Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 23. 12:12
Előzmény: #14778  Bumm5
#14780
Most még nem érted. Nem baj. Elég ha mi értjük ;) 
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 23. 12:11
Előzmény: #14777  Bumm5
#14779
Mert papírokat nem egy tollvonas más nevére atadni. Lol.. 
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 23. 12:11
Előzmény: #14772  Pluto13
#14778
Lölö nem így vette át a cégeket, ennek semmi értelme....
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 23. 12:10
Előzmény: #14770  HoStrucc
#14777
én a Bét közleményből idéztem, ott ez a mondat áll.... " A Részvénytársaság erre figyelemmel megkereste ismert hitelezőit a tartozásállomány rendezése érdekében " Ki az Est ismert hitelezője? B.CS.
Pluto13
Pluto13 2019. 05. 23. 12:10
Előzmény: #14768  Bumm5
#14776

Fogsz még gratulálni nekünk hidd el.
Ja nem,nem jellemző rád hogy beismered ha tévedsz...de vannak még jó páran így..
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 23. 12:10
Előzmény: #14772  Pluto13
#14775
Nem érti. Majd meg fogja XD 
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 23. 12:09
Előzmény: #14771  Bumm5
#14774
Dehogy kapja meg a felét. Oda fogja adni a papírok nagy részét mínusz fizetség ;) 
Törölt felhasználó 2019. 05. 23. 12:08
Előzmény: #14763  martin36
#14773
Sziasztok!
Ez a papir meg innen is szazszorozhat!
Jol mondod, csodapapir. 
Orulok, h neked is van. 
Meglattyuk. 
Pluto13
Pluto13 2019. 05. 23. 12:08
Előzmény: #14767  Bumm5
#14772

Erre azért ne vegyél mérget!!
Azoknak a részvényeknek már megvan a gazdája,és nem a kopasz az.
Nála is marad,de ennek a mennyiségnek csak a töredéke.
Lesz még itt BUMM de nem úgy ahogy te gondolod :DDD
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 23. 12:08
Előzmény: #14769  HoStrucc
#14771
tehát valaki befog tenni oda egy 30Milliárdos céget melynek a kopasz puszira megkapja a felét?......
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 23. 12:07
Előzmény: #14768  Bumm5
#14770
Szerinted nyomtatta magának. Szerintem meg az új tulajnak. Ne beszélgessünk szerintem :) 
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 23. 12:06
Előzmény: #14767  Bumm5
#14769
Igen. 
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 23. 12:05
Előzmény: #14766  HoStrucc
#14768
ti olyan részvényeket vesztek 100ft-ért amit más 78 fillérért nyomtatott magának, ehez csak gratulálni tudok...
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 23. 12:03
Előzmény: #14766  HoStrucc
#14767
"A Részvénytársaság erre figyelemmel megkereste ismert hitelezőit " tehát B.CS. a hitelező, 200m rv-je lesz 78 fillérért........most te komolyan azt hiszed, hogy így bárki nagyobb hal befog oda szállni?
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 23. 11:59
Előzmény: #14756  PTRN
#14766
Hopp mégse? ;) 
hibaz 2019. 05. 23. 11:57
Előzmény: #14764  ner18
#14765
Mocorgás van....
ner18
ner18 2019. 05. 23. 11:55
Előzmény: #14763  martin36
#14764
kiderül, hogy mi lesz:)
martin36
martin36 2019. 05. 23. 11:45
Előzmény: #14762  ner18
#14763
Szerintem nem kamuzol,csak tul nagy jelentoseget tulajdonitasz kb semmi jelentosegu dolgoknak.
Mikizben a felfujt rizsat masok is atveszik,beszelnek az 500 meg 5000-es arakrol,mig a teny az,h az 50-et sem birja meghaladni a papir.
Aki akar 1-1,5 eve vasarolt,massziv minuszban ul,es minden szarra ez a papir esik nagyokat.
Ma kijott a hir az est szarra higitasatol,erre ez a csodapapir tobbet esik mint az est maga.
No comment.
ner18
ner18 2019. 05. 23. 11:07
Előzmény: #14761  Chrisi23
#14762
szted kamuzok? Estben is megmondtam, hogy IT lesz és hogy 78 filléren nyomtatnak majd maguknak, azis lett, a könyvben egyébként az érdekes nevek mellett olyan ismertebb fórumosok is vannak akik valahogy eddig mindig benne voltak a tutiban elég szép pakokkal:)
Chrisi23
Chrisi23 2019. 05. 23. 10:57
Előzmény: #14760  PTRN
#14761
aha jövőhéten 65 lesz a nord igen biztosan, az a baj hogy van itt 2-3 felbeszélő akinek mindent IS elhisztek :D pedig ha visszaolvastok pár másik fórumot.. ott is nyomták ezt :) jövőhéten pesten járok bemegyek megnézni ezt a könyvet magamba aztán majd jót mosolygok :)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek