Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Milan16
Milan16 2021. 10. 05. 09:50
#24920
Azért Tarány ás Nagy lecserélése tavaly végzett egyetemista hölgyre?????!!!!!
Lantixx 2021. 10. 05. 09:48
#24919
Miért is lenne pánik?!
Milan16
Milan16 2021. 10. 05. 09:46
#24918
Nem látom,hogy nagy pánik lenne?!
csova 2021. 10. 05. 09:30
Előzmény: #24916  raus
#24917
És te eldtad már? 
raus 2021. 10. 05. 09:19
#24916
Akinek ez van adja el mert keg ben is mikor jött 1-2 nő onnan indult el a vég fele! 
Investor8 2021. 10. 05. 09:18
#24915
Azt kéne csinálniuk h tüntetni menni az ott1 központja elé, emellett a beszámolóban szerepel Mayer címe oda is menjenek el. A Quaestor károsultak sokat tüntettek, az ott1 esetén is ezt kéne tenniük, főleg h nem csődközeli helyzetben lévő cég. A nutex befektetői is menjenek tüntetni, alaposan lehúzták őket is, Nordtelekom esetén enyhébben van jelen ez a helyzet.
Dexcar 2021. 10. 05. 07:35
Törölt hozzászólás
#24914
Marsall
Marsall 2021. 10. 05. 07:14
Előzmény: #24909  kupec
#24913
Lehet egy bordélyházat is alapítanak,ezért szerveznek ki egy kis alaptőkét a létrehozásához.
Dexcar 2021. 10. 05. 07:05
Törölt hozzászólás
#24912
Dexcar 2021. 10. 05. 07:03
Törölt hozzászólás
#24911
oxylant
oxylant 2021. 10. 05. 06:12
Előzmény: #24909  kupec
#24910
Határon túli, Közép Eu-s kitekintés...🌏😎😇?
Investor8 2021. 10. 01. 09:12
#24908
Elég gyenge lett a félév, alig van már saját tőke, a csőd reális szerintetek 1-2 éven belül?
Heinczi
Heinczi 2021. 09. 29. 16:47
Előzmény: #24905  Milan16
#24906
Ebből mit látunk?
Magnus vonal? 
Milan16
Milan16 2021. 09. 29. 11:31
#24905
Aero VodochodyGulyás Gergely azt mondta, örül, ha magyar tulajdonba kerülnek külföldi cégek, de nem erősítette meg, hogy a cseh Aero Vodochody repülőgép-gyártó vállalatban többségi tulajdon szereznek magyar befektetők.A Portfolio úgy tudja, a tranzakció meg fog történni és hetek kérdése, hogy lezáruljon.
Törölt felhasználó 2021. 09. 21. 10:22
Előzmény: törölt hozzászólás
#24904
ez igaz,de jön uj 10 cég az miért nem kapcsolodik ezekhez?
Dexcar 2021. 09. 21. 10:08
Törölt hozzászólás
#24903
Törölt felhasználó 2021. 09. 21. 10:04
Előzmény: #24901  Heinczi
#24902
ez tény ,egyszer csak lesz valami,kiv mit csinálnak most,
Heinczi
Heinczi 2021. 09. 21. 09:35
#24901
Ez nettó spekuláció, így van. 
De a kérdést továbbra sem válaszolta meg senki: Miért tartják még mindig tőzsdén, miért nem vezetik ki a vérbe? Ez adja a spekuláció alapját itt. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek