Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 19. 17:15
Előzmény: #17679  AIDA64
#17680
Nagy csúszás után elindult a nordtelefonika
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 19. 17:14
#17679
Nagy csúszás után elindult a Digi mobilszolgáltatása
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 19. 17:12
Előzmény: #17677  Törölt felhasználó
#17678
ez marad addig mig ,belátják ez a helyes ut,kezdete
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 17:05
Előzmény: #17676  AIDA64
#17677
Jo a logód. 
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 19. 16:43
Előzmény: #17675  Törölt felhasználó
#17676
.
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 16:31
Előzmény: #17674  Törölt felhasználó
#17675
Jeg.
41,5/1K
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 16:24
Előzmény: #17673  Törölt felhasználó
#17674
Ovatos, fegyelmezett vetel. 41,9 en vagyunk.
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 15:12
Előzmény: #17672  Heinczi
#17673
Igen. Hasonloan velem. Nem lehet megallitani. Hiaba az eszaki jeg. 
Heinczi
Heinczi 2019. 07. 19. 14:59
Előzmény: #17671  Törölt felhasználó
#17672
Nem tudom mi épül be, de látszik, hogy a folyamatos vásárolgatások tartják a trendet.
Ma200 ott már elég közel van, az átmegy, akkor megint kilő.
Ha ez így folytatódik, akkor minden hír nélkül is feljebb fog kúszni. Hírre meg aztán kilő. Jó így.
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 14:51
Előzmény: #17670  Heinczi
#17671
Epul be, vagy/es ki a Digi? 
Vagy mas?
Heinczi
Heinczi 2019. 07. 19. 14:37
Előzmény: törölt hozzászólás
#17670
Október óta emelkedő trend rajzolódik ki. Egymást követő völgyek egyre feljebb. 
Technikailag is oké. 
Jó lesz ez. 
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 14:14
Előzmény: #17668  Törölt felhasználó
#17669
Ugye mar senki nem hiszi, h kepes vagyunk emelkedni?
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 13:35
Előzmény: #17637  X9Z5
#17668
Gacsinak, Diginek erdeke e az alacsony reszvenyar? Kerdezted-e?
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 13:22
Előzmény: #17662  Törölt felhasználó
#17667
Maganak?
Vagy mi is jollakunk?
Mindenki ehes. Mindenki var. Kerek a szemunk. Csorrog a nyalunk. 
Befejezem, szep napot mindenkinek!
GoldGym 2019. 07. 19. 13:21
Törölt hozzászólás
#17666
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 13:16
Előzmény: #17663  Törölt felhasználó
#17665
Ujra:
Majd, ha engedi a gep. 
Amugy, jo megfigyelo vagy. 
Magadat ismered e?
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 13:13
Előzmény: #17660  Zsimo
#17664
:)
Csak a keplet miatt. 
Jo, h figyelsz, orulok. :)
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 13:12
Előzmény: #17661  deszcsakafi
#17663

Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 13:10
Előzmény: #17659  Törölt felhasználó
#17662
Az iranyito kozpontban nehanyan vigyorogmak. Hopp egy kacaj. Gacsi pecsenyet sut. 
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 07. 19. 13:09
Előzmény: #17657  Törölt felhasználó
#17661
igen de csak hogy jól megfigyeljem a metamorfózisát. Ha jól számolok lassan érik az új nick, gyurcsi, colop, aida után jönnie kell valami újnak. ;)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek