Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Sehmet
Sehmet 2021. 12. 30. 10:37
Előzmény: #25016  totoro
#25020
Jogos, igazad van! A harmadik mondat is nehezen érthető, és az "és" szóval kezdődő tagmondat valóban új mondat lehetne. Látszik, hogy nem magyartanár írta. :) De ettől még a tartalom világos, és nincs relevanciája az árfolyamra. :)
Sehmet
Sehmet 2021. 12. 30. 10:30
Előzmény: #25015  cupi76
#25019
Nem mindegy, hogy ki vagy mi nyomja fel az árakat? A kispapírok úgyis csak spekázásra valók. :)
tomi23
tomi23 2021. 12. 30. 10:20
Előzmény: #25015  cupi76
#25018
a Btel sztori az 2015-ben volt ,ha jól emlékszem. jó sokan jó sokat buktak vele 
Zsuga
Zsuga 2021. 12. 30. 10:19
Előzmény: #25014  Sehmet
#25017
Mostanság egyre kevésbé működnek ezek a teóriák :(
totoro
totoro 2021. 12. 30. 10:12
Előzmény: #25011  Sehmet
#25016
A második mondatban a csökkenése szó után hiányzik egy vessző.
A harmadik mondatban a megnehezített után nem kell vessző, azt a jelenléte szó után kell kitenni, és szintén ebben a mondatban az elkerülni szó után is kell egy vessző (arról nem is beszélve, hogy a harmadik mondat így totálisan magyartalan katyvasz, szét kellett volna szedni két mondatba)
cupi76 2021. 12. 30. 10:11
Előzmény: #25014  Sehmet
#25015
Szerintem a cég nyomja fel az árakat! Egy- két milliós napi forgalom, egy kicsit gyanús! Én így már pár éve egy másik papírral már nagyon befaragtam (Btel) . Ezért csak óvatosan!!!!
Sehmet
Sehmet 2021. 12. 30. 09:59
Előzmény: #25012  Zsuga
#25014
Az éves minimum tegnapelőtt volt 13,80-nal, az éves maximum pedig 33 Ft. Van még mozgástér, és én a 25-körüli árfolyam rövid időn belüli elérését sem tartom lehetetlennek. Akkor bizonyára a napi forgalom is jóval magasabb lenne, mert az még most elég gyengus.
raus 2021. 12. 30. 09:51
Előzmény: #25012  Zsuga
#25013
Valakinek csinaljak az utolsó kiszállást!
Angliai bezár azt anyaország szokott fuccsba menni!!
Zsuga
Zsuga 2021. 12. 30. 09:37
#25012
+16% erre a hírre!??
Sehmet
Sehmet 2021. 12. 30. 09:31
Előzmény: #25007  totoro
#25011
Én csak kettőt láttam, a tagmondatok között, de volt olyan egyetemi tanártársam, aki zseniális elme volt, azonban - mivel nem kis hazánkban végzett, de magyar volt - nem sikerült neki helyesírási hiba nélkül leírni egy mondatot. Ez önmagában nem jelent semmit.
Sehmet
Sehmet 2021. 12. 30. 09:27
Előzmény: #25003  hibaz
#25010
Nem egészen, sőt! Az angliai jelenlét veszteséget termelt!
_Macika_
_Macika_ 2021. 12. 30. 09:16
#25009
tiszta szerencse hogy volt 100/split
így most fantasztikusan  olcsó#% sicc
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2021. 12. 30. 09:10
Előzmény: #25006  Bogi27
#25008
Amiben ti is, azért vagytok itt és károgtok a minél olcsóbb papírokért:-)
totoro
totoro 2021. 12. 30. 07:33
#25007
Engem már csak az elriasztana a cégtől, hogy a három mondatos közleményben sikerült három elemi központozási hibát (vesszőhibát) is véteniük.
Bogi27
Bogi27 2021. 12. 30. 00:37
Előzmény: #25004  raus
#25006
Akik itt vannak úgy sem hiszik el .Bizakodnak reménykednek. Miben hisznek valójában ,azt még ők sem tudják.
kupec 2021. 12. 29. 22:42
Előzmény: #25002  Törölt felhasználó
#25005
Nálam rendben megnyílik.
Bocs!
Egyébként a BÉT honlapján a friss közleményekben is megtalálod.
raus 2021. 12. 29. 21:21
Előzmény: #25001  kupec
#25004
Itt a vége sajnálom akik ebben hittek valaha!
Megy le 5 aztán keg lehet kb vagy Csepel sors!
hibaz 2021. 12. 29. 21:04
Előzmény: #25001  kupec
#25003
Most már egy üres cég lettünk....:))
Törölt felhasználó 2021. 12. 29. 20:54
Előzmény: #25001  kupec
#25002

Nem lehet megnyitni..
Bocs!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek