Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2021. 11. 09. 02:27
Előzmény: #24957  Nemtomicsináljak
#24960
Valoszinu, inkabb csak vagykent emlitettem.
Törölt felhasználó 2021. 11. 09. 02:27
Előzmény: #24958  Investor8
#24959
Ha mar ezt igy felhoztad: a tulajdonlas miatt. Igy, ugyanabbolo a penzbol nagyobb tulajdobhoz jutnak.
Investor8 2021. 11. 09. 01:21
#24958
Ha szükség lesz rá a Beltáv mért emelne tőkét a tulajainak pénzéből, hiszen úgysem térül meg, ablakon kidobott pénz, szóval semmi értelme?
Nemtomicsináljak 2021. 11. 08. 22:58
Előzmény: #24956  Törölt felhasználó
#24957
Persze tényleg ne, viszont azzal sem sokat érünk ha 8-10 Ft on tengődik majd az árfolyam 0 forgalommal 😟
Mondjuk adóoptimalizálásra jó , ha valaha lesz nyereséges év újra a tőzsdén😉
Börtön ,vagyonelkobzás 😃
Ugyan már, ebben a velejéig romlott, korrupt országban!??
Majd szép csendben eltűnnek a felelősök ,mint szar a fűben 😟
Törölt felhasználó 2021. 11. 08. 22:49
Előzmény: #24955  Nemtomicsináljak
#24956
A ceg megerdemelne, de a sok kicsi tulaj nem, tehat, inkabb megse. Borton es vagyonelkobzas a vezetoknek, politikusoknak! Ott1 nel szinten.  Meg jopar cegnel a beten. Szegyen. 
Nemtomicsináljak 2021. 11. 08. 21:55
Előzmény: #24954  Törölt felhasználó
#24955
Aljas mocskos tolvaj banda ez is!!
Lassan érik a tőzsdéről való kivezetése 😟
Törölt felhasználó 2021. 11. 08. 20:48
Előzmény: #24953  oxylant
#24954
Gratulalok! Ez is egy bunszovetkezet. Hara BET, hajra Magyarorszag!
Investor8 2021. 10. 20. 20:14
Előzmény: törölt hozzászólás
#24952
A nutex a higítást csinálja, semmi üzleti tevékenységet nem végez évek óta, a Telepes úton lévő székhelyen senki sincs.
Investor8 2021. 10. 20. 20:13
Előzmény: törölt hozzászólás
#24951
A nord saját tőkéje még nem negatív, de hamarosan az lesz amilyen gyengék az eredményei.
Robinyo 2021. 10. 20. 20:04
Törölt hozzászólás
#24950
Törölt felhasználó 2021. 10. 20. 18:55
#24949
egy körre
Törölt felhasználó 2021. 10. 20. 18:55
#24948
21.5z
oxylant
oxylant 2021. 10. 18. 10:36
Előzmény: #24946  Heinczi
#24947
Gondolod, vagy tudod is?!😎
Heinczi
Heinczi 2021. 10. 18. 10:29
Előzmény: törölt hozzászólás
#24946
Valamiért reszelik, itt tartják, itt akarják tartani.
Le van már zsírozva kié lesz Nord. Feladat, hogy tőzsdén tartsák. Választásokig meg töltve tartalommal szvsz 
Dexcar 2021. 10. 16. 17:50
Törölt hozzászólás
#24945
Dexcar 2021. 10. 16. 17:46
Törölt hozzászólás
#24944
oxylant
oxylant 2021. 10. 07. 08:13
Előzmény: #24942  Hathor
#24943

9 K-s Ricsi pá- pá, 1 éve..😊
A mokuskák is gyűjtögetnek már az odújukban, itthon is,- máshol is....😎
/Ha nem beszélünk róla, az még semmit nem jelent.😇
Gondolkodunk, tehát vagyunk.👍/
/A Gül meletti dolog elment...😊/
Hathor
Hathor 2021. 10. 07. 08:03
Előzmény: #24941  oxylant
#24942
Te aztan kitarto egy pali vagy. Nem semmi evek ota hogy birod ezt a sok kis trutyit a nyakba kapni, es nyelni folyton.
Nem kotekedes! Elismeres a kitartasert.
Nem semmi
oxylant
oxylant 2021. 10. 07. 06:16
Előzmény: #24940  VlagyimirMutyinxd
#24941

A világegyetembe indulnak járatok, a kozmosz magasságának megélése az emberiség örök vágya...📈😊🚀
Nincs ez itt sem másként, a pénz keresi az útját!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek