Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 09. 12. 17:05
Előzmény: #19739  Törölt felhasználó
#19740
Z=45,9.
Törölt felhasználó 2019. 09. 12. 17:04
Előzmény: #19738  Törölt felhasználó
#19739
Veszik ezt a papirt, sunyin, de veszik...
Jelenleg 45,9.
Törölt felhasználó 2019. 09. 11. 15:52
Előzmény: #19737  Törölt felhasználó
#19738
Az ar csinalt. Egyre erdekesebb szamomra. 
Hajra Nord!
Törölt felhasználó 2019. 09. 11. 15:51
Előzmény: #19736  Törölt felhasználó
#19737
Adjatok csak, jo helyre megy!
Törölt felhasználó 2019. 09. 11. 15:50
Előzmény: #19735  oxylant
#19736
Ahh, csak a szokasos cumi.
oxylant
oxylant 2019. 09. 11. 15:45
#19735
Magasnak tűnik a 46?!?!
Törölt felhasználó 2019. 09. 11. 06:01
Előzmény: #19733  Törölt felhasználó
#19734
Valtozast erzek. 
Ez egy jel. 
Figyelni a jeleket!
Törölt felhasználó 2019. 09. 11. 04:28
Előzmény: #19732  Törölt felhasználó
#19733
Foldesi alaptag volt.
https://www.napi.hu/tozsdek-piacok/rovidesen_uj_ceg_jon_a_magyar_tozsdere.394958.html
A felesege jon, de az nem teljesen ugyanaz. Foldesi nevvel mar nem lesz a folytatasban. 
Bomlik az otos fogat.
https://www.nemzeticegtar.hu/nordtelekom-nyrt-c0110046480.html
Törölt felhasználó 2019. 09. 11. 03:46
Előzmény: #19728  Extrahozam
#19732
Miert nem Foldesi ujra?
Invest8 2019. 09. 10. 19:44
#19731
Közgyűlésre gyertek el! 
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 10. 18:53
#19730
ez is valami
Larry71
Larry71 2019. 09. 10. 18:18
Előzmény: #19728  Extrahozam
#19729
Igen néztem. Semmi új.
Extrahozam 2019. 09. 10. 18:17
Előzmény: #19727  Larry71
#19728
Földesi úr felesége
Extrahozam 2019. 09. 10. 18:04
Előzmény: #19725  AIDA64
#19726
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 10. 17:45
#19725
látom 45körül kavarog
aszti
aszti 2019. 09. 10. 17:36
Előzmény: #19723  PTRN
#19724
46,65
PTRN 2019. 09. 10. 17:30
#19723
Zaro?
hibaz 2019. 09. 10. 16:40
Előzmény: #19721  Törölt felhasználó
#19722
Visszatértünk a 46 ft-os árcentrumhoz......ez jó,de most ősszel ki is kellene törnie majd....
Törölt felhasználó 2019. 09. 10. 13:20
Előzmény: #19720  AIDA64
#19721
Nem engedik menni. Jelenleg ez van. 
Lesz ez forditva is. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók