Topiknyitó: Törölt felhasználó 2003. 11. 18. 10:23

A Brau-kisrészvényesek tiltakozása és bojkott-felhívása  

SÖRGYÁRI AKVIZÍCIÓ HEINEKEN MÓDRA, AVAGY
HOGYAN VÁSÁROLJUK FEL AZ EGYIK LEGSIKERESEBB MAGYAR SÖRGYÁRAT EGY „ZACSKÓ SZOTYIÉRT”?
A BRAU UNION HUNGÁRIA RT KISRÉSZVÉNYESEINEK TILTAKOZÓ LEVELE
A Heineken 100%-os magyarországi leányvállalatának (Amstel Rt) a Brau Union Hungária Rt részvényeire tett nyilvános vételi ajánlatát a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) „az újkori magyar tőkepiac legtisztességteleneb b felvásárlási kísérletének minősítette”. A kisbefektetők véleménye szerint a Heineken Magyarországon azt is megengedi magának, ami tőlünk nyugatabbra meg sem fordulna a fejében. A felvásárló gátlástalanul visszaélt az elégtelen magyar törvényi szabályozás kínálta lehetőséggel, ezenfelül pedig számos megállapított és várhatóan a jövőben megállapítandó törvénytelenséget is elkövetett, hogy a kisbefektetőktől egy „zacskó szotyiért” szerezze meg a Brau Hungária kisebbségi részesedését és zártkörűvé alakíthassa a társaságot.
A magyar Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pedig tevőleges szerepet vállalt a törvény szellemének megkerülésében, és „a kiskapu bezárása helyett, nem csak a kaput, hanem az egész kerítést is lebontotta.”!
1. TILTAKOZUNK A TISZTESSÉGTELENÜL ALACSONY AJÁNLATI ÁR ELLEN...
Egyes, a nemzetközi gyakorlatban is széles körben alkalmazott iparági értékelési elvek és mutatók szerint a vételi ajánlat árfolyama meghaladhatná akár a 40 ezer Ft-ot is, az összes értékelési elv átlaga alapján pedig - első féléves vállalati adatokkal számolva - a Brau Hungária értékeként részvényenkénti 38,000 Ft körüli árat kapunk.
Az Amstel viszont a magyar cég részvényeinek darabjáért mindössze átlagosan 12,435 Ft-ot kínál. „A magyar részvényesek joggal kifogásolják, hogy Európa egyik legnyereségesebben termelő gyárát ne Európa legalacsonyabb árán próbálja a Heineken hátrányukra megkaparintani.” (TEBÉSZ)
2. TILTAKOZUNK AZ ANYAVÁLLALAT ÉS A FELVÁSÁRLÓ ÖSSZEJÁTSZÁSA ELLEN, MELYNEK VALÓSZÍNŰSÍTHETŐ ELSŐDLEGES CÉLJA: ADÓKIJÁTSZÁS, EGYIK ESZKÖZE: TISZTESSÉGTELEN ÁRFOLYAM-BEFOLYÁSOLÁ S, EREDMÉNYE PEDIG: A MAGYAR BEFEKTETŐK PÉLDÁTLANUL ALACSONY ÁRON TÖRTÉNŐ KISZORÍTÁSA CÉGBŐL...
Szeptember 5-én a Brau anyavállalata (Brau Union AG), mely a Heineken befolyása alatt állt már akkor is, a tőzsdei árnál 34%-kal olcsóbban eladta közvetlen irányítást biztosító befolyását az Amstel Rt-nek, a Heineken magyarországi leányvállalatának.
A Heineken két kapcsolt vállalkozása között létrejött ügylet valószínűsíthető célja adókijátszás! Független gazdasági szereplő az adott körülmények között nem válna meg a tőzsdei ár alatt 34%-kal ekkora részesedéstől! Az ügylet során a Brau Union AG 13 milliárd forint árfolyamveszteséget szenved el, mivel azonban csak a Heineken teszi át a magyar leányt egyik zsebéből a másikba, a virtuális árfolyamveszteségnek nincs jelentősége, az nem realizálódik! Annál nagyobb jelentősége van az így megspórolt osztrák adónak: Ausztriában az ügylet után 34%-os adót köteles fizetni a Brau Union AG, a magyar leánycég értékesítéséből származó nyereség után. A már elfogadható 30 ezer forint feletti ajánlat adóvonzata: 17,4 mrd Ft, míg a jelenlegi ajánlati ár „csak” 6 mrd Ft adófizetési kötelezettséggel jár. A „kapcsolt vállalkozások” adóelkerülésre irányuló szándékához, mint az objektív értékaránytalanságba n szenvedő ügylet megkötésének egyik mozgatórugójához nem férhet kétség! Az adóvonzatokhoz képest jóval kisebb mértékben drágítja a tranzakciót a kisebbségi tulajdonosok fair kifizetése: 30 ezres ajánlat esetén ez 5,5 mrd forint többlet kiadást jelent!
A 20 milliárd forint kötési összértéket meghaladó ügyletben a társaság törzsrészvényeinek 98,8%-a gazdát cserélt. A törzsrészvényekre a nyilvános vételi ajánlat során irányadó törvényi minimumárat ez a kötés, és ezáltal lényegében a két szerződő fél határozza meg! Ez elfogadhatatlan, mivel a szerződés hiányában (mely ráadásul a Tpt befolyásszerzésre vonatkozó szabályait is sérti) a minimumárat a PSZÁF állapítaná meg, különös tekintettel a Brau törzsrészvények értékelhetetlenül alacsony forgalmára az OTC-piacon! A szerződő felek magatartása kimeríti a tisztességtelen árfolyam-befolyásolá s Tpt. 206.§ (2) bek d) pont szerinti esetét!
Összefoglalva: a piaci árhoz képest feltűnő értékaránytalanságba n szenvedő ügylet nyilvánvalóan adókijátszásra és tisztességtelen árfolyam-befolyásolá sra irányul, több szempontból is sérti a tőkepiaci törvényt, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szintén több okból érvénytelen!
3. TILTAKOZUNK AZ AMSTEL/HEINEKEN JOGELLENESEN MEGVALÓSULT BEFOLYÁSSZERZÉSE ELLEN - MELYET A PSZÁF A TÖRVÉNY ÁLTAL ELŐÍRT JOGKÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL HAGYOTT...
Az Amstel (Heineken) a fenti ügylettel megsértette a tőkepiaci törvény befolyásszerzésre vonatkozó kógens szabályait, de a PSZÁF, bár a jogellenességet határozatában megállapította, nem alkalmazta a jogszabályba foglalt jogkövetkezményeket, mindössze egy nevetségesen alacsony összegű bírság kiszabásáról határozott.
4. TILTAKOZUNK AZ ÉRDEMI VIZSGÁLATRA ALKALMATLAN VÉTELI AJÁNLAT JÓVÁHAGYÁSA ELLEN, MELYET A PSZÁF-NAK - AZ ESET VALAMENNYI KÖRÜLMÉNYÉRE TEKINTETTEL - GONDOLKODÁS NÉLKÜL EL KELLETT VOLNA UTASÍTANIA...
Az Amstel Rt az említett adásvételi szerződésre alapítva nyilvános vételi ajánlatot tett a Brau Hungária maradék 6,8%-nyi szavazatot képviselő kisrészvényesei számára, ajánlata azonban a Tpt számos rendelkezését súlyosan sértette. A felek között szeptember 5-én életbe lépő szerződés és az eredeti ajánlat szövege alapján megállapítható, hogy az Amstel csak az általa még meg nem vásárolt részvényekre tette meg nyilvános vételi ajánlatát, ami a Tpt 71.§ (1) bekezdésébe ütköző olyan súlyos jogszabálysértés, és amely a vételi ajánlat érdemi vizsgálat nélküli elutasítását kell, hogy maga után vonja. Az ajánlata tárgyi hatályának megváltozása értelemszerűen új ajánlatot eredményez, ezért a fenti hiba hiánypótlás keretében történő javítására nincs lehetőség!
5. TILTAKOZUNK AZ ELLEN, HOGY A PSZÁF FIGYELEMRE SEM MÉLTATOTT EGY SZEPTEMBER 11-I KELTEZÉSŰ KISBEFEKTETŐI BEADVÁNYT, és érdemben nem foglalkozott az abban foglaltak vizsgálatával, holott az tételesen kitért az AMSTEL ajánlatának tarthatatlan, a kisebbségi tulajdonosok jogos érdekeit súlyosan sértő aspektusaira.
6. TILTAKOZUNK AZ ELLEN IS, HOGY AZ AMSTEL RT SZEPTEMBER 5-ÉT KÖVETŐEN FOLYAMATOSAN ZAVARTA A PIACOT HELYESBÍTŐ ÉS PONTOSÍTÓ KÖZLEMÉNYEIVEL, VALAMINT, HOGY A BRAU HUNGÁRIA IGAZGATÓSÁGA TÖBBSZÖRI ÍGÉRETE ELLENÉRE SEM BÍZOTT MEG FÜGGETLEN PIACI SZAKÉRTŐT A BRAU RÉSZVÉNYEK VALÓDI ÉRTÉKÉNEK FELBECSÜLTETÉSÉVEL, ÉS LÉNYEGÉBEN EZ A KÉT TÉNY IS JOGKÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL MARADHATOTT...
7. VÉGÜL MINDEZEKKEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN TILTAKOZUNK AZ ELLEN, HOGY A PSZÁF MÉG AZOKAT A LEHETŐSÉGEKET SEM RAGADTA MEG A KISBEFEKTETŐK VÉDELME ÉRDEKÉBEN, AMELYEK A LEHETŐ LEGNYILVÁNVALÓBB MÓDON RENDELKEZÉSÉRE ÁLLTAK VOLNA EGY MAGASABB AJÁNLATI ÁR KIKÉNYSZERÍTÉSE VÉGETT!
A PSZÁF egy félmondat erejéig sem foglalkozott a tisztességtelenül alacsony ajánlati árral; nem állapította meg az egy érdekkörbe tartozó, összejátszó vállalkozások között létrejött szerződés törvényellenességét, a tisztességtelen árfolyam-befolyásolá st, és nem vonta le belőle a kisbefektetők fokozott védelmének szükségességét sem; nem alkalmazta az Amstel törvényellenes befolyásszerzésének jogkövetkezményeit; végül pedig - miután lehetőséget adott a törvénytelenségek visszamenőleges kijavítására - október 31-én jóváhagyta az Amstel módosított ajánlatát, és ezáltal megnyitotta a kaput a kisbefektetők példátlanul alacsony áron történő kiszorítása előtt a Brau Hungáriából.
VÉLEMÉNYÜNK SZERINT A PSZÁF ELJÁRÁSA SZOMORÚ PRECEDENST TEREMTHET A HAZAI KISRÉSZVÉNYESEK SZÁMÁRA, és azt az üzenetet hordozza a tőkeerős nyugati versenytársak felé, hogy a magyar törvények lehetővé teszik kimagaslóan jól prosperáló vállalatok Európában példátlanul alacsony áron történő felvásárlását is, és azokat (ti. a törvényeket) egyébként is büntetlenül megszeghetik, mert a magyar tőkepiac felügyeleti szerve nem tud, és nem is akar tenni ez ellen semmit.
A BRAU KISBEFEKTETŐIKÉNT MOST A NYILVÁNOSSÁGHOZ ÉS - ÉRDEKVÉDELMI SZÖVETSÉGÜNKÖN KERESZTÜL - A BÍRÓSÁGHOZ FORDULTUNK IGAZUNK, A TÖRVÉNYESSÉG ÉS A MAGYAR TŐKEPIAC VÉDELME ÉRDEKÉBEN. Amit „ma” meg lehetett csinálni a Brauval, azt „holnap” meg lehet a magyar tőzsdén jegyzett bármely másik társasággal. A Heineken tisztességtelen és törvénytelen eljárásának bíróság általi megállapítása és szankcionálása ezért valamennyi magyar kisbefektető jól felfogott közös érdeke, és a Brau kisebbségi tulajdonosai a TEBÉSZ-szel karöltve mindent meg is tesznek, hogy az ügy végére ne kerülhessen pont a PSZÁF október 31-i határozatával...
BOJKOTT-FELHÍVÁS:
A Brau Hungária kisrészvényesei és a Heineken/Amstel eljárását elítélő más befektetők már több mint két hónapja bojkottálják a Heineken és az Amstel termékeit. Kérünk minden jó érzésű magyar állampolgárt, hogy csatlakozzon a befektetők mozgalmához, melynek mottója: „AMEDDIG A HEINEKEN A KÜLFÖLDI BEFEKTETŐKET TÖBBRE BECSÜLI, MINT A MAGYAROKAT, ADDIG A SÖRÉT IS VELÜK ITASSA MEG!!!”
A Brau Union Hungária Rt. kisrészvényesei
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
saru 2005. 04. 05. 11:48
#860
Alain kérdései teljesen jogosak, a válaszok ezekre a mai napig nem születtek meg! és miért kellett meghajolni a Hei csoport előtt?, mert elsősorban a PSZÁF segédkezett neki az ügyben!, de vajon miért?, mikor lesz minderre reális és hihető válasz???!!!
Törölt felhasználó 2005. 04. 05. 10:11
Előzmény: #858  Törölt felhasználó
#859
mihez képest járt jól? az osztrák Brau árához képest nem, a független számításokhoz képest sem. Ha pedig elvi kérdést csinálunk a heineken hozzáállásából, törvénytelenségeiből , akkor pedig kifejezettebben meg kellett hajolni a hei előtt..
Nem fizet osztalékot a Brau
2005.04.05 09:18
A tavalyi év után ismét nem fizet osztalékot a Brau Union. Ez főleg a sörgyár még bennmaradt kisrészvényesei számára negatív hír.
A társaság a 2003-as 2.7 milliárd forintos adózott nyereség után 2004-ben 909 millió forintot tudott csak elkönyvelni.
Törölt felhasználó 2005. 04. 01. 08:52
Előzmény: #857  Törölt felhasználó
#858
nyilván felajánlotta, neki biztosra kellett mennie, nem 100 db részvénye volt. Miután kijött a felvásárlás híre, ők erre az ajánlatra játszottak. Sokadszorra már egész tűrhat árat ajánlott a holland a 2003 nyári tőzsdeihez képest, az Alapnak nehéz lett volna másképp exitelnie, mint az ajánlattal.
Törölt felhasználó 2005. 04. 01. 08:47
Előzmény: #856  Törölt felhasználó
#857
ezek szerint a Concorde felajánlotta részvényeit, és ezért lapított a fűben eddig...
98.19%-on az ajánlattevő a Brauban
2005.04.01 08:17
Az ajánlattevő Brau Immobilien GmbH befolyása 98.19%-ra nőtt a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt.-ben a 2005. március 29-én lezárult nyilvános vételi ajánlat eredményeképpen.
A Brau Immobilien GmbH 235,365 db 3,000 Ft névértékű elsőbbségi és 9,309 db 3,000 Ft névértékű törzsrészvényt vásárolt, amely részvények összesen 4.99%-nyi befolyást testesítenek meg a társaságban.
Törölt felhasználó 2005. 03. 24. 14:27
Előzmény: #855  Törölt felhasználó
#856
Nem véletlenül nem akarták megmutatni azt a szerződést. Azt nem tudom, hogy az Amstel hogy járt, de hogy a Brauból eltűnt a nyereség, az biztos. A Tebésznek a különféle igénybevett szolgáltatások milliárdjait is meg kellene vizsgáltatnia. Ott is lesznek érdekes dolgok.
Még jó hogy a hülye hollandok kirúgtak egy csomó vezetőt a cégtől, azok legalább majd tanúskodnak a bíróságon. Szerintem már senki nem szereti őket, még Sopronban sem.
Törölt felhasználó 2005. 03. 24. 11:51
Előzmény: #854  saru
#855
Cégbírósági eljárást indított a Brau Rt. ellen a TEBÉSZ
2005.03.24 11:42
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) úgynevezett törvényességi eljárást indított a Győr-Moson-Sopron Megyei Cégbíróságon a magyar Brau Rt. ellen. Ebben kérte a Cégbíróságot, kötelezze a söripari céget a Heineken cégcsoporttal kötött összes szerződésének megmutatására, és tegye lehetővé a 2003-2004. évi könyvelésének TEBÉSZ általi áttekintését is- áll a TEBÉSZ közleményében.
A TEBÉSZ a gazdasági társaságokról szóló törvényben lefektetett, részvényest megillető tájékozódási jogra hivatkozva indította a nyilvános társaságok esetében precedens értékű eljárását. Nemrégiben ugyanis birtokába jutott egy olyan Fővárosi Ítélőtábla által hozott ítélet, amely kimondta, egy társaság még üzleti titokra hivatkozva sem titkolhatja el részvényese elől azon szerződéseit, melyet egy másik részvényesével kötött. Bár az ítélet zárt részvénytársaság esetében született, mivel azonban Gt. ide vonatkozó 27.§-a, a részvényest megillető tájékozódás témakörében nem tesz különbséget zárt és nyilvános társaságok között, így a TEBÉSZ szinte biztosra veszi jogi győzelmét. A most indított törvényességi eljárás konkrét célja az, hogy kiderüljön, a Heineken csoport hova és milyen módon tüntetett el törvénysértő befolyásszerzése óta a magyar Brauból több mint 3 milliárd forintnyi készpénzt, és milyen cégcsoporton belüli extra költségek miatt nem tud nyereséget termelni folyamatosan növekvő árbevétele ellenére sem a magyar leánycég.
Mint ismeretes a TEBÉSZ pár napja jelentette be, hogy nem tartja megfelelőnek a Heineken cégcsoport 17.200.- forintos új felvásárlási ajánlatát és azt nem fogadja el. A TEBÉSZ által törvényes minimumnak tartott felvásárlási ár 24.492 forint részvényenként, amelybe a kifizetési késedelem miatti kamatot és a tavaly indokolatlanul elmaradt osztalék összegét még nem számolta bele- áll a közleményben.
KIRÁLY!!!!!!!!!!!!
CSAK ÍGY TOVÁBB!!!!!!!!!
saru 2005. 03. 22. 15:18
#854
Vivát TEBÉSZ!
Fényesebb a láncnál a kard!...
Törölt felhasználó 2005. 03. 22. 12:29
Előzmény: #852  Törölt felhasználó
#853
Köszönet a TEBÉSZ-nek a tájékoztatásért
Tová bb harcol a TEBÉSZ
2005.03.22 11:41
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) nem fogja el a 17,200 forintos ajánlatot, 1 db Brau részvényét továbbra is megtartja és folytatja a háborút. A TEBÉSZ felkészült továbbá egy törvénysértőnek minősülő kiszorítási kísérlet megakadályozására is - áll a szervezet közleményében.
A TEBÉSZ tehát folytatja a nem általa kezdett háborút az újkori magyar tőkepiac legtisztességteleneb b felvásárlási kísérletét folytató Heineken csoport ellen. Bár továbbra is jelentős sikernek tarja a világ harmadik legnagyobb sörgyártójából kikényszeríttet magasabb összegű vételárat, de a most ajánlott 17,200 forint is még messze elmarad az általa törvényes minimumnak tartott 24,492 forintos ártól, amelybe a késedelem miatti kamat és a tavaly indokolatlanul elmaradt osztalék összegét még nem is számította bele.
A TEBÉSZ a Brau részvények jövőbeni várható értékével és kockázatával kapcsolatban a következőkre kívánja felhívni a kisrészvényesek figyelmét:
1) A TEBÉSZ továbbra sem számít gyors megegyezésre, vagyis a jelenleginél magasabb vételár elérése akár újabb évbe is beletelhet. Fontos tényező továbbá, hogy a felvásárló a vételi ajánlatban kilátásba helyezte a részvény tőzsdéről történő kivezetését, amit a BÉT közelmúltban végrehajtott szabályzat módosítása miatt gond nélkül meg is tud tenni. Ennek következményeként a részvény értékesítése a jövőben nehezebbé válik, kockázata jelentősen megnő.
2) A TEBÉSZ ugyanakkor felhívja a részvényesek figyelmét arra is, hogy azon részvényeik, amelyeket a jelen ajánlatban felajánlanak, a jövőre vonatkozóan automatikusan kiesnek érdekvédelmi hálójából. (Ez természetesen az elhúzódó vételi ajánlatból következő kamatkár megtérítésére későbbiekben szervezendő pertársaságba való belépési lehetőségre nem vonatkozik.) A TEBÉSZ a jelen vételi ajánlat lefutása után - elvi megfontolásból - csak azon részvények tekintetében kívánja képviselni a magasabb kivásárlási ár elérését, melyet tulajdonosaik - vállalva a magasabb kockázatot - most nem ajánlanak fel.
Törölt felhasználó 2005. 03. 22. 08:39
#852
12 körül TEBÉSZ közlemény várható!
Törölt felhasználó 2005. 03. 21. 12:51
Előzmény: #850  Törölt felhasználó
#851
Én olvastam a Tebész nyilatkozatát erről az ajánlatról és azóta ezt nem cáfolta. Dióslaki nem túl diplomatikus, elég világosan kiderül belőle a lényeg.
De tényleg lehet, hogy én látom túl egyszerűen a dolgokat.
Törölt felhasználó 2005. 03. 21. 12:08
Előzmény: #847  Törölt felhasználó
#850
szerintem nem teljesen egyértelmű, hiszen a korábbi határozott álláspontja után a mostani "homályos" nyilatkozatok szerintem jelentős változást mutatnak. Nem nyilatkozott a Tebesz a hollandok további csesztetéséről (szerintem eddig sem csesztetésről volt szó, hanem a törvények és a fair paici magatartás számonkéréséről). Szerintem senki sem befektetési tanácsot, hanem a korábbiakhoz hasonló helyzetértékelést vár el az ember.
Amúgy a tavaly az 2003.
Szégyen, hogy nyilvános, tőzsdén jegyzett társaságnál egy ilyen horderejeű ügy ennyi ideig húzodhat el. PSZÁF, bíróságok, BÉT: lehet egymásra mutogatni...
Törölt felhasználó 2005. 03. 21. 11:14
Előzmény: #848  Törölt felhasználó
#849
:)))
Törölt felhasználó 2005. 03. 21. 11:14
Előzmény: #847  Törölt felhasználó
#848
miért nem a brau igazgatóságát kérdezitek, hogy felajánljátok-e a részvényeteket???
Törölt felhasználó 2005. 03. 21. 11:03
Előzmény: #846  Törölt felhasználó
#847
Hogy látom én? A Heineken tett még tavaly egy ajánlatot, amit a Tebész és a Concorde fikázott, több szempontból is. (Szerintem jogosan)
Ennek ellenére a PSZÁF jóváhagyta az ajánlatot és ez hosszadalmas és számomra érthetetlen szünetek után most újra elindult.
Fellelhető Dióslaki nyilatkozata erről az ajánlatról, és gondolom csak azért, mert egy csomó idő eltelt azóta nem változott a véleménye.
Ugyanakko r azt is nyilatkozta, hogy nem akadályozza meg az ajánlatot, tudjon kiszállni aki akar.
Szerintem teljesen egyértelmű a dolog, a Tebész vélhetően bennmarad és folytatja a hollandok trükkjeinek a csesztetését. Szerintem az rendben van, hogy ezzel nem szívatja meg a többieket.
Persze 1 darab részvénnyel más ugrálni, mint sokkal, gondolom ezért nem ad tanácsot. Ha azt tanácsolja, hogy maradj bennt és később ebből szívás van, az nagyon gáz. A helyében én sem mernék tanácsot osztogatni. Szerintem csak annak szabad megtartani a részvényeket, aki nagyon jól átlátja a bonyolult szitut, tisztában van a lehetséges következményekkel és vállalja a kockázatot.
Azért az fontos tény, hogy nem a Tebész tette és hagyta jóvá ezt a határozatot.
Törölt felhasználó 2005. 03. 21. 10:15
#846
Valaki elmondaná pár sorban, hogy mirõl is van szó tulajdonképpen? Mert visszaolvasva sem derül ki számomra. :/
Zseton 2005. 03. 21. 10:02
Előzmény: #843  Törölt felhasználó
#845
Kedves Dióslaki Gábor!
.
Megdöbbenés sel olvastam az alábbi fejtegetésed:
"Mint köztudomású a TEBÉSZ-nek 42 tőzsdei társaságban csak 1-1 db részvénye van, így a vételi ajánlat tekintetében szerintem nincs érdemi jelentősége annak, hogy a TEBÉSZ részvénye felajánlásra kerül-e, vagy sem."
.
Szerintem nagyon is van jelentősége. A TEBÉSZ tudtommal azért birtokol valamennyi tőzsdei társaságban 1-1 részvényt, hogy hathatós jogalapja legyen valamennyi társaságnál a kisbefektetők jogainak érvényrejuttatásában . A cél tehát nyilvánvalóan nem valami optimális portfólió építés, ill. a profitszerzés, hanem a kisbefektetői érdekvédelem.
Amenny iben a TEBÉSZ felajánlja 1 db részvényét, az azt jelenti, hogy a Brau esetében erről az érdekérvényesítési lehetőségről a továbbiakban lemond, vagyis, egyáltalán nem csupán szimbolikus jelentősége van a tranzakciónak.
.
Ugy anakkor azt elfogadom, hogy a TEBÉSZ nem befektetési tanácsadó cég. Azzal, hogy közölné mi a szándéka 1 db részvényével, még nem hív fel senkit semmiféle befektetési döntés meghozatalára.
Sok válasz adható, pl.:
-felajánljuk, mert maximálisan sikerült érvényesíteni a kisbefektetői érdekek képviseletét
-felajá nljuk, mert bár többet reméltünk, de belefáradtunk,
-nem ajánljuk fel, mert kötjük az ebet a karóhoz,
-nem ajánluk fel, mert nem érezzük elvégzettnek a munkánkat, viszont a jelenlegi ajánlatot nem támadjuk meg, mert nem akarjuk megfosztani a többi -esetleg türelmetlen - kisrészvényest az exit lehetőségétől,
stb.. .
.
Válaszlehetőség tehát sokféle van, melyek egyike sem minősül befektetési tanácsadásnak, viszont szvsz a TEBÉSZ nem kerülheti meg azt a kérdést, hogy 1 db részvényének jövőbeli sorsáról egyértelműen nyilatkozzon.
.
Mind azonáltal gratula az eddigi Szkülla és Kharübdisz közötti sikeres lavírozáshoz.
.
Üdv:
Zseton
Törölt felhasználó 2005. 03. 21. 08:47
Előzmény: #843  Törölt felhasználó
#844
T. Dióslaki úr,
Szerintem eddig a Tebesz határozott állásfoglalásaival, nyílt leveleivel folyamatosan kifejtette véleményét az adott eseményről, árról, bírósági döntésről vagy annak hiányáról, stb. Mindezeket a legapróbb részletekig kifejtve.
Most, amikor döntő szakaszhoz érkezett az ügy, pedig úgy érzem, hogy picit visszalépett korábbi hozáállásához, vehemenciájához képest, számomra (és úgy tünik mások számára is) értehetlenül. A Concorde-ról nem is beszélve.
A BRAU/Heineken és a személyes felelősök pedig röhögnek a markukban, a ki nem fizetett osztalék, a milliárdokkal megkönnyített Brau, a hamisítások, pökhendi és unfair hollandus magatartás és törvénytelenségek után. Mintha semmi sem történt volna az elmúlt másfél év alatt.
Törölt felhasználó 2005. 03. 20. 15:46
Előzmény: #842  Törölt felhasználó
#843
Tisztelt Saru és más érdeklődők!
A kérdés ügyes, de én átlátok a szitán! :)
Mint azt korábban is mondtam a TEBÉSZ összeférhetetlennek tartja érdekvédelmi tevékenységével, hogy befektetési tanácsokat adjon. Az a javaslat viszont, amit várna, hogy Ön felajánlja-e részvényét, vagy se, szerintem befektetési tanácsnak minősülne. Mint köztudomású a TEBÉSZ-nek 42 tőzsdei társaságban csak 1-1 db részvénye van, így a vételi ajánlat tekintetében szerintem nincs érdemi jelentősége annak, hogy a TEBÉSZ részvénye felajánlásra kerül-e, vagy sem. Tehát sajnos, csak ismételni tudom Önmagam. Önnek egyedül kell döntenie a vételi ajánlat elfogadása kapcsán. A döntésre azonban még van elég ideje, mivel a vételi ajánlat csak március 29-én 16 órakor zárul. Addig tehát van még ideje dönteni.
Az okirat hamisítás és csalás alapos gyanúja miatt tett feljelentésünk jelen időpontban ügyészség előtt van.
Dióslaki Gábor
a TEBÉSZ elnöke
Törölt felhasználó 2005. 03. 19. 20:14
Előzmény: #841  Törölt felhasználó
#842
én csak annyit kérdeznék (megköszönve Gábor és a Concorde áldozatos munkáját is), hogy győzelemnek tekintik-e a mai helyzetet? Én nem nagyon tekintem annak, mert a 12800 forint helyett most másfél év múlva kaphatnak a részvényesek 17ezret (elmaradt osztalék, kamatveszteség, nem beszélve arról, hogy ha molba tesszük a pénzünket, kicsit jobban jártunk volna...) szerintem mi mindannyian bíztunk a 24-30 ezres árban, amely mellett a concorde nagyon soxor kiállt. Engem a legjobban a tebész tunyasága lep meg. Van olyan (rosszindulatú) ismerősöm, amelyik tudni véli, hogy Dióslaki 30 gurigát kapott a Concordetól és azóta mér nem olyan fontos neki az ügy. Szóval, jóü lenne tudni, hogy várható-e még egy kis küzdelem az ügyben, érdemes-e most Brau részvényt venni. Egyébként hogy áll a büntetőügy? A hamisítás nyílván egyértelmű, remélem, hogy már készül a vádirat! Ne vegye senki kötekedésnek a fentieket, nagyon sokat tett a Concorde és szövetségese, a Tebész, ezért az ügyért - még ha most fel is adták, a másfél évért köszönet illeti őket.
Törölt felhasználó 2005. 03. 19. 12:44
Előzmény: #840  saru
#841
csatlakozom saru-hoz. (a Concorde-nak is címezve a kérdéseket)

Topik gazda

Laurion
Laurion
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek