Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
hibaz 2019. 08. 23. 16:46
Előzmény: #19299  PTRN
#19300
r 47 ft.
PTRN 2019. 08. 23. 16:38
Előzmény: #19298  hibaz
#19299
köszi :)
hibaz 2019. 08. 23. 16:36
Előzmény: #19297  PTRN
#19298
Könyvem nincs,de láthatóan szorítják lefelé ezt is.... 46,05---46,8 ft.
PTRN 2019. 08. 23. 15:46
#19297
sziasztok!
egy könyvet kérhetnék? bőven elég csak az eladói oldal :) szeretném látni, hogy dugóznak-e valahol
köszi
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 23. 11:47
Előzmény: #19295  X9Z5
#19296
hiába üzenünk ,nem böfögnek semmit
X9Z5 2019. 08. 23. 10:13
Előzmény: #19291  AIDA64
#19295
Meg kell üzenni Gácsinak h adja el a Beltávot, full veszteséges a Nord és ezzel tisztában van a Beltáv 4 tulaja is, főképp azzal h a jövőben sem fog nőni a profit. Szóval mihamarabb eladni a Beltávot, vagy legalább egy részét, új üzletágakat szerezni. 
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 23. 10:01
Előzmény: #19293  Muszka1
#19294
Pihenünk 
Muszka1
Muszka1 2019. 08. 23. 09:47
Előzmény: #19292  AIDA64
#19293
Ez ma felfüggesztette magát?
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 23. 06:07
#19292
ebböl nem derül ki semmi de legalább böfögtek
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 23. 06:05
#19291
A részünkre megküldött levelére válaszolva az alábbiakról tájékoztatom.
Társaságunk az értékpapír értékét vagy hozamát ill. a kibocsátó
megítélését közvetlenül vagy közvetve érintő információak rendkívüli
tájékoztatás formájában teszi közzé a http://www.bet.hu; a http://www.kozzetetelek.hu
oldalakon, továbbá a Társaság honlapján.
Ezen, valamennyi részvényes részére hozzáférhető információkon kívül,
további információkat nem áll módunkban adni egyes részvényeseknek, vagy
külön részvényesi csoportoknak.
Tisztelettel:
dr. Sugár Inez
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 22. 21:51
#19290
várás van.elébb utobb kiborul a bili
hibaz 2019. 08. 22. 18:44
Előzmény: #19287  Törölt felhasználó
#19289
A 46 ft-nak illene megtartania....
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 22. 18:30
Előzmény: #19287  Törölt felhasználó
#19288
Jók bizony.
Elmúlt hetek kiemelt forgalma nem véletlen.
Natúr speka jobban kilőtte volna az árat.
Ez már néhány tag gyűjtése volt. Akik már tudják mi lesz itt.
#nforce 
Törölt felhasználó 2019. 08. 22. 16:42
Előzmény: #19286  Törölt felhasználó
#19287
Azert ma is korogetnek 46 on. 
Jo lesz ez. 
Hajra Nord!
Törölt felhasználó 2019. 08. 22. 13:46
Előzmény: #19285  Csaba40
#19286
Nezni sem erdemes, neked is ezt javaslom. 
Csaba40 2019. 08. 22. 12:50
#19285
Itt mekkora érdeklődés van!!! Nem piszkálja ezt senki. Ez nem kitörés gyanús hanem letörés. 
tommy.b.goodie 2019. 08. 22. 12:12
Előzmény: #19283  AIDA64
#19284
en ezt mar nem birom. viszlat nov 15 en. larry azt mondta, hogy az aznapi zarot nezzuk meg.
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 22. 11:50
#19283
csorgunk,sajna
Törölt felhasználó 2019. 08. 22. 01:17
Előzmény: #19281  Törölt felhasználó
#19282
A Brexit, egy jo ugy az idohuzasra, a vezetes szamara. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 22. 01:14
Előzmény: #19280  Törölt felhasználó
#19281
A Nord vezetese azt sugallja, h a kinti magyarok szamatol fugg a jovonk. 
Szvsz ez tereles. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek