Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 11. 28. 11:08
Előzmény: #21297  kimi99
#21300
:)
hibaz 2019. 11. 28. 11:08
Előzmény: #21298  Kisbot
#21299
Lehet,hogy nem sokára érkezik egy kivásárlási ajánlat......nem tudok semmit,csak megérzés !! 53---53,4
Kisbot
Kisbot 2019. 11. 28. 10:32
Előzmény: #21294  kimi99
#21298
Köszi, menni fog! 
kimi99
kimi99 2019. 11. 28. 10:07
Előzmény: #21296  Törölt felhasználó
#21297
Ja igaz bocsi mindenki
Jo pihit es kalappal zöldet du ra 
Törölt felhasználó 2019. 11. 28. 10:04
Előzmény: #21294  kimi99
#21296
Rendes vagy, koszi. :))
Mindenki miatt!
Törölt felhasználó 2019. 11. 28. 10:03
Előzmény: #21293  Kisbot
#21295
Be. Aki meg nem birta, annak kiment. 
Megyek aludni, szep napot mindenkinek!
kimi99
kimi99 2019. 11. 28. 10:00
Előzmény: #21293  Kisbot
#21294
Ügyes Grat
Lore miatt menjen is 
Kisbot
Kisbot 2019. 11. 28. 09:56
Előzmény: #21290  Kisbot
#21293
Üdv mindenkinek! Ez bejött... csont nélkül, úgy látom !
PTRN 2019. 11. 28. 08:12
Előzmény: #21291  martin36
#21292
Jajj, neee zellerévát volt balszerencsem olvasni anno setben. 
Nah, neki is inkabb csak kaparossorsjegy.
martin36
martin36 2019. 11. 27. 22:05
Előzmény: #21290  Kisbot
#21291

Egyertelmu.
Az esetek tobbsegeben az ilyen utolso perces lerantasok egy ket nap mulva magasabb csucsban vegzodnek.
Sajnos zellereva betojt a set miatt,es meg nagyobb pechunkre ebben ult,aztan adott vakon mint a bolondjoszag.
Egy ket masik meg lekovette,es mivel ekkora okos volt az idozites,a vevoknek mar nem volt idejuk visszabatorodni,ezt szivtuk meg.
Nagy vesz azert nincs,csak jobb lett volna fentebb zarni,kb ennyi.
Tenyleg nem lenne az sem baj,ha igy egy-masfel ev elmultaval kikohognenek mar vmi spekire jo hirt,mert ki tudja meddig lesz ez tarthato,h egy fika spekipapir farvizen evickelunk.
Kisbot
Kisbot 2019. 11. 27. 21:32
Előzmény: #21289  PTRN
#21290
Műbalhé volt a vége, nem csodálkoznék ha holnap nyitóban ledolgozná a felét.
PTRN 2019. 11. 27. 20:14
#21289
Pls, ne tozsdezz, ha nem birod. Kaparossorsjegy is egy opcio!!!
Ilyeneket ne muvelj, mert kiakadok 🤬
Törölt felhasználó 2019. 11. 27. 19:11
Előzmény: #21286  Kisbot
#21288
Teljesen egyetertek. Netto 4 % pluszban vagyunk. Minden jot!
Kisbot
Kisbot 2019. 11. 27. 19:07
Előzmény: törölt hozzászólás
#21287
Azért érdekes tanaid vannak ám! Ha mindenki így gondolkodna, mint ahogy Te akkor most bedőlne a BÉT. Nem kicsit, nagyon...
Kisbot
Kisbot 2019. 11. 27. 19:03
Előzmény: #21285  Törölt felhasználó
#21286
Szevasz! Én is csak távolból követtem a mai napot, néha ránéztem.
Teljesen pozitív minden. Erős forgalom 50 Ft fölött az árfolyam. Nem vágytam annyira a felső limitre, mert akkor megint felszúrás, majd lehúzás a vége. Úgy gondolom, hogy középtávon sokkal előnyösebb ha ezeken a szinteken erősödik a papír.
Törölt felhasználó 2019. 11. 27. 18:35
Előzmény: #21284  martin36
#21285
Koszi, nem figyeltem ezt a napot. 
A Nordot is csak periferikusan figyelem, en a tortenetert, igazamert vagyok itt. Meglatjuk. Irta mar Don is: tudas, idozites, hit, turelem. No meg alazat. 
Aki meg remeg, inkabb dobja. Ugy a jo mindenkinek. A forgalmunk szep. Nepszeru lesz ez a papir es ez ertek. 
Szvsz. Szep estet mindenkinek!
martin36
martin36 2019. 11. 27. 17:36
Előzmény: #21283  Törölt felhasználó
#21284
Est dobas utan szart be valaki.
Az is lehet h ugyanaz,csak estbol joval nagyobb pakkja volt mint nordbol.
Aztan automatikusan huzott maga utan par kakimatyit.
Sebaj,holnap jo vevo lesz beloluk.
Törölt felhasználó 2019. 11. 27. 17:31
Előzmény: törölt hozzászólás
#21283
Te panikoltad le? Tudom, nehez volt az ev, de ezt tulgondolod. Sportolj setalj. 
hibaz 2019. 11. 27. 17:21
Előzmény: törölt hozzászólás
#21282
Szinte az egész Közép-Európai tőzsdék át fognak állni a limit nélküli rendszerre,ne láss rémeket......
Törölt felhasználó 2019. 11. 27. 17:19
Előzmény: törölt hozzászólás
#21281
Nem megy ott?
Jobb lesz itt. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek