Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
oxylant
oxylant 2019. 05. 20. 11:09
#14360
Legjobb 5 vételi ajánlat
MennyiségÁr
46.00047
3.70046,2
9.70846,1
1.40046
3.00045,2
Legjobb 5 eladási ajánlat
MennyiségÁr
2.00047,4
3.50047,6
4.12248
8.00048,2
Brother1 2019. 05. 20. 11:09
Törölt hozzászólás
#14359
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 20. 11:07
Előzmény: #14356  ner18
#14358
"ha nincs ló jó a szamár is"
Ezt utoljára Ciccolina mondta nem? :DDD
De amúgy biztos nem hobbiból veszik a millás pakkokat a fiúk. Inkább a felépülés a kérdőjel számomra időtávban.
ner18
ner18 2019. 05. 20. 11:04
Előzmény: #14355  hibaz
#14357
Igen:D
ner18
ner18 2019. 05. 20. 11:02
Előzmény: #14354  ner18
#14356
de mégegyszer itt nem arról van szó, hogy valakinek a Nord "csodálatos" üzleti modellje kell és "elképesztő" mennyiségű ügyfele meg a vesztesége:D hanem arról, hogy kell egy telkos cég ahonnan felfuttathatják a nemzeti telko vonalat erről nem fognak lemondani nyílván az MTelekom lenne a piorítás, de hát tudjuk ha nincs ló jó a szamás is:)
hibaz 2019. 05. 20. 11:01
Előzmény: #14353  ner18
#14355
Ennek nagyon olyan a kicsengése,mint amikor Bánki Erik vett 2,5 M db Opus részvényt 30 ft-nál...)))))
ner18
ner18 2019. 05. 20. 11:00
Előzmény: #14351  HoStrucc
#14354
volt megbeszélés hallottam erről, hogy sikeres volt-e azt nem tudom
ner18
ner18 2019. 05. 20. 10:58
Előzmény: #14349  ner18
#14353
a járműparkos jóban van az Innovációs é Technológia minisztériummal lehet profil váltás a közösségi közlekedés modernizációja írányában (az se lenne rossz) de azis lehet, hogy tud valamit hiszen ez a minisztérium foglalkozik a távközléssel is stb nem gondolom, hogy ez az ember egyik nap felkelt és hírtelen úgy döntött, hogy na veszek 2millió Nord részvényt spekára :D
kimpaa
kimpaa 2019. 05. 20. 10:58
Előzmény: #14349  ner18
#14352
ezt honnan szedted hogy a 4ig tárgyal a Norddal?
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 20. 10:57
Előzmény: #14349  ner18
#14351
4ig a norddal? ezt honnan veszed kolléga?
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 20. 10:57
Előzmény: #14347  Xenia
#14350
Én nem hiszek ebben a simeonei-szcenárióban ;)
ner18
ner18 2019. 05. 20. 10:54
Előzmény: #14345  HoStrucc
#14349
abban biztos vagyok, hogy itt nagy dolog lesz, abban is, hogy a 4ig tárgyal a Nordal, hogy mikor lesz itt konkrét bejelentés? Majd kiderül!
Xenia
Xenia 2019. 05. 20. 10:51
Előzmény: #14345  HoStrucc
#14348
mérlegelni kell ott csak akkor van komolyabb lehetőség az emelkedésre ha Bank vagy ilysemi jön ha egy kisebb mindenki csalódott lesz és emelkedni se fog a papír sőt, ha megint nem jön semmi 28-dikán akkor feleződhet is, itt pedig elég egy apró szikra és írány a tripla!
Xenia
Xenia 2019. 05. 20. 10:49
Előzmény: #14346  Xenia
#14347
azért gondolom pl én, hogy ez jobb lehetőség már csak ezért is mint az Est, ott csal a lebegtetés meg és onnan simán feleződhet az árfolyam
Xenia
Xenia 2019. 05. 20. 10:48
Előzmény: #14345  HoStrucc
#14346
ez így van, de ha már csak annyit beböfögne Gácsi, hogy "tárgyalnak befektetővel" csak ez a két szó érhet erről a szintről egy laza triplát lsd EST és akkor onnan várhatjuk a továbbiakat
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 20. 10:38
Előzmény: #14341  ner18
#14345
Bármi is lesz, egy darabig az még eltarthat. Ráadásul ha nincs saját hálózata a tervezett nemzetinek akkor az tőkeigényes is 
ner18
ner18 2019. 05. 20. 10:37
Előzmény: #14343  ner18
#14344
Az innovációs és Technológiai minisztérium már elég erősen itt sertepertél a papír körül állami dolog lehet itt szvsz
ner18
ner18 2019. 05. 20. 10:35
Előzmény: #14341  ner18
#14343
Itt nem arról van szó, hogy a Nord 5000 ügyfelere hajtanának hanem arról, hogy kell nekik egy Nemzeti Telko cég amit jó eséllyel innen építhetnek ki vagy ide tehetik be amit megszereznek szvsz mivel az MTelekom nyrt-et úgy nézz ki nem adják 
Brother1 2019. 05. 20. 10:34
Törölt hozzászólás
#14342
ner18
ner18 2019. 05. 20. 10:32
Előzmény: törölt hozzászólás
#14341
Telekomot,Telenort nem adják neki oda szvsz de ha megis akkor is kell nekik egy telkos tőzsdei cég, az mindenképpen lesz nekik ha az MTELEKOM Nyrt-ét nem tudjak megvenni márpedig nagyon úgyfest, hogy nem fogják tudni akkor már csak kizárásos alapon is a Nord marad szvsz

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek