Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 22. 15:06
Előzmény: #19859  AIDA64
#19860
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 22. 15:05
Előzmény: #19855  X9Z5
#19859
II. Cégformától függő adatok 1. A tag(ok) adatai 1/9. Földesi Géza (an.: Szász Zsuzsanna Ildikó)
Születési ideje: 1973/01/16
1027 Budapest, Frankel Leó utca 6. IV. em. 37.
A tagsági jogviszony kezdete: 2003/09/30
A változás időpontja: 2012/12/06
Bejegyzés kelte: 2012/12/06 Közzétéve: 2012/12/27
Hatályos: 2012/12/06 ...
Extrahozam 2019. 09. 22. 14:09
Előzmény: #19811  Törölt felhasználó
#19857
Gácsi úr szerintem nem ner-es. Erősen balos kötödésűnek látszik. Nehéz elképzelni, hogy pont vele üzletelne majd a rendszer. 
Törölt felhasználó 2019. 09. 22. 12:14
Előzmény: #19854  AIDA64
#19856
Csak nehogy a Geza legyen a Nord JaszaiGellertlight-ja...
X9Z5 2019. 09. 22. 10:55
Előzmény: #19854  AIDA64
#19855
Földesi még tulaj a Beltávban?
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 22. 10:54
Előzmény: #19853  Törölt felhasználó
#19854
és ki nem?utban volt inkább,mert tul sokat csicsergett
Törölt felhasználó 2019. 09. 22. 10:47
Előzmény: #1  roland75
#19853
Tul sokat csicsergett ugy tudom.
Törölt felhasználó 2019. 09. 22. 10:15
Előzmény: #19851  Extrahozam
#19852
Ez érdekes ,én sem vettem észreés ez jelent valamit Nordnál?
Extrahozam 2019. 09. 22. 09:56
Előzmény: #19850  X9Z5
#19851
Tárolt CégkivonatA Cg.01-06-315642 cégjegyzékszámú EnProtech Kereskedelmi és Tanácsadó Betéti Társaság "kényszertörlés alatt" (1125 Budapest, Szarvas Gábor u. 57.) cég 2019. július 7. napján hatályos adatai a következők:
I. Cégformától független adatok
1.Általános adatok
Cégjegyzékszám:01-06-315642
Cégforma:Betéti társaság
Bejegyezve:1996/06/25
Törlés hatálya:2019/05/28
Törlés módja:hivatalból
57.Eltiltás hatálya alatt álló tagra, képviselőre vonatkozó adatok
57/1.Földesi Géza (an.: Szász Zsuzsanna) 
Eltiltás kezdete: 2019/06/15 
Eltiltás megszűnése: 2020/06/15
A változás időpontja: 2019/06/15
Bejegyzés kelte: 2019/07/05 Közzétéve: 2019/07/06
Hatályos: 2019/06/15 ...
X9Z5 2019. 09. 22. 09:43
Előzmény: #19849  Extrahozam
#19850
Azt honnan tudod h eltiltották, ilyen nem találtam benne, részleteznéd kérlek?
Extrahozam 2019. 09. 22. 09:26
Előzmény: #19846  AIDA64
#19849
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 22. 09:18
Előzmény: #19844  oxylant
#19848
igen joreggelt felkelt akimkorán kel nordot lel
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 22. 09:17
Előzmény: #19843  hibaz
#19847
minden évben van ebben az évben volt 4,elöször 39 i-50-52-55volt
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 22. 09:16
Előzmény: #19845  AIDA64
#19846
nem látok semmit
oxylant
oxylant 2019. 09. 22. 05:47
#19844

Jó reggelt!
Nem gondoltam tegnap hajnalban, hogy ilyen  sokan fognak itt landolni, hogy sok ember fantáziáját keltettem fel a cikkel...
Aki itt rv. tulajdonos -nem véletlen-, az bízik a jövőben, bízik a papperban.
Tiszteljük meg egymást azzal h. aki itt van, az remél és hisz valamiben
Szép napot!
😁👍😊
hibaz 2019. 09. 21. 18:49
Előzmény: #19838  Törölt felhasználó
#19843
2-3 évente szokott speka rali lenni,ha más nem is lesz( új tulaj),legalább erre számíthatunk.Kérdés,hogy honnan fog indulni....ha ezekről a szintekről,akkor az nekünk jó. .
Törölt felhasználó 2019. 09. 21. 16:47
Előzmény: #19839  AIDA64
#19842
Igen es lassan kuszik fel. Beszedes, erot mutat. 
Törölt felhasználó 2019. 09. 21. 16:45
Előzmény: #19837  Törölt felhasználó
#19841

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek