Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 03. 09. 15:31
Előzmény: #22656  Törölt felhasználó
#22660
Eszemben sincs! Egyaltalan nem erdekel mi van a papirra irva. 30, 40, v 50. Nincs jelentosege. A mennyisegem megvan. Tulajdonolni akarom. Nem kereskedni. Ez masrol szol!
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 09. 15:26
Előzmény: #22656  Törölt felhasználó
#22659
Ezt most úgy írod, mint, ha bármiből ki lehetne ma szállni nagyobb menniységgel, értelmes áron.
Törölt felhasználó 2020. 03. 09. 15:26
Előzmény: #22656  Törölt felhasználó
#22658
Jol van minuszka akkor neked azt irom hogy szarnyal a nord.. 
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 09. 15:22
Előzmény: #22655  Heinczi
#22657
Na, meg is van minden, Tesla, Luckin, még 5000 db Opus lóg a levegőben, tőzsdére szánt pénz kimerült. :)))
Törölt felhasználó 2020. 03. 09. 15:22
Előzmény: #22654  Törölt felhasználó
#22656
Ne viccelj mar, orulnelnha el tudnal adni mennyiseget 30-ig..
Heinczi
Heinczi 2020. 03. 09. 15:16
Előzmény: #22652  DadanKarambolo
#22655
Teljesen jó meglátás.
Lehet zsákolni. Tesla sem rossz, nekem  már a nagyon drága kategória, de vételnek egyáltalán nem rossz.
Nord marad, mindenképp.
Most itt flashelgetés megy az általános szakadásra, de részemről is tartás van.
Csak nehogy rávegyek még :-)
N-Force 
Törölt felhasználó 2020. 03. 09. 15:14
Előzmény: #22653  Törölt felhasználó
#22654
Nordot fekezik. Szvsz. A virus kapora jott. A Nord egy gyogyszem, ne feledjetek! Strategiavaltas lesz. Szvsz. 
Törölt felhasználó 2020. 03. 09. 15:09
Előzmény: #22652  DadanKarambolo
#22653
Ez a beszed!
Opus jo lehet. Nord jo lesz!
Ilyenkor ovatosan probaveteleket kell csinalni. Fokozatosan. 
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 09. 15:04
Előzmény: #22649  Heinczi
#22652
Hú-hú, van vérengzés mindenhol. Hazárdirozás ugyan, de lehet most érdemes bevásárolni. Én zsákoltam ma Opust, (ennyit csak ér már)meg fogok még Teslát is. Csak lecsillapodik ez a korona hiszti. Remélem nyár közepére vastag nyerők lesznek.
Ja, Nordot meg nem adom.
Törölt felhasználó 2020. 03. 09. 14:04
Előzmény: #22650  Törölt felhasználó
#22651
Forgalom 5 millka. 
Törölt felhasználó 2020. 03. 09. 14:00
Előzmény: #22649  Heinczi
#22650
Hat ez van. Ateletem mar hasonlokat. Ezert is surgettem a vezetest... ok tudjak... En tartom, egy db ot nem adok!
Gyerunk Nord, fordulj!
Heinczi
Heinczi 2020. 03. 09. 12:19
#22649
Szép napunk van, rock and roll :)
Izgalmas a BÉT ma. 
Dőljünk hátra, korrigál majd. 
N-Force 
don_king
don_king 2020. 03. 06. 18:51
Előzmény: #22646  hibaz
#22648
Hajrá! :)
Törölt felhasználó 2020. 03. 06. 18:24
Előzmény: #22644  don_king
#22647
No igen... csak az asztrologus. 
Kulonben, tenyleg hasonlit a TA hoz. 
Nezhetim igy is, ugy is. Mar csak egy jos hianyzik. Multkor talalkoztam eggyel, le is vett 1600 ra, no meg a rontast is, szoval megerte. Akkora musort levagott, h egesz nap azon rohogtem. :)) 
hibaz 2020. 03. 06. 18:19
Előzmény: #22644  don_king
#22646
Hát,tavaly augusztusban és novemberben a retrográd Merkúr időszak alatt volt rali...:))
Törölt felhasználó 2020. 03. 06. 18:19
Előzmény: #22643  hibaz
#22645
Meg az is??? Azt is figyeled? :))))
Ereztem, h a TA utcajaba be sem szabad lepnem! Annyi a szines vonal, h meg lehet orulni. Tisztara kozmosz. 
don_king
don_king 2020. 03. 06. 18:14
Előzmény: #22643  hibaz
#22644
Az asztrológia sosem  hazudik :)
hibaz 2020. 03. 06. 18:08
Előzmény: #22642  Törölt felhasználó
#22643
Bízzunk benne,hétfőtől direkt mozgásba vált a Merkúr is....:))
Törölt felhasználó 2020. 03. 06. 17:27
Előzmény: #22641  Törölt felhasználó
#22642
41. Koszonjuk piac. Mar csak egy kis hirecske kellene...
Szep estet mindenkinek!
Törölt felhasználó 2020. 03. 06. 15:10
Előzmény: #22640  asztika
#22641
Plusz!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek