Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 05. 23. 08:59
Előzmény: #14696  Idea
#14700
Sok a fehérgalléros.
Törölt felhasználó 2019. 05. 23. 08:58
#14699
Nem lesz elado ,felfelé kell venni,estesek meg akármi lesz , jönnek ide egy része,a többi megy kicsikbe ,máshova.
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 23. 08:44
Előzmény: #14681  ner18
#14698
Will see :) 
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 23. 08:43
Előzmény: #14693  karildo
#14697
Ó haver neked kár is mondani bármit, úgyis mindenhol csak a szart keresed, meg a csődöt ;) 
Idea 2019. 05. 23. 08:33
Előzmény: #14689  ner18
#14696
Azért milyen egy tetves világban élünk már, hogy egy rohadt maffiózó legyen az etalon és annak a mozgását kelljen követni, merthogy oda megy a pénz ahol ezek a bűnözők már pénzügyileg befészkelték magukat. Ilyenkor azért azt gondolom, hogy vissza a komcsikat vagy vissza Hitlert. Minden mástól függetlenül.
Chrisi23
Chrisi23 2019. 05. 23. 07:54
Előzmény: #14693  karildo
#14695
túl drága lenne nem érné meg a befektetőnek azért, ez a pakk otc-n átlesz majd adva már az új tulajnak.
Chrisi23
Chrisi23 2019. 05. 23. 07:53
Előzmény: #14692  Kisbot
#14694
kicsivel 3 millió fölötti rv szám kellene az 5% feletthez.
karildo 2019. 05. 23. 07:40
Előzmény: #14670  HoStrucc
#14693
Ha olyan nagy buli lesz, akkor miért nem aktuális árfolyamon emelnek tőkét??? Fától az erdőt. :)))))))
Kisbot
Kisbot 2019. 05. 23. 07:25
Előzmény: #14680  ner18
#14692
Hány db kell ahhoz, hogy valaki elérje az 5%-os tulajdorészt, azaz jelentéskötelezettsége legyen?
Roka-koma
Roka-koma 2019. 05. 23. 06:25
Előzmény: #14689  ner18
#14691
Csao! Amikor eloszor nezted a konyvet, akkor is benne volt, vagy friss vasarlas?
ner18
ner18 2019. 05. 23. 00:33
Előzmény: #14689  ner18
#14690
eNERgol ...mostmár értem:D
ner18
ner18 2019. 05. 23. 00:29
Előzmény: törölt hozzászólás
#14689
Érdekes egyik reggel fel kelt a magyar keresztapa, hogy na vásároljunk be közel 1m Nord részvényt.....nem hinnem... valami nagyon nagy dolog készül itt ...nagyon érdekes alakok vannak itt 
Törölt felhasználó 2019. 05. 23. 00:26
Törölt hozzászólás
#14688
ner18
ner18 2019. 05. 23. 00:20
Előzmény: törölt hozzászólás
#14687
😉
Törölt felhasználó 2019. 05. 23. 00:20
Törölt hozzászólás
#14686
ner18
ner18 2019. 05. 23. 00:19
Előzmény: törölt hozzászólás
#14685
Érdekes:D
Törölt felhasználó 2019. 05. 23. 00:19
Törölt hozzászólás
#14684
ner18
ner18 2019. 05. 23. 00:18
Előzmény: törölt hozzászólás
#14683
Magyar keresztapa, Havas Henrik is irt róla könyvet...ebből tudni fogod
Törölt felhasználó 2019. 05. 23. 00:17
Törölt hozzászólás
#14682
ner18
ner18 2019. 05. 23. 00:16
Előzmény: #14679  HoStrucc
#14681
Drukkolok Est-nek!:) Kiváncsi leszek, hogy a mai hírt a piac, hogy fogja le reagálni a ig tanácsba bekerült IT tag valóban biztató, az újabb 160m rv nyomtatása már annyira nem 78 filleren. Meglátjuk ahogy majd Nord-ot is. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek