Topiknyitó: tigus7313 2011. 01. 10. 09:48

magánnyugdíjpénztárban maradóknak  

Ezt a topikot azért gondoltam létrehozni, hogy aki gondolkodik a maradáson, könnyebben tudjon olvasgatni, mert az ilyen típusú topikok előbb-utóbb átváltanak közgazdasági vitafórummá, amiben már elsikkad a lényeg, és sok lesz a ha…



Először is furcsa nekem, hogy 12 év elteltével kezdenénk vitatkozni egy rendszerről, hiszen eddig senki nem emelte fel a szavát, hogy milyen káros és rossz. Azt látni lehet, hogy a FIDESZ sem ezért tette most. Az előzmények, a kapkodás, az átgondolatlanság egyértelműen erre mutat, az hogy most mindenféle fedősztorit, illetve UTÓLAGOS okot (pl. államadósság) kitalálnak kicsit parasztvakításnak tűnik.



Ráadásul a nyugdíj téma pont egy hosszútávú kérdés, ahol 15-20 év felkészülés szükséges, ha változtatni akarunk, vagyis a rendszert nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni egy bizonyos társadalmi csoport súlyos érdeksérelme nélkül.

1998-ban ez a folyamat indult el a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében, vagyis a nyugdíjjárulékok bizonyos részének magánszámlára helyezése fejében a jövőben (15 év múlva – ebből telt el 12 év) az államnak kevesebb nyugdíjat kell fizetnie, ezáltal csökkentve az akkori költségvetésekre nehezedő kötelezettségeket.



Az, hogy a rendszer szabályozása hogy alakult, a hozamok a szabályok miatt mekkorák, ennek megvitatása már NEM KÉPEZNÉ e topik tartalmát, mert szorosan nem kapcsolódik hozzá. A hibás kormányzati döntéseket lehet bírálni, de azok nem érintik a magánnyugdíjpénztári reform alapelvét.

Mint ahogy az sem, hogy a rendszer bevezetésével keletkező költségvetési lyukat 12 év alatt semelyik kormány nem foltozta be, nem tett lépéseket ennek érdekében, vagyis újból a kormányzati döntéseket kritizálnánk a mi lett volna ha kérdésekkel. (nem függhet ettől az alapelv megítélése, és soha nem is támadták ezért)

Az sem lehet indok, hogy mostanra derült ki milyen terheket jelent a rendszer, hiszen egyértelműen mérhető, kalkulálható volt a költségvetési bevétel kiesésé mértéke, ez nem zavarta a 98-tól kormányzó FIDESZ és az utána következő szoci kormányokat sem.



Így ennek feszegetésének sincs sok értelme, és mivel a 12 év alatt a rendszer nem kapott kézzelfogható, publikus kritikát semelyik politikai oldalról hihettük azt, hogy teljesen elfogadott és örök. Ezáltal és ennek hatására alakítottuk ki életberendezkedésünket, életvitelünket, hoztunk bizonyos döntéseket. (emiatt lett volna fontos, hogy ennek folytatására tényleges lehetőséget adott volna az állam)

12 évet haladtunk egy úton, amiről szűk két hónap alatt eldöntik, hogy mégsem jó, az ismert okok alapján, minősíthetetlen feltételeket és döntési helyzetet adva az állampolgároknak.



igen van elkeseredettség bennem ezt látva – talán hiányzik:

a szakmai, társadalmi egyeztetés,

a nem kapkodó és improvizáló törvénykezés,

a megfelelő felkészülési idő meghagyása,

a tanulmányok,

a tényleges és fair döntési lehetőség a szabad választásra,

a változtatás jövőbeni hatásainak pontos és teljeskörű (ennyi idő alatt ez is lehetetlen) felmérése,

a hosszabbtávú gondolkodás a költségvetés tervezésében,

a kiadás-bevételi oldal figyelembevételével, azon elv, hogy ha a kiadás csökkentés lehetőséget ad, csökkentsük a bevételeket,

a kormányzati stílus és kommunikáció stb.



egyszóval e topik nem közgazdasági vitafórum lenne,



aki ellene van (így hirtelen a semmiből) az mnypt. rendszernek ne olvassa, nyugodtan kerülje el, hiszen nem térítés a célja a topiknak.

aki esetleg ingadózik, elolvashatja, de ne ez alapján döntsön, hanem saját meggyőződése alapján, hiszen a döntése következményét csakis ő viseli majd.



Ha szükséges volt a topik létrejötte az jó, ha meg nem, eltűnik ez is a süllyesztőben:).
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
grizzly_geza 2011. 01. 11. 09:52
Törölt hozzászólás
#100
grizzly_geza 2011. 01. 11. 09:51
Törölt hozzászólás
#99
jumbo2 2011. 01. 11. 09:48
Előzmény: #80  Törölt felhasználó
#98
Ezt a kérdést minden nap felteszed?

Azt hiszem teljesen egyértelmű a hozzászólásaimból, hogy meg sem fordul a fejembe az MNYP-ben való maradás.

Én kb. a nyugdíj járulékom 10%-át fizettem eddig az MNYP-be, 90%-ot az államnak. Sík hülye lennék lemondani a 90%-ról.
jumbo2 2011. 01. 11. 09:46
Előzmény: #77  tigus7313
#97
Te teljesen bekattantál.
jumbo2 2011. 01. 11. 09:45
Előzmény: #75  tigus7313
#96
"mert ha félelemben élünk, b.szhatjuk a nyugdíjat"

Igen tigus, a szoci maffia, aki szétlopta az országot, az most félelemben él. Ennek kifejezetten örülök.
grizzly_geza 2011. 01. 11. 09:30
Törölt hozzászólás
#95
grizzly_geza 2011. 01. 11. 09:28
Törölt hozzászólás
#94
tigus7313 2011. 01. 11. 09:24
Előzmény: törölt hozzászólás
#93
link

nekem ebből úgy tűnik, ráérsz.
grizzly_geza 2011. 01. 11. 09:24
Törölt hozzászólás
#92
grizzly_geza 2011. 01. 11. 09:23
Törölt hozzászólás
#91
Törölt felhasználó 2011. 01. 11. 09:19
Előzmény: #82  ujonc
#90
Volt egy kalkulátor, ahol megnéztem egy számítást (sajnos nem tudom hol, talán itt v.melyik fórumtémában volt egy link)
Ez alapján 30 e Ft-tal több volt az állami nyugdíjam, pedig az egyetemi + katonaéveket nem is számoltam bele.
Igaz, az állami nem örökölhető - bár a magánpénztári szla is csak akkor, ha nyugdíj előtt elpatkolna az ember.
Van kb. 5 millióm a számlán, de nem tudom, mit tegyek. Most hajlok arra, hogy semmit se tegyek - azaz állam bácsié lesz minden, így szerintem nyugodtabban aludnék.
De az, hogy most jól döntöttem-e, csak utólag derül ki, lehet, hogy 10-20 év múlva...
Minden esetre ha a kötelező szla. megszűnik, biztosan nyitok egy önkéntes számlát, hogy még nyugodtabban aludhassak...
De 2 hétig még jár az agyam, mekyik lenne jobb...
grizzly_geza 2011. 01. 11. 09:16
Törölt hozzászólás
#89
tigus7313 2011. 01. 11. 08:59
Előzmény: törölt hozzászólás
#88
a 18-hoz érdemes lehet még 2 évet megváltani a TB-nél, így meglesz a nyugdíjjogosultság.
Törölt felhasználó 2011. 01. 11. 07:31
Előzmény: törölt hozzászólás
#87
Hát olyan mint a magyar jogalkotás egésze.
Értelmezd ha tudod... Ha abból indulunk ki, hogy kaptunk ösztöndíjat, ezért akkor biztosítottak voltunk....
A húsz évem e nélkül is meg van:-))
Üdv:
grizzly_geza 2011. 01. 11. 01:07
Törölt hozzászólás
#86
ujonc 2011. 01. 11. 01:00
Előzmény: törölt hozzászólás
#85
Az iskolás évekkel nem is számoltam!
Lehet, hogy a 25 évem is meglesz? :-)
ujonc 2011. 01. 11. 00:55
Előzmény: törölt hozzászólás
#84
Az általad linkelt határozat, nem erről szól!
Itt a fegyveres állomány azon tagjairól rendelkezik, akik szakmukásban végeztek. Ez náluk a korkedvezményes nyugdíj miatt számított volna. Mondjuk érdekes is lett volna, ha még három évvel korábban mennek nyugdíjba.
A végén meg is jegyzi, hogy más munkakörre nem vonatkozik a határozat.
grizzly_geza 2011. 01. 11. 00:48
Törölt hozzászólás
#83
ujonc 2011. 01. 11. 00:47
Előzmény: #79  Törölt felhasználó
#82
És azt meg tudod mondani, mit kell annak tennie aki az állam rendszerben akar 100E nyugdíjjat?
A magánban ezt szépen ki lehet számolni! És az államiban, te fogod kalkulálni, módosítani a befizetéseidet ennek tükrében?
Törölt felhasználó 2011. 01. 11. 00:24
Előzmény: #64  jumbo2
#81
drop,

"Aki pedig lemond a nyugdíja feléről az bolond."

Nem bolond, csak vannak elvei, amihez ragaszkodik. Pl. ahhoz, hogy hacsak lehet, nem vesz igénybe állami szolgáltatást, bár igénybe vehetne.

Én pl. legalább 10 éve nem vettem igénybe állami szolgáltatást, nem voltam állami orvosnál, lemondtam a családi pótlékról, és most az az legnagyobb érvem a mnyp-ben maradás mellett, hogy végre lemondhattam az állami nyugdíjamról. És soha nem fogok az államnak sem szolgáltatni. Esetleg ingyen, de azt meg minek is vállanám. :)

Egyszerűen azért, mert nem kívánok semmilyen függőségi viszonyt az állammal kialakítani. Kivéve, ha nem tudom elkerülni.

De ha jól sejtem, Te is maradsz a mnyp-ban - legalábbis mintha ezt írtad volna valaha...

Topik gazda

tigus7313
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek