Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Higuain
Higuain 2019. 07. 16. 16:21
Előzmény: #17458  Törölt felhasználó
#17460
Hiba volt eladni az Est Mediat a nordtelekomért.
Törölt felhasználó 2019. 07. 16. 16:20
Előzmény: #17457  AIDA64
#17459
Anglianak semmi ertelme, itt kell uzletelni, ezt tudjak a vezetok is...
Törölt felhasználó 2019. 07. 16. 16:18
Előzmény: #17455  AIDA64
#17458
Egy pici poloska is eleg lenne az irodaba.
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 16. 16:18
Előzmény: #17452  Törölt felhasználó
#17457
szerintem van ,de ezen ne veszünk össze,
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 16. 16:18
Előzmény: #17454  Törölt felhasználó
#17456
hát iben mert ott végig spekázták lehetett látni az e,elkedést elöre ez lehet olyan konzumfiling már ,nem történik semmi-és ebböl jön a mészarosés pár hét és 60ft rol ment 3400ft ig itt elmenne simán 1250 ig?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 16. 16:15
Előzmény: #17453  Törölt felhasználó
#17455
miröl tárgyalhattak mutkor ,kelett vona egy kamerát meg nyomkövetö embert küldeni utánuk
Törölt felhasználó 2019. 07. 16. 16:15
Előzmény: #17447  AIDA64
#17454
Ez pont az ellenkezoje Estnek, de nagyon tetszik.
Törölt felhasználó 2019. 07. 16. 16:14
Előzmény: #17448  AIDA64
#17453
Szoritja a csoret erosen...
Törölt felhasználó 2019. 07. 16. 16:14
Előzmény: #17450  AIDA64
#17452
Brexithez nincs kozunk, az csak egy terelo kamu, szvsz.
Törölt felhasználó 2019. 07. 16. 16:13
Előzmény: #17447  AIDA64
#17451
A telekom szektor felizzik. Jo helyen vagyuk.
Meg a nyaron hir kell jojjon, szvsz.
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 16. 16:12
Előzmény: #17446  Törölt felhasználó
#17450
egyébként lehet tényleg arra várnak lépjen végre ki angolok és szerintem az lesz a jo a nordnak valahogy ezt érzem,,ugyhogy lore ön meg a nagyontürelmesek itt nagyot kaszálnak elébb utobb
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 16. 16:10
Előzmény: #17446  Törölt felhasználó
#17449
Milyen Brexit? Évtizedek óta nem érkeztek ilyen jó hírek Nagy-Britanniából MTI, Portfolio2019. július 16. 16:01
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 16. 16:10
Előzmény: #17445  janika04
#17448
gácsér hápoghatna már egyet
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 16. 16:09
Előzmény: #17445  janika04
#17447
nyögvenyelös ez nem estmédias,itt csak akkor lesz valami ha megspekizik,az biztos nem vagy jön hir ,de öszig az sem jön már
Törölt felhasználó 2019. 07. 16. 16:08
Előzmény: #17445  janika04
#17446
Sunyitas, de nekem tetszik.
A Telenort mindenki maganak akarja, mi is.
Vikto rmeg tudja.
janika04
janika04 2019. 07. 16. 14:33
#17445
indulgatunk? indulgatunk? Gácsér úúúr?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 16. 13:34
Előzmény: #17443  AIDA64
#17444
egyszer
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 16. 13:34
#17443
indul a mandula,
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 16. 10:29
#17442
na megen kimaradunk.
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 16. 10:20
Előzmény: #17440  AIDA64
#17441
azért ma páran innen is esteznek meg ottokábol is esteznek,ott meg jo kkiis speka van megy 135 ig aztán ha nem lesz semmi aláhullik megen

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek