Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 07. 27. 15:59
Előzmény: #17979  Törölt felhasználó
#17980
Egyebkent meg nevetseges ahogy tajekozodzunk. Hivogatjuk a ceget , , egymastol probalunk informalodni, kitalalni a lehetseges jovot, a kov egy evet. 
Tenyleg felbaszom magam, ha ranezek a kozzeteteleikre. Mi a fenenek egy ilyen hozzaalasu vezetesnek egy tozsdei ceg?
Ha valamit csinalunk, azt csinaljuk rendesen! 
Ide dinamika kell!
Gacsi, menj mar vegre nyugdijba!
Add at a helyed!
Ma egy kicsit paprikas vagyok. 
Törölt felhasználó 2019. 07. 27. 15:44
Előzmény: #17978  Heinczi
#17979
Nagyon remelem!
Aida szerint a Brexitre azert varunk, mert az nyitja meg a Digi utjat Angliaba, ha jol ertem ot. 
Az itthon tevekenykedo NER rel jobban jarnank, szvsz. Most itthon vannak lehetosegek. Nem igaz, h ezt Gacsi nem latja. 
Kivel targyal Gacsi?
Nyilatkozzon!
Heinczi
Heinczi 2019. 07. 27. 15:30
Előzmény: #17977  Törölt felhasználó
#17978
Nem hiszem. Addig biztos jön valami hír. Nem a brexit miatt van tőzsdén Nord, szóval kevésbé releváns. Szvsz
Törölt felhasználó 2019. 07. 27. 14:51
Előzmény: #17976  AIDA64
#17977
Oktoberig varunk?
Remelem nem!
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 27. 09:47
Előzmény: #17975  Törölt felhasználó
#17976
igy van jelszo brexitdigi
Törölt felhasználó 2019. 07. 26. 17:34
Előzmény: #17971  Qwertzuio
#17975
:))
1000.
Kezdodik. 
Apa kezdodik!
Törölt felhasználó 2019. 07. 26. 17:32
Előzmény: #17970  AIDA64
#17974
Csak most nezem, 43,5. 
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 26. 17:14
Előzmény: #17971  Qwertzuio
#17973
nem tudom de ha ez megindul,mert ez nehéz eset ,meg sem áll viking ig
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 26. 17:12
Előzmény: #17967  Törölt felhasználó
#17972
spekák tArtják mert venni akarnak itt nem egy ember kimbozik hanem vagy tizen ,meg kell venni a mennyiséget és mehet. ahhoz idö kell,okosság,brexit és gácsi más kérdés
Qwertzuio
Qwertzuio 2019. 07. 26. 17:11
Előzmény: #17969  AIDA64
#17971
10 és 100 vagy több?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 26. 17:06
Előzmény: #17969  AIDA64
#17970
emberek valaki egy zárotpls
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 26. 16:51
Előzmény: #17968  Qwertzuio
#17969
igy van jön a brexit aztán karácsonyra 1000ft
Qwertzuio
Qwertzuio 2019. 07. 26. 14:19
Előzmény: #17966  Törölt felhasználó
#17968
Sorrend szerint nem ez jön lehet
Törölt felhasználó 2019. 07. 26. 14:16
Előzmény: #17966  Törölt felhasználó
#17967
Ezek a 10 kas csomagok mindig az eladoin...
Tensleg azt erzem, nem engedik, h menjunk. 
Törölt felhasználó 2019. 07. 26. 14:09
Előzmény: #17965  Törölt felhasználó
#17966
Miert lapit ennyire ez a ceg?
Törölt felhasználó 2019. 07. 26. 14:02
Előzmény: #17962  AIDA64
#17965
Csak nem azt akarod mondani, h addig sehol semmi es jofiuk lesznek a fideszesek?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 26. 13:47
Előzmény: #17963  hibaz
#17964
minden kicsi megy ,ez majd akkor ha minden kicsi ,stagnál vagy semmit nem csinál.jönnek ide sáskahad
hibaz 2019. 07. 26. 12:22
Előzmény: #17961  AIDA64
#17963
42,4---42,5
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 26. 10:00
#17962
Október 13-ra tűzte ki az önkormányzati választásokat Áder János államfő. Az erről szóló nyilatkozatot pénteken tették közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 26. 09:51
#17961
látom nem yitott még ki a pálpusztai?

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek