlap MySpace [origo] címlapon»Elbűvölő közös fotó! Az apjára ütött a legifjabb Beckham-baba - Íme, Harper Seven!
Victoria és David Beckham megmutatta a legifjabb családtagot: a fotón, melyen Victoria töltött fel Twitter oldalára, a kis Harper Seven édesapja karjaiban pihen....Borzalmas állapotba került Robbie Williams ételmérgezés miatt
Szabó Zsófi nem tagad tovább: valóban randizgat Mártha Imrével
"A munkától elszokott ember menekülni fog" - kemény dolga lesz a mintaközmunkásoknak
Felmentették a háborús bűntettel vádolt Képíró Sándort

"Az agresszívet letörik, a hülyítőt semlegesítik" - hogyan működik az érpataki modell?
Gyöngyöspata vasárnap megválasztott jobbikos polgármestere szerint az érpataki modellel rendet lehet tenni a zűrös településeken. Érpatakon a polgármester nulla ...
Építkeznek az egyházi adók az átalakuló rádiós piacon
Nagy átalakulás megy végbe tavaly év vége óta a rádiós piacon. A Médiatanács újraosztja a lejárt vagy a közeljövőben lejáró frekvenciákat. Az eddigi tapasztalatok ...
Nem elég azt hajtogatni, "állam, virítsd a lóvét" - interjú Szócska Miklóssal
A hálapénz és a beszállítói visszafizetések nélkül leállna a magyar egészségügy - mondta az [origo]-nak Szócska Miklós, aki pénzzel jutalmazná a helyzet javításán ...
A vécépapírtól a kémiatanár kávéjáig - az iskolák állapotát vizsgálta az ÁNTSZ
A kémiai kísérlethez előkészített tárgyak mellett kávézó tanárnő, a megviselt folyékonyszappan-tartók, de az elöregedett csőszerelvények és a túl párás konyha miatt is ...
"A munkától elszokott ember menekülni fog" - kemény dolga lesz a mintaközmunkásoknak
Bár egyelőre csak tervezgetik a Gyöngyöspatára szabott minta-közmunkaprogramot, a cél már adott: erdővé kell varázsolni a település cserjését, ami csak a legelszántabb ...
Bántja, de nem borította ki a KDNP-seket Lázár beszólása
Felesleges erőfitogtatásnak nevezték az [origo]-nak nyilatkozó KDNP-s politikusok, hogy Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője egy hétfőn megjelent interjújában arról ...
Kikérdezi Orbán és Lázár a parlamentet kinövő fideszeseket
Kik lesznek azok a kormánypárti képviselők, akik biztosan búcsút mondhatnak a parlamentnek a ciklus végén? Hamarosan kiderül, ugyanis egy hosszú beszélgetéssorozattal ...
"Olyan voltam, mint a kibelezett kenyér" - gondnokság alatt élő emberek Magyarországon
Nem vállalhat munkát, nem szavazhat, önállóan nem adhat nevet a gyerekének, viszont a megkérdezése nélkül elválaszthatják a házastársától. Több mint 55 ezer ember jogait ... Szélsőséges nézeteket vall a norvégiai lövöldöző a rendőrség szerint
Összehangolták a Norvégiát megrázó merényleteket a rendőrség szerint
Meghalt Amy Winehouse
Képes összefoglaló a norvégiai támadásokról
A többség augusztus első két hetében kapja meg a reálhozamot
Elérhetetlenné vált a fenyegetéssel vádolt fideszes képviselő
Sztrájkok lehetnek a Munka törvénykönyvének új tervezete miatt
Vita a reálhozamról: a pénztárak szerint az állami rendszerben senki nem kapott volna
Magyar fiatalok sérültek meg egy horvátországi balesetben
Magyar Nemzet: Százezer cégre várhat felszámolás
Népszabadság: Több tucat egyciklusos képviselőtől válik meg 2014-ben a Fidesz
Beismerte a lövöldözést a norvégiai merényletek gyanúsítottja
A nemzetközi gazdálkodás a legkeményebb szak 2011-ben - nyilvánosak a felvételi ponthatárok
Kifulladt az euró, 229 forint fölé ugrott a svájci frank
Kisiklott egy kínai expresszvonat

04812
Eladó ház, Etyek, 43 m²
Hasonló hirdetések
Eladó iroda, Hernád, 952 m²
Hasonló hirdetések

Nyári matrac akció plussz
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.


Lazíts!
Nyári lazítás ingyenes játékokkal! Kattints és kalandra fel!


Battlestar Galactica (Új!)
2011 online galaktikus játéka!


Megújult Farmerama
Íme a bölcsesség fája. Fedezd fel az új mesevilágot!


[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között!


DarkOrbit
Az igazi akciódús lövöldözős játék!


ZooMumba
Irányítsd a saját vad állatkertedet!


[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk!


Őrült Farm
Egyedül gazdálgodni egy farmon nem az igazi! Játssz a barátaiddal!


Goodgame Mafia
Éld át egy nagyvilági gengszter életét!


[origo] borbár
Magyar és külföldi borok folyamatosan bővülő kínálata egy helyen.


Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!


24 óra hírei21:19
Szenvedés, öröm, vér, gúny - a Tour de France arcai
21:04
Három büntető és kispesti gólparádé Szombathelyen
21:01
Maric szabadrúgásaival nem tudott mit kezdeni a Siófok
Legolvasottabb cikkekMeghalt Amy Winehouse
Orbán Viktor fia profi szerződést kapott a Videotontól
Sorban állnak a Porschékért a magyarok is
"Azt kiabálta, mindenkit meg fog ölni" - szemtanúk a norvégiai lövöldözésről
Beismerte a lövöldözést a norvégiai merényletek gyanúsítottja
hirdetés


Hirdetés100% lézeres szőrtelenítés 70%-os áron! Ingyenes bőrteszt! Legújabb technológia!
Utasbiztosítás NYÁRI AKCIÓ: Kössön utasbiztosítást és nyerjen wellness hétvégét!
Ne kockáztasson, védje kedvencét! Kössön kutyabiztosítást már havi 1200 Ft-ért!
HirdetésHeti 200 friss 50-90%os kupon!
50-90% kedvezmény 200 kuponon hetente! Regisztrálj itt!
origo utasbiztosítás–már motorosoknak is!
Nyerjen most velünk havonta egy wellness hétvégét!
Helyből -10%
Helyből -10% Cetelem hitelkártyával!


Electrolux ESI 66065 XR beépíthető mosogatógép
139 900 Ft


Zanussi ZWQ 5100 felültöltős mosógép
76 900 Ft
Olvasnivaló
Az FBI is nyomoz a lehallgatás miatt
A Murdoch-médiabirodalom újságírói állítólag fel akarták törni a 2001. szeptember 11-i áldozatok telefonjait.
Fű alatti pénz két állami szervnek
Plusz pénzt kap a PSZÁF és az NMHH, amíg más állami szervek spórolnak a 250 milliárdos zárolás miatt.
Ezeket irigyeljük Harry Potteréktől
Lenyúlnánk a hoppanálást, a mindenízű cukorkát, az időnyerőt és a tekergők térképét is.Időjárás»BékéscsabaBékéscsaba
Budapest
Debrecen
Eger
Győr
Kaposvár
Kecskemét
Miskolc
Nyíregyháza
Pécs
Salgótarján
Szeged
Székesfehérvár
Szekszárd
Szolnok
Szombathely
Tatabánya
Veszprém
Zalaegerszeg
erősen felhős vagy borult idő
16°C
Hétvégén is kitart a szeles, csapadékos idő
Időjárás ma és az egész héten » Kedves Olvasóink!
Szeretik a Balatont? Van kedvenc szállásuk, éttermük, strandjuk, palacsintázójuk, borozójuk? Amennyiben igen és ezt szívesen megosztanák másokkal is, kérjük küldjenek rövid leírást, vagy fényképet, akár videót a balaton@origo.hu címre!
ÍRJON NEKÜNK

RSS

MOBIL
ARCHÍVUM

HÍRLEVÉL

CÍMKÉK
ROVATOK24 óra Itthon Nagyvilág Üzleti negyed Sport Autó Motor Tudomány Techbázis Filmklub Tévé Kultúra Utazás Egészség Időjárás Fotó TOVÁBBI OLDALAINKKomment.hu Zene F1 hírek Vállalkozói negyed Könyv Sorozatjunkie Múlt-kor Origo direkt Borbár SZÓRAKOZÁSJátékok Videa Videa kid G-Portál KvízPart T-Home IPTV HASZNOSSzülőknek Szoftverbázis Sztaki szótár Ok.hu iWiW [freemail] Randi Állás Fotókidolgozás Vásárlás Online aukció Biztosítás Ingatlan apró Moziműsor Moderálási elvek Post-it blog Utolsó link ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemAz [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.aEzt olvasta már?1/5A pelenkázás és a hivatali ügyintézés is bekerül a tananyagbaA pelenkázás és a hivatali ügyintézés is bekerül a tananyagbaA nemzetközi gazdálkodás a legkeményebb szak 2011-ben - nyilvánosak a felvételi ponthatárokNem tudta tartani a jobbikos iramot a Fidesz GyöngyöspatánÓvatlan férfiak miatt ugrott meg a HIV-fertőzöttek száma
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 22:11
Előzmény: #157  Törölt felhasználó
#158
Látom jól elvagy...
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 22:04
Előzmény: #153  Törölt felhasználó
#157
Ugyanis ahhoz is érettség és intelligencia szükséges, hogy az ember belássa valamilyen területen a saját korlátait és megfelelően nyitott legyen a jószándékú segítségre...
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 22:00
Előzmény: #153  Törölt felhasználó
#156
Longolo, esetedben tettem már néhányszor kísérletet a visszafogott hangú felvilágosításra, válaszként folytatódó, sőt fokozódó butaságömlengést kaptam, ezért a további kísérletezéssel felhagytam.
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 21:57
Előzmény: #150  watson
#155
Watson:

1. "Az viszon q...ra idegesítő hogy pont ilyen magas CHF-nél nem jut az ember CHF..."

Ezt mondom: ez duplán problémás. Nemcsak hogy nem tudsz bármikor beszállni (mert rendszerint magas árfolyamnál korlátoznak), hanem a már meglévő hiteleseknek is rossz, mert az árfolyamstabilitást elősegíti, ha vannak új beszállók és fokozza az árfolyamkilengést, ha éppen emelkedő árfolyamnál van korlátozva a short gyakorlatilag.

2. "Ez az árfolyamhatás azért nem ilyen jelentős ahogy írod."

Ezzel vitatkoznék. Csak nálunk kb. 6-8000 Ft mrd-nyi CHF hitelállomány van. Ennek havi törlesztőigénye kb. 50-100 mrd Ft nagyságrend. Ez nem kevés. Ha ehhez hozzáteszed egész Európát, akkor már érthető, hogy a CHF nem csak a menekülő valuta szerepe miatt van erősödésre ítélve, hanem a CHF hitelesek törlesztései miatt is. (az 1-es pontban írt korlátozások se csak nálunk vannak, a hitelválság óta mindenhol van valami).
exley 2011. 07. 23. 21:47
Előzmény: #151  Törölt felhasználó
#154
A történet összefoglalása professzionális pénzügyi jellemet takar. Világos érthető és fején találta a szöget. Azonban ne gondoljuk azt, hogy körmönfont magyar vállakozok abban az időben mind bugyuta kis falusi bigék szintjén tengették vállakozói létüket. Ők nagyon jól tudták, hogy sikamlós pálya..rámentek a jégre beszakadt alattuk, hát akkor gondoltak volna annó erre is, ha nem akkor a hullámsírban találják magukat. "béke poraira" a qrmány elkötelezte magát az unyó vagy a jóisten sem tudja kinek, felé, hogy 2020-ra 7 millió magyar ember lesz, az eü ellátó gézerővel dolgozik a problámán, az orvosok eltávolítása nem a véletlen műve. Szomecsgele a fiatal demokratikus eunasztáziás feladata a kronikus betegek mihamarabbi elszenderítése. Korszak alkotó feladat vár a fityeszre el kell tünteni a magyarság egy részét..a kényszermunka táborokba terelése az egészségileg kifogásolható tömegek között azonnal felüti a fejét a gűmőkor a tífusz a kolera és a pestis, könyörgöm mire szocsgele a sünnel beüzemeli a az ívóvíz mentes konténer táborokat, büdösek lesznek az emberek a tisztálkodás elemi feltételeinek legelemibb biztosítása nélkül, orvos sem lesz a magyar tájon, az emberek egymást fertőzve versenyezve fognak sztahanoviszta modón az elmúlásáért küzdeni. Jobb, ha bele törödünk 25 év mulva szellem városok lesznek, ha hagyjuk a fityesznyikok ámokfutását. achf gond magátol fog megoldódni.
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 21:40
Előzmény: #151  Törölt felhasználó
#153
Szépen összefoglaltad, gratulálok.Ezért fórumozok, hogy megismerjem más területeken dolgozó emberek gondolatait, tapasztalatait és esetleg együtt megoldásokat keressünk. Egyesek úgy gondolják a fórumra csak gazdasági szakemberek írhatnak és ha valaki nem az akkor véleménye fröcsögés /kiabáló ember habzó szájjal miközben fröcsög a nyála / Nem gondolom , hogy itt valaki is megütötte volna ezt a szintet.Ha valaki nem tud együttműködni kevésbé képzett emberekkel és tudását egyszerű érthető módon átadni az a saját gyengeségéről és inteligencia hiányáról tanúskodik.
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 21:30
Előzmény: #151  Törölt felhasználó
#152
Amúgy mellesleg:
Valamennyi banknak valamennyi devizahitelt saját ÁSZF-je alapján má régen fel kellett volna mondania.
Anno ui valamennyien hitelvizsgálatot végeztek, amelynek során megállapitották, hogy az adott hitelfelvevő, milyen mértéká törlesztőrészletet képes megfizetni havonta a bemutatott jövedelemigazolása alapján. Nos miután a CHF égbemenetele miatt a törlesztőrészéletek min 30%-kal emelkedtek, ergo a banknak meg kellene állapitania - a lakás fedezeti értékének csökkenése mellett persze - hogy az adós már hivatalosan nem képes a törlesztőrészleteket fizetni, ezért a hitelszerződést fel kell mondani.
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 21:19
Előzmény: #147  Törölt felhasználó
#151
Amint az alábbi példákból is látszik, nem egyértelmü az a helyzet, amelyet itt már napok óta vitattok elég fárasztó módon.
Pénznyelő folyton mondja a magáét, miszerint a devizahiteles felvette, az ő felelőssége, dögöljön hát bele.

Nézzük a történet lényegét: Előrebocsátom, hogy éppen egy angol nyelvá billentyüzet átmeneti gazdája vagyok, ezért a továbbiakban a gyorsaság kedvéért nem javtom ki folyton, ha nem pont azt irja, amit szeretnék.

Nos.
Kezdjük ött, hogy a belső fogyasztás felporgetése érdekében orbánviktor anno az évezred elején kitalálta a vállalkouzások számára a Széchenyi hitelt, az épitőipar felfuttatására pedig a magánszemélyek lakásvásárlásahoz nyujtott állami támogatást. Ügyvédként mondhatom, hogy ez aranykor volt a számunkra, a lakást eladük és vásárlők valósaágos láncot alkottak: aki eladta a lakását másnap megjelent egy vételi szerződés megkütése érdekében. A piac pőrgőtt, a lakások épültek szép volt a világ sejehaj. Csakhogy jött Megyó 2002-ben és már akkor zörgött a haraszt, hogy ennek a szép világnak hamarosan vége lesz. Igy is lett. Megyó rájütt, hogy a támogatott hitel támogatási összege - azonban túl, hogy esetenként 2. 3. lakásra költódott nem teremthető elő többé az államkasszából. Igy a támogatást már csak az elsó és 15Mft alatti értékú lakásokra tartotta fenn.
A gazdasági pürgés okán azonban ugyi a Ft qrva erős volt és az exportálő vállalatok folyton a kormányt basztatták, tegyen már valamit ez ellen. Ekkor jött be az emlékezetes támadás az erősebb sávszál ellen, amelyet az MNB (Járai) visszavert majd a barom állat - igaz PM segédlettel - feljebb tolta a sávszélt. Mire a Ft vészesen kezdett átlendülni a ló tulsó felére, a nagyeszü bankelnök erre 3%-ponttal megemelte az alapkamatot. Ez méginkább arra ösztönözte a kormányt, hogy hagyjon fel a hitelek támogatásával, ami lassan meg is történt.
Maradt tehát a maggas alapkamat, ebből következóen a magas forintos lakáshitel-kamat, ami kezdte visszavetni a hitelezáést.
Ekkor találták ki a bankok - a külföldi anyukák támogatásával persze hogy ha a jónép nem viszi a forinthitelt, adjunk nekik devizahitelt. Alacsény kamat,. alacsony törlesztő, mi kell még?
Jónép meg rábukott, mint gyöngytyúk a takonyra. A gazdaság pörgött, igéret volt, hogy maholnap eurozona tagok leszünk, munkanélküliséget hirból sem ismertük, hol itt a veszély?
Nos ez tartott ugye 2008.ig. A többit mindenki ismeri.
Kamatok, CHF elszáll, munkavállalók meg utcán.
Ki a hibás?
Kizárólag a Jóskapista, aki lakást, kocsit, számitógépet, plazmatv-t akart venni, mert elhitették vele, hogy itt van már a Kánaán? Elhitette vele a kormány és elhitette vele a bank, aki a végén már tukmálta az olcső hitelt és a hitelkártyákat.
Már emlitettem: sőgornőm ugy kapott 12MFT értékü CHF lakáshitelt, hogy a segélyén kyvül tényleges jövedelmet nem tudott igazolni. Nekem havonta egyszer valamelyik )mindig másik) bank küldött egy hitelkártyát, mivel rendesen fizettem a mobilszámlámat, ezért jó adósnak tüntem. Megszyvták.

Szőval mindent egybevetve továbbra is az a véleményem, hogy az nem egy járható út, hogy a válság okozta valamennyi terhet kizárólag a történet egyik/egyetlen szereplője viselje.
Hiszem, hogy ezt bármely byroság ugyanigy gondolná.
watson
watson 2011. 07. 23. 20:54
Előzmény: #144  Törölt felhasználó
#150
Ez az árfolyamhatás azért nem ilyen jelentős ahogy írod.
Az viszon q...ra idegesítő hogy pont ilyen magas CHF-nél nem jut az ember CHF (sőt semmilyen) hitelhez, amikor viszont semmi értelme felvenni akkor tukmálja a sok barom pénzügyi közvetítő.
Üldözni kéne a tevékenységet is! Ne közvetítsen senki, és ne lehessen átcsomagolt szemetet se árulni!

Valóban a bankok egyoldalú és tisztességtelen eljárása a pobléma.
MKB Euroleasingesek is elmehetnek a k... anyjukba!
EUR alapú autóhitelünk van és csak tőkét és kamatot fizetünk. A tetű MKB E. kamatban mutatja ki az árfolyamnyereséget, a kamatot, a kamatkülönbözetet, szóval mindent.
Az elszámolásuknak semmi köze a devizához, nyilván sem tartják devizában a kötelezettségeinket.
A fennmarardó tőke mindig annyi mint a nyitáskor megadott árfolyamon számolt tőketörlesztésekkel csökkentett összeg. nem értékelődik át sosem, az aktuális részlet tőketörlesztése is annyi mint a kezdeti árfolyamon megadott és az árfolyamkülönbözet valahogy bekerül a kamatkba. Szerintem sima számviteli csalás, de kinek van energiája süket fülekkel vitatkozni?
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 20:52
Előzmény: #145  Törölt felhasználó
#149
Ennek ellenére is úgy látod , hogy a "nyerészkedő, tudatlan,felelőtlen " hitelesnek kell egyedül megfizetni az összes kockázatból keletkezett kárt ?
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 20:49
Előzmény: #146  Törölt felhasználó
#148
Érdekes cikk.
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 20:49
Előzmény: #146  Törölt felhasználó
#147
A gazdasági lehetetlenülés fogalmát jelenlegi bírói gyakorlatunk nem nagyon használja. A mai magyar polgári jogban talán csak a Ptk. 241. §-ával rokonítható ("...a bíróság módosíthatja a szerződést, ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti.").

Ám ez alapján szinte elképzelhetetlen az elállásra való feljogosítás, vagy esetleg a kármegosztás méltányossági alkalmazása.

A szolgáltatás, és így a teljesítés lehetetlenüléséhez vezet az is, ha a teljesítést józan felfogás szerint a tisztesség és a méltányosság elvének figyelembevételével nem lehet elvárni: a kötelezett csak addig a határig köteles a teljesítés céljából erőfeszítéseket tenni, ameddig ezt tőle a méltányosság szerint el lehet várni. Ilyenkor beszélhetünk a kötelem túlnehezültségéről.

A Legfelsőbb Bíróság egy konkrét esetben meghozott döntésében a fentiekre tekintettel mondta ki: lehetetlenülés folytán megállapítható a szerződés megszűnése, ha a szerződéskötés után beállott körülmények miatt csak előre nem látott olyan rendkívüli nehézségek, vagy aránytalan áldozat árán lehetne teljesíteni, amelyet a kötelezettől nem lehet elvárni.
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 20:41
Előzmény: #144  Törölt felhasználó
#146
"Európában, Amerikában és Ázsiában is precedensperek indultak arra hivatkozással, hogy a globális válság hatására jelentősen terhesebbé vált a szerződés teljesítése. De vajon újratárgyalhatók-e vagy akár megszüntethetők-e a válság előtt megkötött szerződések arra hivatkozással, hogy vis maior történt?
Nehéz kérdés, mivel az Európai Unió jogszabályai és bírósági gyakorlata mindeddig nem határozta meg a vis maior fogalmát. Jelen állás szerint ellenkező megállapodás hiányában a vis maior körülmény nem szünteti meg automatikusan a szerződést, hanem csak annak teljesítését függeszti fel, vagy a teljesítési idejét hosszabbítja meg.
A teljesítés ellehetetlenülése
A gazdasági ellehetetlenülés fogalmát jelenleg a bírói gyakorlat nem nagyon használja. Így szinte elképzelhetetlen az elállásra való feljogosítás vagy esetleg a kármegosztás méltányossági alkalmazása. A szolgáltatás és így a teljesítés ellehetetlenüléséhez vezet az is, ha a teljesítést józan felfogás szerint a tisztesség és a méltányosság elvének figyelembevételével nem lehet elvárni: a kötelezett csak addig a határig köteles a teljesítés céljából erőfeszítéseket tenni, ameddig ezt tőle a méltányosság szerint el lehet várni. Ilyenkor beszélhetünk a kötelek túlnehezültségéről.
A felvetés sokkal aktuálisabb, mint gondolnánk: 2008-ban Donald Trump pert indított a Deutsche Bank Trust Company Americas ellen, különböző jogcímeken hárommilliárd dollár kártérítést követelve. Ezen jogcímek közül az egyik, hogy a Deutsche Bank jogtalanul utasította el annak elismerését, miszerint a hitelpiacon jelen levő pénzügyi válság és az Egyesült Államok ingatlanpiacának hanyatlása vis maior esemény, ami lehetővé tenné az építési kölcsön esedékességi idejének meghosszabbítását.
A perrel kapcsolatos kommentárok rámutatnak arra, hogy New York bírósági gyakorlatában még az olyan jelentős események, mint az 1973—74-es első olajválság, az Öböl-háború vagy az ázsiai piacok összeomlása az 1990-es évek végén, sem bizonyultak elegendőnek az ellehetetlenülés vagy a kivihetetlenség (vis maior) megállapításához. Ennek szellemében döntött a Fülöp-szigetek Legfelsőbb Bírósága 2009-ben.
Ezen logika alapján viszont nehéz elképzelni, hogy a hitelválságot bármely bíróság vis maior eseménynek minősítené. Trumphoz hasonló érvelést alkalmaz egyébként a Dow Chemical egy másik perben, kijelentve, hogy ,,a gazdasági valóság sokkal rosszabb volt december végén és 2009 elején, mint 2008. júliusban", illetve hogy ,,a történelmi léptékű piaci bukások sorozata megalapozza a szerződéses kötelezettségek alóli mentesülést".
Önmagában nem elég
Ha sikerülne is meggyőzni a bíróságot arról, hogy a gazdasági válság valóban vis maior körülmény, azt is bizonyítani kell, hogy éppen ez az esemény akadályozta meg az érintett felet szerződéses kötelezettségei teljesítésében. Önmagában tehát a gazdasági válság vis maiorként bizonyított fennállása nem elegendő a szerződéses kötelezettségtől való mentesüléshez. Továbbá azt is bizonyítania kell, hogy a válság a szerződés megkötése után fejtett ki olyan hatást, hogy a teljesítés lehetetlenné vált, és ez a szerződés megszűnését eredményezte.
Figyelembe véve a tapasztalatokat és a bizonyítás nehézségeit, kevésbé tűnik valószínűnek, hogy egy ilyen tárgyú perben bármelyik bíróság megállapítaná: gazdasági válság vis maior körülmény, vagy hogy éppen lehetetlenné tette egy adott szerződés teljesítését. Ha lesz ilyen per, a bíróság döntése különösen akkor fog nagy visszhangot kapni, ha annak javára dönt, aki szerint a gazdasági válság vis maior. Ebben az esetben ugyanis a piaci szereplők várhatóan tömegesen lépnek majd fel erre a bírósági döntésre hivatkozva. (az origo.hu nyomán)
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 20:23
Előzmény: #142  Törölt felhasználó
#145
Tuksz, ezzel is egyetértek: a devizahiteleknél a hazai bankoknál alkalmazott gyakorlat tényleg számtalan ponton nagyon problémás. Ilyen, ahogy az előbb írtam az egyoldalú szerződésmódosítás, ilyen az átláthatatlan kamatpolitika, és jó példát írtál azzal, hogy ilyen a devizahiteleknél alkalmazott egyéb tételek esetében is devizaalapú ár (holott annak csak a tőke, ill. kamat esetében kellene devizásnak lennie). E tekintetben valahogy abban is biztos vagyok, hogy ha a CHF gyengült volna, akkor valahogy hamar áttértek volna Ft-os kezelési költség és stb. alkalmazására...
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 20:19
Előzmény: #140  jacksonhole
#144
Abszolút egyetértek. A helyzet az sajnos, hogy ez kicsit szükségszerű. A nyugaton évtizedek alatt alakultak ki ezek, egy a piacgazdaságra áttérő, piacait gyorsan megnyitó ország esetében ez szükségszerűen lemaradásban van. Ahogy az emberek felkészültsége is (mind hozzáértés tekintetében, lásd pénzügyi ismeretek pl., mind hozzáállás tekintetében, lásd pl. még mindig az államtól várják a segítséget). Ezek sajnos lassabb folyamatok, mint a piacnyitás. Az átmenet évei meg szükségszerűen kevésbé, rosszabbul szabályozott, mint egy fejlett ország esetében. Ez nem mentség, csak egy egyszerű magyarázat.

A konkrét topicbeli témára meg: igen, valóban gáz a bank részéről engedett egyoldalú szerződésmódosítás, gáz, hogy átláthatatlan a hitelkamatok képzése (pedig ennek előre lefektetett módon kéne alakulnia). Viszont itt sokan a CHF árfolyammal kapcsolatban fröcsögnek, na az pont az, amiről nem tehet se a bank, se a mindenkori kormány. Sőt, tulajdonképpen éppen a korábbi hitelesek azok, akik a jelenlegi árfolyamemelkedés egyik okozói. Egyébként e tekintetben éppen a CHF hitelezés tiltása volt a lehető legrosszabb a hitelesek számára, ez ugyanis egyirányú utcává tette a CHF-re a hitelezésből gyakorolt árfolyamhatást.
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 20:08
Előzmény: #142  Törölt felhasználó
#143
Beleértve = *Beleértve
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 20:07
Előzmény: #139  jacksonhole
#142
Nem is az a lényeg, hogy az állami rendszer helyett a magántulajdont preferálod, hanem az, hogy az állam ugyanúgy nem lenne képes a feladatát ellátni, mint jelen helyzetben. (Ez amiatt van, hogy úgy vagyunk kapitalisták, hogy állami szinten a kommunizmus szabályait folytatjuk, ami a lehető legrosszabb kombináció a népnek.)* Tehát csöbörből vödörbe.

Beleértve a kiskirályok fojtatta fél-állami vállalkozásokat, ezek érdekében történő haszonszerzésből adódó koncepciós eljárásokat stb.
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 20:03
Előzmény: #140  jacksonhole
#141
Igen, de az is igaz, hogy melyik vállalat engedheti meg magának a mondjuk 80% virtuális terméket, huf költségek chf-ben való elszámolását, egyoldalú szerződésmódosítást (ami nem győzöm hangsúlyozni, hogy a jogállam megcsúfolása... akárcsak a bkv és tsai.)?

Topik gazda

koborvillam
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek