Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 07. 25. 13:49
Előzmény: #17911  Törölt felhasználó
#17920
Megkerdezhetem, hova utazol? 
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 25. 12:48
#17919
r43ft
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 25. 12:48
Előzmény: #17914  Heinczi
#17918
én szerintem meg számit ,ma meg is volt a hir ,nekem ez elég,aki látja látja akinem én megyek uff,puff
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 25. 12:47
#17917
biorg már egy jo ideje veszi gobdolom elterelö hadmüvelet volt,mondjuk ha jol néztem csak molba meg ide szokott irni,én sem értem minek köpött be oda.
Heinczi
Heinczi 2019. 07. 25. 11:43
Előzmény: #17915  gilmour
#17916
Nem gondolom, hogy foglalkozni kellene vele. Hagyja csak. Írnak itt sokan sok mindent. Valakinek van ideje olyanra is, hogy több név alatt írjon ide-oda, hát baromira irigylem hogy ennyire ráér...
gilmour
gilmour 2019. 07. 25. 11:40
Előzmény: #17914  Heinczi
#17915
Ez OK, én ezt értem, csak az ő beírását nem értem. Egy másik topicban azt írja, hogy kuka, ne vegyenek bele, itt meg jön a beírása, hogy vett...Akkor most mi is van?!
Heinczi
Heinczi 2019. 07. 25. 11:31
Előzmény: #17912  gilmour
#17914
Brexitnek itt nem számít.
Nem azért van Nord a tőzsdén mert szénné keresné magát az angliai piacon. 
30.000 magyar brexit amúgy is marad kint minimum Angliában, ők továbbra is ügyfelek lehetnek szóval ezért ez mindegy.
Itt nem a brutálisan rentábilis működést árazzuk, szóval mindegy
hibaz 2019. 07. 25. 11:30
Előzmény: #17911  Törölt felhasználó
#17913
Addig remélem elvánszorog 60 ft-ig...)
gilmour
gilmour 2019. 07. 25. 11:26
Előzmény: #17911  Törölt felhasználó
#17912
Est média szekta topicbeli beírásról a lentiek tükrében mit kell gondolni? Most akkor kuka vagy sem? Ha kuka, akkor miért vettél?!Idézet: ma, 11:01 előzmény: #81567  Splash1989 #81576Kuka,ne vegyenek belöle,ott baj van Brexit miatt.
Törölt felhasználó 2019. 07. 25. 11:07
#17911
Jónapot kívánok.Egy pillanatra bejöttem,kaptam vettem keveset ,holnap utazom egy hónapra,addig is kitartást.Hónap végén ha lesz idöm veszek még,amugy raktam be párat 35ft ig hátha.Szép nyarat.Szept 2 ,jövök.
Törölt felhasználó 2019. 07. 25. 01:56
Előzmény: #17909  AIDA64
#17910
Jo ejt. 
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 25. 01:13
#17909
na megyek pihikázni
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 25. 01:12
Előzmény: #17906  Törölt felhasználó
#17908
néha azt érzrm vagyinör
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 25. 01:11
Előzmény: #17906  Törölt felhasználó
#17907
nem kell már felvan,bal picit viszketett -jobb még nem eiözö két napi vsisuketés dolog pont uhy lett
Törölt felhasználó 2019. 07. 25. 01:03
Előzmény: #17905  AIDA64
#17906
Ezt most felirom! :)
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 25. 00:59
#17905
hu hojnap stagnájás
Törölt felhasználó 2019. 07. 24. 18:44
Előzmény: #17903  martin36
#17904
Egy perce pont erre gondoltam. Nem is konkretan a Nutexel kapcsolatban, hanem ugy altalaban. Sok kezdo van most a beten, akik el sem tudjak kepzelni mi az a bukas, ugy ertem evekre, durvan...
martin36
martin36 2019. 07. 24. 18:40
Előzmény: #17902  Törölt felhasználó
#17903
Eleg szomoru.
Sokaknak fog ez meg sokba kerulni.
Törölt felhasználó 2019. 07. 24. 18:34
Előzmény: #17894  martin36
#17902
Viszont az, h ezek szabadlabon vannak is jelent valamit. Hagyjak...
Törölt felhasználó 2019. 07. 24. 18:29
Előzmény: #17894  martin36
#17901
+

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek