Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
lizabell
lizabell 2020. 03. 16. 09:12
Előzmény: #22899  DadanKarambolo
#22900
Nem sokáig. Már csak 23.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 16. 09:02
Előzmény: #22898  DadanKarambolo
#22899
Nyitás 60k / 25Ft nem rossz
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 16. 08:51
#22898
Jó reggelt.
Indi: 25ft / 25810db
Törölt felhasználó 2020. 03. 15. 23:47
Előzmény: #22896  Törölt felhasználó
#22897
Igen, szvsz is a szektor fel fog porogni, de, h velunk mi lesz?
Semmit nem erdemlunk? Jatek a hatterben...
Törölt felhasználó 2020. 03. 15. 23:38
Előzmény: #22895  DadanKarambolo
#22896
Sajnos csak a kerdesek...
Igazan megszolalhatna mar vezetes...
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 15. 22:47
Előzmény: #22894  Törölt felhasználó
#22895
Te mire számítasz, hogy fog az árfolyam mozogni?
Törölt felhasználó 2020. 03. 15. 22:40
Előzmény: #22893  DadanKarambolo
#22894
???
Koszi. :)
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 15. 22:33
Előzmény: #22892  Törölt felhasználó
#22893
A szektort érinti, komoly adat forgalom növekedés várható, mivel a kapcsolattartás csak net, telefon használatával lesz megoldható.
A Nordot szvsz semennyire, mert eddig se csinált semmit, vagy csak valami minimálisat maszatoltak, hogy neve legyen a gyereknek.
Na, de ez a múlt és a jelen. 
Jövő: ??????? :-)))
Törölt felhasználó 2020. 03. 15. 21:41
Előzmény: #22891  Szemafor
#22892
Mit gondoltok, a szekrorunkat, s a mi gazdalkodasunkat mennyiben erinti a virus terjedese?
don_king
don_king 2020. 03. 14. 09:13
Előzmény: #22816  X9Z5
#22890
Mert a Magnus egy 100millio dollaros orosz megrendelessel rendelkezik. Ha az orosz költségvetés szarban lesz, akkor elállhatnak a dologtól. 
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 20:38
Előzmény: #22887  X9Z5
#22889
Meglatjuk. Szia. 
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 20:37
Előzmény: #22885  X9Z5
#22888
Te is tudod, a chart a mult. 
En is szamitok kitoresre. Hir kell. Egyelore varunk. Valamire. 
X9Z5 2020. 03. 13. 20:34
Előzmény: #22886  X9Z5
#22887
100 alatt add el, azt elsőre nem fogja átvinni, első tesztnél dobni kell majd.
X9Z5 2020. 03. 13. 20:34
Előzmény: #22884  Törölt felhasználó
#22886
Majd dobd el 90 felett, addig elmegy, 2018-ban majdnem elérte.
X9Z5 2020. 03. 13. 20:33
Előzmény: #22880  Törölt felhasználó
#22885
Ha behoz vagyont egy tőkés akkor nem ingyen teszi, sajnos hígítás lehet belőle, tehát új részvények, ne így legyen persze. Vegyél Akkot, a számlán lévő pénz elinflálódik, aki ért a tőzsdéhez az vesz vmi stabil papírt főleg ha már esett eleget, a Nord nem befektetés, ez spekuláció, ez nem egy ANY, amelynek fix megrendelései vannak és az osztaléka minden évben elég korrekt, ez csak egy ígéret, itt a jövőképre sok forgatókönyv van, a chartot érdemes nézni az utóbbi néhány évben, valószínűleg lesz kitörés, ki lehet szállni egy erős ellenállási szinten.
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 20:26
Előzmény: #22883  X9Z5
#22884
Nagyon dobatnad te ezt a ceget velem, ez egyre gyanusabb, na hello. 
Egy repulos cegnek a tozsden a helye, kicsit lazulj mar el, engedd el a fantaziadat. Acelipar? Plane!
X9Z5 2020. 03. 13. 20:22
Előzmény: #22880  Törölt felhasználó
#22883
Nem értesz a vállalatértékeléshez, mégha jön is ide vmi nem sokat fog érni ha Tarány acélipara v a repülős cég, ezekben alacsony a profit. Szóval hiába jön, nem lesz itt semmi!
Ja, mennyiről jött fel a Nord idáig, 3-5Ft volt az alja 2017-ben, azóta szépen feljött az árfolyam, örülhet mindenki egy 60-as szintnek idővel!
Az Akko hiperolcsó, bár a Plotinus még olcsóbb volt, azóta benne vagyok.
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 20:14
Előzmény: #22879  X9Z5
#22882
Most mar lepek, szia. 
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 20:13
Előzmény: #22879  X9Z5
#22881
Mar csak ez van  es kp. En ebben a cegben hiszek a legjobban a beten. Aztan, ha ez sem lesz, talan altivabb leszek bluekal, v buxal. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek