Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
aszti
aszti 2019. 08. 16. 14:38
Előzmény: #19219  Trebor10
#19220
jovannna
Trebor10
Trebor10 2019. 08. 16. 14:35
Előzmény: #19213  aszti
#19219
Hehe nem :)
Törölt felhasználó 2019. 08. 16. 14:33
Előzmény: #19217  pénzlesö
#19218
Aludni, aludni, aludni. 
Lehet mozi is. 
pénzlesö 2019. 08. 16. 14:18
Előzmény: #19212  Trebor10
#19217
Lényeg   legyen  forgalom akár  40Ft akár  50   , csak  úgy  lehet  keresni    vele  ,
oxylant
oxylant 2019. 08. 16. 14:05
Előzmény: #19215  aszti
#19216
ja, a naposok 2 kézzel...
aszti
aszti 2019. 08. 16. 14:03
Előzmény: #19214  oxylant
#19215
kezdődik megint a huzavona
oxylant
oxylant 2019. 08. 16. 14:02
Előzmény: #19212  Trebor10
#19214
Kár volt...
aszti
aszti 2019. 08. 16. 13:53
Előzmény: #19212  Trebor10
#19213
40-re ?
Trebor10
Trebor10 2019. 08. 16. 13:53
Előzmény: #19211  oxylant
#19212
Adtam be, csak nem piacin :)
oxylant
oxylant 2019. 08. 16. 12:10
Előzmény: #19210  Trebor10
#19211
kezd el a vételt, biztos, hogy látni fogjuk....
Trebor10
Trebor10 2019. 08. 16. 12:05
#19210
Valaki tudja, hogy miert nincs semmi forgalom ma?
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 08. 15. 17:46
Előzmény: #19208  Törölt felhasználó
#19209
Én is. 
Csákány
Törölt felhasználó 2019. 08. 15. 17:45
Előzmény: #19207  Törölt felhasználó
#19208
Leptem, tovabbi szep napot mindenkinek! :)
Törölt felhasználó 2019. 08. 15. 17:44
Előzmény: #19206  DadanKarambolo
#19207
:)
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 08. 15. 17:44
Előzmény: #19205  Törölt felhasználó
#19206
Én is adtam neked, csak azért is.
Törölt felhasználó 2019. 08. 15. 17:43
Előzmény: #19202  DadanKarambolo
#19205
A minusz az jar alapbol itt nehanyunknak.
Ment a plusz.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 08. 15. 17:42
Előzmény: #19202  DadanKarambolo
#19204
És ez??? XD
Törölt felhasználó 2019. 08. 15. 17:42
Előzmény: #19200  DadanKarambolo
#19203
Ma 644k volt a forgalom.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 08. 15. 17:42
Előzmény: #19200  DadanKarambolo
#19202
Ez most miért minusz?
Törölt felhasználó 2019. 08. 15. 17:41
Előzmény: #19199  DadanKarambolo
#19201
Erdekes es rejtelyes a kereskedese...

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek