Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Heinczi
Heinczi 2020. 01. 17. 21:10
Előzmény: törölt hozzászólás
#21940
Van érdeklődés, nem kell félni.
Akinek valami csoda folytán nincs még Nord, tankoljon.
pénzlesö 2020. 01. 17. 17:23
Előzmény: #21938  DadanKarambolo
#21939

Jó  nap   ez  így,  a  vételi forgalomnak  kell  sokat  erősödni még    .
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 01. 17. 17:00
#21938
51,8
hibaz 2020. 01. 17. 16:41
Előzmény: #21933  bumm
#21937
51,6
hibaz 2020. 01. 17. 16:41
Előzmény: #21933  bumm
#21936
51,2
stroppa
stroppa 2020. 01. 17. 15:51
#21935
Valami lesz itt. Sunyiba veszik hetek óta.
Törölt felhasználó 2020. 01. 17. 15:48
Törölt hozzászólás
#21934
bumm 2020. 01. 17. 15:26
Előzmény: #21932  bumm
#21933
egy önkéntes kivehetné
bumm 2020. 01. 17. 15:25
Előzmény: #21931  bumm
#21932
na még egy kicsi van.
bumm 2020. 01. 17. 15:14
Előzmény: #21930  Lafotex
#21931
51 nagyon nehezen megy, egyenlőre!!!!!!!!!!
Lafotex 2020. 01. 17. 12:58
#21930
64k megvettèk 51-en!
Törölt felhasználó 2020. 01. 16. 16:29
Törölt hozzászólás
#21929
pénzlesö 2020. 01. 16. 16:22
Előzmény: #21927  bumm
#21928
kicsi  a  forgalom  szerintem   hoz  most itt,
bumm 2020. 01. 16. 16:16
Előzmény: #21926  pénzlesö
#21927
én is egy kilövésre várok, 
pénzlesö 2020. 01. 16. 16:12
Előzmény: #21924  bumm
#21926
semmi nem  tarthat örökké ,ennek  is  megkel  majd indulni, kérdés  merre ?
Lafotex 2020. 01. 16. 16:10
Előzmény: #21924  bumm
#21925
51
bumm 2020. 01. 16. 16:02
Előzmény: #21923  Lafotex
#21924
itt mindig megáll az élet
Lafotex 2020. 01. 16. 15:56
#21923
50.8
pénzlesö 2020. 01. 16. 15:52
Előzmény: #21921  bumm
#21922
suttyomban  hol  tart a  papír   ?
bumm 2020. 01. 16. 15:50
Előzmény: #21920  bumm
#21921
valaki kiszórt reggel  vagy 25000 darabot, na az volt a jel

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek