Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
hibaz 2019. 07. 23. 09:59
Előzmény: #17758  DadanKarambolo
#17760
44--44,5
hibaz 2019. 07. 23. 09:59
Előzmény: #17758  DadanKarambolo
#17759
44--44,2
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 07. 23. 09:58
#17758
Látszik, hogy ez egy vevő lehet. Talán kiderül még júliusban a szándék??
Realt valaki dobna?  PLS.
hibaz 2019. 07. 23. 09:53
Előzmény: #17750  AIDA64
#17757
Én sem gondolnám,de valakinek megtetszett....
Lafotex 2019. 07. 23. 09:43
#17756
44.4
martin36
martin36 2019. 07. 23. 09:41
Előzmény: #17752  Lafotex
#17755
Jeee...
martin36
martin36 2019. 07. 23. 09:41
Előzmény: #17752  Lafotex
#17754
Jeee...
Lafotex 2019. 07. 23. 09:40
#17753
44
Lafotex 2019. 07. 23. 09:40
#17752
43.3
Lafotex 2019. 07. 23. 09:36
#17751
100k piaci volt!
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 23. 09:34
Előzmény: #17749  Lafotex
#17750
ne izguljon ugysem engedik el.est rali van
Lafotex 2019. 07. 23. 09:34
#17749
43!
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 23. 09:23
#17748
jo reggelt ,éljen estmedia speka vagy nem?42ftr.ma kis pluszban zár
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 02:51
Előzmény: #17744  Törölt felhasználó
#17747
*
kinek, mit ad?
martin36
martin36 2019. 07. 23. 01:26
Előzmény: #17741  Törölt felhasználó
#17746
Atadom,koszonom!
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 01:01
Előzmény: #17744  Törölt felhasználó
#17745
Halkulo zakatolas. Nema csend. 
Utolso oleles. Remeny es fajdalom. 
Törölt felhasználó 2019. 07. 23. 00:56
Előzmény: #17743  AIDA64
#17744
Egy tavolodo vonat hangja...
Ki mit erez?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 22. 20:50
Előzmény: #17741  Törölt felhasználó
#17743
 volt késleltettetben láttam
Törölt felhasználó 2019. 07. 22. 19:29
Előzmény: #17740  martin36
#17742
Ide az kellene, h Gacsi vegre megszolaljon.
Az elmult 10 evuk,... Hagyjuk.
Azt elismerem, h nem hazudtak szet magukat, nem vettek el az emberek penzet, de valamit most mar lepjenek, mert kulonben csak nezhetik a tavolodo vonatokat es csak varhatjak mindig a kovetkezot! Aztan egyszer vege lesz...
Törölt felhasználó 2019. 07. 22. 19:25
Előzmény: #17740  martin36
#17741
Nem lattam ezt az 50k t. 
Add at udvozletemet a fiadnak!
Szep estet mindenkinek!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek