Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
ner18
ner18 2019. 05. 23. 00:14
Előzmény: törölt hozzászólás
#14680
Ő a Magyar Keresztapa....nagyon érdekes közel 1 milkas pakkal ül a könyvben 
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 23. 00:13
Előzmény: #14677  HoStrucc
#14679
Na mindegy. Jó várakozást. Legyen siker. De est tragédiát ne várja senki mert érdeklődés hiányában elmarad ;) 
Törölt felhasználó 2019. 05. 23. 00:08
Törölt hozzászólás
#14678
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 23. 00:08
Előzmény: #14672  Bumm5
#14677
Itt meg pár részvényesre a könyvben várod a Kánaánt minden nap holott semmi nem történt. 
IT Telko ide lett várva de mégis oda jött meghatározó ember a szakmabol. 
ahol történik valami az meg gyanús atveres tömés  majd figyelj kiscsako ;)itt is lehet valami majd de már itt leszek extra pénzzel. Csaaaaaa! XD 
ner18
ner18 2019. 05. 23. 00:07
Előzmény: #14675  ner18
#14676
De senki ne kérje, hogy le írjam a nevét mert veszélybe sodornam magam csak tudjatok róla...
ner18
ner18 2019. 05. 23. 00:06
#14675
Van egy nagyon híres nagyon komoly ember az RV könyvben nagyon komoly pakkal aki nagyon érdekes, hogy itt van...
sly36
sly36 2019. 05. 23. 00:02
Előzmény: #14672  Bumm5
#14674
Tökéletes leírás.
De megy rá az ujjongás az x. számú topikjában..., mondjuk el is kél a felbeszélés erre a hírre.
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 22. 23:48
Előzmény: #14672  Bumm5
#14673
Lesz egy üres cég 260m részvénnyel jól hangzik:D
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 22. 23:47
Előzmény: #14670  HoStrucc
#14672
Nézzük mi áll a BÉT közleményben: titokztatos hitelezők khm B.Cs. Kapnak 160m rv-t 120m Ft-ért cserébe és 90%uk vállalta, hogy nem szórja ki a köv félévben tehát 16m rv ki lesz szólva sőt lehet már tegnap azt szórtak+ a régi 78 filléres papírok Park stb, és beültettek egy IT-is csokat az IG tanácsba meg Pergert aki az Ott-ban sem csinált a szoroson kívül ennyi se befektetőkről se apportrol se semmiről nincs hír csak, hogy ismer nyomtattak maguknak 160 m rv-et 78 filléren mert rájöttek, hogy ennél egyszerűbb penzkereset nincs 
ner18
ner18 2019. 05. 22. 23:41
#14671
Hajrá Est, hajrá Nord én voltam ma is bent az irodában jó lesz ez:) 
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 22. 22:58
Előzmény: #14668  Bumm5
#14670
Ugye aki a fától az erdőt... Na azon nem lehet segíteni ;) 
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 22. 22:58
Előzmény: #14667  Chrisi23
#14669
Így van! Ide várta mindenki. Szar de ez van. Oda megy az it Telko úgy tűnik. Itt is lesz valami de más szerintem és később! Jövök majd a profit egy részéből ;) 
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 22. 22:54
Előzmény: #14665  Chrisi23
#14668
És? Van apportrol hír? Nincs. Csak arról hogy nyomtatnak még 160m rv-t a már meglévő 100m melle jelenleg ez a tény állás egy üres cég 260m rv-vel...jól hangzik
Chrisi23
Chrisi23 2019. 05. 22. 22:53
Előzmény: #14664  Bumm5
#14667
ezt mindenki tudta eddig is hogy csak úgy jön befektető hogy lesz még rv kibocsájtás, egyébként lockup van rajta ha elolvastad, tehát az első félévbe abszolut semmit nem fog számítani, ha bejön egy olyan cég amire most minden utal akkor robbanhat az árfolyam és stabilizálódik mire eladhatja az új tulaj (amennyiben ő kapja meg és amennyiben lesz befektető) sok a ha és a lehet, de jelen pillanatban est előrébb van mint nord, azért ezt lássuk be.
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 22. 22:51
Előzmény: #14664  Bumm5
#14666
Csak hogy oda jött egy it Telko fazon. Neres. Ring The beeeellll.??!! ;) 
Chrisi23
Chrisi23 2019. 05. 22. 22:51
Előzmény: #14663  Bumm5
#14665
Papp István úr informatikai és telekommunikációs területen több évtizedes vezetői tapasztalattal rendelkező üzletember. • 1999-től 2007-ig a Cisco Systems Magyarország Kft.-nél töltött be különböző pozíciókat, 2006-tól a Magyarország és Délkelet-Európa régió igazgatója. • 2007-2011 között a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgató-helyettese és a T-Systems (az üzleti szolgáltatások üzletág) vezetője. • 2011-2015 között a Microsoft Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. • 2015-2016 között a Microsoft ázsiai és csendes-óceáni régiójának alelnöke. • 2016-tól a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) üzletfejlesztési elnökhelyettese volt, ezzel párhuzamosan pedig megalapította saját vállalkozását, a kockázatitőke-befektető Thriveo Central Europe Kft.-t, amelyben a mai napig alapító-vezérigazgatójaként tevékenykedik. 
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 22. 22:51
Előzmény: #14662  Chrisi23
#14664
Mert Est még nyomtat magának 160m részvényt? 78filleres árfolyammal? Nagy buli...260m részvény 
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 22. 22:49
Előzmény: #14662  Chrisi23
#14663
Miért is?
Chrisi23
Chrisi23 2019. 05. 22. 22:47
Előzmény: #14661  AIDA64
#14662
hát aki idevárta a telko céget, az lehet kiszórja holnap.
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 22. 22:45
#14661
no estmedia?

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek