Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Tintahal
Tintahal 2019. 07. 05. 13:17
Előzmény: #16996  Törölt felhasználó
#17000
értettem asszonyom, a kígyók kígyóznak, a nordok kitörögetnek 
martin36
martin36 2019. 07. 05. 13:15
Előzmény: #16998  Törölt felhasználó
#16999

Most mondtad h van realod.
Hamarabb ra tudnal nezni ha tenyleg lenne,mint leirni a mondatot h irjam be neked.
Napnal is vilagosabb h nincs realod,plane h meg te magad is kijelentetted nem egyszer.
Ennek ellenere kisegitelek:
r 42.5 ket oldal 42 es 42.5
Törölt felhasználó 2019. 07. 05. 13:12
Előzmény: #16995  martin36
#16998
Mennyi a real, beirnad? Felkeltetted erdeklodesemet. 
Koszike. 
Törölt felhasználó 2019. 07. 05. 13:11
Előzmény: #16995  martin36
#16997
Real van. A gep nincs bekapcsolva. A piacra, s rad, felulrol tekintek. 
Ertettem en elsore. Szeretem olvasni, megerosit. Mi a problema? Ird ki, tan olvassa a .... is. 
Vagy vegyel meg, annal nagyobb lesz, oromod, fajdalmad. 
Törölt felhasználó 2019. 07. 05. 13:04
Előzmény: #16987  Tintahal
#16996
Mint kigyo, ritkan es sokat. 
A szoktak ezt jelenti. 
martin36
martin36 2019. 07. 05. 12:58
Előzmény: #16994  Törölt felhasználó
#16995

Kb haromszor,ha nem tobbszor mar leirtam.
Ha harmadjara sem maradt meg benned,negyedjere is tok felesleges lenne ujra leirnom.
MIndazonaltal cafolnod most sem sikerult,bar azt azert elismerem,real ,de meg ingyenes 15 perces adatok hianyaban,hattal ulve a tozsdenek ez kb felesleges keres is volt reszemrol.
Törölt felhasználó 2019. 07. 05. 12:49
Előzmény: #16990  martin36
#16994
Es mik a te tenyeid?
Lecci ird  mar le meg egyszer, ugy szeretem olvasni, jokedvet, erot ad!
Szar ez a papir, igaz e?
Törölt felhasználó 2019. 07. 05. 12:45
Előzmény: #16988  martin36
#16993
Csakhogy nalam van a lassu tukor, miben latom a valodi sebesseget. 
Törölt felhasználó 2019. 07. 05. 12:42
Előzmény: #16990  martin36
#16992
Dohany u 12. 
Tessek befaradni. 
Gacsi ur szeretettel var. 
Lassan a fizetes is esedekes. 
Törölt felhasználó 2019. 07. 05. 12:39
Előzmény: #16988  martin36
#16991
Foleg, h egyesek meg a reakcioidot is probaljak novelni az altal, h az emberek fejebe sukoljak e lassu mozgas valotlan letet. Na majd egyszer felwbrednek az emberek a Nordraketa robbanasanak hangjara, s csikjanak egbe szoko latvanyara. 
martin36
martin36 2019. 07. 05. 12:37
Előzmény: #16989  Törölt felhasználó
#16990

Legalabb egyetlen egszer,de csak egyszer cafolnal meg tenyekkel.
Törölt felhasználó 2019. 07. 05. 12:32
Előzmény: #16988  martin36
#16989
Az mar muveszet, ahogy te tolod a negativot, ezt el kell, h ismerjem! :)
Szep napot mindenkinek!
martin36
martin36 2019. 07. 05. 12:25
Előzmény: #16987  Tintahal
#16988

Itt mas az ido jelentosege mint a tobbi papirnal,v akar a valos dimenziokban.
Slow motion minden teren,ha vki venni akar,a karlenditestol az enter lenyomasaig is eltelik vagy fel ora kb...:-)
Tintahal
Tintahal 2019. 07. 05. 12:08
Előzmény: #16986  AIDA64
#16987
hát az a gyakorító szócska elég erős ide
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 05. 11:41
Előzmény: #16985  aszti
#16986
kezdik pakolgatni az eladoit ,ilyenkor szokot megindulni
martin36
martin36 2019. 07. 05. 10:38
Előzmény: #16982  AIDA64
#16984

Jo reggelt,
Ne legyel tul turelmetlen,itt meg hajnal van,nalunk csak fel 5 utan kzdik eszrevenni,h nyitva a tozsde,akkor szoktak jonni az ovatos vevocskek.
Addig csend,es hullaszag.
Larry71
Larry71 2019. 07. 05. 10:00
Előzmény: #16982  AIDA64
#16983
Jó reggelt Colop úr Magának is!
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 05. 09:39
#16982
na mi van jo reggelt?orbánisztán
Törölt felhasználó 2019. 07. 04. 23:19
Előzmény: #16980  AIDA64
#16981
Utolsok lennenk? Nem gondolnam. 
Tan a legjobbak vagyunk. Miert vagyunk megis itt?...
Hirre durranunk. 
Kerdeseim kimentek, meglatjuk...

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek