Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Bekes 2019. 04. 22. 22:20
Törölt hozzászólás
#11900
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 19. 13:06
Előzmény: #11896  Heinczi
#11899
viszont kivánom
Törölt felhasználó 2019. 04. 19. 11:36
Előzmény: #11896  Heinczi
#11898
Igy van, nyugalom. 
Kellemes unnepeket mindenkinek!
Ez az N-F ugy tetszik. :))
Törölt felhasználó 2019. 04. 19. 11:33
Előzmény: #11892  AIDA64
#11897
Vakarasnak olvastam elsore. :)
Tudom, ha kezd viszketni az jot jelent. Remelem masnak is viszket mar, nem pofonra, mivel az itt vetelt   jelent. 
Szoval, osszegezve,  ez a papir jo, lassan raebrednek az emberek,  venni fojak. Akozkez fogy, szvsz. 
2,4 mrd kapitalozacio. Nemi lehetoseg bejon, 8 lesz. 
Heinczi
Heinczi 2019. 04. 19. 11:33
Előzmény: #11891  AIDA64
#11896
Jó helyen vagyunk Nordban!
Kellemes ünnepeket mindenkinek!
N-Force!
Törölt felhasználó 2019. 04. 19. 11:24
Előzmény: #11893  AIDA64
#11895
Koszonom szepen, viszont kivanom. :)
Törölt felhasználó 2019. 04. 19. 11:23
Előzmény: #11891  AIDA64
#11894
Temyerviszketesednek orulok, de jelenleg nem jut mas eszembe, mint a megvakarasa. :)
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 19. 11:17
Előzmény: #11890  Törölt felhasználó
#11893
ja és amugy Önnek és szeretteinek szép hosszu hétvégét.
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 19. 11:16
Előzmény: #11891  AIDA64
#11892
jo ezt én sem értettem már jol megkevertem
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 19. 11:16
Előzmény: #11890  Törölt felhasználó
#11891
tenyérviszketés már érvényes itt is mer csak nyomdám van és ez,egyenlöre az meg emelkedést nem inkább kicsi esést hétföre de ked az más,meglátjuk
Törölt felhasználó 2019. 04. 19. 10:35
Előzmény: #11889  AIDA64
#11890
Mar miert esne?
Mert szeretnenek 40 alatt venni?
Masnak is kell, nem csak a lenyomonak. Uj het, uj vetelek. 
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 19. 09:18
Előzmény: #11888  AIDA64
#11889
ez meg türelem tuti esni fog
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 19. 09:18
Előzmény: #11885  Tomek71
#11888
mi az? ottoka jövöhéten hoppá lesz 500ig,
Törölt felhasználó 2019. 04. 18. 19:47
Előzmény: #11886  kardos74
#11887
Szia, sajna nem, keson ernek oda. :(
kardos74
kardos74 2019. 04. 18. 19:17
Előzmény: #11885  Tomek71
#11886
Lore itt vagy? Kopaszi?
Tomek71
Tomek71 2019. 04. 18. 17:39
#11885
Bet.hu
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 18. 17:14
Előzmény: #11881  Törölt felhasználó
#11884
egyenlöre komoly emelkedést nem látok,50 fölé
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 18. 17:11
Előzmény: #11881  Törölt felhasználó
#11883
meglátjuk kedden feltöltödik e a vétel?aztán ha nem lesz vevö akkor elindulunk felfelé.
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 18. 17:10
Előzmény: #11880  Törölt felhasználó
#11882
nordban biztosmax ha neres lesz .de nem hinném .
Törölt felhasználó 2019. 04. 18. 17:09
Előzmény: #11879  AIDA64
#11881
Csak lazan.
Valaki vesz is.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek