Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Lafotex 2019. 07. 24. 12:10
#17860
42
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 24. 10:12
Előzmény: #17858  Larry71
#17859
nem tudom ma nem leszek ,sarok az egészre valamire jo lesz szomszédok,julcsi nagymamája
Larry71
Larry71 2019. 07. 24. 10:04
Előzmény: #17856  AIDA64
#17858
Hanem?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 24. 10:03
Előzmény: #17855  Heinczi
#17857
szerintem sem,de ugye ez a tözsde,
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 24. 10:03
Előzmény: #17854  Larry71
#17856
addig van speka mig nincs hir és nem csak erre a részvényre igaz
Heinczi
Heinczi 2019. 07. 24. 09:59
Előzmény: #17854  Larry71
#17855
Szerintem is.
Jó lesz a Nord, a nutexel egy lapon sem említhető. 
Larry71
Larry71 2019. 07. 24. 09:42
Előzmény: #17853  Larry71
#17854
Szerintem itt több lehet ,mint speka!
Larry71
Larry71 2019. 07. 24. 09:39
Előzmény: #17852  AIDA64
#17853
Itt is csak speka lesz szerinted?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 24. 09:34
Előzmény: #17851  AIDA64
#17852
de mindenki az csinál amit akar,ki tudja lehet még egyszer meghuzzák e3stet is
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 24. 09:33
Előzmény: #17850  Larry71
#17851
öszintén irom most nutexbe belevetterm 37-39ig 600k és felment 42-43ig felpattant aztán egy nagy szar lett mindenki leöntötte és eladtam 35 ös átlaggal ,egyszerüen ,azt a részvényt 1000 milolioval lehet csak felspekázni,és akkor még huber nem is volt kjva annyukat.
Larry71
Larry71 2019. 07. 24. 09:28
Előzmény: #17848  AIDA64
#17850
Azt mondja ez jobb,mint a Nutex? Fene tudja!
Larry71
Larry71 2019. 07. 24. 09:27
Előzmény: #17847  hibaz
#17849
Nutexen gondolkodom,de lehet inkább itt bővítek. Szerintem 100-120 kinéz rövid távon.
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 24. 09:27
Előzmény: #17846  Törölt felhasználó
#17848
volt egy kicsi ,még az ellenkezö kéz nem volt ,ezért pluszban zárhatunk de ,csak az unalom kedvéért irtam,estmédiés viszketés he egyáltalán lesz szolok.itt nég csak töredéke volt.na szép 50fokos naPOT
hibaz 2019. 07. 24. 09:26
Előzmény: #17846  Törölt felhasználó
#17847
r 44,9
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 23:46
Előzmény: #17845  AIDA64
#17846
Tenyerviszketes?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 23. 22:54
Előzmény: #17844  AIDA64
#17845
tenylrjoslás
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 23. 22:44
#17844
holnap is záthatunk pluszban
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 20:56
Előzmény: #17842  Törölt felhasználó
#17843
Sorrendiseg. Bet  sorrend. Van ilyen? Kik a letrehozoi, mukodtetoi?
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 20:46
Előzmény: #17841  Törölt felhasználó
#17842
Minusz szor minusz, az plusz.
Koszonom szepen!
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 20:45
Előzmény: #17840  Törölt felhasználó
#17841
Gyertek minuszok, erot adtok, letrehozoik banatara.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek