Topiknyitó: pampa 2009. 12. 18. 10:58

VÁLASZTÁS 2010  

Lassan aktuális lesz.



Egy kis olvasnivaló:



Vasban nehéz MSZP-snek lenni



A jelenlegi adatok azonban nem támasztják alá a szocialisták optimizmusát. A közvélemény-kutatások a júniusi EP-választásoknál is rosszabb eredményeket prognosztizálnak. Számításaink szerint ebben a helyzetben nem zárható ki az sem, hogy az ország három-négy kisebb megyéjében, Vasban, Zalában, Tolnában, esetleg Nógrádban nem lesz a pártnak sem egyéni, sem listás mandátuma.



A legrosszabb pozícióból a Vas megyei jelöltek vágnak neki a kampánynak. A megyeszékhely, Szombathely ugyan a mai napig MSZP-s polgármester vezetése alatt áll, a közgyűlési többség azonban már rég áttolódott a jobboldalra. A párt Vasban hagyományosan rosszabbul teljesít az országos átlagnál, a 2006-os győztes országgyűlési választáson is csak harminchat százalékot kapott a Fidesz ötvenhárom százalékával szemben, és egyéni körzetet már akkor sem sikerült elhozniuk. Az EP-választáson az egyik legrosszabb szocialista eredmény született ebben a megyében, alig haladta meg a 13,3 százalékot.



Ha az MSZP akár csak egyetlen százalékkal rontott támogatottságán az utóbbi hat hónap alatt, akkor egy mostani választáson kalkulációink szerint a párt megyei listájának nem jutna parlamenti hely. (A számítás természetesen hipotetikus, hiszen két különböző időpontban zajlott választás adatain alapszik, és a végeredményt 2010-ben a párt népszerűségi adatai mellett a riválisok támogatottsága, illetve a részvételi arányok is befolyásolhatják.)



Vas megyében négy mandátumot osztanak ki a területi listán. 2006-ban kettő jutott a Fidesznek, és az úgynevezett kétharmados szabály miatt az MSZP-nek is kettő.

Hogyan születik a listás mandátum?



Az MSZP szorult helyzetének megértéséhez érdemes felidézni, hogyan szabályozza a választási törvény a területi listás mandátumok kiosztását. A választás első fordulójában a pártlistára leadott szavazatokat elosztják a kiosztható mandátumok száma +1-gyel, azaz Vas megyében öttel. Az osztás eredménye adja meg azt a számot, ami egy mandátumot ér. Vasban 2006-ban 147 980 szavazatot adtak le, ebből adódóan 29 596 szavazat után kapott egy-egy párt egy parlamenti helyet.



A fideszes szavazatokból bőven kijött két mandátum, a szocialistáknál viszont nem. Náluk a kétharmados szabályt alkalmazták, azaz ha egy pártnak van annyi fel nem használt szavazata, amennyi kiteszi a mandátumhoz szükséges szám kétharmadát, még egy jelöltje bejut. Ekkor viszont az így felhasznált szavazatok és az egy mandátum elnyeréséhez szükséges szavazatok közti különbséget levonják az országos listára átvitt szavazatokból. Vas megyében az utolsó listás képviselői posztot 19 730 szavazattal szerezték meg, amihez az EP-választásival azonos, 13,3 százalékos eredményt kell teljesíteni.



Az MSZP listáját Ipkovich György, szombathelyi polgármester vezeti, a második helyet Nemény András megyei elnök kapta, ő a párt országos listáján is rajta van, a harmincharmadik.

Zalában jobb MSZP-snek lenni, de nem sokkal



Kissé jobbak a zalai szocialisták kilátásai. Zalában az uniós választást 14,6 százalékkal zárta a párt, és a 2006-os adatok alapján számításunk szerint 11,1 százalékos listás eredmény is elég egy megyei listás parlamenti helyhez. A megyében 2006-ban az öt egyéni körzetből egyet, Göndör Istvánét sikerült megnyerniük, kettőben a Fidesz–KDNP első fordulós győzelmet aratott. A 2006-os harminchét százalékos listás eredmény két helyre volt elég, a Fidesznek itt három mandátuma lett.



Az előrejelzést azonban megzavarhatja az is, hogy a térségben mindkét nagy párt – belső konfrontációi miatt – nagy cseréket hajtott végre. Göndör nem indul egyéniben, és a területi listán sem kapott helyet. A lista élén Baracskai József megyei elnök áll, őt a Göndört váltó Fodor Csaba követi.

A Jobbik bekavarhat



Tolna megyében, ahol négy országgyűlési hely vár listás kiosztásra, 15,3 százalékos teljesítményt hoztak júniusban a szocialisták, a 2006-os adatok alapján számolva legalább 13,3 százalék kell ahhoz, hogy a helyi listavezető bekerüljön a parlamentbe. Ha ez meglesz, akkor Harangozó Tamás megyei elnök, a volt EP-képviselő öccse, a Mozaik Klub egykori tagja szerezhet mandátumot.



Nógrád lélekszámban az ország legkisebb megyéje négy egyéni és négy megyei listás mandátummal. 2002-ben és 2006-ban a pásztói és a salgótarjáni kerületben az MSZP jelöltje nyert, a szécsényi és a balassagyarmati kerületekben a Fidesz–KDNP győzött. A megye nem teljesen reménytelen a szocialistáknak, hiszen az EP-választás is az országos átlag feletti támogatottságot jelzett, itt 17,7 százalékot értek el, és a 2006-os választáson 13,3 százalék elég volt egy listás hely megszerzéséhez. De nyáron a Jobbik nagyobb támogatottságot kapott, 18,7 százaléka egy teljes százalékot vert a szocialistákra. Így az új választáson egészen más szituáció állhat elő, mint 2006-ban, amikor még Boldvai Lászlónak és a jelenleg titokminiszterként működő Juhász Gábornak is sikerült egyéni mandátumot nyernie.link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 15:52
#440
Miért álszentkedik mindenki, hogy programokat akar???
Úgysem jelent semmit a program, mert:
- Az emberek legalább 90%-a nem programok szerint szavaz
- A programok és a megválasztott kormány tettei: ég és föld
Ergo a program csak vádaskodások alapját képezi (lásd: nyugdíjtéma).
Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 15:20
Előzmény: #434  Törölt felhasználó
#439
1./ Ez a lényeg, a többi csak puder:
az összes közpénz mozgásának bevétel-kiadás oldalról minden szinten a teljes NAPRA KÉSZEN történő nyilvánossá tétele az interneten, elhagyva ebben az esetben a személyiségi jogokra, üzleti titkokra való hivatkozásokat.
2./ az állami, kormányyzati, képviselők, (köz)tisztviselők jogállásának, kinevezhetőségének, visszahívhatóságának felülvizsgálata.
3./ a Törvényhozás teljes újra írása és szabályozása és egyszerűsítése, mert jelenleg ennek hiánya is már akadályozza a jogbiztonságot.

Kinek van ilyen programja? Talán a Jobbiknak.

Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 14:38
Előzmény: #437  Törölt felhasználó
#438
Elég hatékonyak voltak nem?
Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 14:37
Előzmény: #436  Törölt felhasználó
#437
Az mszp-nek van programja és azt végre is hajtotta
szétlopni az országot és eladni minden mozgathatot.Elég hatékonyak nem voltak?
Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 14:29
Előzmény: #429  Törölt felhasználó
#436
A hozzászólások tartalmával foglalkozom. Te meg kizárólag csak a Fidesz ostorozásával. Mszp-t ilyen zavaros időkben nem nagyon emlegeted igaz, de továbbra is minden mp-t kihasználsz ha a Fideszbe rúghatsz. Kiderültek az Mszp-ről a folyamatos disznóságok, Te mégis az állami vagyon lenyúlóit tartod becsben. A tolvaj pártra egyetlen rossz szavad nincs, ha esetleg egy egy halvány bírálat elhangzik feléjük, rögtön 100 Fidesz bírálat követi. Tudomásul kellene venni, az állami vagyon szétlopása bűn, és nem az ezekben résztvevőket kellene védened.
user24 2010. 02. 04. 13:57
Előzmény: #431  Törölt felhasználó
#435
:) látom te se tudod kire kéne x-elni...
egyébként pont ezt vitattuk meg családdal valamelyik nap, merthogy jönnek az engem válassz kiadványok.
szóval nemigen tudjuk miért válasszuk bármelyiket is.
de főleg azért nem, mert az hogy de szar a szomszédnál, na az nem egy jövő perspektíva.
sztem, ha a pártok - főleg a citrom - legalább annyi energiát fektetett volna a jövő tervezésébe/elgondolásába mint amennyit a másik köpködésére/ócsárolására fordított, már nem európa, de világelsők lennénk és a forint lenne a vezető deviza :)
Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 13:50
Előzmény: #432  pampa
#434
Pampa: mondasz néhány KONKRÉT ötletet, javaslatot? Várom. Mondjuk adókérdésben, eü-ben, költségvetési hiány lefaragásban, stb. tehát valami nagyobb témakörben. Konkrét, alternatív megoldási javaslatot az elmúlt néhány évből mondjuk. A "ne az emberekkel fizettessék meg" és társai értelemszerűen nem számít annak.
Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 13:46
Előzmény: #432  pampa
#433
pampa 2010. 02. 04. 13:46
Előzmény: #431  Törölt felhasználó
#432
Várd a március 15.-ét :))))

És nem csak azt mondta,hogy mi a rossz. Volt ötlete,javaslata is,csak ez le lett söpörve az asztalról...
Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 13:44
Előzmény: #428  pampa
#431
Neked pampa lehet, hogy annyi elég, hogy ha azt mondja az ellenzék, hogy a kormány szarul kormányzo. De nekem nem. Szerintem nem elég, ha azt mondja, hogy ez szar, hanem azt kéne mondania, hogyan csinálná ő. Ez nincs 8 éve. Én erről beszéltem.

De ahhoz, hogy valaki a pampák királya legyen, sajnos úgy tűnik, elég annyi is, hogy "ez szar".
Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 13:38
Előzmény: #429  Törölt felhasználó
#430
Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 13:37
Előzmény: #426  Törölt felhasználó
#429
Enigma8, magamba néztem, én tudom, milyen ember vagyok, de te mit tudsz rólam? Na látod. Akkor személyeskedés helyett a hozzászólások tartalmával foglalkozz.
pampa 2010. 02. 04. 12:45
Előzmény: #425  Törölt felhasználó
#428
Elnézést,hogy beleszólok.
De ha nem vetted volna észre az MSZP 8 éve kormányoz és neki azzal kellene foglakoznia,a Fidesz pedig 8 éve ellenzékben van és a fő tevékenységének a kormány hibáira való rámutatásnak kell lennie.

Hiszen az első a jó kormányzással tudna hatalmon maradni a másik pedig akkor tud hatalomra kerülni ,ha meggyőzi a választókat arról:
A kormány rosszul kormányoz,cserélni kell!
Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 12:45
Előzmény: #422  pampa
#427
pampa, tekintve, hogy ez egy gazdasági fórum, érdeklődöm: amúgy te a svéd modell ellen vagy? segítek: pl. én mellette.
Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 12:35
Előzmény: #425  Törölt felhasználó
#426
Pénznyelő! megint nem tünt fel , hogy nem hozzád szóltam.? Ismét nem tünt fel, hogy ugyanazokkal a módszerekkel, ma újabb állami cégnél bizonyosodott be (MÁV) a szándékos lenyúlás? Kedvenc pártfogolt maffiád országos, a lenyúlási módszerek hasonlóak, kíváncsi vagyok melyik állami vállalat lesz a harmadik a sorban? Ne velem foglalkozz, ne a Fidesszel. Nézz már önmagadba, milyen ember vagy te? Miért véded ezeket?
Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 12:05
Előzmény: #424  Törölt felhasználó
#425
Enigma8:

"Az Mszp valóban még most is csak a Fidesszel foglalkozik. Feltételes módban, naponta kinyilatkoztatnak valami hülyeséget a Fidesz ellen."

Az objektivitás jegyében: az feltűnt, hogy a FIDESZ 8 éve az MSZP-vel foglalkozik?
Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 11:50
Előzmény: #420  pampa
#424
Az Mszp valóban még most is csak a Fidesszel foglalkozik. Feltételes módban, naponta kinyilatkoztatnak valami hülyeséget a Fidesz ellen. "elbocsátaná, elvenné, bezárná" hasonló szavakkal naponta keresnek új témát, új szavazói kört, akiket megtámadnak ezekkel a vélhető kemény szavakkal. Semmi bizonyosság, csak a vád éljen, hogy ne Hagyókról, Zuschlagokról, Mesterházyakról, egyéb börtönviselt maffia tagokról kelljen nyilatkozniuk, beszélniük. Ajánlanám mindenki figyelmébe a nem egyedi esetekben elkövetett, de országosan hasonló módszereket alkalmazó lenyúlásokat. MINDEN ÁLLAMI VÁLLALATNÁL EZ MENT!! Valahol kevésbé, valahol nagyon. Ma éppen a MÁVnál borult ki a bili. Ott is az ismert módszerekkel lopták az állami vagyont. Informatikai, fejlesztés a címszó. Magyarországot már Amerika is megirigyelhetné, olyan komoly irodai fejlesztések vannak az állami vállalatainknál. Kommunikációs szerződés, tanulmányi szerződés, és már el is tünt a pénz. Azért a MÁV, esetében vasútvonal fejlesztés címén is milliárdok tünnek el. Haver cég megbízása, vasúti talpfacserére, a világ legjobb üzlete :))
Törölt felhasználó 2010. 02. 04. 11:20
#423
Mikor a Hír.tv-ben meghallom csintalan elvt.köszönését"Jó estét magyarok"Tőle számomra nagyon idegen.
pampa 2010. 02. 04. 10:56
Előzmény: #421  pampa
#422
2010.02.04. 10:45
Századvég: szétpukkant a nyugdíjlufi
A Századvég legutóbbi közvélemény-kutatása szerint a szocialista szavazók 36 százaléka nem hiszi, hogy a Fidesz bevezetné a svéd modellt.

link
pampa 2010. 02. 04. 10:52
Előzmény: #420  pampa
#421
Jobbikból "Lobbik"
Lapszemle

* Index

2010. február 4., csütörtök 08:33 | Frissítve: 2 perce

A választásokat megelőző pozícióharcok nyilvánvalóvá tették, hogy az alulról építkező radikális párt látszólagos demokratizmusa ellenére sem mentes a hatalmi reflexektől: a pártközpont több helyen a helyi alapszervek akaratát felülírva állított jelöltet. Ezzel jópár Jobbik-közeli értelmiségit sikerült megharagítani. Sokan a kampány miatt szükséges kommunikációs előírások, így a cigányozás és a zsidózás visszafogását nehezményezik – írja az eheti Magyar Narancs.

a cikk:link

Topik gazda

pampa
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek