Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 22. 17:45
Előzmény: #17717  Törölt felhasználó
#17720
lore bácsi hát ez az est már nekem is sokkolo amit csinálnak ott
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 22. 17:44
Előzmény: #17715  hibaz
#17719
ki ketten?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 22. 17:44
Előzmény: #17716  martin36
#17718
ja mert ez standard itt jobban nézik
Törölt felhasználó 2019. 07. 22. 17:37
Előzmény: #17716  martin36
#17717
Attol fugg ki volt. :)
martin36
martin36 2019. 07. 22. 17:36
Előzmény: #17715  hibaz
#17716
Azert kivancsi vagyok,neki fog e menni a figyelmeztetes a piacbefolyasolasra.
hibaz 2019. 07. 22. 17:30
Előzmény: #17712  AIDA64
#17715
Már csak ketten maradtunk ? :D  kiállt,a csibész,lehet csak kíváncsi volt,hogy hogyan reagál a fórum. Z: 41 ft.
Törölt felhasználó 2019. 07. 22. 17:29
Előzmény: #17709  hibaz
#17714
A vegen kivette? Nem figyeltem.
Törölt felhasználó 2019. 07. 22. 17:28
Előzmény: #17712  AIDA64
#17713

Ezt en nem latom, nalam 41.Udv mindenkinek!
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 22. 17:21
#17712
z39ft 50k leöntve
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 22. 17:08
Előzmény: #17709  hibaz
#17711
leöntötte benn maradt?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 22. 17:07
Előzmény: #17709  hibaz
#17710
vagy valos vagy ijeszteget,most kiderült
hibaz 2019. 07. 22. 17:04
Előzmény: #17708  AIDA64
#17709
Ki az a barom 39 ft-on 50k- val ????
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 22. 16:46
#17708
r41ft
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 22. 16:41
#17707
est mindent visz
don_king
don_king 2019. 07. 22. 11:06
Előzmény: #17704  AIDA64
#17706
Most úgy néz ki a ferihegy inkább EHEP
shadowd77
shadowd77 2019. 07. 22. 10:06
Előzmény: #17704  AIDA64
#17705
Majd ha jon ide a DiGi akkor meg mar ugyse lehet venni. Meglehet szeptemberre nem ?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 22. 09:54
#17704
42ftr minuszos zárás lesz
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 21. 09:53
Előzmény: #17702  Ayahuasca
#17703
mind hárman azok.
Ayahuasca
Ayahuasca 2019. 07. 21. 00:27
Előzmény: #17693  AIDA64
#17702
Csak Lorepapp-ot ismerem! 
Ő egy jó srác!! 
Lehet Hathor is! Nem tudom! 
Ayahuasca
Ayahuasca 2019. 07. 21. 00:25
Előzmény: #17697  Törölt felhasználó
#17701
Köszönöm! 
Viszont! 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek