Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 10:09
Előzmény: #12439  AIDA64
#12440
bocs 20k
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 10:09
Előzmény: #12437  PTRN
#12439
nem tudom de a 30k sikerült 44 en meglátjuk
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 10:08
Előzmény: #12436  AIDA64
#12438
5 000 db 44,00 HUF 45,00 HUF 69 860 db
2 000 db 43,40 HUF 45,60 HUF 2 500 db
2 000 db 43,10 HUF 45,70 HUF 1 000 db
15 000 db 43,00 HUF 45,80 HUF 22 000 db
516 db 42,40 HUF 45,90 HUF 5 000 db
PTRN 2019. 05. 06. 10:08
#12437
hajjajj, mi lesz itt ma :D :D :D remélem a csillagon ég, de legalább +20%
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 10:08
#12436
45
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 10:07
Előzmény: #12433  resone
#12435
rendben elnézést
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 10:06
Előzmény: #12431  hibaz
#12434
csak 77 van
resone
resone 2019. 05. 06. 09:52
Előzmény: #12421  AIDA64
#12433
nem kértem befektetési tanácsot cölöp úr
PTRN 2019. 05. 06. 09:51
Előzmény: #12429  kimpaa
#12432
jaja, jogos, bocs :D
hibaz 2019. 05. 06. 09:51
Előzmény: #12430  AIDA64
#12431
45-ön csak 92k eladó ??? pénteken több volt....
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 09:49
Előzmény: #12429  kimpaa
#12430
igy van venni akarnak hátha eldobálják
kimpaa
kimpaa 2019. 05. 06. 09:47
Előzmény: #12428  PTRN
#12429
Amikor kivesznek felfelé egy 45 K-s pakkot és lefelé utána adnak ezer db-t az mindig gyanús. És nem lefelé.
PTRN 2019. 05. 06. 09:46
Előzmény: #12427  AIDA64
#12428
nem hiszem, hogy speka volt, csak látta, hogy 44-en elment 48k, aztán ez meg bedobta piacin, csakhát 42,6-on volt vevő legközelebb.
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 09:41
Előzmény: #12424  PTRN
#12427
azé érdekes megvette aztán gyorsan lejötte valaki,speka
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 09:41
#12426
5 000 db 42,60 HUF 43,90 HUF 3 000 db
516 db 42,40 HUF 44,00 HUF 2 161 db
6 600 db 42,30 HUF 44,40 HUF 2 439 db
2 000 db 42,20 HUF 44,50 HUF 10 000 db
10 000 db 42,10 HUF 44,90 HUF 10 000 db
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 09:40
Előzmény: #12424  PTRN
#12425
ja én akartam venni 20k aztá más vett
PTRN 2019. 05. 06. 09:39
Előzmény: #12423  AIDA64
#12424
azt a 48k-t ki is kapták
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 09:36
#12423
516 db 42,50 HUF 44,00 HUF 48 261 db
6 600 db 42,30 HUF 44,40 HUF 2 439 db
2 000 db 42,20 HUF 44,50 HUF 10 000 db
10 000 db 42,10 HUF 44,90 HUF 10 000 db
5 000 db 42,00 HUF 44,95 HUF 2 000 db
10 000 db 41,60 HUF 45,00 HUF 92 048 db
31 600 db 41,50 HUF 45,20 HUF 5 000 db
15 000 db 41,40 HUF 45,60 HUF 2 500 db
6 000 db 41,35 HUF 45,80 HUF 22 000 db
8 222 db 41,20 HUF 45,90 HUF 5 000 db
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 09:35
#12422
516 db 42,50 HUF 43,90 HUF 1 900 db
6 600 db 42,30 HUF 44,00 HUF 48 261 db
2 000 db 42,20 HUF 44,40 HUF 2 439 db
10 000 db 42,10 HUF 44,50 HUF 10 000 db
3 000 db 42,00 HUF 44,90 HUF 10 000 db
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 09:22
Előzmény: #12420  resone
#12421
vegyen ehepet

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek