Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 23. 17:14
Előzmény: #17819  Törölt felhasználó
#17820
aha akkor 3k maradt 43on kb
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 17:12
Előzmény: #17817  AIDA64
#17819
volt egy 43/4,6k/16:59:34 is.
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 23. 17:11
Előzmény: #17817  AIDA64
#17818
galloknál espanya 40fok felett van örület,aug 20 ig lesz vagy 50fok árnyékban hu bameg
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 23. 17:10
Előzmény: #17816  AIDA64
#17817
hihetetlen hogy a kézviszketés bal jobb mennyire látszik most fel meg le eszméletlen
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 23. 17:09
Előzmény: #17814  Törölt felhasználó
#17816
ezxerint valaki vett még 43 on ,jé ma 43 at vártam erre má megen bejött kár
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 17:08
Előzmény: #17814  Törölt felhasználó
#17815
17:05:10
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 17:08
Előzmény: #17813  AIDA64
#17814
Z/43/2K
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 23. 17:05
#17813
egy végét kérhetnék pussz
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 16:26
Előzmény: #17811  Törölt felhasználó
#17812
Erdekes, rejtelyes a papir, az biztos.
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 16:06
Előzmény: #17807  Lafotex
#17811
43/9816 elado. 
Hutik, szvsz.
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 16:03
Előzmény: #17806  martin36
#17810
En regebb ota veszem figyelembe a veteleket, igy nalam ez mar a sokadik.
Szvsz szandekosan teszik vissza.
Talan ki fog derulni elobb utobb.
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 16:00
Előzmény: #17808  hibaz
#17809
Szvsz nem speka vevo es nem akarja , h elszalljon...
hibaz 2019. 07. 23. 15:58
Előzmény: #17806  martin36
#17808
Ha a reggeli vevőnek fontos a vétele,akkor zárásig felszívja ezeket a folyamatosan lentebb ereszkedő eladókat....ha nem,akkor csak egy speka vevő volt....
Lafotex 2019. 07. 23. 15:52
#17807
43.5
martin36
martin36 2019. 07. 23. 15:50
Előzmény: #17805  Törölt felhasználó
#17806
Most mar masodjara tortent ez.
Sebaj,elobb utobb masnak is szemet fog szurni es nem fog hamvaba hullni a vetel.
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 15:15
Előzmény: #17804  AIDA64
#17805
42,1.
Mintha mi sem tortent volna. Mint mindig. Szep...
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 23. 12:45
Előzmény: #17799  Törölt felhasználó
#17804
nem tudom csak ugy néz ki.
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 23. 12:44
Előzmény: #17798  tommy.b.goodie
#17803
nem kizárt5 hiszen csak 2 telekom részvény van abbol is csak ez eladott,t com meg merkel után lehet esetleg de az még 3 év
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 23. 12:43
Előzmény: #17797  Heinczi
#17802
számszakilag tök mindeggy lásd estet
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 23. 12:42
Előzmény: #17796  tommy.b.goodie
#17801
én is

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek