Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 10. 20. 10:08
#20380
inkább tqarány hozza be a repulést ide ,hogy tötrzénjen már valami.
AIDA64
AIDA64 2019. 10. 20. 10:08
#20379
mondtam hogy brexit vaze a végén meg lesz népszavazás azt meg leszavazzák brexitet ez tutko
Törölt felhasználó 2019. 10. 19. 22:45
Előzmény: #20377  Törölt felhasználó
#20378
Talan meg jovo heten lezarhatjak...
Amugy, nekem is tele van a ..... ezzel a Brexittel. 
Talan, abban remenykedhetunk, h szamunkra ami fontos, nem annak kimenetele, mint inkabb ideje. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 19. 19:31
Előzmény: #20376  AIDA64
#20377
megytovább a huzavona jövö tavaszra,bazmeg,angolok idiotábbavagytok mint a magyarok
hibaz 2019. 10. 19. 13:22
Előzmény: #20374  Törölt felhasználó
#20375
https://www.portfolio.hu/unios-forrasok/20191019/brexit-jon-a-tortenelmi-dontes-mit-kell-tudni-rola-404467 ; Ha már szombaton be kell menniük,akkor csak pontot tesznek a végére...
Törölt felhasználó 2019. 10. 19. 11:21
Előzmény: #20373  Törölt felhasználó
#20374
37 év óta példátlan módon egy szombati napon ült össze rendkívüli ülésre a brit parlament alsóháza, hogy a Boris Johnson brit kormányfő által minap az EU-val elért módosított kilépési megállapodás tartalmát jóváhagyassa. Mivel azonban a jóváhagyási indítványhoz fajsúlyos módosító javaslatok is érkeztek, amelyekről ha szavaznak, teljesen más irányt is kaphat az egész Brexit-folyamat, így rendkívüli jelentőségű, ami ezekben az órákban zajlik a Westminsterben.
Törölt felhasználó 2019. 10. 18. 16:20
Előzmény: #20370  omaha
#20373
Hat, h lehet igy gondolkodni kiloves elott?
Ali fel, aljon odebb, nyisson egy sort es ereszkedjen bele a pihe puha fotelkaba. Ott talan mem
Lesz baja
AIDA64
AIDA64 2019. 10. 18. 16:13
#20372
43ft lehetne roszabb is
AIDA64
AIDA64 2019. 10. 18. 16:12
Előzmény: #20369  AIDA64
#20371
brexitet még parlament csak megszavazza ha nem megy a hercehurca tovább
omaha 2019. 10. 18. 16:12
Előzmény: #20368  Törölt felhasználó
#20370
 csak nehogy a fejünkre hulljon a raketta !
AIDA64
AIDA64 2019. 10. 18. 16:12
Előzmény: #20368  Törölt felhasználó
#20369
jo volna
Törölt felhasználó 2019. 10. 18. 15:49
Előzmény: #20363  Filip
#20368
Kiloves elotti csend. 
Sziasztok. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 18. 10:15
Előzmény: #20366  Filip
#20367
Mert annyi már a reál.
Filip
Filip 2019. 10. 18. 10:13
#20366
am, a portfolió miért mutat most +5,5% ot? 
resone
resone 2019. 10. 18. 10:11
Előzmény: #20363  Filip
#20365
lépd meg a kezdő 100K-t
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 18. 10:08
Előzmény: #20363  Filip
#20364
Részemről semmi akadálya.
Filip
Filip 2019. 10. 18. 09:35
#20363
na mivan kezdődik a kilövés??
Törölt felhasználó 2019. 10. 17. 17:22
Előzmény: #20361  Nordbi
#20362
Van olyan is a tozsden, nem vitatom, de az nem a mienk lesz!
Van akit az egig emel, van akit a sirba dont. 
Lepek, tovabbi szep napot mindenkinek!
Nordbi
Nordbi 2019. 10. 17. 16:28
Előzmény: #20359  Törölt felhasználó
#20361
beszél majd az utókor
 miről ?  a sok bukóról 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók